tag:blogger.com,1999:blog-56297834006496049132024-03-08T04:52:01.342-08:00Kötelező olvasványok rövidenCs. Krisztahttp://www.blogger.com/profile/09973198590946420644noreply@blogger.comBlogger23125tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-31536512766564293612010-05-18T13:52:00.001-07:002010-05-18T13:52:26.877-07:00Jókai Mór Fekete gyémántokJókai Mór Fekete gyémántok című romantikus regénye a kis bányaüzem tisztességes igazgatója és a nagy részvénytársaság erkölcstelen vezetője közötti harcra épül. <br />
<br />
A főszereplő, Berend Iván, a tisztesség és a becsület mintaképe - bár a biztos elbukás várna rá - egy romantikus véletlen folytán megmenekül, és "jutalmul" a gyönyörű munkáslány kezét is elnyeri.<br />
<br />
Szereplők:<br />
Berend Iván: a Bonda-völgyi kőszénbánya tulajdonosa, természettudós; Evila (később Eveline): kezdetben kőszénhordó munkáslány Berend Iván bányájában; Jánoska: Evila nyomorék öccse; Szaffrán Peti: kezdetben Evila vőlegénye; Kaulman Félix: külföldi bankár; Rauné Gusztáv: Félix embere, bányamérnök; Theudelinda grófnő: Bondavár úrnője; Mahók tiszteletes: Bondavár katolikus papja; Sámuel apát; Tibald gróf: Bondavár ura; Angela grófnő: Tibald gróf unokája; Ödön gróf: Theudelinda grófnő unokaöccse; Salista őrgróf: Ödön gróf barátja; Belényi Árpád: Berend Iván fogadott fia, zongoraművész; Csanta uram: görög kereskedő; Waldemar herceg: kezdetben Angela grófnő jegyese.<br />
<br />
Helyszínek:<br />
Bonda-völgyi bánya, Bondavár, Bécs, Pest, Párizs, <br />
<br />
A rövid tartalom: <br />
1. rész, Mielőtt ember lett volna a Földön<br />
A regény egy hosszabbacska elmélkedéssel kezdődik arról, hogy milyen lehetett a világ, mielőtt ember élt a Földön. Képzelt jelenetek az őstörténetből. Az akkor élt élőlények maradványai mind itt vannak a lábunk alatt, kőszénné válva. Ez a világ az ember miatt pusztult el.<br />
<br />
2. rész, Mikor már nem fér el az ember a Földön<br />
Ősünk Jókai szerint nem a majomból fejlődött ki. Ősember volt, amely barlangokban lakott és kannibál volt. Hány ezredév kellett addig, míg az ember tudománya révén a Föld urává vált!<br />
<br />
Egy fekete táj<br />
Itt kezdődik el a regény cselekménye. A főhőssel, Berend Ivánnal a Bonda-völgyi bánya mélyén találkozunk. Megtudjuk, hogy 30 év körüli, s annak ellenére, hogy ő a bánya tulajdonosa (és mindenese), a munkásokkal együtt dolgozik. Munkából hazatérve egy szívhez szóló tót népdalt hall, amit az egyik munkáslány énekel gyönyörű hangon.<br />
<br />
A fekete gyémántok rabja<br />
Berend Ivánról megtudjuk, hogy magányosan él, és szabad idejében vegytani kísérletekkel foglalkozik. Azt kutatja, hogyan lehet leküzdeni a szénbányák rémeit, a zuhatart és a vihedert (ezek lobbanékony bányagázok), amik könnyen lángba borítják a tárnákat. Csak a munkájának él.<br />
<br />
A másik fekete gyémántok<br />
Iván nem tudja kiverni a fejéből az aznap hallott népdalt, még a munka sem megy így neki. Másnap felkutatja, hogy ki énekelte. Így ismeri meg Evilát, a gyönyörű, nagy fekete szemű, 16 éves munkáslányt, akibe első pillantásra beleszeret. Iván utánajár, hogy ki is ez a lány: árva, aki nyomorék öccsét egyedül neveli. Ezért a bér kifizetésekor kétszeres fizetést akar neki adni, de a lány nem fogadja el, nehogy emiatt Iván szeretőjének tartsák. Iván azonban menthetetlenül szerelmes, és egy hét múlva azzal áll a lány elé, hogy feleségül akarja venni. De Evila visszautasítja, hiszen már van vőlegénye. <br />
<br />
Az emberevő<br />
Iván kilesi, ki Evila vőlegénye. Az egyik legszorgalmasabb munkása, Szaffrán Peti az, akinek "emberevő" a gúnyneve. Szóba elegyedik vele, s Péter elmondja neki, miért nevezik emberevőnek: évekkel ezelőtt hajótörést szenvedett, s hogy életben maradjon, egy gyereket ettek meg a társaival együtt. Azóta nyomasztja ez az élmény. Iván azt tanácsolja neki, hogy házasodjon meg, ha meg akar szabadulni ettől a rémálomtól. Biztosítja őt, hogy amint megházasodik, tárnalegénnyé lépteti elő, és házat is kap hozzá. Azért teszi ezt Iván, mert így akarja magát végképp lebeszélni Eviláról. Hogy ne kelljen a lánnyal nap mint nap találkoznia, hirdetést ad fel tárnafelügyelői állásra, így nem kell közvetlenül érintkeznie a munkásaival. <br />
<br />
A Pénzcsináló<br />
Erre a hirdetésre érkezik meg Kaumann Félix, Iván régi ismerőse és Rauné Gusztáv. Rauné az állásra jelentkezik, Iván el is fogadja, Félix pedig üzleti ajánlattal áll elő: meg akarja vásárolni egész Bonda-völgyet, hogy egy hatalmas konglomerátumot hozzon létre. Ivánt főigazgatóvá tenné, így mindketten jól járnának. Iván azonban határozottan elutasítja az ajánlatot. Félix figyelmezteti, hogy ő ennek ellenére el fogja érni, amit akar. Félix Iván ablakából szemügyre veszi a fizetésért gyülekező munkásokat, és kiszúrja magának Evilát. <br />
<br />
Doktor úr<br />
Iván megmutatja Félixnek és Raunének a telepet. Séta közben épp látják, hogy Szaffrán Peti veri Evilát. Iván nem akar közbeavatkozni, de Félix igen: annyit kér csak Ivántól, hogy mikor jelez neki, szólítsa doktor úrnak. Félix odalép, és faggatni kezdi Szaffrán Petit, nem katonaköteles-e. Szaffrán Peti fegyverképtelennek vallja magát. Félix ekkor int Ivánnak, aki "Doktor úr!"-t kiabál utána. Félix megfenyegeti Petit, hogy mint doktor megvizsgálja: vajon tényleg fegyverképtelen-e. Szaffrán Peti erre megijed, és a közeli erdőbe menekül. Félix beszélgetésbe elegyedik Evilával. A lány elmondja, hogy azért verte őt Peti, mert ki nem állhatja az ő nyomorék testvérét. Félix erre azzal kecsegteti a lányt, hogy Bécsben ismer egy intézetet, ahol meg lehetne gyógyítani az öccsét. Evila elhatározza, hogy Félixszel tart Bécsbe. Az erdőben fel akarja keresni vőlegényét, hogy elbúcsúzzon tőle, de meglátja, amint az mulatozás közben egy másik lánnyal csókolózik. Iván másnap a felháborodott Szaffrán Petitől tudja meg, hogy Félix elszöktette magával Evilát.<br />
<br />
Theudelinda grófnő<br />
Mindeközben Bondavár úrnőjét, az 58 éves Theudelinda grófnőt éjjelente elhúnyt rokonai kísértik várának kriptájában: éjszaka hallja, amint hangosan mulatoznak. <br />
<br />
Az album és lakói<br />
A grófnő segítségül hívja Mahók tiszteletest, aki azonban megijed és elmenekül ahelyett, hogy papi hatalmával megtisztítaná a házat. Inkább Sámuel apáthoz fordulnak, akinek a grófnő titokban nagy rajongója: külön albumot vezet azoknak a férfiaknak a fényképeivel, akik sima arcúak (nem viselnek sem szakállat, sem bajuszt). Sámuel apát megérkezik, és fényt derít arra, hogy valójában nem kísértetek, csak a cselédség és a szeretőik mulatoznak éjszakánként a kriptában. A lebukás után az összes cseléd elmenekül, a grófnő magára marad kastélyában. Az apát azt javasolja neki, hogy költözzön fel Pestre, és lakásában tartson társas összejöveteleket, mintegy megszervezvén a hazai értelmiség és előkelőségek társas életét. A grófnő rajongva elfogadja az ötletet. <br />
<br />
A kellemetlen ember<br />
Berend Iván a grófnő segítségére siet költözéskor, a grófnő azonban "kellemetlen ember"-nek tartja őt, amiért ateista és amiért természettudománnyal foglalkozik. <br />
<br />
Sublimior mathesis<br />
Ebben a részben világosodik meg az olvasó számára, hogy valójában Kaulmann Félix és Sámuel apát egy nagy közös összeesküvésen dolgoznak: az apát ügyesen eltávolította a grófnőt Bondavárról, így Félix meg tudja vásárolni a grófnő bondavári birtokát. Félix önálló terve pedig, hogy Evilát művésznővé tegye és feleségül vegye, hogy női bájait az üzletkötései során kamatoztathassa. Az apát azt javasolja Félixnek, hogy ha már nem lesz többet Evilára szüksége, költözzön Párizsba, ott ugyanis nem ismerik el a házasságot törvényesnek, csak ha Párizsban is polgári szerződést kötnek. Sámuel apát azért segíti Félixet, mert üzleti sikeréből ő is részesül, s ezáltal egyre magasabbra emelkedhet az egyházi ranglépcsőn. <br />
<br />
Soirees Amalgamantes<br />
Berend Iván váratlanul levelet kap az Akadémiától, hogy az intézmény levelező tagjainak sorába vette őt, felkérik, hogy tartson székfoglaló beszédet Pesten. Nem egészen érti, hogyan történhetett ez, de megtudja, hogy Sámuel apát keze van a dologban. Ezt azonban ő ekkor jóindulatnak veszi. Megtartja a felolvasását, és készül hazatérni, ám Sámuel apát Pesten akarja marasztalni. Már épp készül kibújni a meghívás alól, mikor levelet kap. Még nem tudjuk meg, mi állt a levélben, csak azt tudjuk, hogy elolvasása után Iván mégis elfogadja az apát invitálását Theudelinda grófnő estélyére. <br />
<br />
Iván felolvasása. Milyen lehet az éjsarki másvilág?<br />
Itt szintén költői felolvasást tart a delejességről. A társaságban megismerkedik a gyönyörű, de hiú Angela grófnővel, aki rögtön rokonszenvet mutat iránta. Angela grófnő Tibald gróf egyetlen unokája, mégsem él vele Bécsben. Pesti rokonaihoz menekült az elől a házasság elől, amire nagyapja kényszeríteni akarja. Kijelölt jegyesét, Waldemar grófot ugyanis szívből gyűlöli.<br />
<br />
Mágneses lovag<br />
Iván egyre jobban elmerül a pesti társasági életben, ahol nagy tiszteletet vív ki magának, és a "mágneses lovag" becenevet kapja. Angela Iván iránt érzett érzelmeit kezdik mások is észrevenni. Egy társalgás alkalmával azonban Iván magára haragítja a hölgyet, mert arra akarja rábeszélni, hogy béküljön ki nagyapjával. Angela Ödön tudtára adja, hogy már terhes számára Iván társasága. Ödön felajánlja, hogy ügyesen megpróbálja eltávolítani Ivánt, Angela beleegyezik. Ödön különböző programokkal próbálja nevetségessé tenni Ivánt, aki azonban mindig győztesen kerül ki a helyzetből. Egy alkalommal rókavadászatra hívják (remélik, hogy nem tud jól lovagolni). A vadászaton Angelát lovasbaleset éri, és Iván menti meg a biztos haláltól. A lány érzi, hogy így teljesen lekötelezettjévé vált Ivánnak, s mindinkább szabadulni akar tőle, pedig nyilvánvalóan szerelmes belé.<br />
<br />
Egy kis niaiserie<br />
Ödönék elhatározzák, hogy egy megrendezett párbaj révén fogják Ivánt távozásra kényszeríteni. A terv azonban rosszul sül el: mikor Iván előtt Angela erkölcseire tesznek megjegyzéseket, ő maga vállalja a párbajt, pedig neki csak a segéd szerepét szánták. (azt gondolták, hogy tudós ember lévén vissza fogja utasítani a felkérést, s így kellemetlen helyzetbe kerül). A párbajra Iván és Salista őrgrőf között kerül sor, a pisztolyos párbajból Iván kerül ki győztesen és sértetlenül.<br />
<br />
3. rész, A harmincháromféle asszony<br />
Megtudjuk Iván pesti tartózkodásának okát. Ez pedig nem más, mint a levél, amit Pestre érkezésekor kapott. Belényi Árpádtól, fogadott fiától érkezett, aki Bécsben zongoraművész. Ebben a fiú beszámol véletlen találkozásáról Evelinnel (a korábbi Evilával), aki Kaumann Félix felesége. Beszámol Eveline bécsi életéről, akit férje arra akar használni, hogy előnyös üzleteket köthessen. Iván megtudja, hogy Eveline nagy rajongója Waldemar herceg és Tibald gróf. Az öregedő gróf valószínűleg Evelinnek fogja ajándékozni unokájának, Angelának díszes bécsi palotáját, ha a lány nem békül ki vele és nem tér haza. Hát ezért maradt Iván Pesten: hogy Angelát rávegye a békülésre: nehogy titkos szerelme, Evila, akit nem tudott megóvni attól, hogy más felesége legyen, most egy harmadiknak a szeretőjévé váljon.<br />
<br />
Kettőt "előre"<br />
Sor kerül a párbaj második, karddal vívott részére, amelyből Iván ismét győztesen kerül ki, s bevallja, hogy valaha huszárhadnagy volt. Angela ezt hallva még nagyobb szerelemre lobban Iván iránt.<br />
<br />
Adieu!<br />
Iván ezután búcsút vesz a pesti társaságtól. Theudelinda grófnő könnyes szemekkel búcsúztatja, Angela pedig kijelelenti: ha Iván megy, akkor ő is megy. A félreérthetetlen szerelmi vallomást azonban Iván szándékosan félreérti: helyesli, hogy Angela grófnő meggondolta magát, és visszatér nagyapjához Bécsbe. Angela teljesen megsemmisül. Levelet ír nagyapjának, melyben csak ennyi áll: "Adieu!" <br />
<br />
A tizenharmadik próba<br />
Tibald gróf megkapja unokája levelét, s ez csak megerősíti abbéli elhatározásában, hogy nagyapai szeretetét Eveline-re fordítsa. Eveline boldogan fogadja el a grófot nagyapjának. A gróf Eveline részére bocsátja Angela palotáját, s állást szerez neki az Operánál. Egyben jóvá is hagyja a Theudelinda grófnő és Kaulmann kötött szerződést, így a bondavári birtok Kaulmann kezére jut.<br />
<br />
Az előénekelt tallérok<br />
A bondavári uralom megszerzése után Kaulmann hozzálát, hogy összeszedje a beruházási tőkét. Ezért egy hamis tudományos hírrel nagy reklámot csinál a bondavári szénnek.( Dr Felicius néven publikál egy tudományos lapba, miszerint a bondavári szénben madárlábnyom-lenyomat található). Felkeresi a görög kereskedőt, Csanta Ferencet, akivel részvényeket vásároltat. Ez a Csanta volt az, aki annak idején a Belényi család feje fölül elvitte a házat, ekkor fogadta Iván fiává Árpádot, és támogatta a tanulásban. A bondavári részvények ára folyamatosan nő.<br />
<br />
Nem! - Eveline!<br />
Iván munkásai sorra szegődnek át az új bányához, mert ott nagyobb fizetést kapnak, a szenet nem tudja eladni - kezd lassan tönkremenni. Iván rájön, hogy ebben nagy szerepe van Raunénak, aki belelát Iván üzleti ügyeibe, és az információkat átadja Félixnek. Az új bánya megnyitási ünnepségére Bondavárba érkezik Kaumann és üzlettársai, s vele jön Eveline is. Eveline egyrészt meg akarta mutatni egykori társainak, meddig jutott, másrészt mindenkivel tenni is akart valami jót, pénzt osztogat. Szaffrán Peti megismeri egykori menyasszonyát. Eveline kieszközli Félixnél, hogy Szaffrán Petit vegyék fel tárnafelügyelőnek, így ő is elhagyja Ivánt. <br />
<br />
A halina-tisztelet<br />
Az ünneplés Bécsben folytatódik. A társasággal tart Szaffrán Peti is, aki ezúttal láthatja Eveline-t a színpadon.<br />
<br />
A két imádó<br />
Eveline meghívja magához Szaffrán Petit, hogy kibéküljenek egymással. Még puliszkát is főz neki, mert az Peti kedvence. Péter azonban megbékélés helyett keserűséggel és bosszúval távozott Evilától.<br />
<br />
Ahol a gyémánt nem fog<br />
Eveline-nek nem sikerül az exellenciás úrral aláíratni a bondavári vasút engedélyezését, ezért Kaulmann nagyon dühös. <br />
<br />
A bondavölgyi vasút korolláriumai<br />
A vasút engedélyezését mégis sikerült elérni Tibald gróf révén. Waldemar ezért kikel ellene, ebből tudja meg, hogy Angela Salista őrgrófhoz ment feleségül. Kaulmann, miután elérte, hogy Bondavárban vasút épülhessen, többé nem tart igényt Eveline-re, és meg akar tőle szabadulni. Eveline is el akarja hagyni Bécset, ami esedékessé is vált, hiszen Angela grófnő házassága miatt Tibald grófot már nem illeti meg az anyagi önállóság, és nem tudja Eveline-nek fenntartani a palotát. Eközben Iván egyre inkább közel kerül a csődhöz. Mikor egy reggel munkába tart, látja Szaffrán Petit kiszédelegni a kocsmából, dühösen. Pedig Peti megfogadta Evila eltűnésének napján, hogy soha többé nem fog inni, és ezt eleddig be is tartotta. <br />
<br />
A szegény jó herceg<br />
Eveline búcsút vesz Tibald gróftól, eljátssza, hogy nem is szerette, hogy az öregnek ne legyen olyan fájdalmas az elválás. Párizsba költözik férjével együtt. <br />
<br />
Dies irae<br />
Iván egy éjjel hatalmas dörrenésre ébred. Kirohan, s látja, hogy a szomszéd tárna felrobbant. Azonnal a bent rekedtek segítségére siet. A tulajdonosk bezzeg a kisujjukat sem nyújtják, hogy kimentsék a munkásokat. Iván vállalja, hogy lemászik a mérges gázokkal teli nyílásba, hogy levezesse a tömlőt, amivel ki lehet szivattyúzni a mérges levegőt, hogy be tudjanak menni menteni. Sikerül neki. A mentőcsapat a bányában sok-sok holttestet talál. Többek között Szaffrán Péterét, akinek hullája nyitott Davy-lámpát tartott a kezében: Ez a láng okozta a robbanást! A kutatás során mintegy 200 élő embert is találnak, kimentik őket. A baj azonban tetéződik: Ivánék észreveszik, hogy az egész keleti tárna belobbant és ég. Az ilyen bányatüzeket pedig lehetetlenség eloltani.<br />
<br />
Du sublime au ridicule<br />
A robbanás miatt minden részvényes tönkremegy, beleértve Kaulmannt is. Kaulmann Eveline-t akarja felhasználni, hogy anyagi támogatást kapjon Waldemar gróftól. A grófot azonban Eveline szívből gyűlöli.<br />
<br />
Két gyermek<br />
Időközben meghalt Eveline nyomorék öccse, Jánoska, egy rosszul sikerült műtét miatt. Eveline úgy érzi, így már nincs is miért élnie. Szomorkodása közben látogatja meg Árpád, akinek nagyon megörül, a fiú felvidítja egy kicsit. <br />
<br />
Immaculata<br />
Sámuel apát rá akarja beszélni Eveline-t, hogy üzleti okokból fogadja Waldemar grófot a kegyeibe. Eveleine ellenáll. Mikor a pap értetlenkedik, bevallja neki, hogy még szűz. Sámuel apátot mélyen megdöbbenti a lány kijelentése, elszégyelli magát, és örökre eltűnik: visszahúzódik egy kolostorba. <br />
<br />
Férj és férfi<br />
Félix így maga próbálkozik Waldemarnál. A herceg hajlik rá, hogy megsegítse Félixet anyagilag, ha megkapja Eveline-t. A két férfi megállapodik. <br />
<br />
Dirmák Éva<br />
Félix meglátogatja feleségét az öltözőben, s figyelmezteti Eveline-t, hogy ha nem működik vele együtt, nem tud neki megélhetést biztosítani. Eveline azonban öntudatosan kijelenti, hogy tudomása szerint itt, Párizsban nem is számítanak férj-feleségnek, így Félixnek semmi joga rendelkezni vele. Félix megdöbben, honnan tudja ezt a lány: Sámuel apát mondta el neki. Kaulmann felismeri, hogy végleg elveszett, ezért összeszedi maradék pénzét és menekülőre fogja. <br />
<br />
Semmivé lenni<br />
Eveline úgy érzi, végre újjászületett, szabad. Keresi azt, aki hozzá a legközelebb áll, és elmondhatja, mennyire boldog. Árpádot keresi fel, és burkoltan elébe tárja, hogy olyan férjet szeretne, mint amilyen ő. Árpád azonban elutasítja Eveline-t, és felvilágosítja arról is, hogy semmi esélye egyedül talpon maradnia a művészek világában, mert valójában nem elég tehetséges, csak jómódú pártolóinak köszönheti eddigi sikereit. Eveline kénytelen belátni, hogy ez igaz. <br />
<br />
A kőszén<br />
Eveline ennek ellenére elhatározza, hogy művésznővé képzi ki magát. Másnap indul próbálni, ám közlik vele az operában, hogy szerepét másra osztották, rá nem tartanak igényt. Hazatérve otthonában végső csapás éri: ott találja Waldemar grófot, aki közli vele, hogy semmije sincs, minden vagyonát elárverezték a férje adóssága miatt, s hogy Félix a rendőrség elől menekülve meghalt, mikor kiugrott a vonatból. Waldemar ajánlatot tesz neki: ha elfogadja udvarlását, mindent visszakap tőle. Eveline elutasítja az ajánlatot. Eladja utolsó ékszerét, hogy megbízhasson valakit, aki gondoskodik öccse sírjáról. Másnap a Szajna partján találják meg ruháscsomagját. Waldemar azonban keresteti a holttestét, de hiába. <br />
<br />
A görög végrendelete<br />
Csanta uram is tönkrement, s ebbéli fájdalmába bele is halt. Halálának köszönhetően Belényi Árpád és édesapja visszakapja egykori házukat. <br />
<br />
Mikor a föld ég a talpunk alatt<br />
Iván némi hasznot húz a szomszédos tárna tragédiája miatt: most tőle akarnak szenet venni. A keleti tárna égése azonban már Iván bányáját is veszélyezteti. <br />
<br />
Gyermekjátékok<br />
Belényi Árpád és édesanyja visszaköltöznek régi otthonukba.<br />
<br />
Heureka!<br />
Iván Árpád leveléből értesül a Párizsban történtekről, Eveline haláláról. Kiüresedik a szíve. Véletlenül sikerül feltalálnia az ellenszert a bányaégésre.<br />
<br />
Al pari!<br />
Iván jelentkezik a tőzsdén, hogy részvényeket akar venni, hiszen el tudja oltani a tüzet. Óriási rajongással veszi erre körül a többi részvényes.<br />
<br />
A harc az alvilággal<br />
Iván vezetésével sikerül eloltani a tárnában égő szenet.<br />
<br />
Apoteózis<br />
E tettéért óriási elismerésben részesül: nemcsak pénzt, de hírnevet és közbecsülést is nyert vele.<br />
<br />
Angela Iváné lesz!<br />
Az üdvözlő levelek között Iván egyszer Angela levelét találja, aki semmi mást nem kér tőle, csak hogy bocsásson meg neki. Váltanak néhány levelet, s Iván biztosítja, hogy semmi oka nincs, amiért haragudhatna rá. Angela azonban kitart kérése mellett: csak egy sort küldjön, neki, amiben azt írja, hogy megbocsát. Iván megteszi. Hamarosan váratlan látogatója érkezik: Theudelinda grófné, aki betérve közli vele, hogy Angelát hozta magával, akinek az a kérése, hogy örökre itt maradhasson. Iván nem érti a helyzetet: hamarosan behozzák Angelát: koporsóban. A grófnő elmeséli, hogy esett a halála: véletlenül túl közel állt a kandallóhoz, és meggyulladt a ruhája. Halálos égési sérülései vitték el néhány nap szenvedés után. Utolsó kívánsága az volt, hogy Bondavárban temessék el. <br />
<br />
Ki hogyan gyászol?<br />
Iván megsiratja mindkét nőt, akihez valaha köze volt vagy lehetett volna az életben: Angelát és Eveline-t is. Elérkezik azonban a tárnaégés eloltásának évfordulója, amire nagy ünnepséget terveznek.<br />
<br />
Nem! - Evila!<br />
Az ünnep alkalmából elhatározzák, hogy az arra legalkalmasabb munkást jutalomban részesítik. Azt javasolják Ivánnak, hogy egy fiatal lányt jutalmazzon meg, aki épp egy éve dolgozik itt, szorgalmasan, vidáman, senkinek egy rossz szava nincs róla, annyira derék lány. Iván kimegy megnézni a munkásokat, s egyszer csak hallja, hogy felcsendül az a régi, szomorkás tót népdal, amit egykor Evila énekelt. Ekkor a szénhalom tetején megpillantja a lányt, aki énekli: Evilára ismer benne! Odarohan hozzá, boldogan megöleli, és feleségül kéri. Evila nagy boldogságában úgy érzi, meghal, pedig csak elájul.<br />
<br />
<br />
<br />
Forrás: sulinet.huUnknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-76992418398741562912010-05-18T13:50:00.001-07:002010-05-18T13:50:25.555-07:00Molnár Ferenc Pál utcai FiúkEzt a világhíres regényt számtalan nyelvre lefordították, filmeket is készítettek belőle. A történet hősei pesti gimnazisták, akiknek a legnagyobb kincs egy kicsinyke szabad terület a Pál utcában, ahol játszhatnak, s amit mindenáron megvédenek, megtanulva közben, hogy mi is a barátság, a becsület, az önfeláldozás.<br />
Szereplők:<br />
A Pál utcai fiúk: Boka, Nemecsek, Geréb, Weisz, Kolnay, Barabás, Csele, Leszik, Csónakos, Geréb, Richter, a vörösingesek: Áts Feri, a két Pásztor..., Janó, a tót, tanárok, szülők, cselédek, szomszédok, őrök, orvos, ügyvéd, édességárus, diákok, járókelők... <br />
<br />
Helyszín:<br />
Budapest 1889<br />
<br />
A rövid tartalom: <br />
<br />
I. rész<br />
A regény elején rögtön megismerkedünk az osztályban a kémia órán a főbb szereplőikkel. <br />
A kísérlet közben megszólalt az utcáról egy zongor-verkli, és minden figyelem odalett. Tavasz volt és a nap már csalogatta ki a fiúkat a szabadba. Délután gyűlést szerveztek és elnökválasztást. Az iskola előtt Csónakos megpróbált alkudni az olasz édességárussal, majd Nemecsek mesélte el, hogy a két Pásztor elvette a játékgolyóit, amiből kettő üveg volt, és erre még Boka is felháborodott. Ha egy erősebb fiú elveszi egy gyengébbnek a dolgait, azt einstand-nak nevezik "különleges pesti gyerekszóval." Mindenki érezte, hogy ezt már nem lehet annyiban hagyni.<br />
<br />
II. rész<br />
Megismerjük a grundot, ami a legnagyobb boldogság a pesti fiúknak a nagy házak rengetegében, ahol nem lehet sehol sem játszani.<br />
A grund egy üres telek volt, aminek egyik végében egy tót fát őrzött, és ami a Pál utcai fiúk főhadiszállása és játszótere volt. A grundon voltak erődök, amiket Boka parancsára, mert ő volt a kapitány, erősítgettek, de az erődöket Nemecsek és Csónakos építette. A grundon mindenkinek megvolt a tisztsége, mint egy igazi hadseregben, azzal a különbséggel, hogy itt minndenki tiszt volt, egyedül Nemecsek volt közlegény. Azon a napon, amikor az elnökválasztás volt, először ért Nemecsek a grundra és meglátta Áts Ferit, aki elvitte a zászlót. A fiúk, amikor egyenként megérkeztek, újra elnököt választottak, ezúttal is Bokát, bár volt 3 ellenszavazat, és elhatározták, hogy meglátogatják az ellenfél, a vörösingesek főhadiszállását, a Füvészkertet.<br />
<br />
III. rész<br />
Boka Nemecsekkel és Csónakossal indult el a Füvészkertbe, hogy egy papírlapot hagyjanak ott, amin ez áll: Itt jártak a Pál utcai fiúk.<br />
Nem volt könnyű terep a Füvészkert. Hatalmas kőfal vette körül, felnőtt, éjszakai őr is vigyázott a kertre. Volt egy rom és egy sziget a közepén, amit csónakkal vagy a hídon lehetett megközelíteni, de ott két őr állt a vörösingesek közül. A fiúk nehezen jutottak előre, csalános volt a térség, az őrökkel is vigyázni kellett és a Füvészkert őre is nagyon szemfüles volt. A szigetre csónakkal jutottak be végül és Nemecsek beleesett a jéghideg vízbe és bőrig ázott. A csónaknál otthagyták Csónakost és Nemecsek és Boka kúszott tovább a helyre, ahol a vörösingesek tanácskoztak. Ekkor meglátták a vörösingesek közt Gerébet és ki is hallgatták, ahogy mindent elmond a grundról, amit a vörösingesek meg akarnak szerezni. Mikor elmentek, Boka kitűzte a papírt és rohantak vissza Nemecsekkel. A vörösingesek hamar észrevették, hogy ottjártak, és utánuk iramodtak. A három fiú egy üvegházba menekült, ahol Nemecsek ismét a hideg medencében kötött ki. Végül sikerült elmenekülniük a Füvészkertből. Nemecseknek összeadtak a lóvasútra, hogy minél hamarabb hazaérjen, mert már jégé fagyott a márciusi széltől a vizes ruhákban.<br />
<br />
IV. rész<br />
Az iskolában mindenki az előző napi kalandot tárgyalta. Tudták, hogy a három fiú sikerrel járt, de nem tudták a részleteket, mert Bokából és Nemecsekből egy szót sem lehetett kihúzni, Csónakos pedig össze-vissza fecsegett és nagyokat lódított. Óra után Rácz tanár úr behívatta Weiszet, Barabást, Kolnayt, Cselét, Nemecseket, Richtert, Lesziket magához és felelősségre vonta őket a gittegylet miatt. Kiderült minden. A tisztségek, a feladatok, előkerült a pecsét, a zászló, a gitt, és Rácz tanár úr elkobzott mindent, és feloszlatta az egyesületet, valamint megtiltotta, hogy bármilyen egyesületet alapítsanak. Mialatt a kioktatást folyt, Nemecsek kikapart egy jó adag gittet, ami az új egylet alapja lehet. El is határozták, hogy a grundon közgyűlést tartanak délután. El is kezdték a gyűlést délután, de Nemecsek észrevette az áruló Gerébet, aki a tóthoz sompolygott a farakások közt. Nemecsek kihallgatta őket és megtudta, hogy Geréb szivarral lefizette a tótot, hogy kergesse ki a fiúkat a grundról, mert más fiúk akarnak ide jönni, akik mindig tudnak majd szivart, sőt forintot is adni. A tót belement.<br />
Nemecsek nagyon feldúltan visszament a többiek közé, hogy elmondja Bokának, de ő még nem érkezett meg, ezért elé akart menni, mert azt gondolta, hogy ő talán még tud hatni Gerébre. Közben a gittegylet nem tudta, milyen fontos ügyben szaladgált Nemecsek, ők csak azt látták, hogy nem törődött a gyűléssel és elment, ezért gyávának és árulónak mondták ki, és beírták a nevét a fekete könyvbe, csupa kis betűkkel.<br />
Közben Nemecsek az utcán elmondott mindent Bokának és még látták Gerébet, de amikor utána kiáltottak, az csak nevetve elszaladt.<br />
<br />
V. rész<br />
Két nappal később a Füvészkertben a vörösingesek gyűlést tartottak. Áts Feri, a vörösingesek vezére kihirdette, hogy holnapra tűzte ki a háborút. A raktáros jelentette, hogy a raktárból ellopták a pál utcaiaktól zsákmányolt zászlót, és hogy egy picinyke lábnyom volt a raktár körül. Meghallgatták Gerébet, aki elmondta, hogy megvesztegette a tótot, hogy harc nélkül megkapják a grundot. Áts Feri nagyon mérges lett emiatt, és gyávának nevezte Gerébet, de ő azt mondta, hogy ő bizony nem gyáva, ő velük tart és Pál utcaiak ellen. Gyávának nevezte a Pál utcaiakat, de ekkor leugrott Nemecsek a fáról, ahol addig rejtőzött és a szemükbe vágta, hogy közülük a legkisebb sem gyáva, hiszen Ő is ellopta a zászlót, és akár megverhetik, de ő nem fut el. Áts Ferinek nagyon megtetszett a bátor kislegény, és hívta, hogy álljon be közéjük. Nemecsek persze nem lett áruló. Kicsavarták a kezéből a zászlót, és mivel Áts Feri azt mondta, hogy túl kicsi a veréshez, hát megfürösztötték. A kicsi Nemecsek büszkén kiáltotta Geréb szemébe, hogy áruló, és mikor elment, tisztelegtek neki a vörösingesek, Gerébet pedig rögtön kizárták a csapatukból. <br />
<br />
VI. rész<br />
Boka kiáltványt függesztett ki a grunra a közelgő háborúról, és a fiúk lelkesedve várták a parancsnokot. Boka mindent elmondott, mindenki felesküdött a csapatra. Boka elmondta a haditervet és elmondta, hogy Nemecsek lett a hadsegédje. Ez ellen a gittegylet tiltakozott, de Bokát nem érdekelte az egylet. A kis Nemecsek azonban - aki már nagyon beteg volt és minduntalan köhögésrohamok törtek rá - nem akarta, hogy Boka is megvesse, hát elmondta, hogy miért is tartják őt gyávának. Boka megígérte, hogy a háború után tisztázza Nemecseket. Bár Nemecsek szomorú volt, hogy az ő becsületének ügyét elnapolták, engedelmesen teljesítette Boka utasításait. Megérkezett Geréb és könyörgött Bokának, hogy fogadják vissza, de Boka nem engedte vissza a fiút, aki sírva elment.<br />
Miután egész délután gyakorlatoztak, kimondták, hogy aki a másnapi háborúból hiányzik, az szószegő. A gyakorlat után a gittegylet sürgős közgyűlést hívott össze, mert az elnök elfelejtette rágni a gitttet, ami kiszáradt. Ezt akarták kitárgyalni, de megérkezett Geréb apja, aki tudni akarta, hogy a fia valóban áruló-e vagy sem. A kis Nemecsek, aki a láztól már nem is volt magáná,l azt mondta, hogy Geréb nem áruló. Geréb apja boldogan tért haza, Boka pedig hazakísérte Nemecseket, aki már alig állt a lábán, és hallucinált a láztól.<br />
<br />
VII. rész<br />
Másnap latin órán Rácz tanár úr is észrevette, hogy a fiúk majd kibújnak a bőrükből. Az egész iskola lázban égett, sokan részt akartak venni a csatában, jelentkeztek, harcolni, kémkedni vagy csak nézőnek, de Boka nem engedett maguk közé idegent. Mentek a grundra gyakorlatozni. Geréb levelet küldött a cselédjükkel, hogy kihallgatta a Füvészkertben a vörösingeseket és megtudta, hogy azok csak másnap támadnak, és elküldte Nemcseknek az új könyvét, amit apjától kapott, mert kiderült róla, hogy mégsem áruló. Kérte, hogy fogadják vissza és bocsássanak meg neki. Boka visszafogadta Gerébet, és beállt mindenki a helyére. Követek érkeztek a vörösingesektől, akik elhozták a hadüzenetet, megállapodtak a harc szabályiban és megkérdezték a bátor Nemecsek címét. Meg is látogatták a kis Nemecseket, aki lázasan feküdt otthon és nagyon elszomorodott, amikor megtudta, hogy már másnap lesz a háború, és akkor ő kimarad abból. <br />
<br />
VIII. rész<br />
Gyönyörű nap volt a háború napja. Hatalmas volt a sietség az iskola után, és háromnegyed kettőkor már mindenki a helyén volt. Boka elmondta, hogy kissé megváltoztatta a haditervet és egy sáncot ásatott, ahol a legerősebbek megbújnak majd, és onnan támadnak az ellenségre. Fél háromkor megérkezett az ellenség, és csak a csapat egyik része támadott az idősebb Pásztor vezetésével. Áts Ferivel a vörösingesek másik felével a jelre várt, hogy majd akkor támadnak, ha Pásztorék már győztek. Pásztorékat azonban legyőzték a Pál utcaiak és egyenként bezárták őket a tót kunyhójába. Hiába várta Áts Feri a trombitajelet, az nem jött. Aztán azt hallották, hogy a Pál utcaiak éljeneztek. Erre berontottak és bizony hiába voltak kevesebben, teljesen pihentek voltak a Pál utcaiak seregével szemben. Nagyon erősen nyomultak előre és egyszer csak Áts Feri elkiáltotta magát, hogy szabadítsák ki a kunyhóban levőket. Egyszerre azonban ott termett Nemecsek, aki a láztól "megtáltosodva" a földre fektette az idegen vezért. A vörösingesek között hatalmas lett a zavar és végérvényesen elvesztették a háborút. Az ellenség elment és csak Áts Feri álldogált ott és nézte, amint mindenki körülvette Nemecseket, akit kineveztek kapitánynak. Amikor Áts elment, mindenki tisztelgett neki. Aztán megjelent Nemecsek rémült édesanyja, aki már mindenütt kereste a beteg fiút, aki csak úgy megszökött az ágyából. Az egész csapat hazáig kísérte őket. Végül csak Boka maradt a ház előtt és keservesen sírt. Aztán megérkezett Nemecsek apja is és ő is csak sírt vele. Aztán Boka egyedül maradt az utcán, de látta Áts Ferit, aki eljött, hogy Nemecsek állapota felől érdeklődjön.<br />
<br />
IX. rész<br />
Itt néhány bejegyzés következik a gittegylet jegyzőkönyvéből, ami tartalmazza, hogy Nemecsek Ernő nem gyáva és nevét tévedésből írták kis betűvel, és hogy Boka János nevét a történelemkönyvbe be kell írni Hunyadi neve mellé, mert legalább olyan jó vezér ő is. És a legyőzöttek nevei közé pedig az Áts Feri nevét. Továbbá bejegyzések állnak a kiszáradt gitt miatt, amit Kolnay, az elnök nem rágott, és ami miatt az elnöknek fegyelmit szavazott meg az egyesület, és ami nagyon nem tetszett az elnöknek és azt mondta rá: "szemétség".<br />
<br />
X. rész<br />
A Rákos utcában, ahol Nemecsekék laktak, nagy volt a csend. Minden szomszéd lábujjhegyen járt, hogy nehogy megzavarja a kis beteget. Mindenki kérdezősködött, hozott valamit, de csak azt a választ kapták, hogy a kisfiú nagyon rosszul van. Amikor megérkezett Boka és elmondta Nemecseknek, hogy a gittegylet mindent megbánt vele kapcsoltaban és még díszoklevelet is készítettek neki, amiben bocsánatot kérnek és csupa nagybetűvel írják a nevét, de a kis Nemecsek nem hitt Bokának. Megörült a hírre, hogy Áts Feri ott járt előző este és utána érdeklődött, és azt is megtudta, hogy a vörösingesek új vezért választottak, az idősebb Pásztort, de kitiltották őket még aznap este a Füvészkertből, mert a Füvészkert igazgatója megelégelte a nagy lármázásokat. A kis Nemecsek a láztól már mindenfélét elképzelt. Sem a szülei, sem Boka nem tudta lecsitítani. A kisfiú biztosan tudta, hogy meghal, pedig nem is hallotta, amikor az orvos azt mondta az édesapjának, hogy már nem éri meg a reggelt, de talán az estét sem. Mire megérkezett az egylet, hogy átnyújtsák a díszoklevelet, Nemecsek már meghalt.<br />
A fiúk hazamentek, Boka pedig a városban bolyongott, majd a grudra ment be, hogy kisírja magát. Tanúja volt, hogy Barabás és Kolnay ünnepélyesen kibékültek. Nemecseken és a grundon tűnődött és a kunyhóban furcsa szerszámokat látott meg. Ekkor tudta meg a tóttól, hogy a grund tulajdonosa házat építtett arra a helyre, amiért ők harcoltak, amiért Nemecsek az életét adta.<br />
<br />
<br />
<br />
Forrás: sulinet.huUnknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-90676444858714657072010-05-18T13:49:00.000-07:002010-05-18T13:49:04.239-07:00Móra Ferenc Kincskereső kisködmönA történet röviden: a mű főszereplője egy kisfiú, akinek az édesapja szűcs, így ő az, aki sző neki egy kisködmönt. Ha a gyermek, Gergő jót tesz, akkor a ködmön szépen kisimultan áll rajta, ha viszont valakivel gorombán viselkedik, akkor a kabátka szorítani kezdi tulajdonosát. <br />
<br />
Édesapja lassan készítette el a ködmönt, s nagy gonddal, szeretettel hímezte azt. Még a házuk másolatát is belehímezte, hogy mindig emlékeztesse kis viselőjét az otthon melegére. A munkát a halál szakítja félbe, s Gergő fájdalmát annak a hite enyhíti, hogy édesapja szívéből a tündér átköltözik majd az ő kisködmönébe. A szülői házban béke, szeretet, jóság és gyengédség veszi körül a kisfiút, de édesapja halálával sajnos meg kell ismerkednie az élet nehézségeivel is.<br />
Ahogy olvassuk a regényt, felfedezzük, hogy a kisfiú maga az író, Móra Ferenc, s Gergő édesapjaként saját édesapját ábrázolja a műben. A regény huszonnégy részből áll.<br />
A regény első felében láthatjuk, amint Gergő besegít barátjának, s cserébe kap egy körtemuzsikát, ami csak akkor szólal meg, ha jó gyerek fújja. Gergő kishúga nagyon beteg, s vágya, hogy Gergőtől megkaphassa a körtemuzsikát. Gergő nagy nehezen odaadja a játékot, de az első adandó alkalommal vissza is szerzi húgától a játékot. Húga hamarosan torokgyíkban hal meg. Gergő felelősnek érzi magát kishúga halála miatt, hiszen a játék visszaszerzésével most először okozott fájdalmat egy olyan embernek, aki őt nem bántotta.<br />
A kisfiú kedvenc elfoglaltsága a cinegefogás, ezért fő célja, hogy a cinegék királyát elfogja. Sikerül is, de tanulva kishúga fájdalmából inkább elengedi a madarat, mert nem akar neki rosszat. Gergő is beteg lesz, szintén torokgyík a baj okozója. Álmában azt látja, ahogyan a cinegék királya hessegeti el a halál fekete hollóját – hamarosan meg is gyógyul.<br />
Aznap, amikor édesanyja ünnepi lakomát szervez Gergő felépülésére, betér hozzájuk a vén bűbájos, Küsmödi, s eleszi a gyermek elől az ételt. Elbeszéléseiből Gergő megtudja, hogy az ősei, vagyis a nagyszülők bárók voltak. Ettől kezdve nem lehet a gyermek fejéből kiverni a történetet, így házukat kastélynak képzeli, magukat pedig gazdagnak álmodja. Gergő látja a bíró fiát, aki szép sarkantyús csizmában feszít. Addig könyörög édesapjának, amíg nem kap egy sarkantyús csizmát, hiszen Gergő úgy ítéli meg, hogy egy báró leszármazottja is megérdemli azt, amit a bíró fia. Rá kell azonban döbbennie, hogy a sarkantyús csizma kényelmetlen egy gyermek számára, s ettől ő semmivel sem lett több, mint bármelyik másik gyermek.<br />
Eljön a tél, amikor minden gyermek iskolába kezd járni – már akiknek a szülei megengedhetik maguknak. Gergő sajnos nem ilyen szerencsés, mégsem panaszkodik, hiszen édesanyja egész télen tanítja őt olvasni. Később megkapja az Ezeregyéjszaka meséit, amely hatására Gergő Aladdin szerepébe éli bele magát, s egyből fel is megy a padlásra csodalámpát keresni. Csak egy üvegdarabot talál, ami képes volt megváltoztatni az őt körülvevő környezetet. Gergő úgy gondolja, hogy a tükörben Tündérországot látja, pedig csak a törött üveg töri meg a fényt. Ez lesz a legféltettebb kincse, de nem sokáig. Mikor egyik séta alkalmával egy templom ablakán bekukucskál, s meglátja Isten képét, a szomorú arcot látva neki ajándékozza a kis üvegdarabot. A templomban alszik el, s csodás álmot lát: Isten vidáman osztja szét a kegypénzt a szegények között, s még egy angyal is segít neki.<br />
A gyermek otthon előadja templomi álmát, s amikor megkérdezik tőle, hogy mi szeretne lenni majd az életben, Gergő egyből rávágja: kincskereső.<br />
Gergő kifejti, hogy Aladdinnak ott volt a lámpában a szellem, de neki sem lámpája, sem segítő szelleme nincsen, ezért édesapja megígéri neki, hogy varr egy kisködmönt számára, s szellem helyett tündér fog lakozni benne, aki segíti Gergő útját. A ködmön csak akkor varázserejű, ha a gazdája viseli, ezért télen-nyáron hordania kell, s csak az igazat mondhatja benne.<br />
Készül is a ködmön, de édesapja hamarosan meghal. Gergő úgy gondolja, hogy a tündér, akit eddig nem látott, apja halálakor költözött bele a ködmönbe. Édesanyjától a tündérek felől érdeklődik, hogy mikor látni őket, mert idáig még egy sem jelent meg neki. Édesanyja azt mondja Gergőnek, hogy ha segített már a koldusokon, akkor bizony látott már tündért is.<br />
Gergőnek sem kell több, elmegy hát és segít szegényebb barátain. Bordács keresztapa később elviszi őt saját földjére, mondván felneveli a gyermeket, s megtanítja az életre. Gergő azonban dühös lesz amiatt, hogy étlen-szomjan kell dolgoznia a földeken, ráadásul a ködmönét is el akarják adni. Gergő úgy dönt tehát, hogy hazaszökik édesanyjához, aki ennek nagyon örül. Gergő hajlandó inkább elmegy inasnak valahova, csakhogy a ködmön az övé maradhasson. Be is áll Csorbóka úrhoz a könyvesboltba, s míg az úr a városban intézi ügyeit, Gergő talál magának egy érdekes könyvet, amit olvasgathat. Közben jönnek, és a könyvet szeretnék megvenni, de Gergő inkább lekenyerezi az embereket Csorbóka úr mézeskalácsaival, csakhogy békésen végig tudja olvasni a könyvet. Csorbóka úr rájön Gergő tettére, ezért elzavarja őt.<br />
Gergő megismerkedik Malvinkával, akiről azt hiszi, hogy a ködmönben lakozó tündér, pedig nem más, mint varrónő. Malvin megtanítja Gergőnek, hogyan is kell udvariasan ennie, innia, hogyan viselkedjen elegánsan, úrhoz illő módon. Malvinka szinte pótanyukája lesz Gergőnek.<br />
Eljön az iskolakezdés ideje, amitől Gergő fél egy kicsit. Gáborka mellé ültetik, akinek édesapja varga, ezért gyönyörű csizmája van. Malvin készíttet édesapjával egy csizmát Gergő számára, ami egyfolytában Gáborka nevét csikorgatja: „Gá-bor-ka!”. Egy nap azonban Gáborka hiányzik az iskolából – meghalt. A varga készít még egy utolsó csizmát fiának, mondván a mennyben is jól kell kinéznie. A csizmát valójában Báró cigány öt mezítlábasának készítette.<br />
Gergő barátja halála után nem megy már játszani a többi gyerekekkel, de kis idő elteltével újra barátai felé fordul. Úgy érzi, hogy egy láthatatlan szem figyeli őt, mert a ködmön szorítani kezdi, amikor tétlenül hagyja, hogy édesanyja cipekedjen. Miután pedig szégyenkezve édesanyja segítségére siet barátaival, a ködmön azon nyomban kienged.<br />
Egy nap új osztálytársuk érkezik, aki két mankóval közlekedik. Egyik gyerek sem szeretné, hogy az új fiú mellett kelljen ülnie, ezért kénytelen a kemencekuckóban meghúzni magát a tanítás alatt. A kis bice-bócáról kiderül, hogy Küsmödi Kelemen unokája. A többiek látják, hogy a kisfiú nem is hozott elemózsiát magával, ezért kisegítik őt egy kis étellel, s együtt kísérik haza. Kezdik befogadni bice-bócát, akit a tanító Gergő mellé ültet, így hamarosan jó barátokká válnak.<br />
Közeledik a Karácsony, s a tanító versenyt hirdet a tanulók között: a legjobban teljesítő tanuló kap tőle egy égbelátót. Gergő és a kis bice-bóca között folyik a verseny, ami egy matematika dolgozaton múlik.Bice-bóca hibátlanul oldja meg az összes feladatot, de a dolgozatfüzeteket Gergő viszi el a tanítónak, így út közben lehetősége van átírni bice-bóca füzetében az eredményeket, hogy az égbelátót megszerezhesse. Délután már viszi is a tanító bácsi az égbelátót Gergőnek, s felállítja az udvarban. Ám Gergőt a kisködmön úgy szorítja, hogy már nem bírja elviselni. Nem véletlenül, hiszen nemcsak a tanítót csapta be, hanem bice-bóca barátját is.<br />
Lelkiismeret-furdalása van, ezért úgy dönt, hogy saját maga viszi el az égbelátót bice-bóca barátjának, s bocsánatot is kér majd tőle. Ám eltéved a sötétben, s egy bányagödörbe zuhan. Magához tér, majd a bányajáratokon át jut el Petihez, vagyis bice-bócához. Peti elmeséli, hogy mindig olyan ködmönről álmodozott, mint amilyen Gergőnek is van. Gergő nemcsak a messzire látót hagyja ott, hanem leveti ködmönét is, s ráhajtja az égbelátóra. Ekkor hirtelen felrobban a bánya.<br />
Az utolsó részben minden jóra fordul. Már tavaszodik, amikor Gergő magához tér a kórházban. Pálistók Peti és ő megmenekültek a bányarobbanástól, de Küsmödi sajnos odaveszett.<br />
A bányacéh ünnepélyesen saját gyermekévé fogadja a két fiút, és vállalja a neveltetésüket, taníttatásuk költségeit.Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-7423196328221025322010-05-18T13:47:00.001-07:002010-05-18T13:47:53.969-07:00Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig<div style="text-align: center;"><span style="font-size: large;"><b>Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig </b></span></div><br />
(1920)<br />
Nyilas Misi, a debreceni nagy kollégium kis diákja merő tisztaság, becsület és tehetség. A mélységből jön, érzékeny lélekkel, a szülői ház emlékével. <br />
<br />
Azt hiszi, a felnőttek jók és tiszták. Ez a nagy tévedése, mert hazugok és rosszak; világuknak még az alapja is hazug. A kis Nyilas Misi csalódása a felnőtt Móricz Zsigmondé, övé a regényt felhőző szomorúság és tanácstalanság, és övé Nyilas Misi jósága és emberséget hirdető elszántsága is.<br />
(CZINE MIHÁLY)<br />
<br />
A regény kezdetén egy másodikos, tizenegy esztendős kisdiák áll szemben a debreceni kollégium nagy, komor, négyszögletű" épületével. Fél tőle, de büszke is rá. Alig egy hónap múlva, történetünk végén azonban dacos eltökéltséggel ismételgeti, hogy nem akar többé debreceni diák lenni. Határtalan bizalma szertefoszlott, megsemmisült. Regényünk témája: ez a teljes és tragikus illúzióvesztés. A mű drámaiságát még az is növeli, hogy a talpig becsületes és tiszta gyermeket vádolják a felnőttek csalással, hazugsággal, a mások bizalmával való visszaéléssel (ezt célozza Gyéres tanár úr példamondata: Az is tolvaj, aki az emberek bizalmát meglopja"). Jóllehet épp a felnőttek dúlják szét az ő bizalmát, naiv hitét.<br />
A szerkezet első egységében, az expozícióban (1-3. fejezet) Nyilas Misi körülményeivel, személyiségével, a kollégiumi élettel, tanulótársaival és tanáraival ismerkedhetünk meg. A bonyodalom (a 4. fejezettől) abból adódik, hogy szorosabb kapcsolatba kerül a debreceni felnőtt világgal: felolvasást vállal a vak Pósalaky bácsinak (kulcsmozzanat a reskontó vásárlása), házitanító lesz Doroghy Sanyi mellett, és felkeresi Törökéket, egy évvel korábbi szállásadóit. Egyre inkább megveti a lábát a nagyvilágban, megállja a helyét az életben, és egyre magabiztosabbá is válik. Éles fordulatot jelent azonban sorsában, hogy (a 6. fejezet végén) nem találja a reskontót. A regény második felében (a 7-12. részekben) Misi mély válságon megy át. Csaknem minden felnőttben csalódik, a tetőponton (a fegyelmi tárgyaláson) teljes értetlenséggel és rosszhiszeműséggel találkozik. Iskolatársai között is egyre idegenebbnek érzi magát. Lélekben azonban kezd megedződni, keserű tapasztalatai lassanként leülepednek benne (hát lehetetlen, hogy az igaz ember a sötét s buta emberek közt élni tudjon?+"), és megfogalmazódik életideálja: költő és tanító akar lenni. A megoldáshoz bátyja érkezése segíti hozzá: az ő közreműködésével tisztázódnak a félreértések, de Nyilas Misi elhatározása már megmásíthatatlan: elmegy Debrecenből, és másutt akarja szolgálni a legnemesebb eszméket. <br />
A főhős szegénysorsú, egyszerű szülők gyermeke, akiket a kisfiú rajongva szeret: apjára tisztelettel felnéz, anyjához forró érzelmi kapcsok fűzik. (Móricz Zsigmond saját önéletrajzi vonásai: Misi édesanyja is paplány"; nagybátyja, Isaák Géza Patakon tanár - Móriczé Pozsonyban; a nagy vállalkozásokba fogó apa csődbe kerül, mert a tüzes gépünk [+] felrobbant", s ekkor az idilli kisgyerekkor színhelyéről elköltöztünk egy más faluba"; maga Móricz is épp 1892-ben került a debreceni iskolából Patakra stb.) Nyilas Misi sérelmei akkor lépik túl az elviselhetőség határát, amikor a fekete szakállas professzor a fegyelmi tárgyaláson apját kezdi becsmérelni. <br />
A kamaszgyerek mélyen érző, tiszta érzésű és gondolkodású, végtelenül jóhiszemű, szemérmes, félénk, poétikus alkat. Szellemi képességei az osztály legjobbjai közé emelik, jóllehet tapasztalnia kell, hogy a tanárok többségét a tanulók származása is befolyásolja az értékelésben. Magatartása azért ingatag, mert hatalmas terhek, feladatok nehezednek rá. A szerető édesanyától és a becsületességben példát mutató édesapától elválasztva, egyedül próbál meg - kisfiú létére - felnőttként viselkedni. Épp ezért érzelmileg kiegyensúlyozatlan; néha túláradó boldogság tölti el, máskor egyszer csak elkezdett kimondhatatlanul zokogni". Nagyon egyedül érzi magát, ezért kezdi gondosan kiépíteni saját kis önálló várát" (csúnya, de különálló ágyat választ a coetusban), saját meghitt világát (főként a könyvek és a versek révén), amelybe nem enged bepillantást senkinek. Még Gimesi előtt is titkolózik, pedig ő az egyetlen jó társa". Fizikailag gyenge (utolsó volt" a tornaórán, neki mindjárt fájt a feje a legcsekélyebb érintésre is"), de önérzetében erős (ha ő egyszer kimondta, hogy nem kér, akkor nem kér"). Erkölcsileg érett, egyenes (ő úgy érezte, hogy kétféle viszony két ember közt nem lehet" - ő nemcsak hogy nem tett, de nem is gondolt rosszat senkiről és semmiről"), mégis könnyen hazugságba keveredik, mert szemérme még erősebb, és tart - látjuk, jogosan - a félreértéstől (ilyen könnyű a hazugság, csak egy szó az egész. Érdemes volna annyi bajt magára zúdítani, mikor csak ennyibe került a szabadulás?").<br />
Társas kapcsolatait tekintve tudja, hogy ő más, mint a többi, sőt azt is érzékeli és kimondja, hogy ő különb a többi fiúnál". ž nagy ember szeretne lenni: unja már ezt a hosszú gyerekeskedést", unja már, hogy még mindig csak kisdiák". Áhítja, hogy ismerjék fel jóságát és tisztaságát (senki sincs, aki őt megértené"), és hálás, amikor István bácsi, a pedellus szelíden s jósággal szólt hozzá". Magatartásának ellentmondásaival is tisztában van, önvád gyötri (talán ő mégis csakugyan rossz"), de a durva, igaztalan támadást (önző, követelő, anyagi érdekekkel telített lélek") magabiztosan visszautasítja (Én nem akarok debreceni diák lenni tovább!"), bár azért megerősítést vár az igazgató úrtól (azért jó fiúnak tetszik engem gondolni, ugye?"). A lányok szépsége is megragadja Misit, de kamasz-szégyene (pl. Orczyéknál) menekülésre ösztökéli. Orczyné finom néni volt", ruhája mintha festve" lenne - más, mint Misi édesanyja. Török néninek és Gimesi nagymamájának azonban kezet csókol. Bella szépsége megigézi a kisfiút, felette álló, idegen, de rendkívül vonzó lénynek érzi. Nem érti meg, de megsejti Bella jogát a boldogságra, bár a maga módján féltékeny Török Jánosra. <br />
Külön vizsgálandó, gazdag terület Nyilas Misi szellemi világa. Szüleitől a becsületesség és a jóság" parancsát hozza magával. Lelki kibontakozásában nagy szerepet kap a könyv. Olvashatatlannak bizonyuló, mégis kincset érő kötetet vásárol Csokonairól, és így már van egy saját vásárlású, igazi, vastag könyve, amire ráírta a nevét", egy füzetet is vesz a Történelmi Arcképcsarnokból". A kulturális értékekhez elemi erővel vonzódik. A színház is elvarázsolja, jóllehet a látott előadás úgyszintén felfoghatatlan a számára. (A Fenegyerekek c. darabot látja, pedig a korszak nagy sikere <br />
- Móricz pontosan dokumentálja a kulturális állapotokat - Csepreghytől A piros bugyelláris c. népszínmű, Nyilas Misi is erre áhítozik.) Debrecen hagyománya lenyűgözi, Csokonai Vitéz Mihály a példaképe; csodálattal tekint fel a Csokonai-szoborra, a legendás Hatvani professzor sírkövére, a Rákóczi ültette bokorra. Rendkívül megragadja Simonyi óbester alakja, mert a nagyratörés, a felülemelkedés és a varázserő megtestesítőjét fedezi fel benne. Sorsszimbólum az ő számára Zichy Mihály Tragédia-illusztrációja is: Ádám a sziklán. Petőfi és Jókai példája hasonlóképpen a szeme előtt lebeg - ő is Csittvári Krónikát" akar írni. Erkölcsi tartása szemünk előtt formálódik: jóhiszeműségéért keservesen megfizet, mégsem adja fel édesanyja tanításának szolgálatát.<br />
A tudás megszerzése és a tudás átadása lesz az egyik életcélja. ž mindent tudni akar, egyszerre tudni, úgy képzeli, hogy [+] akinek felnyílik a lelke, abból kijön a tudomány"+ Sanyika tanításakor, Bella közelségében úgy érezte, hogy valami magasabb cél volt előtte". Bella előtt megnyitja a lelkét: én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem". Az emberiség tanítója, a jóság" apostola szeretne lenni, az édesanyjától kapott tanítást akarja továbbadni: légy jó mindhalálig" (a Bibliából való idézet, a Jelenések könyvének 2.10. részéből). De ráadásul kezdettől fogva az önkifejezés vágya is sarkallja. <br />
A legbecsesebb kincse - az egyetlen, amit Debrecenből magával visz - a pergamen kötésfedélbe köttetett 50 ív fehér papír, amibe minden fontos dolgot be akar írni, elsőként az olvasmányélményeit, de egyelőre még teljesen üres, tiszta; a Simonyi óbesterről költött vers talán majd bekerül. Most még csak formálódnak a sorok, szakaszok, valami ideges tűz gyúlt ki a vérében" - ez már az ihlet, a művészi alkotás izgalma. (Ellenlábasának, Orczynak ugyan már megjelent egy cikke a Kis Lapban Nyári gyönyörűségek" címmel, de a bátyja beleírt" - és az iskolai fogalmazására is csak 2-est kapott a fiatal segédtanártól+) <br />
A Légy jó mindhalálig - Móricz műveire általában jellemzően - koncentrikus felépítésű, azaz a főszereplő mindig a színen van, körülötte bonyolódnak az események. A történteket is mindig az ő nézőpontjából látjuk, azt a folyamatot követve, ahogy ő tekint mind messzebbre - de minthogy ezúttal gyerekhősről van szó, az olvasó nála természetszerűleg többet láthat meg. A regény színterei ily módon egyre tágabb sugarú koncentrikus köröket alkotnak, amelyeknek középpontjában, legbelül Nyilas Misi áll.<br />
Misi legszűkebb környezetét a diáktársak alkotják, konkrétan a coetus" (négy évfolyamtárssal és két végzőssel), illetve a kollégium gimnáziumának második B osztálya. Élete elsősorban az ő körükben telik, bár jellemzően kevés velük a kapcsolata, inkább befelé fordul. A diáktársak viselkedésének okait csak akkor ismeri fel, amikor képes meglátni a mélyebb összefüggéseket is: a társak családi hátterét, társadalmi helyzetét. Első élményei éppen ezért eleinte csak megzavarják, növelik amúgy is nagyfokú szorongásait (pl. fogadtatásakor Orczyéknál). Gimesi valóban társa lesz (megérzi, hogy elveszett a reskontó), Orczy pedig - a családi háttér segítségével - ellenpontja. Mindketten a maguk módján jó barátai Misinek. A tanárokról eleinte csak felszínes impressziókat, bár a lényeget sejtető benyomásokat kapunk (három büdös gígerli"), de egyes gesztusaikból és megnyilvánulásaikból már közvetlenül a magyar társadalmi valóságra pillanthatunk - Misiben a kép csak az élmények leülepedése után áll össze. ž eleinte még rendkívül büszke a kollégiumra. <br />
A város, a magyar társadalom Misi külső kapcsolatai, látogatásai révén tárul fel előttünk. Sokatmondó a házak, lakások elhelyezkedése, mérete. Pósalaky úr, a nyugalmazott tanácsos az elmúlt szép idők képviselője, a város köztiszteletben álló régi polgárainak egyike. Szikszay Lajos bácsi is makulátlan tisztességgel szolgált (számvevőként) évtizedeken át, egy leltárhiány ürügyén mégis félreállították - panamák sejthetők a háttérben. Török bácsi, a becsületes, nyugdíjas tanító (most is bújja a könyveket", olyan jól senkivel sem lehetett meglenni, mint a bácsival") már régóta szegénységben él, ad a becsületre (megfizeti fia után a kárt). Török János és Doroghy Sanyika apja a felelőtlen, talajvesztett dzsentrit képviseli. Kiemelkedni ezekből a süllyedő családokból legfeljebb a fiúgyermeknek volna esélye - ha tanulna (Sanyika). A nők, pl. Török Ilonka és Doroghy Bella helyzete kilátástalan, a szegénységből egyetlen kiút kínálkozik számukra: az érdekházasság. (Bella kérdése, mely a boldogsághoz való jog és az erkölcs ellentmondására mutat rá, különösen összekuszálja Misit.) A házasság Bellának mesés-romantikus fordulattal sikerül - a többieknek nem. Török néni és Gimesi nagymama jóságos zsörtölődéssel végzi a munkáját, belenyugvással éli életét.<br />
A legtágabb szféra: a magyarság sorsa. Nagy úr kezdi el felnyitni Nyilas Misi szemét népünk múltjára és jelenére, a jóságos földrajztanár őstörténeti előadása ad még nagyobb kultúrtörténeti távlatokat. Nincs itten semmi baj ebben az országban: csak a politika"+ - véli Nagy úr. (Móricz mottója két évtizeddel a Légy jó mindhalálig írása után, a második világháború idején szerkesztett folyóiratán ez lesz: Hagyd a politikát, építkezz!") A program azonban adott: Magyarország Európa belső kertje lesz", meg kell építeni itt az egyenlőség, szabadság, testvériség igazi hazáját"; dolgozni, tanulni, építeni"! Misiben életre kelnek ezek a szavak , különösképpen azért, mert szülei sorsának okaira is rádöbben (az édesapja élete is itt van az ő betegségében [+], és az apja őseinek nagy szerencsétlensége, a jobbágyok, a földesurak rajtuk feküdtek").<br />
A regény alapkonfliktusában végső soron a lelki tisztaság áll szemben a pénzzel. A lélek" tisztasága a cím bibliai idézetében összegeződik: Légy jó mindhalálig". <br />
A pénz" motívuma sokszor jelenik meg sokféle jelentésben. Kincset ér a 30 krajcáros könyv Misinek, mást jelent a 120 forint Török Jánosnak és Török bácsinak, a 10 forintos juttatás Török Jánosnak és Misinek, az egyforintos küldemény Misi apjának és a kétszeres összeg a kisfiúnak, ugyanez a fegyelmi bizottság tagjainak, az 50 forintos kártérítés Isaák Gézának stb. Debrecen város betűjele, a DV úgy is értelmezhető: Dugdel, Viddel".<br />
Minthogy Misi szemével nézünk ebben a regényben, az ő stílusában íródik a mű. Ennek nyelvi formája a szabad függő beszéd, más szavakkal az átképzeléses előadásmód. (Most nem tudta, mit csináljon, ezen nem lehet bemenni, ha nincsen kilincse, sokáig állt ott" - a szöveg függetlenedik a felvezető főmondattól.) Az egyes szám harmadik személyes forma mindvégig megmarad, a belső monológokban is, ez az elbeszélő objektivitását is kifejezi, az elmondottak hitelét is fokozza. A tájnyelvi kiejtés megjelenik a helyesírásban is: hun voltál"; meghíjt" stb. A hagyományos debreceni diáknyelv, illetve az archaizmus is jellemző vonása Móricz nyelvének (kápsálás", brúgó" prepa", szénior" stb.), a szavak egy részében a latinizmus is megőrződött (gerundium", semper"). A közvetlen emberi kapcsolatokat és az úrias, polgári gesztusokat egyaránt néhány szóval tudja jelezni az író (elvárlak", Bébuci"). Az írói eszköztár jellegzetes eleme a hagyományos epikából felelevenített, fejezetenkénti tartalmi előzetes, amely vagy a fabulát (amelyben egy kisdiák elveszti a kalapját" stb.) vagy a cselekmény előzetes értelmezését kapjuk meg (amelyben a kisdiák átmegy a felnőttek minden gyötrelmén"). <br />
A Légy jó mindhalálig a szenvedés tüzében tisztult alkotás. Mintha stílusa is megolvadt volna a nagy szenvedésekben, kiégett belőle minden szennyező anyag. Visz-<br />
szafogottabb, mélyebb, melegebb a hangja, egyenletesebb fényű, teltebb zengésű. Az ember és az író ebben a művében forr igazán egybe" (Czine Mihály). Tudvalévő, hogy ebben az 1920-ban keletkezett regényében Móricz Zsigmond a nemzeti katasztrófák utáni mély válságát fejezte ki, a gyermeki szív" érzékeny rezdüléseivel jelezte saját életérzését. <br />
Nyilas Misi életútját a Forr a bor c. regényében írta tovább Móricz Zsigmond.<br />
Forrás: ebookz.huUnknownnoreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-6940618756182862752010-05-18T13:46:00.001-07:002010-05-18T13:46:37.996-07:00Petőfi Sándor János Vitéz<div style="text-align: center;"><span style="font-size: large;"><b>Petőfi Sándor János Vitéz</b></span></div><br />
János vitéz története igazi mese arról, hogyan is lehet az árva fiúból Tündérország királya. Kukorica Jancsi hihetetlen kalandokkal teli utazásán rablókkal, óriásokkal csatázik, megmenti a francia király lányát s végül visszakapja a legnagyobb ajándékot, amire csak vágyik, szeretett Iluskáját.<br />
Szereplők:<br />
Kukorica Jancsi - János vitéz; Iluska, Jancsi mátkája; A gonosz banya, Iluska mostohája; A gazda, Jancsi nevelője; 12 rabló; huszárok; tatár fejedelem; szerecsen király; török basa; török basa fia; francia király; francia királykisasszony; falubéli menyecske; fazekas; óriások; boszorkányok; öreg halász; 3 medve; 3 oroszlán; sárkánykígyó; tündérifjak; tündérlányok. <br />
<br />
Helyszínek:<br />
(magyar) falu; majd erdő; mező; Tatárország; Taljánország; Lengyelország; India; Franciaország; Óriások földje; sötétség országa; Óperenciás-tenger; Tündérország.<br />
<br />
A rövid tartalom: <br />
<br />
Jancsi juhászbojtár, Iluska pedig szegény árva, aki a mostohája kénye-kedve szerint él. A patak mellett mos Iluska, Jancsi őrzi a nyájat. A nagy szerelem miatt Jancsi elfelejtkezik a nyájról, Iluska pedig a mosásról. Következmény: Jancsinak oda a fél nyája, Iluskának a mostohája haragra gerjed.<br />
Jancsi megfenyegeti Iluska gonosz mostoháját, de neki még azon az éjszakán el kell hagynia a falujukat az elvesztett állatok miatt.<br />
<br />
Elkezdődik a vándorlás:<br />
Jancsi egy éjszakát az erdőben tölt, a következő éjszakán eljut egy házba, ami 12 rabló tanyája.<br />
Elsőre meg akarják ölni, de mivel Jancsi bátran beszél, életét nem féltve, befogadják és együtt mulatnak. A lerészegedett rablókra Jancsi rágyújtja a házat.<br />
Az úton huszárokkal találkozik, beáll katonának és elmegy a sereggel Franciaországba a törökök ellen.<br />
Az út Tatárországon át vezet - a tatárok emberhúson élnek, így lenne miért félniük, de egy szerecsen király közbenjárása miatt átmehetnek az országon.<br />
Taljánország - nagyon hideg vidék, itt, hogy ne fázzanak, a lovakat a hátukon vitték, átjutottak Lengyelországba, onnan pedig Indiába.<br />
"Franciaország és India határos, de köztük az út nem túl mulatságos": a nagy hegyeken a levegőeget harapták ételként és a felhőt csavarták italként, olyan meleg volt, hogy csak éjjel mentek, és akkor a csillagokba botlott a lovuk (1 ember halálakor 1 csillag leesik az égről, jaj neked mostoha, ha Jancsi tudná, hogy melyik a Te csillagod!). Franciaország gyönyörű hely, a nagy csatában Jancsi a basát kettévágta, a királylányt megmentette, a király palotájában felajánlják neki a királylányt és a királyságot, de ő nem fogadja el.<br />
Jancsi elmeséli egész élettörténetét: Kukuricaföldön találtak rá, jó mostohaanya, de szigorú nevelőapja akadt, Iluska is árva, gyerekkoruktól szerették egymást, nem házasították ki őket, mert hamarabb meghalt Jancsi jó mostohája. Szomorú a sorsa, mert el kellett válnia szerelmétől, akit a banya kínoz.<br />
Itt kapja Kukorica Jancsi a királytól a János vitéz nevet.<br />
Egy tarisznya arannyal hajóra ül, hogy hazamenjen Iluskájához, de a viharban minden odavész. Ő egy felhőbe kapaszkodva megmenekül, ami leteszi a partra, és egy griffmadáron elrepül hazáig.<br />
Ott szomorú hír fogadja: Iluska halott. Csak egy rózsát vesz le a sírról és vándorol tovább. <br />
János vitéz ismét bolyong nagy bánattal szívében.<br />
Találkozás a fazekassal, akinek beragadt a szekere az óriások földjének határán. János vitéz megöli az óriások csőszét, majd egy szikladarabbal (amit vacsoraként adtak neki) a királyt is - jobbágyai lesznek az óriások, sípot kap, amivel bármikor hívhatja őket.<br />
<br />
Folytatódik a vándorlás:<br />
Sötétség országa - a banyák találkozója, a boszorkányok seprűit elrejti János vitéz és hívja az óriásokat, akik szétverik a banyákat, utoljára Iluska mostoháját. Egy éjszakát a temetőben tölt, ahol a halottak szellemei táncolnak.<br />
Az Óperenciás tenger partján egy óriás a vállán viszi 3 héten át, hogy elérjék a túlsó partot, de csak egy szigetig jutnak el: ez Tündérország.<br />
A kapuban már egyedül harcol: 1. kapu őrzői: 3 medve, 2. kapu: 3 oroszlán, a 3. kapu: sárkánykígyó (gyomrába ugrik János vitéz és átszúrja a szívét) - mindenütt győztesen kerül ki a csatákból.<br />
Ez már Tündérország, itt minden csodás, csak ő magányos, bedobja a rózsáját a tóba, hogy utána vesse magát, de Iluska feltámad a rózsából, mely a hamvaiból nőtt. Olyan szép pár János vitéz és az ő Iluskája, hogy a tündérfiak és tündérlányok őket választották Tündérország fejedelmének.<br />
Forrás: sulinet.huUnknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-3022914978328853232010-05-18T13:41:00.001-07:002010-05-18T13:41:59.046-07:00Mikszáth Kálmán - Beszterce ostromaMikszáth Kálmán - Beszterce ostroma (olvasónapló) <br />
<br />
Történet:<br />
<br />
Bevezetés<br />
Mikszáth elmeséli, hogy sokszor szokott együtt vacsorázni gróf Pongrácz Károllyal. Ilyenkor, beszélgetéseik alkalmával gyakran felszínre került a híres Pongrácz-család múltja. Az ősök közül a legizgalmasabb élet alighanem a különcködő Pongrácz Istvánnak jutott, melyet Mikszáth annyira érdekesnek talált, hogy megkérte a még élő családtagokat, hadd írja meg történetét. A család beleegyezése után végül létrejöhetett a nagy mű, mely az "utolsó várúrnak" állít emléket.<br />
<br />
Első rész - Estella<br />
A Habsburg-kormány a Rákóczi-szabadságharc leverése után meghozta az 1715:42 törvényt, melyben elrendelte a magyarországi várak leromboltatását. Néhányat közülük azonban sikerült kastéllyá kinevezni, így maradhatott épségben többek közt a nedeci vár is, melynek ura gróf Pongrácz István volt. A gróf enyhe sántításától eltekintve testileg-szellemileg tökéletes ember volt, viszont volt egy hóbortja: magát a XVII. századba képzelte, s az uradalmán élő parasztokkal állandóan háborúsdit játszott. Alattvalói ennek ellenére szerették, mert jószívű és adakozó ember volt. A környékbeli nemesek azonban nem szívesen látogatták meg, mert a kastélyban nem volt asszony. Ezért egyszer egy zsolnai vándorcirkusztól vett 600 forintért egy trapéztáncoslányt, Estellát. Estella ott-tartózkodása alatt igyekezett feleségül vetetni magát a gróffal, de hasztalan, Pongráczot egyáltalán nem érdekelték a nők. Ezalatt a szomszéd kastélyban, Krivánkán, békésen éldegélt a Behenczy-család. Báró Behenczy Pálnak és fiának, Károlynak régen nagy vagyona volt, de az idők múltával ez elfogyott, míg odáig jutottak, hogy csupán a rozoga váruk és a gazdasszonyuk, Rozsákné maradt, egyébként jóformán éheztek. Egyszer Károly eladta a vár harangját 600 forintért a szomszéd város templomának, mire apja elzavarta otthonról fiát, aki ekkora szégyenbe hozta (mellesleg az idősebb Behenczy a kapott pénzt megtartotta). Károly Nedecre ment, ahol beállt Pongráczhoz udvari orvosnak. A nedeciek időközben lázasan készülődtek, ugyanis július elején a megbeszéltek alapján a várat ostrom alá veszi a budetini honvédparancsnok, természetesen csak gyakorlatozás végett. Egy nap Pongrácz furcsa (viszont)ajándékot kapott Motesiczky Erzsébettől: Cervantes Don Quijotéját. Miután íródeákja felolvasgatott neki esténként a műből, úgy határozott, felhagy a céltalan háborúzgatásokkal, s lemondta a hadgyakorlatot. Egyik nap, az ebédnél Károly báró megpróbált nyilvánosan kikezdeni Estellával, mire Pongrácz gombnyomásra megnyitotta alatta a földet, s egy titkos járaton a várbörtönbe ejtette. Büszkeségében annyira meg volt sértve, hogy emberei már attól féltek, lefejezteti, ezért Estella elhatározta, megmenti a bárót, aki cserébe feleségül veszi. Parasztasszonynak öltözött, s egy zsákban menekítette ki a rabot. Mikor Pongrácznak tudomására jutott az eset, rögtön utánuk küldte katonáit, de azok már csak azzal a hírrel térhettek vissza, hogy Estelláék Besztercebányán kerestek menedéket. Ezt hallva a várúr rögtön levelet íratott, követeket küldött Besztercére, s követelte, hogy a város elöljárói juttassák vissza a szökevényeket, de azok megtagadták az engedelmeskedést. Erre aztán tényleg dühbe gurult Pongrácz, s kijelentette, a városnak bűnhődni kell. Másnap aztán útnak indult a vár teljes serege Beszterce ellen...<br />
<br />
Második rész - Kedélyes atyafiak<br />
Élt Zsolnán egy Trnowszky nevű gazdag vaskereskedő. Halála napján magához kérette három fiát, s pályaválasztásra szólította őket. Péterből méhész, Györgyből orvos, Gáspárból pedig juhpásztor lett. Péter meggazdagodott, de soha nem nősült meg. Gáspárnak szintén felvitte az Isten a dolgát, ő háromszor nősült, s született egy fia, Miloszláv. György azonban szegény maradt, s fiatalon meg is halt. Egy 11 éves kislány, Apollónia maradt utána. A gyámapaságra Péter és Gáspár is igényt tartott, olyannyira, hogy a temetésen még ölre is mentek érte. Végül Blázy Miklós polgármester az elhunyt néhai felesége rokonának férjénél, Klivényi József írnoknál helyezte el Apolkát. Ezen Trnowszkyék úgy megsértődtek, hogy nem voltak hajlandóak anyagilag támogatni a kislányt... Egészen addig, amíg egy napon Apolka nem találkozott Péterrel az utcán, a nagybácsi pedig vett neki egy csomó édességet. Mikor ezt Gáspár meghallotta, nem nézhette tétlenül a történteket. A két testvér szívből gyűlölte egymást, így mindkettőjük igyekezett mindig a másiknál többet költeni a kislányra: ételt, ruhákat, ékszereket vettek Apolkának. A pénz azonban legtöbbször Klivényi zsebébe vádorolt, ezért Blázy kieszközölte, hogy vegyék el tőle a lányt, s felváltva helyezzék el a két nagybácsinál féléves időközökre. A licitálás ekkor is folytatódott: tanítókat és szolgálókat, egzotikus állatokat és növényeket hozattak, szebbnél szebb ruhákat és ékszereket rendeltek, Gáspár még egy külön villát is építtetett kertjében. Az idő előrehaladtával Apolka és Miloszláv összebarátkoztak, majd szerelem szövődött köztük. Mikor ezt Péter megtudta, egyszerűen elzavarta házából a lányt, majd Gáspár is hasonlóan cselekedett, hiszen az ő féléve már lejárt. Szegény Apolkának újból fel kellett keresnie Klivényiéket, akik másodszor is befogadták. Egy nap, mikor már Klivényiné súlyos beteg volt, az írnok elvitte Apolkát Lengeffy Elemér színtársulatának előadására, ahol megismerkedtek Behenczy Pállal. Az estét Kubikné zavarta meg, ugyanis ő jött a hírrel: Klivényiné meghalt. Mikor a hazafelé vezető úton Klivényi felajánlotta Apolkának, hogy feleségül veszi, a lány elrohant tőle. Rebernyik János hajdú talált rá a Vág partján, s bevitte a városházára. Másnap Blázy elhatározta, hogy új gyámszülőket keres az árvának, de még mielőtt ehhez hozzákezdhetett volna, menekülő falusiakra és egy közeledő lovascsapatra lett figyelmes a főutcán.<br />
<br />
Harmadik rész - A túsz<br />
Természetesen Pongrácz gróf érkezett meg seregével. A honvédparancsnok és a polgármester beinvitálta egy közeli kocsmába, ahol a várkapitány kedélyes borozgatások közepette elmesélte jöttének okát. Társai próbálták lebeszélni tervéről (jól tudták, ha véghezviszi, amire elszánta magát, mindannyiukat bolondokházába zárják), de ő hajthatatlan maradt. Végül a bor kezdett a fejébe szállni, ő pedig elaludt. Ezalatt a zsolnaiak új tervet eszeltek ki, ami a következő volt. Tudták, Pongrácz csak akkor fog visszafordulni, ha sértett büszkesége kiengesztelésére a beszterciek békéltető követséget küldenek, s Estella helyett ideiglenesen egy másik lányt ajánlanak túsznak. Mivel Apolkát Blázynak egész napi fáradozása ellenére nem sikerült elhelyeznie, s még Lengeffy színtársulata is a városban tartózkodott, megrendezhetőnek tűnt a műsor. A szervezést Pruzsinszky intézte, így a felébredő Pongráczot már az a hír fogadta, hogy a küldöttség útban van. A "beszterceiek" este meg is érkeztek öt színész és Trnowszky Apollónia személyében. Pongrácz rendkívül büszkén fogadta őket, s beleegyezett az alkuba, majd a "hadizsákmánnyal" hazaindultak. A nedeci várban a gróf úgy vigyázott a lányra, mint a szeme fényére. Gondját viselte, kényeztette, taníttatta. Mikor a környéken elterjedt, hogy a várban fiatal lány lakik, újból visszatért a társasági élet a kastélyba. Ifjú kérők jöttek bálokra, de Pongrácz féltékenyen őrizte Apolkát. Mikor az egyik Ordódy-fiú arra vetemedett, hogy vállon csókolja a lányt, a sértett gróf éjszakai párbajra hívta, ahonnan súlyos sebbel tért vissza. 20 napig élet és halál közt lebegett, de Apolka gondos ápolásának hála, végül jobbra fordult az állapota. Mikor ez bekövetkezett, fiskálist hivatott Zsolnáról. Apolka igencsak meglepődött, mikor az ügyvédben egykori szerelmére, Trnowszky Miloszlávra ismert. A gróf ezt nem érzékelte, s kérte a vendéget, írjon egy kérvényt, mert szeretné a lányt adoptálni. Miloszláv ezt meg is ígérte, de ezután rögtön megkérte a lány kezét. Pongrácz nem túlzottan volt tekintettel a gyermekkori szerelemre, s elhamarkodott lépéséért börtönbe vetette a fiatal ügyvédet. A sikertelen kísérlet után mást kért fel a kérvény megírására. A megbízott személy, aki egyébként Miloszláv barátja volt, igencsak meglepődött, mikor egy ablakból ölébe hullt gyűszűben apró papirost fedezett fel, melyben valaki tudatta vele, hogy Tarnóczy Miloszláv a várban raboskodik...<br />
<br />
Negyedik rész - Az éj<br />
A hír, mármint hogy egy oligarcha saját kénye-kedve szerint tart foglyul egy köztiszteletben álló ügyvédet, villámgyorsan terjedt. Egy pesti lap még cikket is közölt róla, mire a belügyminiszter rendeletére elindult a hadjárat Miloszláv kiszabadítására. Pongrácz a szép szónak és a küldött pandúroknak nem engedelmeskedett, így már-már úgy tűnt, tényleg kénytelen lesz a budetini honvédparancsnok harc árán bevenni a várat, de szerencsére időközben kiderült, hogy a nedeci várbörtönből egész föld alatti alagúthálózatok indulnak, így az egyiken sikeresen kihozták Miloszlávot. A várbeliek nem értették, hogyan tűnt el a rab, és rendkívül megijedtek. A grófon az őrülés tünetei mutatkoztak. Az idő előrehaladtával egyre inkább borult el elméje, holott néha voltak egészen tiszta periódusai is. Miloszláv és Blázy mindent megtettek, hogy kihozzák Apolkát a várból, de Pongráczcal nehéz volt ujjat húzni. Végül egy megoldás maradt: elő kell keríteni Estellát, s vissza kell váltani a túszt. Jól gondolkoztak, a hadiregula ellen Pongrácz sem mert véteni. Miloszláv ellátogatott Behenczyék krivánkai kastélyába, ahol 600 forintért megvette Estellát Páltól. A hír hallatán Károly ugyanúgy eljátszotta a sértődöttet, mint egykor apja a családi harangért, de végül apja háta mögött ő adta el Estellát, s maga szerezte meg a felajánlott pénzt. Előkerítették Lengeffyéket is, így újból előállt a "besztercei" delegáció. Ahogy közeledett a csere napja, Pongrácz magához hívatott egy asztalost, s megbízta, készítsen neki egy monumentális koporsót. Ezután körbejárta ismerőseit, és mindenkitől elbúcsúzott. A küldöttség jövetelének reggelén elővezettette lovát, majd lelövette. Ezután közszemlére tette a koporsót, melyben a felirat szerint Waterloo nevű lovának és neki kellett majdan nyugodnia. Felment a szobájába, és valószínűleg mérget vett be (bár ezt a tényt a családtagok utólag igyekeztek cáfolni). Lefeküdt ágyába, magához hívatta hű szolgálóit és szeretett Apolkáját, elbúcsúzott tőlük, s kilehelte lelkét. Ahogy Pamutkay mondta, vele meghalt az "utolsó várúr". Közben megjöttek a küldöttek. A szerelmesek örültek, hogy újból egymásra találtak, bár a tragédia árnyékot vetett boldogságukra. Epilógus: gróf Pongrácz Istvánt végül nem kívánsága szerint lovával, hanem egyszemélyes koporsóban a várnai családi sírboltba temették el; Trnowszky Apollónia és Tarnóczy Emil összeházasodtak, az esküvőről részletes beszámolót közölt a trencséni Vágvölgyi Lap című folyóirat.Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-45251025414378808412010-05-18T13:39:00.001-07:002010-05-18T13:39:38.195-07:00Jókai Mór: A kőszívű ember fiaiJókai Mór: A kőszívű ember fiai <br />
<br />
<br />
Jókai Mór talán leghíresebb történelmi műve a 19. századba, a szabadságharc idejére röpít minket. A mű főszereplői a Baradlay család tagjai. <br />
<br />
A műben - ahogyan a valós életben is - a hazaszeretet, a testvéri és szülői önfeláldozás és a becsület mellett az árulás, az erkölcstelenség, a bosszú irányítja az embereket és a történelmet egyaránt.<br />
Szereplők:<br />
Baradlay Kázmér, a kőszívű ember; Özvegy Baradlayné, a kőszívű neje, özvegye; Baradlay Ödön, az elsőszülött; Baradlay Richárd, a második fiú; Baradlay Jenő, a legifjabb fiú; Ridegváry Bence nagyúr; Tallérossy Zebulon úr; Lángh Bertalan, protestáns prédikátor; Aranka, Ödön szerelme; Edit, Richárd szerelme; Plankenhorstné báróné; Plankenhorst Alfonsine úrhölgy; Leonin, orosz nemes, Ödön barátja; Pál úr, Richárd szolgája; Boksa Gergő, rabló, később forradalmi kapitány; Palvicz Ottó, Alfonsine szerelme; Károly, Ottó és Alfonsine gyermeke; Szalmás Mihály, kém; apácák; katonák; kormánybiztos, parasztok; papok; csizmadia; grófok; bárók; kofák; szolgák� <br />
<br />
Helyszínek:<br />
Nemesdomb, a Baradlay ház; Pest; Buda; Bécs; Oroszország; Körös-sziget; Kárpátok; puszta; mocsár<br />
<br />
A rövid tartalom: <br />
<br />
Hatvan perc!<br />
A nagytiszteletű Baradlay Kázmér házában hatalmas vendégsereg gyűlt össze. A házigazda nincs a vendégekkel, mert gyengélkedik. Miközben tósztot mondanak érte, az asszonyt kihívja az orvos a beteghez. A vendégek arra gondolnak, hogy a szokásos baj van, hiszen a nagyságos úr szívbeteg, de még száz évig is élhet ezzel a bajjal. Valójában már csak 60 perce van, és az asszonyt azért hívatta a szobájába, hogy a végrendeletét lediktálja. A férfinek nemcsak biológiailag, de bibliai értelemben is kőszíve lett.<br />
A végrendeletében minden részletét leírja saját temetésének.<br />
Legnagyobb fiáról, Ödönről úgy határozik, hogy maradjon a cár mellett Oroszországban, éljen csak kicsapongó életet, hogy jól kiüresedjen. Nem veheti el a lányt, aki miatt elhagyta a szülői házat és legyen diplomata.<br />
Richárd menjen át a lovassághoz a testőrségtől és sose nősüljön meg, mert a másik két fiúnak jó ajánlólevél lesz egy harcban elesett testvér. Jenő, aki a legkedvesebb fia, de aki ezt sosem tudhatja meg, maradjon csak hivatalnok, ne támogassa senki, küzdje fel magát lépcsőről lépcsőre.<br />
Felesége 6 héttel a temetés után menjen hozzá Rideghváry Bencéhez.<br />
Bár az asszony többször abbahagyja az írást, a haldokló mindig megparancsolja, hogy folytassa és követeli, hogy hajtsa végre parancsait.<br />
Végül eljön az idő és meghal a férfi. Az asszony imában megfogadja, hogy semmit nem teljesít a végrendeletből és a kőszívű ember még egy utolsó földöntúlit kiált, mintha meghallotta volna odaátról az imát és visszatért egy kiáltás erejéig, hogy tiltakozzon.<br />
<br />
A temtési ima<br />
A temetés hatalmas pompában zajlik és teljesen másképp, mint ahogyan azt az elhunyt parancsolta. A harmadik pap, aki csak egy imát mondhatott volna, keményen elmondja, hogy sem adakozó, sem könyörületes, sem szeretetteljes, sem igazi hazafi nem volt a halott. <br />
Megjelenik egy feltűnően szép leány is, akinek nevét nem említik, de akiről sejthetjük, hogy az a lány, aki miatt Ödönnek messzire kellett utaznia.<br />
<br />
Tallérossy Zebulon<br />
Hatalmas tor követi a temetést, az említett pap nem jön el a torra, de megérkezik Tallérossy Zebulon, aki lemaradt a szertartásról, mert elakadt az úton, nem kapott kocsit és 4 bivaly húzta idáig hintaját. Tallérossy össze-vissza beszél és biztosítja az özvegyet, hogy megbűntetik majd a papot, aki a felháborító imádságot mondta.<br />
<br />
A két jóbarát<br />
Oroszországban vagyunk, ahol hatalmas táncmulatság van. Egy idegen ifjúért rajong sok orosz fiatal hölgy. Az idegen férfi még a nagyon gazdag Alexandra hercegnő kegyeit is elnyerte, de ő hűvös és udvarias. Leonin nevű barátja elrabolja és elviszi egy titkos szórakozóhelyre, ahol a férfiak szórakoznak. Ide érkezik a levél Ödönhöz, mert ő az idegen, anyjától, hogy atyja meghalt és azonnal utazzon haza. Leonin hiába próbálja lebeszélni barátját, az hajthatatlan, ezért inkább vele tart. Az úton hatalmas hóviharba kerülnek, farkasok támadják meg őket és szánjukat is baleset éri. A Dnyeperen korcsolyáznak, 4 farkas követi őket. Ödön megbirkózik a négy állattal, amíg barátja új lyukat fúr korcsolyaszíjjába, ami elszakadt. Ezután a kozák falu közelében jéghalászok lékébe esik bele Ödön, és Leonin menti ki onnan.<br />
<br />
A másik kettő<br />
Otthagyjuk Orszországban Ödönt és Bécsben találkozunk Richárddal, aki éppen párbajozni indul, de előtte összefut egy pappal, akit felcincáltak kihallgatásra Bécsbe, és aki úgy gondolja, hogy tévedésből túlcságosan drága szálláshelyre helyezték, és ebből még baja lesz. Richárdnak azt is elmondja, hogy ő bizony a lánya miatt, aki egy nemes fiába lett szerelmes és egy temetési ima miatt, amit bizony ugyaannak az úrnak a temetésén mondott el jutott ide. Richárd tudja, hogy az ő apja temetéséről beszél a pap, de nem fedi fel kilétét, csak ad a pincérnek két aranyat a pap költségeire. <br />
Hazamegy a szállására, ahol öreg szolgája várja vacsorával. Öccse is megérkezik, aki elmondja, hogy anyjától kapott levelet és 1000 Ft-ot, hogy ezután fényűzőbben éljen, de ő nem akar, mert hivatalnokként ez nem tenne jót neki. Inkább odaadja Richárdnak a felét a pénznek, őtőle úgyis megvonta most támogatását anyja, hogy jobb útra térjen. Az csak a kívánsága, hogy kísérje el őt bátyja Plankenhorsték estélyére. Richárd majd táncoltatja az anyát, amíg ő a lánynak udvarol.<br />
<br />
Mindenféle emberek<br />
Plankenhorstéknál az asszony bárókisasszonynak született, de férje már nem volt az. Meghívottak voltak ugyan a legnagyobb estélyekre, de senki nem mutatott komoly érdeklődést irántuk a felsőbb körökből. Az ő estélyeikre inkább fiatal katonatisztek, testőrök, hivatalnokok jártak. Jenő megpróbál Alfonsine közelébe kerülni, Richárd pedig unatkozik és csak egy szobalány érdekli, aki rákkoppintott a kezére, amikor megcsípte annak az arcát. Öccsétől megtudja, hogy a leány nem szobalány, hanem egy szegény nemeslány, akit itt tartanak, de csak cselédként bánnak vele. Bocsánatát kéri a szép Editnek, aki teljesen elbűvöli szépségével, tisztaságával.<br />
<br />
A bakfis<br />
Richárd minden meghívást elfogad ezek után Plankenhorstéktól és alig várja, hogy néhány szót válthasson Edittel. Észtreveszi ezt Alfonsine, aki amennyire szépséges, annyira romlott lelkű. Szobalányával csak bakfisnak nevezik Editet és arról beszélnek, hogy becsapják a lányt azzal, hogy úri ruhát adnak rá, taníttaják és bevezetik a társaságba. Szerveznek egy találkozót, amikor egyedül hagyják a házban és meghívják Bardlayt. Baradlay azonban nem tesz semmit, amivel kompromittálná a lányt, pedig ez volt a tervük és egy levélben megkéri Edit kezét. Amikor átadja a levelet Edit, Alfonsine és az anyja dühöng, hogy Alfonsine terve kudarcba fulladt. Anyja csak annyit mond, hogy látod, nem minden férfi olyan, mint Palvicz Ottó.<br />
<br />
A zsibárus<br />
Richárd miután megejtette levélben a lánykérést, lélekben megtisztulva és megindulva ér haza és elhatározza, hogy minden csecsebecsét, amely más nőkre emlékezteti, kidobat szolgájával. Az meg is tisztítja a szobát, de kiderül, hogy egy híres hölgyről készített képet bevágott a zsibárushoz. Richárd elmegy, hogy visszaszerezze a képet, de ottragad az öreg zsidónál, akinek hihetetlen sok holmija van az ócsakságoktól a legértékesebb portékáik. Végül Richárd a kép helyett egy karddal tér haza, mert a zsibárusnál megtalálja saját képét, amit az említett hölgy adott el az öreg Salamonnak. Még a zsibárusnál kipróbálja a kardot, kettévág vele egy puskacsövet, és erre annyira odavan Salamon, hogy a Richárdot ábrázoló képet megtartja magának.<br />
<br />
Női bosszú<br />
Aranka, a pap leánya folyamatosan apját várja, de most a szomszédságból is azt a hírt kapja, hogy bizony apja valószínűleg börtönbe jut a temetésen elmondott ima miatt. Megérkezik Baradlayné és minden gazdagságot és támogatást megígér a leánynak, de az nem fogadja el, mert neki meg kell várnia Ödönt, aki azt ígérte, hogy visszatér hozzá. Baradlayné átad egy levelet, amit Ödöntől kapott, és amit még fel sem bontott. Együtt olvassák el. Leonin levele az, aki elmondja, hogy mi történt velünk Oroszországban. A két nő egymás karjaiba borulva otthagyják az öreg paplakot és Baradlayné magához veszi a lányt a kastélyba.<br />
<br />
Az aláhúzott sorok<br />
Bár a faluban mindenfélét pletykálnak a Baradlayakról és Arankáról, senki nem tudja a valóságot. Ödön levelet ír anyjának, hogy felépült és érkezik haza. Anyja elébesiet és elmondja, hogy azt akarja, hogy ő vegye át az apja után a főispáni széket és legyen ura a háznak. Az úrnőt is megtalálta már. Ödön ellenkezik, de aztán anyja bevezeti Arankához és minden ellenszegülés eltűnik. Az asszony boldog a fiatalok boldogsága miatt és a szobájában aláhúzza azokat a sorokat, amiket ellentétesen ugyan, de már véghez vitt a végrendeletből.<br />
<br />
A Kézfogó napja<br />
Mindenhonnan érkeznek a gazdag hintók a kézfogóra, megérkezik nagy pompával Tallérossy Zebulon is eladó lányaival, és Ridegváry is, nagy magabiztossággal. Hamar észreveszik, hogy olyanok is vannak a társaságban, akik bizony nem a császár hívei, és nem barátai sem Ridegváynak, sem Tallérossynak. A pap is ott van, Tallérossyék legnagyobb megrökönyödédére és nem is látszik nagyon boldogtalannak. Aztán megkezdődik a ceremónia, és kiderül, hogy a kézfogón bizony nem özvegy Baradlayné és Ridegváry a főszereplő, hanem Ödön és Aranka. Sokan éljeneznek, Ridegváry és barátai azonban megsemmisülve állnak. Ridegváry elmondja Baradlaynénak, hogy pontosan tudja, hogy hogyan is szólt a végrendelet, aminek minden szavát megszegte az asszony, és hogy ez a viselkedés egy magaslatra vezet, de annak a magaslatnak vérpad a neve.<br />
<br />
Az első lépés "ama" magaslathoz<br />
A megyeházán ülés van, és éppen Tallérossy beszél arról, hogy milyen buta gondolat a parasztnak szavazójogot adni és írni-olvsasni tanítani. A fehér tollasok, aki az újítások mellett vannak, mindenre elszánva szónokolnak, a fekete tollasok, a maradiak, pedig lapos szónoklatokkal húzák az időt. Az elnöki székben Ridegváry Bence ül, akinek megvan a joga arra, hogy abban a pillanatban szavazásra bocsájtson egy kérdést, amint csak akarja (amint a fekete tollasok lettek többségben. Joga van rá, hogy megbüntesse a csúnya szavakat használó szónokokat, sőt arra is, hogy feloszlassa a gyűlést.) Miután minden kísérlete kudarcba fullad, a pandúrokat hívatja és a terembe elkezdődik a harc, de a pandúrok csak nem jönnek, mert őket Baradlay Ödön állítja meg. Kitiltja Ridegváryt a teremből és nagy örömujjongás közepette elfoglalja az főszékét. Ridegváry szavaival, ez volt az első lépcső "ama" magaslathoz.<br />
<br />
Tavaszi napok<br />
1848. március 13-án az egész város felbojdult Bécsben. Kitört a forradaom. Plankerhorst család villájában gyűlnek össze a megrémült csaászárpárti urak és hölgyek és azon tanácskoznak, hogy vajon mit is tegyenek? Meneküljenek vagy maradjanak. Sorra érkeznek a hírhozók, némelyeket majdnem agyonvert már a tömeg. Van olyan úr, aki halottszállítókat fizet le, hogy "hullaként" menekítsék ki a városból. Antoinette asszony nem akar menekülni. Kiráncigálja félholt leányát az erkélyekre és onnan kiáltja, hogy éljen a szabadság. Közben Jenő, aki teljesen ideggyenge és soha életében nem fogott kardot, és egyetlen vadászaton sem vett részt, halálraváltan ül a szobájában és Alfonsine-on jár az esze. Azután estére, már legyőzi félelmét és elindul, hogy megtudja végre, mi történt a szeretett nővel. Megdöbben attól, hogy a Plankenhorst palota a szabadságharcosok egyik központjává vált. Alfonsine és az anyja mindenkivel elhitetik, hogy a szabadság oldalán állnak. Jenőt megbűvöli, hogy a nő állandóan a nyakába ugrik, csókolja és örömittasnak mutatja magát a szabadság ügye miatt. Jenő úszik a boldogságban és nem lát át a színjátékon. Egyik erkélyről Ödönt hallja beszélni, ami megrémíti, és eszébe jut, hogy ez a második lépcső ama magaslathoz.<br />
<br />
Az érem másik oldala<br />
Közben Richárd mint katona is ott van a bécsi utcákon. Mindenféle, egymásnak ellentmondó parancsot kap, ezért nem használják csak a kardjuk lapját, nem gyilkolnak, csak szétkergetik a csőcseléket. Már a forradalmárok is tartanak a részeges tömegtől, akiknek nem a szabadságon, hanem a pusztításon, rabláson jár az esze. Jenő közben végigkocsizza a várost, nehogy összetalálkozzon Ödönnel, hogy vagy hogy a csőcselék haragja elé kerüljön. A forradalmárok és Richárd csapata egy zárda előtt próbálják meg szép szóval és viccekket lecsillapiítani a kedélyeket, de nem sikerül. Richárd bemegy a zárdába, ahol, megpillantja Editet, és ezután már nem akar mást, csak elkergetni a csőcseléket. Feletteseitől emiatt is különböző leveleket kap, egyik sokkal keményebb, másik megfontoltabb magatartást parancsol.<br />
<br />
Aki igazán szeretnek<br />
Már októberben járunk és a forradalmat hamarosan leverik. A barrikádokon két forradalmár beszélget. Egyik Alfonsine-t szereti, a másik úgy hiszi, hogy az anyjával együtt kém. Közben kiderül, Alfonsine és anyja egy apácán keresztül tarja a kapcsolatot a császárpártiakkal és mikor Editet kihozatják a zárdából, a látogatás színe alatt kicserélik az információkat. Editet a boldogtalanságba akarják kergetni azáltal, hogy megbeszélik, hogy Richárdot hamarosan megölik és annak anyját is elkapják, mert mindenki tudja, hogy álruhában jár és hol tartózkodik. Edit mindent kihallgat és nyugalmat színlel, de amikor hazafelé kocsiznak, kiugrik a kocsiból és elrohan arra a címre, ahol Richárd anyja van. Azoknak elmondja a sötét terveket és őt is kofának öltözve elmennek először Richárdhoz, aki útra kel anyja tanácsára Magyarországra, majd elmennek Palvicz Ottó csapatához és megtévesztve őket az Alfonsine-tól hallott jelszavak alapján, elküldik őket a Richárd útjával ellentétes irányba. Palvicz Ottó csak reggelre jön rá a cselre, de ekkor már bottal ütheti Richárd és a kofák nyomát.<br />
Editet visszaviszik a kolostorba, ahol nem árul el estig semmit, pedig vesszővel, szíjjal verik, de estére azt modja, hogy az éjszakát Richárdnál töltötte. Tudja ugyanis, hogy így biztosan titokban marad a szökése, mert ezt a szégyent a kolostor nem engedheti meg magának.<br />
<br />
A vérveres alkony<br />
Leverték a forradalmat. A győztes még pihen, a vesztes menekül. Egy félkezű forradalmár sebesülten rogyadozó léptekkel támolyog a Plankenhorst palota felé. Látja a lobogót és eléri a kaput, de az zárva van, és hiába dörömböl, nem nyitnak ajtót. Még reménykedik, hogy talán a nők már elmenekültek és jó lesz itt meghalni, ennek a háznak a kapujában, a szabadság lobogója alatt. A lobogót azonban még hajnal elől kicserélik a császári zászlóra és ő ott hal meg, az áruló nők palotájának tövében.<br />
<br />
Az a harmadik<br />
Jenő a szabadságharc utolsó napjait már a Plankenhorst palotában töltötte. Nem ment szállására éjjelre sem, és úgy érezte, hogy viszonya Alfonsine-nal már mindenki számára egyértelmű és megmásíthatatlan. Közben sorra érkeznek meg az urak és hölgyek, a régi barátok, akik visszatértek vagy előbújtak rejtekhelyeikről. Jenővel senki sem törődik, csak Ridegváry mondja neki, hogy menjen a szállására, mert neki beszélnivalója van vele. Alfonsine előad egy színjátékot Jenőnek, hogy őket el akarják választani, de ő a sírig hű marad hozzá, anyja pedig elmondja Jenőnek, hogy az jelenleg "semmi", hiszen sem a forradalmárokhoz, sem a császárpártiakhoz nem állt, Alfonsine kezére addig ne számítson, amíg nincs rendes állása. Közben Alfonsine már Palvicz Ottótól kap levelet, aki viszonyuk felélesztését kéri. Ridegváry elmondja Jenőnek, hogy anyját keresik, és el fogják ítélni, egész családja üldözött, és anyja hamarosan felkeresi a szállásán. Felajánl neki egy ragyogó állást a cárnál. Anyja azonban nem jön egész éjjel, és reggelre Jenő megtudja Ridegvárytól, hogy elmenekült a városból, ő pedig elfogadja az állást. Elmegy Alfonsine-ékhoz és megkéri a kezét, megbeszélik másnapra a kézfogót, de hazaérve megjön az anyja, aki elmondja, hogy tudja, hogy ő előtte fényes pálya áll, míg testvéreit a vérpad várja, Ödön gyermekeit pedig a koldusbot. Jenő úgy dönt, anyjával tart. Hiába várja őt Ridegváry és a meghívottak serege Plenkenhorstéknál.<br />
<br />
Elől víz, hátul víz<br />
Richárd csapatával menekül. Palvicz Ottó a nyomukban. Egy alakalommal már pisztollyal lőnek egymásra, de aztán nem ér véget a párbaj. Richárdéknak útját állja a Duna, a March, a víz a hegy, a hóesés, de még az erdőtűz is, de végül sikerül magyar földre jutniuk.<br />
<br />
II. rész<br />
Egy Nemzeti Hadsereg<br />
A nemzeti hadsereg gyerekekből, öregekből, ifjakból, papokból, ügyvédekből, úrfiakból és rablókból állt. Harcoltak kaszával, aztán az ellenségtől rabolt fegyverekkel, harangból öntöttek harangot, a főurak közül is sokan állítottak fel csapatokat. Harcoltak hősiesen.<br />
<br />
A szalmakomisszárius<br />
Tallérossy Zebulon nagy úr lett, élelmezési biztos. A legnagyobb problémája, ahogyan ő nevezte, a magasabb politika, azonban ez nem a szabdságharc ügye volt, hanem hogy férjhez adja 5 leányát. Ebben még felesége is egyetértett. Baradlay Ödön egy napon vendégségbe hivatalos hozzájuk, ki is takarítoják a házat és nagy lakomát rendeznek, hátha Ödönön keresztül eljuthatnak Jenőig, aki igencsak jó parti az egyik kisasszonynak.<br />
Ödön azonban elviszi Zebulont a háborúba, ahol sokszáz embert kell ellátnia élelemmel, szalmával és jegyzékeket írnia. Zebulon retteg a félelemtől és reszket az éhségtől, nem ért a "könyveléshez" és semmi kedve a háboruskodáshoz. Hártamarad hát az utolsó állomáshelyen, de mégis úgy alakul, hogy onnan támad az ellenség, ő pedig kiugrik az ablakon és meg sem áll hazáig. Sokkal később olvasta csak, hogy mi is történt ott, és hogy az újságok úgy tudták, hogy Ő több óráig védte a rábízott javakat és helyet.<br />
<br />
Az első tandíj<br />
Kassánál nagyon kikapott a magyar sereg. Rossz volt a haditaktika. A visszavonulásnál Baradlay Ödön próbálja feltartóztatni a császárokat. Már nagy bajban vannak, amikor megjelenik egy huszárszázad, élükön Richárddal és segítenek a biztonságos visszavonulásban. A két testvér nagyon boldog, hogy találkoztak, hiszen évek óta nem látták egymást.<br />
<br />
A betyár<br />
Boksa Gergő ötven ökröt terelt a csapatokkal, hogy a húsellátmány biztosítva legyen. Hanem bizony úgy megijde a csatazajtól, hogy ijedtében otthagyja az ökröket és futásbak ered. Este aztán a táborban 50 botütést kap ezért, és elkergetik. Ő átmegy a némethez, és csellel visszaszerzi az ökröket. Baradlayék nagy örömmel fogadják, és Boksa Gergő papírt kap róla, hogy semmisnek tekinthető a verés.<br />
<br />
A királyerdőben<br />
A király erdőben hatalmas csata zajlott. Mindenki érezte ez egy olyan viadal, aminek a vége győzelem vagy halál. Itt találkozik össze a két nagy ellenfél: Palvicz Ottó és Baradlay Richárd is. Richárd legyőzi Palviczot. A magyar hadsereg győz.<br />
<br />
A haldokló ellenfél hagyatéka<br />
Bár Richárd néhány óráig eszméletlenül feküdt, nem szenvedett komoly sérüléseket. Pál úr azonban meghalt, amikor a sebesült Richárdra vetette magát, hogy a lovaktól megvédje tulajdon testével. Palvicz Ottó is a halállal küzd és magához hívatja Richárdot. Elmondja, hogy egy gazdag hölgytől van neki egy fia, akit 3 éve kerestett. Rábízza a titkot és a fiút Richárdra, aki megígéri, hogy gondoskodik a gyermekről. Palvicz Ottó meghal Richárd kezét szorítva.<br />
<br />
Napfény és holdfény<br />
Baradlay Ödön neje és két gyemeke Jenővel együtt Kőrös-szigeten van, ami igazi kis paradicsom. Biztonságban vannak, csak nagy aggodalomban. Jenő megtanítja Arankával a titkosírást, amivel lehet a katonákkal levelezni. Közben özvegy Baradlayné a kastélyában kórházt rendeztetett be, ahol rengeteg sebesültet ápolnak. Sajnos a háborús sebeken kívül a kolera is pusztítja az embereket, ezért Baradlayné nem ír gyermekeinek, unokáinak, menyének, és nem látogatja meg őket. Közben minden este"beszélget" a kőszívű arcképével, hogy tudja, hogy ő cselekedett helyesen.<br />
<br />
Sötétség<br />
Alfonsine-éknál ott van két apáca és Edit. A harcokról beszélnek és ők négyen biztosak benne, hogy hamarosan vége lesz az egésznek. Megérkezik Ridegváry, aki közli, hogy a magyarok győztek és Palvicz Ottó meghalt. Alfonsine teljesen kitör magából, anyja elájul a szégyentől, Alfonsine pedig szövetséget köt Ridegváryval, hogy eltörlik a Bradlayakat. Editet is megfenyegeti, hogy megöl mindenkit, aki szeret.<br />
<br />
Mindenváró Ádám<br />
Mindenváró Ádám olyan ember, akit soha nem érdekelt a szép ruha, a haza vagy a megye dolga, gazdagság vagy a rang. Éldegélt kis házában, földjével, feleségével, nem kellett gyerekkel törődniük, mert nem volt nekik. Ide menekül Tallérossy Zebulon és elmeséli bújdosását. Megfutamodott a német elől, 2 napig futott az erdőben, aztán egy hordóba rejtették, majd napszámos ruhába, később zsidó aszzonynak öltözve menekült, és végig rettegett, hogy valaki felismeri és megöli. Mindenváró majd megszakad a nevetéstől a történet alatt. Megérkezik Szalmás uram is, aki az ellenséghez tartozott és mindketten megrémülnek a másiktól, mert azt hiszek, hogy miatta van ott a másik. Szalmás elmeséli, hogy a magyarok győztek. Éjszaka aztán ijedtében mindkettő megszökik.<br />
<br />
Sorsát senki sem kerülheti el<br />
Két napig bújdosott az erdőben Tallérosy, amikor egy tisztáson szembetalálta magát Szalmás urammal és rajött, hogy nem menekülhet tovább. Felajánlotta hát, hogy inkább ne bántsák egymást. Közben megérkezik egy magyar katona, Szalmás elillan, és a katona Boksa Gergőhöz vezeti, aki azóta parancsnok lett és az elmondja neki, hogy a törvényszék halálra ítéli a hazaárulókat és a hazájukat cserbenhagyókat. Onnan is elmenekül Tallérossy és egy szekéren eljut egy távoli falucskába, ahol a paptól kér segítséget, aki saját fiához küldi külföldre reverendában. Csak útlevelet kell kérvényeznie. Akitől kérvényezi nem más, mint Ridegváry, aki azonnal megismeri és rögtön titulust is ad neki.<br />
<br />
Egy magányos lovag<br />
Pesten hatalmas a csend, senki sem mozdul. Az utcák csendjét lódobogás riasztja fel. Egy magányos huszár nyargal, mögötte messze a csapata. Utánuk mindenhonnan felhangzik a boldog éljen. Baradlay Richárd az, és azt az asszonyt keresi, aki a gyermeket bújtatja, de megtudja, hogy az osztrákok egyik börtönében ül és a gyermekről senki sem tud.<br />
<br />
Párharc mennykövekkel<br />
Richárd megszáll abban a házban, ahol korábban az asszony lakott a gyerekkel, és összebarátkozik egy csizmadiával, aki bemegy pórnak öltözve a várba, hogy kémkedjen. Ödön, Richárd és a többi parancsnok azon vitáznak, hogy meg kell-e ostromolni a várat és hogy válalhatják-e a lehetséges következményt, hogy Budáról az ellenség Pestet is földig rombolja. Végül a támadás mellett döntenek. Közebn Richárd Gyávának mondja Ödönt. Az öreg csizmadia a várban felismeri Szalmás Mihályt, és elmondja Richárdnak, hogy tudja, hogy van egy kém, aki bajba sodorhatja őket. Azt is észreveszi, hogy egy pesti házból gyertyákkal jelelnek a várba. Pestet porrá bombázzák. A csizmadia meglepi az árulót és lelöki a ház ablakából. A magyarok megindítják Buda ostromát. Első nap nem dől el a csata.<br />
<br />
Zenit<br />
<br />
Az ostrom előtti estén Ödön Richárdot párbajra hívja, ami jelen esetben azt jelenti, hogy aki hamarabb ér fel a várba a maga oldalán, az győz a párbajban. Mindketten hősiesen harcolnak, de Ödön a gyorsabb, Richárd még megpróbálja megmenteni a Lánchidat is.<br />
<br />
Az eldobott lélek<br />
Richárd elmegy a kórházba, hogy a gyermeket végre fellelje, ott már meghalt a dajka, de talál nála egy címet, és el is megy oda, és megtalálja nagy nyomorúságban a gyermeket. Rögtön visszaviszi Pestre és ott elviszi a gyermekkorházba, mert szembetegsége van.<br />
<br />
Ephialtes<br />
Ridegváryval és Tallérossyval találkozunk ismét. Az író visszaidézi a történelemből azokat, akik átkozták hazájukat vagy eladták azt. Ilyen volt Ephialtes is, aki eladta Hellászt. Ridegváry is eladta hazáját. Behívta a cár seregeit, hogy tegyenek rendet és töröljék el"ezt a nyomorúságos társaságot". Tallérossy Zebulon bizony nem annyira élvezte ezt a cselekedetet. Sőt egyszer eszébe jutott egy magaslatnál, hogy mint Dugovics Titusz lerántja magával a mélybe Ridegváryt, de aztán öt lányára gondolt, és nem lett hős. Próbált érdeklődni a megtorlásról, de Ridegváry csak latinul volt hajlandó idézgetni. Próbált vele összeveszni vagy megszökni, de Ridegváry nagyon ragaszkodott hozzá. Zebulon ellopott egy angol nyelvű útlevelet, amiben nincs név és cím, tehát bárki felhasználhatja, majd egy gyógyszer segítségével kiütéseket "szerzett" magának, ami miatt Ridegváry messze szaladt tőle, mert azt hitte, ő is kolerás. Így szabadult meg Zebulon Ridegvárytól, aki tovább masírozott a cári sereggel.<br />
<br />
Perhelia<br />
Csodálatos égi tünemény tűnt fel a 1849 júniusában az égen, de a természettudósok nem törődtek akkor vele. Csak a nép törődött, akik babonaságból rossz jelnek vette az égi tüneményt. Lánghy Bertalan, a protestáns prédikátor, aki az idős Baradlay temetésén annakidején az emlékezetes imát mondta, és Aranka apja volt, hatalmas parasztsereggel védte a Tiszát, és kérdte Istent, hogyha ez a jel az égen valóban vészjósló, akkor inkább haljon ő meg, mert nem akar ezen a földön élni, ha nem lehet ez szabad föld. Isten, aki tudta, mi következik, meghallgatta imáját, és magához vette a hűséges szolgát. A nép pedig szétfutott.<br />
<br />
Régi jó barátok<br />
Világosnál letette a magyar sereg a fegyvert. Ott volt Baradlay Ödön is. Várta, hogy sorsa beteljesüljön. Zebulontól érkezik egy levél benne egy útlevéllel, amivel megszökhet Angliába. Ödön fogja magát és elszökik vele. Az első ellenőrzésnél azonban beleakad Leoninba, aki nemhogy segítené, de minden barátságukat feledve, bezáratja, és ráparancsol az őrre, hogyha szökni akar, lőjje le. Az őr azonban az a szolga, akivel együtt szöktek annakidején a farkasok elől, és elengedi. Sikerül megszöknie Ödönnek.<br />
<br />
Nadír<br />
Csak vágtat végig a pusztán, amikor összetalákozik Boksa Gergővel. Tőle megtudja, hogy Nagyváradon van Ridegváry, és rájön, hogyha Leonin el nem fogja, ő bizony Ridegváry kezeibe fut és ő az, akinek nem adná meg magát. Újra hisz a barátjában. Boksa elviszi mocsáron, úttalan utakon keresztül egy házba, ahol bevárhatja az ítéletét. Bizony a családjához vezeti Ödönt.<br />
<br />
A nem mutatott levél<br />
Ödön iszonyatosan szenvedett a család körében, hiszen minden nap várta, hogy levelére, melyben tudatta a törvényszékkel, hogy várja döntésüket, válasz érkezik. Felesége az őrület határán volt és állandóan könyörgött, hogy meneküljön, de ő nem tette. Nem tehette. Jenőnek érkezik egy levél, illetve Eugen Baradlaynak, amit tévesen használtak, mert az Eugen Jenő és nem Ödön. Jenőt hívják a törvényszék elé Ödön helyett. Jenő nem mutatja meg a levelet, csak felkerekedik, hogy elmenjen. Megpróbálják visszatartani, mert azt hiszik, hogy Plankenhorstéknál akar kegyelmet kérni, de ő nem árulja el igazi tervét.<br />
<br />
Egy ember, aki eddig nem ismertünk<br />
Jenő megjelenik a bírák előtt, akik mindenről kikérdezik. Vállalja, amivel vádolják, de mások ellen nem tanuskodik. A bírák csodálkoznak azon, hogy mindent vállal, de ő nem akarja, hogy hosszúra nyúljon a tárgyalás, hogy szembesítsék valakivel, aki felismerhetné. Gyorsan végeznek. Az ítélet halál. Ő pedig csak annyit kér, hadd írjon levelet a családjának.<br />
<br />
A túlvilágról<br />
Visszaköltözik Ödön, Aranka, a gyerekek és özvegy Baradlayné a Baradlay kastélyba, és ott várják Ödön beidézését. Egyik nap jön egy katona, aki mindhármuknak levelet hoz. Temészetesen Jenőtől, amiben megtudják, mit tett értük. Mindhárman zokognak, de a katona előtt még vissza kell folytani a könnyeket. Annak még át kell adnia mellényt, melyett Jenő viselt a kivégzés alatt. Három véres lyuk van rajta.<br />
<br />
A kőszívű ember előtt<br />
Az anya örjöngő fájdalmában fia mellényével a kezében rohan a kőszívű képéhez, hogy neki ordítsa ki szívéből a fájdalmát. Őt vádolja és magát.<br />
Ödön már nem akar hőst játszani, hiszen öccse volt az igazi hős. Aki azért hal meg, amiben hisz, az bátor, de aki azért, amiben nem is hitt, az hős. Neki megmaradt a család, akiket támogatnia kell.<br />
<br />
A börtön távirdája<br />
A börtönben, ahol Jenő volt, ott volt Richárd is és a börtönfalon át értesült (kopogtatással), hogy halálra ítélték testvérét. A cellákból úgy érkezett a hír, hogy az öreget. Ők Ödönre gondoltak, de Richárd mindig Jenőt hívta így, bár ő is úgy tudta, Ödönnek kell meghalnia.<br />
<br />
Az első tőrdöfés<br />
Alfonsine boldog a hírre, hogy ez agyik Baradlay már meghalt, és miatta, hiszen az ő jegyzetei is belejátszottak a halálos ítéletbe. Diadlaittasan vágja Edit szemébe, hogy az egyiket már megölte. Nem tudta, hogy azt, aki őt a legjobban szerette a világon, aki még akkor is megbocsájtott neki, amikor rájött, hogy ő fektette árulásával a sírba.<br />
<br />
A fejgörcsök napján<br />
A teljhatalmú kormányzónak fejgörcsei vannak. Ilyenkor legjobb embereivel is nagyon keményen bánik. Minden kegyelemért könyörgőnek nemet mond és a legsúlyosabb ítéleteket osztogatja. Késő éjszaka hozzá érkezik Alfonsine, aki megtudja, hogy már másnap leváltják a kormáynzót keménykezűsée miatt. Ráveszi a kormányzót, hogy még ezen az éjszakán hozzanak meg minden ítéletet, és végezzék ki hajnalban a foglyokat, élükön Baradlay Richárddal. <br />
<br />
A tör hegye letörve<br />
A kormáynzó megígéri, hogy így fog tenni, és Alfonsine diadalittasan hazamegy Bécsbe és elmondja anyjának és Editnek, hogy végre minden terve sikerült, és megölte Richárdot is. Azonban alighogy elmeséli rémséges tetteit, jelenti a szolgáló, hogy Baradlay Richárd úr van itt. Alfonsine rosszul számolt. A kormányzó nemhogy halálra ítélt volna minden foglyot, hanem elengedte minden bűntetésünket. Elmondta Richárdnak, hogy szabadulását Alfonsine-nak köszönheti, és átnyújtja halott testvére hajfürtjét, ami szőke (mint Jenőé), és nem fekete (mint Ödöné). Elindul hát Bécsbe és ugyanazon a vonaton utazik, mint a diadalittas Alfonsine, hogy elmenjen a Plankenhorst házba és megtalálja Editet.<br />
<br />
A kőszívű ember felel<br />
Közben özvegy Baradlayné minden nap a kép előtt könyörög és vádol. Vádolja a kőszívűt Jenőért és könyörög Richárdért. Aztán megérkezik a levél, hogy Richárd szabad. Úgy érzi, férje felelt neki, és Jenő volt a közbenjáró, mint gyermekkorában is mindig a két szülő között. <br />
<br />
Megjelent tehát Richárd Plankenhorstéknál és bizony senki nem érthette hogyan lehetséges ez. Edit boldogan roghan a karjaiba. Plankenhorstné elmondja lekicsinylően, hogy Richárdnak semmi joga Editre, hiszen nem méltó hozzá, se rangja, se vagyona és Editnek kérője van. Edit azonban odavágja, hogy ő mindenkinek elmondja majd, hogy egy éjszaka megszökött a zárdából és a kaszárnyában töltötte az éjszakát szeretőjével. Ez elég lenne, de Plankenhorstné még megpróbálkozik azzal, hogy tudja, hogy van egy fia Richárdnak és ezzel a fiúval akarja befeketíteni Richárdot Edit elől. Richárd elmodja a gyermek történetét, de nem árulja el anyja nevét. E hír hallatára már nem tartóztathatják Editet.<br />
<br />
Comedy of errors<br />
Richárd és Edit boldogan hagyják ott a házat és elhatározzák, hogy amint lehet, összeházasodnak. Nem megy hamar, mert annyi emgedélyt kell elintézni, hogy bizony hosszúra nyúlik a várakozás. Ők mégis kivárják tisztességesen. Egyszerű esküvőt tartanak. Szűkösen kell élniük, hiszen Richárdnak már nincs vagyona. Ők mégis boldogok. Aztán Salamon, az öreg zsidó eljön és elmeséli nekeik, hogy bizony Editnek nagy hozománya van, így nem kell szűkölködniük. Magukhoz veszik Károlykát is, Palvitz és Alfonsine fiát..<br />
<br />
Húsz év múlva<br />
Palvicz Ottó fiát sajátjaként nevelte Richárd és sokáig nem is volt vele baj, de kamaszként megszökött és ellopott ottonról ezüstöket, Richárd azonban kereste és végül egy rablótanyán rongyokban talált rá. Később rájött, hogy Károlyt anyja értesítette és becsapta azzal, hogy apját, nevelőapja orvul megölte és bosszút kell állnia. Ezért változott meg annak a viselkedése. Később töbször megszökött, de Richárd mindig kihúzta a bajból. Végül hivatalnok lett, itt talált rá Alfonsine, aki koldusbotra jutott. Károly azonban nem segített rajta, mert éppen megkapta atyai örökségét és elment Amerikába. Alfonsine pedig egy őrültekházába jutott, amit özvegy Baradlayné alapított. Ottjártakor kerül éppen oda Alfonsine, és Baradlayné pénzt ad, hogy ápolják a nőt. Alfonsine itt tudja meg, hogy Jenő halt meg Ödön helyett, és hogy megbocsájthatatlan vétke miatt a túlvilágon sem nyugodhat majd.<br />
<br />
Közben azonban felnőtt egy újabb nemzedék, a vért és a könnyeket elmosta az idő, és az új kor jobb idők reményét ígéri a magyar nemzetnek<br />
<br />
.Forrás: sulinet.huUnknownnoreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-33283206972063633072010-05-18T13:37:00.000-07:002010-05-18T13:37:11.052-07:00Gárdonyi Géza Egri csillagok1. Hol terem a magyar vitéz<br />
<br />
Bornemissza Gergőt és Cecey Évát elrabolja Jumurdzsák, török dervis. <br />
Gergő az éjszaka folyamán megszökik Vicuskával. Dobó István a rablóvezér, Móré nyomán van. A kisfiú beszámolója alapján megtámadják a törököket, s kiszabadítják a magyar foglyokat. Gábor pap megkegyelmez Jumurdzsáknak, csak a talizmánját veszi el. Dobó Gábor papra bízza a kisfiút, hogy vigye el Török Bálinthoz, Szigetvárba. Örömmel fogadja a várkapitány, s két fiával együtt neveli.<br />
2. Oda Buda!<br />
<br />
János király meghal,a törökök csellel beveszik Budát.<br />
Gergő és Gábor pap merényletet terveznek a szultán ellen, de egy janicsáragát vélnek a szultánnak a díszes öltözete miatt, s őt robbantja fel Gábor pap. Elfogják a papot. Gergő látszatra a magyarrá lett török, Tulipán fogja, s Hajván, egy hatalmas török felfigyel Gergőre. Megmutat neki egy köteg papirost, melyeken a magyar végvárak alaprajzai láthatóak. Félrevezeti a törököt, az egri vár alaprajzát elteszi. Budán találkozik Cecey Évával, aki örök hűséget esküdik neki. Török Bálint gyanakszik a törökre, s előérzete nem csapja be, a törökök elfoglalják Budát, s őt Kanstantinápolyba hurcolják, a Héttoronyba vetik.<br />
<br />
<br />
3. A rab oroszlán!<br />
<br />
Török Bálint Konstantinápolyban raboskodik. Mekcsey és Bornemissza Gergely a király seregébe készülnek, amikor Ceceyékkel találkoznak. Megtudja Gergő, hogy Vicuskát Fürjes Ádámhoz akarják feleségül adni. Siet Gyalura, hogy megbizonyosodjon a lány érzéseiről. Végül úgy döntenek, hogy megszöknek. Kockázatos kalandra vállalkoznak öten: Bornemissza Gergely, Török János, Cecey Éva, Mekcsey és Matyi nevű kocsisa, Konstantinápolyba igyekeznek, hogy kiszabadítsák Török Bálintot. Olasz zenészként sikerül bejutniuk a Héttoronyba, de nem sikerül kiszabadítani a hős Török Bálintot. A cigány Sárközi segít nekik elmenekülni.<br />
<br />
<br />
4. Eger veszedelme!<br />
<br />
Már csaknem az egész országot elfoglalták a törökök. Évát Sopronban az álruhás Jumurdzsák keresi fel, gyűrűt akar venni. Vicusa elszólja magát, hogy a férjénél van. A félszemű dervis elrabolja Jancsikát, 6 éves kisfiukat. Egerben a törökök támadásra készülődnek. Sokan elmenekülnek, de a város lakói, élükön a bíróval a városban keresnek menedéket. Dobó örül Bornemissza Gergelynek és barátjának Mekcseynek. A védők esküt tesznek, hogy a várat a végsőkig fogják védelmezni. A zsákmány közt egy török gyerekre akadnak. Jumurdzsák a talizmánjáért cserébe Bornemissza kisfiát ajánlja, de Gergő nem hisz a töröknek, mert úgy tudja, hogy fia feleségével Sopronban van.<br />
<br />
<br />
5. Holdfogyatkozás<br />
<br />
Éva megtalálja Eger várának térképét és a gyűrűt, majd Miklós diákkal Egerbe megy. Megpróbálnak bejutni egy alagúton keresztül, de törökök bukkannak rájuk. Miklós diák úgy tud megszabadulni tőlük, hogy önfeláldozó módon felrobbantja a lőszertárakat. Hegedűs föl akarja adni a várat, de Sárközi leleplezi az árulót, akit kivégeznek. Bornemissza elhiszi, hogy fia Jumurdzsáknál van, mivel egyik alkalommal a török bedobja Jancsika kardját. Dobó felajánlja Jumurdzsáknak Jancsikáért a talizmánt, de a kisfiú már megszökött a töröktől. Bornemissza Gergő robbanószereket készít. Éva bejut a várba de, Dobó arra kéri, hogy tartsa titokban a kilétét férje előtt. Elérkezik az utolsó nagy csata. A várvédők felkészültek a legrosszabbra. Ádáz küzdelem folyik a magyarok és a törökök között, nem csak az egri férfiak harcolnak, hanem az egri nők is kiveszik részüket a küzdelemből. A törökök végül feladják, elvonulnak a vár alól. Eger felszabadul. Egy török asszony visszahozza Bornemissza Jancsikát, Éva pedig a török gyereket adja vissza anyjának. Egész Európa ünnepli a hős várvédőket<br />
<br />
<br />
<br />
Forrás: egri_csillagok.extra.huUnknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-24999972224900173222010-05-18T13:32:00.000-07:002010-05-18T13:32:25.363-07:00Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg<div style="text-align: center;"><b>Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg</b></div><br />
A kis herceg című regényben igazi mesevilág tárul elénk a B612-es kisbolygón. Tulajdonosa, egy rejtélyes kisfiú, aki gyermeki naivitásával, tiszta szívvel indul felfedezni a környező bolygókat, s megpróbálja megérteni a felnőttek világát. <br />
<br />
Hat bolygón tett látogatása során megtanulja, hogyan nem szabad élni, az élet értelmét pedig a róka árulja el neki. A legnagyobb kincs a szeretet, s az ember mindig felelős a barátjáért, azért, akit "megszelídített"<br />
<br />
Szereplők:<br />
A kis herceg; Az író; A rózsa, a kis herceg bolygóján; A király; A hiú; Az iszákos; Az üzletember; A lámpagyújtogató; A geográfus; A kígyó; A virág<br />
<br />
Helyszínek:<br />
A kis herceg bolygója; a Szahara; a király bolygója; a hiú bolygója; az iszákos bolygója; az üzletember bolygója; a lámpagyújtogató bolygója; a geográfus bolygója; a Föld; a rózsakert<br />
<br />
A rövid tartalom:<br />
<br />
Ajánlás<br />
Az író elnézést kér a gyerekektől, amiért elsősorban nem nekik, hanem felnőttnek ajánlja a könyvet. Egy felnőttnek, aki ugyanolyan gyerek volt annak idején, mint ők. Mentségként hozza fel, hogy ez a felnőtt a legjobb barátja, és nagy szüksége van vigasztalásra, mivel Franciaországban él, ahol fázik és éhezik.<br />
<br />
1. fejezet, Óriáskígyó<br />
Az író elmeséli, hogy hat éves korában egyik kedvenc könyvében, mely az őserdőkről szólt, látott egy képet, amint egy óriáskígyó elnyel egy vadállatot. Színes ceruzával ő is készített akkor egy rajzot, ami egy ilyen kígyót ábrázolt egy elefánttal a gyomrában. A kígyó kívülről hasonlított egy kalapra. Megmutatta a felnőtteknek, kíváncsi volt, ők rájönnek-e, mit rejt a kép. Persze mindenki azt hitte, egy kalapot. Amikor a kisfiú elárulja, ő milyen céllal készítette a rajzot, a felnőttek azt javasolják neki, hogy inkább a tanulással foglalkozzon, nem pedig ilyen butaságokkal. Festői pályafutásának ezzel vége szakadt, ezért más mesterséget kellett választania. Megtanult hát repülőgépet vezetni. Azóta berepülte már szinte az egész világot, és rengeteg emberrel találkozott. Gyermekkori rajzát mindezek ellenére megőrizte, és ha valakit értelmesebbnek tartott a többieknél, elővette a rajzot, és megkérdezte az illetőt, hogy szerinte mi van a képen. De a válasz mindig az volt: "ez egy kalap".<br />
<br />
2. fejezet, a bárány<br />
Az író hat évvel ezelőtt egy alkalommal kénytelen volt kényszerleszállást végezni a Szaharában, mert a gépe meghibásodott. Egyedül volt, és ivóvize alig egy hétre volt csak elég. Teljesen egyedül maradt a hatalmas homoktenger közepén. Magányos volt. Így hajtotta álomra a fejét, s nem csoda, hogy igencsak meglepődött, amikor hajnalban arra ébredt, hogy valaki furcsa hangon megszólítja, és azt kéri tőle, hogy rajzoljon neki egy bárányt. Felkapta a fejét és nem akart hinni a szemének, amikor meglátta, hogy egy kicsi emberke áll előtte, olyan gyerekforma, aki egyáltalán nem úgy néz ki, mintha eltévedt volna. Se nem fáradt, se nem szomjas vagy éhes. Ellenkezni nem igazán volt értelme, így az író engedett a kérésnek. Először azonban elsütötte a kígyós trükköt, mire a furcsa emberke közölte vele, hogy nem egy elefántot akar kígyóban, hanem bárányt. Kisebb viták után, hogy milyen is legyen a bárány, elkészül a rajz. Így ismerkedik meg az író a kis herceggel.<br />
<br />
3. fejezet, "szóval te is az égből jöttél?"<br />
Elkezdenek beszélgetni, de a kis herceg nem sokat árul el magáról. Csak azt hajtogatja, milyen jó is lesz neki az új báránykájával az ő pici bolygóján, ahonnan jött. Amikor az író rajzolni akar a báránykának egy karót és egy kötelet is, hogy ki tudja őt kötözni, nehogy elkóboroljon, a kis herceg azonnal visszautasítja. Szomorúsággal a hangjában mondja el, hogy nem akkora az a bolygó, hogy ott bárki el tudjon kóborolni.<br />
<br />
4. fejezet, A B-612-es kisbolygó<br />
Kiderül, hogy a bolygó, ahol a kis herceg él, alig nagyobb egy háznál, és a csillagászok is csak egyetlen egyszer észlelték, 1909-ben. A kis herceg mostanáig nagyon magányosan élt a bolygóján, s minden vágya egy barát volt. Most már van barátja, akit magával vihet. A kisbárány.<br />
<br />
5. fejezet. majomkenyérfa<br />
Naponként egyre több dolgot elárult a kis herceg a bolygójáról, míg nem arról kezdett feltűnően nagy érdeklődéssel kérdezgetni, hogy a bárányok megeszik-e a cserjéket. Tele volt aggodalommal. Megkérdezte, hogy a majomkenyérfákat is megeszik-e. A bolygóján vannak rossz növények és jó növények, továbbá jó növényektől származó jó magvak és rossz növényektől származó rossz magvak. De ezek láthatatlanok, s ha egy nap gondolnak egyet, előbújnak. A majomkenyérfát nem szabad hagyni megnőni, mert akkor elborítja az egész bolygót és a gyökereivel átlyukasztja. Így hát minden reggel gondosan ki kell arról, hogy kigyomlálja a bolygóját és az ilyen hajtásokat eltávolítsa. Ez nagyon fontos!<br />
<br />
6. fejezet, a naplemente<br />
Már negyedik napja vannak együtt. Újabb dolgot árul el magáról a kis herceg. Egyik kedvenc időtöltése megnézni a naplementét. Szerinte, aki nagyon szomorú, az szereti a naplementéket. S otthon, a bolygóján ezt akármikor megteheti. Nem kell átutaznia, mint ahogy a "Földet" kellene. Csupán megfogja a kis székét, és kicsit arrébb rakja. S máris újabb naplementében gyönyörködhet.<br />
<br />
7. fejezet, "mire valók a tüskék?"<br />
Az ötödik napja vannak így együtt. Az író egyre idegesebb, amiért nem halad a gép javításával. A kis herceget viszont csak egy dolog izgatja. Az, hogy a bárányok megeszik-e a virágokat. Az író igennel válaszol. De vajon azokat is, melyeknek tüskéi vannak? A kis herceg nem nyugszik, az író viszont türelmetlen, és ingerülten felel, mikor a kis herceg arról faggatja, hogy akkor mire valók a tüskék. "Semmire" - hangzik a válasz. A kis herceg erre elkeseredik és indulatos lesz. Akkor miért küszködik szegény virág, aki gyenge és védtelen, a tüskék növesztésével, ha semmire sem jók?<br />
"Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant." De ha a bárány megeszi, az számára olyan, mintha egy csillag kialudna. Megharagszik az íróra, amiért úgy beszélt vele, mint egy felnőtt és zokogásban tör ki. Ahogy leszáll az éjszaka, az író nem győzi vigasztalni és ringatni pici barátját. Megígéri, hogy rajzol a báránynak egy szájkosarat, hogy ne tudja megenni a rózsáját, a virágnak pedig egy vértet.<br />
<br />
8. fejezet, a Rózsa<br />
Másnap sokminden kiderül a rózsáról. Egy nap, ki tudja honnan, odanőtt a többi virág közé. Mert a kis herceg bolygóján sok virág van. De ez más volt, mint a többi. Ilyet még soha nem látott. Lassan fejlődött, gondoskodva arról, hogy csak teljes pompájában lássa őt a kis herceg. Hiú virág volt. Majd mikor végre kinyílt és megmutatta magát, a kis hercegnek tátva maradt a szája. Minden kívánságát teljesítette, a virág mégis tele volt szemrehányással, ő pedig mindent a szívére vett. Ezért szökött meg. Nem lett volna szabad a virág hatása alá kerülnie és meghallani a szavát. De mégis hibáztatja magát a kis herceg, amiért eljött, és a virág csipkelődései mögött nem látta meg a gyengédségét és a szeretetét. Szomorú, mert nem tudta eléggé szeretni.<br />
<br />
9. fejezet, a szökés<br />
A szökés reggelén a kis herceg rendbe tette a bolygóját. Kitisztította a vulkánjait és kigyomlálta a majomkenyérfákat. Végezetül el akart köszönni a rózsától. Meglepetten tapasztalta, hogy a rózsa nem tesz szemrehányást, sőt, elszomorodik és bevallja, hogy szereti a kis herceget. Viszont arról ő is tehet, hogy ezt nem lehetett észrevenni. Majd noszogatta a kis herceget, hogy induljon, ha már egyszer elhatározta magát. Igazából csak azért sürgette, mert nem akarta, hogy a kis herceg sírni lássa.<br />
<br />
10. fejezet, a király bolygóján<br />
A kis herceg elindul, hogy sorra látogassa a bolygókat, egyrészt hogy foglakozást keressen és művelődhessen is. Az első bolygón egy király lakik. Hosszasan elbeszélgetnek, de ennek a beszélgetésnek se füle, se farka. A király mindent meg akar parancsolni, és nincs semmilyen összefüggés a szavai között. Igazából értelmük sincs. A kis herceg feszélyezve érzi itt magát. Így hát nem marad tovább. Valóban furcsának találja a felnőtteket.<br />
<br />
11. fejezet, a hiú bolygóján<br />
A király bolygója után a hiú bolygóját látogatja meg. Itt azonban mást sem kell csinálnia, mint csodálnia a hiút, és azt hangoztatni, hogy ő a legszebb, a legokosabb, a leggazdagabb és a legjobban öltözött. Megparancsolja a kis hercegnek, hogy csodálja. Itt sem marad tovább. A tény pedig, hogy a felnőttek valóban nagyon furcsák, csak tovább erősödik benne.<br />
<br />
12. fejezet, az iszákos bolygója<br />
Ez hát az újabb helyszín. S talán itt tartózkodik a legrövidebb ideig a kis herceg. Az iszákos ugyanis csak iszik, és folyton azt hajtogatja, hogy azért iszik, hogy elfelejtse, hogy szégyelli magát amiatt, hogy iszik.<br />
<br />
13. fejezet, az üzletember bolygója<br />
Az üzletember komoly embernek tartja magát, és csak a gazdagság érdekli. Szerinte ő birtokolja az összes csillagot, és még arra sincs ideje, hogy a kis herceg érkezésekor feltekintsen a munkájából és köszöntse őt illendőképpen. Folyton csak számol, és azt hajtogatja, hogy ő csak komoly dolgokkal foglalkozik, nincs ideje semmi haszontalanra. A kis herceg őt is otthagyja. Egyre furcsábbnak tartja a felnőtteket.<br />
<br />
14. fejezet, a lámpagyújtogató bolygóján<br />
Az eddigi bolygók közül ez a legkisebb. A szegény lámpagyújtogató pedig mást sem csinál, mint meggyújtja, majd eloltja a lámpákat. Nincs egy perc nyugta sem. Állítólag ez a parancs. Mindez azért van, mert a bolygója egy ideje olyan gyorsan kezdett el forogni, hogy mire este meggyújtja a lámpát, máris reggel lesz, amikor el kell oltania. A kis herceg sajnálja új ismerősét, az eddigiek közül őt becsüli a legjobban, mert ő nem magával, hanem másokkal törődik. De itt sem maradhat. Túl kicsi a bolygó kettőjüknek.<br />
<br />
15. fejezet, a geográfus bolygója<br />
Ez a bolygó legalább tízszer nagyobb volt az eddigieknél. Nagyon tetszik neki a geográfus munkája, ezt igazán értelmes foglalkozásnak tartja. Hiszen a geográfus tudja, hol vannak a városok, a tengerek, a sivatagok, a hegyek és a folyamok. A geográfus megkéri őt, hogy meséljen a bolygójáról, hogy azt is feljegyezhesse. De csak azt írja fel, ami maradandó. Ekkor tudja meg a kis herceg, hogy a rózsája múlékony. S azt is, hogy ez mit jelent. Ettől összeszorul a szíve, hiszen ő magára hagyta. Majd tanácsot kér a geográfustól, hogy merre folytassa az útját. Megfogadva a tanácsot, a Föld nevű bolygó felé veszi az irányt. Közben viszont csak a rózsájára tud gondolni.<br />
<br />
16. fejezet, a Föld<br />
Így kerül a kis herceg a Földre. A bolygó elkápráztatja. A többihez még csak hasonlítani sem lehet.<br />
<br />
17. fejezet, a Kígyó<br />
Amikor a kis herceg megérkezik a Föld nevű bolygóra, egy hatalmas, végeláthatatlan, homoktenger közepébe, egy árva lelket sem lát. Már megijed, hogy elvétette a célját. Az első lény, akivel találkozik, a Kígyó. Beszélgetnek, és a kis herceg megmutatja neki a csillagot, ahonnan ő jött. A Kígyó felajánlja neki, hogy ha egyszer visszavágyik, ő szívesen segít neki a hazatérésben. Ahhoz viszont meg kell marnia (s bár ezt így nem mondja ki, de mindketten értik, miről van szó). A kis herceg a Kígyótól megtudja, hogy Afrikában van, a Szahara nevű sivatagban.<br />
<br />
18. fejezet, a virág<br />
Ahogy elindul a kis herceg, találkozik egy virággal, és az emberek felől érdeklődik. A virág egész életében 6 vagy 7 embert látott összesen, így nem tud sokat segíteni neki.<br />
<br />
19. fejezet, a visszhang<br />
Ezután elérkezik egy hegyhez, de ez jóval nagyobb, mint az ő három vulkánja otthon. Felkapaszkodik rá, hogy onnan belássa az egész Földet. De csak hegycsúcsokat lát mindenfelé. Amikor kiált, a kérdésre csak a visszhang válaszol. A kis herceg nem érti, olyan furcsa ez az egész.<br />
<br />
20. fejezet, a rózsakert<br />
Hosszú vándorlás után egy nap elérkezik egy úthoz. Virágzó rózsakert előtt találja magát, s legnagyobb ámulatára virágjának szakasztott másait találja ezerszámra. De hiszen az ő rózsája azt mondta, hogy ő az egyetlen ilyen virág, és az egész világon nincsen párja. Elgondolkozik és elszomorodik, mert rájön, hogy mégsem olyan gazdag, mint hitte. A virágja egyáltalán nem egyedüli, a három vulkánja pedig a Földön lévő hegyekhez képest olyan pici. Lefekszik a fűbe és sírni kezd.<br />
<br />
21. fejezet, a róka<br />
A kis herceg földi életének talán legfontosabb időszaka a rókával töltött idő. A róka megérteti vele, hogy mi a barátság. Például, hogy lehet ezer meg ezer ugyanolyan rózsa, mint az övé, mégsem hasonlíthatnak a sajátjára, mert nem fontosak a számára. A saját rózsájával egy láthatatlan kötelék köti össze őket, ez az, ami miatt a több ezer másik rózsa nem hasonlít az övéhez. S amikor a kis herceg újra elmegy a rózsakerthez, rájön, hogy valóban, egyik rózsa sem olyan, mint az ő rózsája. Szépek, de üresek. Valaki azért lesz fontos a számunkra, mert időt vesztegetünk rá. Amíg nem ismersz meg és nem szelídítesz meg valakit, addig éppen olyan, mint a többi száz meg száz másik társa. De ha a barátoddá teszed, akkor már ő lesz az egyetlen. Most már a róka is a kis herceg barátja, mert megszelídítette. S megtanította a legfontosabb dologra: az igazán fontos dolgokat csak a szívünkkel látjuk, úgy, ahogy a szemünkkel képtelenek vagyunk rá.<br />
<br />
22. fejezet, a váltóőr<br />
A rókától elbúcsúzva a kis herceg újra útnak indul. A következő, akivel találkozik, egy váltóőr. Beszélgetnek egy kicsit, de itt nem időzik sokáig.<br />
<br />
23. fejezet, a kereskedő<br />
Kis idő múltán találkozik egy kereskedővel, aki szomjúságoltó labdacsokat árul. Állítólag aki bevesz egyet, az nem kíván többé inni. Ezzel is időt takaríthat meg. A kis herceg nem érti, miért olyan fontos ez.<br />
<br />
24. fejezet, a kútkeresés<br />
A kis herceg immár mindent elmesélt az írónak, akivel nyolcadik napja voltak együtt. A vizük elfogyott, a gépet még mindig nem sikerült megjavítani, s igencsak gyötörte őket a szomjúság. A kis herceget viszont ez cseppet sem érdekelte. Sokkal inkább a róka szavai, melyek folyton ott csengtek a fülében: "ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan". A sivatag is attól szép, hogy valahol rejt egy kutat. Elindulnak, hogy megkeressék. Ahogy leszáll az éj, a kis herceget elnyomja az álom, s az író a karjában viszi tovább. Hajnalra rátalál a kútra.<br />
<br />
25. fejezet, a kút<br />
A kútból vizet mernek, és mindketten isznak belőle. Sokkal jobban érzik magukat. A kis herceg megkéri az írót, hogy tartsa be az ígéretét és rajzoljon a báránynak egy szájkosarat. Aztán visszaemlékezik, hogy holnap lesz éppen egy éve, hogy a Földre esett. Az író rájön, hogy akkor nem is véletlenül találkoztak egy héttel ezelőtt, hanem azért, mert a kis herceg tudatosan kereste ezt a helyet, vissza akart térni ide, ahová egy éve érkezett. A kis herceg már nem akar visszamenni az íróval a géphez, azt kéri tőle, hogy holnap látogassa meg.<br />
<br />
26. fejezet, a Kígyó2<br />
Másnap, ahogy az író közeledik a kúthoz, mert el akarja mondani, hogy sikerült megjavítani a gépét. Látja a kis herceget, amint egy fán ül, és valakivel beszélget. Látni azonban nem lát senkit. Hallja, hogy megbeszélik, hogy este találkozni fognak és a kis herceg arról faggatja, hogy nem fog-e fájni. Ahogy az író közelebb ér, éppen csak egy pillanatra még meglátja a kígyót, és már előkapja a revolverét, hogy lelője, de a kígyó egy szempillantás alatt eltűnik. Aztán beszélgetnek és az író értetlenül áll a történtek előtt. A kis herceg azonban elhatározta magát. Vissza kell mennie a virágjához, akiért felelős. Erre pedig csak ma van lehetőség. Pont egy év telt el és a csillagja ezen a napon épp felettük lesz. Az író mindenáron el akarja kísérni, vele akar lenni, de a kis herceg ellenkezik. Tudja, hogy fájni fog az írónak a látvány. Mert olyan lesz, mintha meghalna. Ezt a testet ugyanis nem viheti magával. Amikor este útra kél, az író mégis vele tart. Kézen fogva mennek a kúthoz. Majd pár lépéssel a cél előtt a kis herceg elengedi az író kezét és egyedül megy tovább. Egy sárga villanás látszik csupán a bokájánál, ő pedig csendben tűri, majd szelíden eldől.<br />
<br />
27. fejezet, a világ legszomorúbb tája<br />
Az író sokáig szomorú még kis barátja miatt, de reggel, mikor visszatér, már nincs ott a pici test. Egy rajzon mutatja meg nekünk, hogy néz ki a Szaharában az a rész, ahol a kis herceggel találkozott. Azért rajzolja le nekünk, hogy mi is felismerhessük, ha egyszer arra járunk. És ha véletlenül találkoznánk vele, feltétlenül szólnunk kell neki, hogy a kis herceg visszajött.<br />
<br />
Forrás: sulinet.huUnknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-27076583575385559262010-05-18T13:24:00.002-07:002010-05-18T13:24:29.930-07:00Gogol A köpönyegA köpönyeg /1842/<br />
<br />
A köpönyeg a szerző hivatalnok-történeteinek legjelesebbje. Akakij Akakijevics tragikomikus sorsán keresztül rajzol hiteles képet a pétervári kis- és nagyhivatalok és a hivatalnokok világáról. A címben jelzett köpönyeg köré szerveződik az egyszerű cselekmény.<br />
"Az ügyosztályon történt, jobb, ha nem is nevezem meg, melyiken. Nincs a világom mogorvább valami a mindenféle ügyosztálynál, kancelláriánál, egyszóval a különféle hivatali testületeknél. Ma már minden magánember azt hiszi, hogy az ő személyében az egész társadalmat sértik meg."<br />
Az ügyosztályon szolgált Akakij Akakijevics, családneve szerint, Basmacskin, már a nevéből is kitűnt, hogy a cipőtől származott. Már senki sem emlékszik, hogy mikor került a hivatalba. Alacsony volt, kopasz, munkatársai gúnyolódásainak állandó céltáblája, aki azt is eltűrte, hogy füle hallatára űzzenek csúfot belőle, csak a legvégső esetben szólt rá a gúnyolóra: "Hagyjanak békében! Minek bántanak?!" Ezekbe a szívekbe markoló szavakban más szavak is csengtek: Hiszen én felebarátod vagyok. És ez a szegény fiatalember eltakarta az arcát tenyerével, s azután is, egész életén át sokszor összerettent, amikor látta, milyen sok embertelenség van az emberben, milyen sok vadság rejtőzik a finom nagyvilági külső alatt, Istenem, még abban az emberben is, akit ország-világ nemesnek, becsületes embernek ismer."<br />
Akakij Akakijevics élete egyhangú, hivatali munkáján, a másoláson kívül semmi nem érdekli. Egyszer egy jóindulatú főnöke egy komolyabb munkát is rábízott, de erre már képtelen volt.<br />
"Aligha akadna ember a világon, aki annyira egybeforrott volna a hivatalával. Nem volna elég, ha azt mondanók, hogy buzgón szolgált, nem, nem, ő szeretettel szolgált hivatalában. Ott, másolás közben, valami sajátos, változatos és kellemes világ tárult ki előtte. Arcán gyönyörűség tükröződött. Némelyik betűt különösen szerette; ha másolásban ezekhez ért, egészen magánkívül volt, elmosolyodott, kacsintott egyet-egyet, még a szájával is segített, úgyhogy az arcán szinte el lehetett olvasni minden betűt, amelyet a tolla a papírra vetett."<br />
Míg hivatalnoktársai a munka után szórakozni mentek, vagy családjukkal múlatták az időt, Akakij Akakijevics otthonában sem foglalkozott a másoláson kívül egyébbel. Ha nem vitt haza munkát, akkor egyszerűen csak saját gyönyörűségére másolt egy szöveget.<br />
Életében talán semmi jelentős nem történt volna, ha a pétervári hideg közbe nem szól. Akakij Akakijevics köpönyege bizony elég ócska darab volt, viselőjének már semmilyen védelmet nem nyújtott a zord idő ellen. Így Akakij Akakijevics bárhogy is húzta-halasztotta volna a dolgot, nem tehetett egyebet, elvitte a köpönyeget a szabójához, Petrovicshoz. "Akakij Akakijevics úgy ment át a konyhán, hogy még a gazdasszonya sem vette észre."<br />
Akakij Akakijevics sajnálkozva látta, hogy most Petrovics kivételesen józan, így nem számíthatott árengedményre. A szabó szerint azonban a régi köpönyege már teljesen használhatatlan, újat kell csinálni. "Az új szóra mintha hályog ereszkedett volna Akakij Akakijevics szemére, és minden összekuszálódott előtte, ami a szobában volt." Petrovics szerint az új köpönyeg százötven rubelből jönne ki.<br />
"- Százötven rubel egy köpönyegért?! - kiáltott fel szegény Akakij Akakijevics, méghozzá talán egyszer kiáltott fel, amióta a világon van, mert mindig nevezetes volt csendes beszédjéről."<br />
Ahogy hazafelé ment, semmit nem érzékelt a külvilágból, egy kéményseprő összekormozta, mész hullott a fejére. Egyetlen reménye maradt, ha vasárnap keresi fel a szabót amikor az részeg, akkor hátha mégiscsak rááll, és elvállalja a köpeny megjavítását. Petrovics azonban részegen is hajthatatlan, a köpönyeget nem lehet megfoltozni, újat kell csinálni. "Ekkor végre belátta Akakij Akakijevics, hogy új köpönyeg nélkül nem lehet megúszni, és egészen kétségbeesett." Hiszen százötven rubel előteremtése számára lehetetlennek tetszett, bár abban is biztos volt, hogy a szabó ennél kevesebből is ki tudná hozni. A felét talán elő tudná teremteni, hiszen hosszú évek alatt garasonként negyven rubelt félretett. Ahhoz tehát, hogy elkészüljön az új ruhadarabja, spórolnia kell. Lemondott az esti teázásról, óvatosan kell az utcán járnia, hogy ne kopjon a cipőtalpa, spórolnia kell a fehérnemű mosatásával, tehát amint hazaér, azonnal le kell venni, és régi hálókabátban kell otthon lennie. Bár nehezen szokta meg, de a spórolás egészen új színt hozott az életébe. A köpeny elkészülte életcéllá magasztosul számára.<br />
"Ettől kezdve mintha egész élete tartalmasabbá vált volna vele, mintha nem lett volna egyedül, hanem valami kedves, bájos élettárs vállalta volna, hogy vele együtt halad tovább az élet útján, és ez az élettárs nem volt más, mint az a vastagon vattázott, nyűhetetlen, erős bélésű köpönyeg. Arcáról és viselkedéséből eltűnt a kétség, a határozatlanság, egyszóval minden ingadozó, bizonytalan jellemvonás."<br />
Már semmi másra nem tudott gondolni, csak az új köpönyegére, egyszer még hibát is vétett a másolásban, ami még soha nem fordult elő vele. Amikor éjjel felriadt álmából, mert ez eszébe jutott, gyorsan keresztet vetett.<br />
A köpönyeg azonban egy váratlan fordulatnak köszönhetően úgy tűnt, még hamarabb elkészül, mint ahogy azt remélték. A főnök ugyanis váratlanul nem negyven vagy negyvenöt, hanem hatvan rubel jutalomban részesítette. Így már csak három hónap koplalás, és együtt lesz a szükséges nyolcvan rubel. Ez a három hónap sem telt el tétlenül. Petroviccsal szüntelenül tervezték, részletesen megbeszélték, hogy milyen anyagból, milyen bélésből és színben készüljön el a nevezetes ruhadarab. Végül megvették a gyönyörű posztót, a béléshez szükséges kalikó anyagot, és a gallérnak nyusztprém helyett, ami nagyon drága, vadmacskaszőrmét. A köpeny elkészülte nagyot fordít a kisember életén: "...az a nap Akakij Akakijevics életének legünnepélyesebb napja volt, amikor Petrovics végre-valahára elhozta a köpönyeget." Akakij Akakijevics már munkába is rögtön az új köpönyegben ment.<br />
Ünnepélyes hangulatban sétált be a munkahelyére, és vigyázva bízta a kapus gondjaira. A hivatalban persze azonnal híre ment az új köpönyegnek, munkatársai egymás után szaladtak le, hogy megcsodálják. Egymás után gratuláltak neki, sőt a helyettes irodafőnök úgy döntött, ezt meg kell ünnepelni, és miután épp aznap volt a névnapja, mindenkit meghívott teára magához.<br />
A helyettes irodafőnök előkelő kerületben lakott, egy elegáns házban. Amint Akakij Akakijevics megérkezett, üdvrivalgással fogadták, mindenki azonnal kitódult, hogy megnézze a köpönyeget.<br />
Miután a pompás vacsora után hazafelé tartott, a sötét utcán megtámadták és elrabolták az új köpönyegét. Rögtön szólt a sarkon posztoló rendőrnek, aki az estből semmit nem vett észre. Őt azonban nem a rablás érdekelte, csak azzal törődött, hogy Akakij Akakijevics mit keresett éjszaka az utcán. Kétségbeesett állapotban tért haza. Háziasszonya szerint egyenesen a kerületi rendőrkapitányhoz kellene fordulnia. Ezt már másnap meg is tette, de nem sikerült beszélnie vele.<br />
A hivatalában, amikor megtudták, mi történt, úgy gondolták, gyűjtést rendeznek a számára, de csak igen csekély pénzt gyűlt össze. Egy munkatársa jó tanáccsal próbált neki segíteni, forduljon egy tekintélyes személyhez, és attól kérjen segítséget.<br />
Akakij Akakijevics megfogadta a jó tanácsot, és felkereste a hivatalban a tekintélyes személyt, azonban hosszan megvárakoztatta, mielőtt fogadta volna.<br />
A tekintélyes személy egy barátja jelenlétében fogadta, és kimérten kérdezte tőle, hogy: mit óhajt. "Ezt a modort már jó előre betanulta; magára zárkózva a szobájában, tükör előtt tanulgatta egy héttel azelőtt, hogy elnyerte a tábornoki rangot és a jelenlegi állását." Akakij Akakijevics bátortalanul adta elő kérését, ha esetleg a tábornok úr levelet írna a rendőrfőnöknek, az talán gyorsítaná az ügyintézést. A tekintélyes személy azonban ezt a kérést túl bizalmasnak találta, hiszen ez ellentmond az ügymenetnek. Akakij Akakijevicsnek egy kérvényt kellett volna írnia az irodafőnökhöz, aki továbbítja az osztályfőnöknek, aki a titkárnak adja át, és majd ő adná át neki. Ráripakodott Akakij Akakijevicsre, aki elájult, úgy vitték ki. A tekintélyes személy roppant elégedett volt magával, még barátja is félve tekintett rá. Akakij Akakijevicsre még senki nem ripakodott rá. Hazafelé tartva megfázott, beteg lett, másnapra belázasodott és meghalt.<br />
A városban elterjed a híre, hogy a Kalinka-hídról egy kísértet, egy valaha volt kishivatalnok megtámadja a járókelőket, és lerángatja a köpönyegüket, bundákat rabol, egyszóval bosszút áll.<br />
A tekintélyes személy később egy kis szánalmat érzett Akakij Akakijevics iránt, és érdeklődött felőle, hogy hátha a segítségére lehetne, de munkatársaitól megtudta, hogy már halott. Egy kicsit lelkiismeret-furdalás bántotta, de az esti összejövetelen már eszébe sem jutott. Egy este őt is megtámadta a kabátokra vadászó kísértet, és a halálra vált tekintélyes személy a félelemtől reszketve adta oda kabátját. Ezután nem hallottak többet a kísértetről, bár még egy ideig pletykáltak róla, és egyesek a város különböző pontjain látták feltűnni.<br />
Egy Kolomna-negyedbeli éjjeliőr a saját szemével meglátta, bár megszólítani nem merte, csak némán követte, "...míg végül a kísértet hirtelen körülnézett, megállt, és azt kérdezte: Neked meg mi kell? - és akkora öklöt mutatott, amilyen ökle nincs is eleven embernek.<br />
Az éjjeliőr azt felelte: semmit - és azonnal vissza is fordult. De a kísértet most már sokkal magasabb volt, óriási bajuszt viselt, valószínűleg az Obuhov-híd felé irányította lépteit, és eltűnt a koromsötét éjszakában."Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-79727974683396334572010-05-18T13:24:00.000-07:002010-05-18T13:24:05.870-07:00Gogol A revizorA revizor /1836/<br />
<br />
Személyek<br />
<br />
Anton Antonovics Szkvoznyik-Dmuhanovszkij - polgármester<br />
Anna Andrejevna - a felesége <br />
Marja Antonovna - a lányuk<br />
Luka Lukics Hlopov - tanfelügyelő <br />
A felesége<br />
Ammosz Fjodorovics Ljapkin-Tyapkin - járásbíró <br />
Artyemij Filippovics Zemljanyika - a közjótékonysági intézmények főgondnoka<br />
Ivan Kuzmics Spekin - postamester<br />
Pjotr Ivanovics Dobcsinszkij, Pjotr Ivanovics Bobcsinszkij - helyi földbirtokosok<br />
Ivan Alekszandrovics Hlesztakov - pétervári tisztviselő <br />
Oszip - a szolgája<br />
Hrisztyian Ivanovics Hiebner - járási orvos <br />
Fjodor Andrejevics Ljuljukov, Iyan Lazarevics Rasztakovszkij, Sztyepan Ivanovics Korobkin - nyugalmazott tisztviselők, a város tekintélyes polgárai <br />
Sztyepan Iljics Uhovjortov - rendőrkapitány Szvisztunov, Pugocsin, Gyerzsimorda - rendőrök <br />
Fevronya Petrovna Posljopkina - lakatosné<br />
Miska - a polgármester szolgája<br />
<br />
Első felvonás<br />
<br />
Egy tipikus orosz kisváros polgármestere levelet kapott a barátjától, melyből megtudja, hogy inkognitóban, titkos utasítással, revizor érkezik hozzájuk. A polgármester összehívja a város vezetőit, és tudatja velük a rettenetes hírt. A polgármester mindenkit figyelmeztet, hogy mire kell vigyázniuk. Szavaiból kiderül, hogy milyen állapotok uralkodnak a közintézményekben. Megtudjuk, hogy a postamester minden levelet felbont, a kórházban nem költenek drága gyógyszerekre, a bírósági helyiségekben az őrök libákat meg tyúkokat tartanak. Megérkezik Dobcsinszkij és Bobcsinszkij is, akik az imént a vendéglőben jártak, és ott egy igen jóvágású fiatalembert láttak. Az úr valami hivatalnokféle lehet, Pétervárról érkezett, civilben volt, és a viselkedése igen furcsa. Két hete van már itt, de még a lábát sem tette ki a vendéglőből, és semmiért nem fizet. Úgy gondolják, ő az inkognitóban utazó revizor. A polgármester kétségbeesik, hogy ő éppen két hete, Szent Vaszilijkor vesszőztette meg az altiszt feleségét, a foglyok nem kaptak enni. Általános pánikhangulat lesz úrrá a társaságon, a polgármester végül úgy dönt, hogy maga megy a vendéglőbe, hogy méltóképpen fogadja az előkelő idegent. Közben intézkedik, hogy az utcákat azonnal söpörjék fel, a hídra állítsanak őrt, takarítsák el a szeméthegyet, és ha a revizor bárkit megkérdez, hogy elégedettek-e, csak igennel válaszolhatnak.<br />
Beszalad a polgármester felesége és a lánya is, őket feldúlta a revizor érkezésének a híre, és most kíváncsian várják a fejleményeket.<br />
<br />
Második felvonás<br />
<br />
A fogadóban Hlesztakov szolgája, Oszip kesereg, hogy a gazdája miatt már megint éheznie kell. Az ifiúr megint elszórta a pénzét, mert neki mindenből a legjobb kell, a legszebb szoba, a legpazarabb étel, és persze mindenkivel leül kártyázni, és persze állandóan veszít. Már két hete nem fizettek á vendéglősnek, aki most már nem ad több ebédet hitelbe, amíg ki nem egyenlítik a számlát. Hát arra ugyan várhat, mert nekik sajnos egy árva fityingjük sincs. Megérkezik Hlesztakov is, ő is éhes, már dohánya sincs. Oszip szerint a fogadós el akar menni a polgármesterhez, ha nem fizetnek. Hlesztakov hívatja a vendéglős szolgáját, hogy azonnal hozzon valami ebédet, a fogadós azonban igen egyszerű ételt küld fel nekik, mivel nem fizetnek. Hlesztakov egyáltalán nem lakott jól a szerény ebédtől, de még két kopejkája sincs, hogy egy cipót vegyen. Oszip jön azzal a hírrel, hogy itt a polgármester, és felőle kérdezősködik. Hlesztakov ettől a hírtől megijed, attól retteg, hogy börtönbe záratja. Hlesztakov legalább annyira retteg a polgármesterrel való találkozástól, mint az tőle. Azonban amikor látja, hogy milyen alázatosan viselkedik vele a város első embere, bár nem tudja mire vélni, magabiztosan, sőt fölényesen kezd viselkedni.<br />
A polgármester pénzt ajánl fel neki, amit kegyesen elfogad, és abba is beleegyezik, hogy a polgármesternél lakjon. A polgármester egy vendéglői számla hátára levelet ír feleségének, kéri, hogy a legszebb szobájukat készítse elő, és gondoskodjon rengeteg borról. A levelet Dobcsinszkij viszi el Anna Andrejevnának. Hlesztakovnak felajánlják, hogy nézze meg a város köz- és jótékonysági intézményeit, amit nem ért, de a börtönlátogatáson kívül, mindenbe beleegyezik.<br />
<br />
Harmadik felvonás<br />
<br />
A polgármester felesége és lánya izgatottan várják, hogy valami hírt kapjanak. Mikor megérkezik Dobcsinszkij, és elárasztják kérdéseikkel, leginkább az ifjú külsejére kíváncsiak. A hölgyek izgatottan készülnek a magas rangú vendég fogadására, leginkább az öltözködéssel vannak elfoglalva. Megjelenik Oszip a gazdája bőröndjeivel. Miska, a polgármester szolgája megpróbálja kikérdezni, hogy kiféle-miféle a gazdája. Hlesztakov megérkezik a házba a polgármesterrel és a többi úrral, a fiatalember el van ragadtatva a közintézményektől, főleg a kitűnő reggelitől. A polgármester ki sem fogy az öndicséretből, az öntömjénezésből, ahogy arról beszél, milyen áldozatos munkát végez ő a városért.<br />
A polgármester bemutatja feleségét és a lányát is Hlesztakovnak, akik el vannak ragadtatva az elegáns fiatalembertől. Hlesztakov szidja a vidéki életet, pétervári életéről beszél, ahol a miniszteri osztályfőnök jó barátja, a társasági élet egyik kedvence, Puskin a legjobb barátja, sőt maga is foglalkozik írással. Többek között az ő műve a Figaro házassága, az Ördög Róbert, a Norma. Könyvei természetesen álnéven jelennek meg, minden jobb költő hozzá fordul segítségért, amit ő természetesen nem tagad meg tőlük. Magától értetődő, hogy a legelőkelőbb bálokat ő rendezi, ahová a levest Párizsból hozatja, zárt hajóval, a miniszter is személyes jó barátja, és házának mindennapos vendége. Egyszer egy egész osztályt vezetett a minisztériumban, csak rajta múlik, hogy mikor nevezik ki marsallnak. Miután Hlesztakov lepihen, az urak szóhoz sem jutnak, hogy milyen magas rangú tisztviselő jött hozzájuk, és gondterhelten várják, hogy milyen jelentést fog vajon róluk írni Pétervárra. Anna Andrejevna és Marja Antonovna el vannak ragadtatva a gáláns ifjútól, anya és lánya egyaránt azt hiszi, hogy ő nyerte el a fiatalember tetszését. A polgármester mit sem törődik az asszonyi fecsegéssel, ha csak a fele is igaz annak, mit a vendége elmondott, akkor a keze is messzire elér, akár még börtönbe is kerülhet. Feleségével és lányával együtt próbál minnél többet megtudni Osziptól a gazdájáról. A polgármester intézkedik, hogy senki se zavarja a pihenő Hlesztakovot, és mindenkit azonnal küldjenek el, aki valamilyen kérvénnyel vagy panasszal akar zavarni.<br />
<br />
Negyedik felvonás<br />
<br />
A város urai a polgármesternél gyűltek össze, és rettegve várják, hogy mi történik. Tanácstalanul topognak, hogy mit tegyenek, amikor köhécselést hallanak Hlesztakov szobájából. Fejvesztve rohannak az ajtó felé. Hlesztakov végre kijön, vidáman ébredt, tetszik neki a vendéglátás, és különösen a háziasszony és a lánya nyerte el a tetszését.<br />
Az urak szinte remegve, egymás után sorban járulnak Hlesztakov színe elé, ő mindenkit meghallgat, és Hlesztakov valamennyitől pénzt kér, természetesen csak kölcsön, mit boldogan adnak meg neki, közben segítséget kérnek ügyeik elintézéséhez. Artyemij Filippovics pedig mindenkiről lerántja a leplet, a város összes szennyesét kiteregeti, felajánlja, hogy írásban is feljelentést tesz. Dobcsinszkij pedig abban kéri a segítségét, hogy házasságon kívül született gyermekét törvényesítse.<br />
Miután az urak távoznak, Hlesztakov rájön, hogy valami "nagykutyának" nézték, roppant mulatságosnak tartja a helyzetet. Úgy dönt, hogy a vele történteket megírja Trjapicskinnak, aki majd valami jó kis tárcát kerekít ebből a mulatságos helyzetből. Hlesztakov elégedett, több mint ezer rubelt sikerült összeszednie az uraktól. Oszip azonban arra biztatja, hogy addig menjenek el, amíg jó dolguk van, és amíg önszántukból távozhatnak.<br />
Kérelmezők járulnak Hlesztakov elé. A kereskedők elmondják, hogy a polgármester mennyire kihasználja őket. Magától értetődőnek tartja, hogy a legdrágább dolgokat is ingyen kapja, és nemcsak ő, hanem az egész családja, de annak ellenére, hogy minden kívánságát teljesítik, még ezzel sem elégedett. Hogy segítsen rajtuk, ötszáz rubelt, élelmiszert és egy ezüsttálcát ajánlanak fel neki, amit Hlesztakov csak a rábeszélésnek engedve fogad el. Az altiszt felesége is elpanaszolja, hogy teljesen jogtalanul, tévedésből vesszőztette meg a polgármester.<br />
"Hlesztakov <br />
Hogy segítsünk ezen most már? <br />
Altisztné<br />
Ezen most már sehogy. De szabjál ki rá büntetéspénzt a tévedéséért! Mér szalasszam el a szerencsémet. Nagyon jólesnék most az a kis pénz!"<br />
<br />
Mihelyt újra magára marad, megjelenik a polgármester leánya, Marja Antonovna akinek azonnal udvarolni kezd, térdre borul előtte. Éppen ekkor lép be a polgármester felesége, aki megdöbbenve látja, hogy egy olyan fruska előtt, mint a lánya, térdel egy ilyen hatalmas úr. A lánya sírva elrohan, Hlesztakov pedig hevesen elkezd udvarolni a polgármesterné asszonynak, és előtte is térdre borul. Visszatér Marja Antonovna, aki megdöbbenve látja, hogy Hlesztakov most az anyja előtt térdel. Hlesztakov pedig a polgármesterasszony legnagyobb meglepetésére, megkéri tőle a lánya kezét.<br />
A polgármester, miután megtudja, hogy a kereskedők és az altiszt felesége panaszt tettek rá, remegve kéri Hlesztakovot, hogy könyörüljön rajta.<br />
"Polgármester <br />
Ezek a boltosok... csak sápítoznak itt a kegyelmes uram fülébe... Becsületszavamra, fele se igaz! Ők a tolvajok, ők csalják a népet! Az altisztné is hazudott, dehogy vesszőztettem én meg. Ő vesszőztette meg magát. <br />
Hlesztakov<br />
Forduljon föl, bánom is én, az altisztnét. <br />
Polgármester<br />
Ne higgyen nekik! Ne higgyen nekik! Szemenszedett hazugság minden szavuk. Egy csecsemő sem hinne ezeknek. Hazug mind egy szálig - akárki megmondja a városban. Bátorkodom kijelenteni, kérem: olyan zsiványbanda, mint ezek, még nem volt a föld hátán."<br />
Felesége újságolja neki az örvendetes hírt, hogy mekkora szerencse érte a házukat. A polgármester először azt hiszi, felesége megbolondult, hiszen egy ekkora úr nem kérheti meg a lányuk kezét, majd mikor bebizonyosodik, hogy nem női locsogásról van szó, örömében ugrándozva veszi tudomásul az eljegyzést.<br />
Hlesztakov azt mondja, hogy egy napra el kell mennie, egy gazdag nagybácsikájához, az útra leendő apósától elfogad még nyolcszáz rubelt, és hogy kényelmesen utazzon, egy szőnyeget a kocsiba.<br />
<br />
Ötödik felvonás<br />
<br />
A polgármester boldogan tervezi családjával a rájuk váró fényes jövőt. Péterváron fognak lakni, és mivel a veje "pertu-koma" minden miniszterrel; rá is biztosan vár majd egy fényes hivatal, talán még generális is lehet belőle. A polgármester a rá váró szemkápráztató karrier tudatában újra a régi, fölényes hangnemben beszél a kereskedőkkel. Nem is akarja leplezni felháborodását, hogy képesek voltak bepanaszolni őt a "revizor" előtt. A kereskedők megalázkodva könyörögnek bocsánatáért.<br />
Az urak a feleségeikkel együtt a polgármester házának vendégei, lelkesen gratulálnak az eljegyzéshez. Egymást túllicitálva dicsérik a polgármestert és az egész családját, a polgármesterasszony máris érezteti vendégeivel, hogy ő fölöttük áll. Az általános örömünneplés közepébe érkezik meg a postamester a lehető legrettenetesebb hírrel. Fölbontotta Hlesztakov levelét, amit Trjapicskinnak írt, ebből világosan kiderül, hogy nem ő a revizor. A. postamester felolvassa a megdöbbent társaságnak a levelet.<br />
"Édes komám, Trjapicskin! Sietek megírni, milyen csudák estek velem. Az úton valami bakatiszt úgy megkopasztott, hogy egy fitying nélkül maradtam. A fogadós már le akart ültetni. De mi történik? Pétervári eleganciámról és gavalléros ábrázatomról ítélve egy egész város holmi nagyfejű revizornak néz! Most a polgármesternél lakom, nincs egyéb gondom, mint nyakra-főre udvarolgatni a házikisasszonynak meg a mamának. Csak azt nem tudom még, melyiknél kötök ki. Valószínűleg előreveszem a mamát, mert igen elszánt hölgynek látszik... Emlékszel, komám, milyen szűk napokat láttunk? Mikor hozomra ebédelgettünk? Meg amikor gallérom fogva pöndörített ki a cukrász, mert azt találtam mondani, hogy majd fizet az angol király. Hát fordult a kocka, komám! Mindenki pénzzel töm, van, amennyi csak kell! Csuda figurák az itteniek! Meghalnál a röhögéstől, ha látnád ezt a galériát! Akarsz jó témát? Írd meg őket, komám! Itt van a polgármester: buta, mint a szamár..." Hlesztakov sorban a többieket is jellemzi, nem a leghízelgőbb módon. Az urak elhűlve olvassák a levelet, megsértődnek a jellemzéseken, a polgármester őrjöng, hogy egy "kákabélű taknyos" így át tudta őt rázni, őt, aki három kormányzót vezetett az orruknál fogva, olyan lókötőket, akik a fél világot összelopták. Így most köznevetség tárgya lesz, és ami a legrosszabb: "Végül majd akad egy nyavalyás firkász, aki komédiát fabrikál belőle. Fütyül a rangra, címre! Az emberek meg tapsolnak, hasukat fogják a nevetéstől! - Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!..."<br />
Végül rájönnek, hogy ezt az egészet Bobcsinszkij és Dobcsinszkij indította el, ők kiáltottak ki egy éhenkórászt revizornak, és egyesült erővel támadnak a két földbirtokosra. Ekkor egy csendőr érkezik, hogy tudassa a polgármesterrel, Pétervárról megérkezett a revizor úr, és a fogadóba kéreti a polgármestert.<br />
A darab néma jelenettel ér véget: a szereplők groteszk pózba merevednek.Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-16361673188378718882010-05-18T13:23:00.000-07:002010-05-18T13:23:01.417-07:00Moliere A FösvényA Fösvény /1668/<br />
<br />
<br />
Személyek:<br />
Harpagon - Cléante és Eliz apja, Marianna széptevője <br />
Cléante - Harpagon fia, Marianna szerelmese<br />
Eliz - Harpagon,leánya, Valér imádottja <br />
Valér - Anzelm fia, Eliz szerelmese <br />
Marianna - Cléante imádottja; Harpagon is szereti <br />
Fruzsina - házasságszervező<br />
Simon - pénzközvetítő<br />
Jakab - Harpagon szakácsa és kocsisa <br />
Fecske - Cléante inasa<br />
Claude asszony - Harpagon cselédje Z<br />
abszár - Harpagon szolgája <br />
Keszeg - Harpagon inasa<br />
<br />
Első felvonás<br />
Valér szerelmes Harpagon leányába, Elizbe. Valér, Harpagon titkára, hogy elnyerje szerelme apjának támogatását, megpróbál úgy viselkedni, hogy természete és viselkedése mindjobban hasonlítson Harpagonéhoz. Abban bízik, ha sikerül hosszú kutatás után megtalálnia elveszettnek hitt szüleit, Harpagon is megenyhülne irányában, és ha szükségesnek látszik, ő maga folytatja szülei felkutatását. Eliz azonban arra kéri az ifjút, hogy ne menjen sehova, csak azzal foglalkozzon, hogy apjának, Harpagonnak a tetszését elnyerje.<br />
"Valér: Láthatta, hogyan kezdtem hozzá, hogy milyen ügyeskedéshez, hízelgéshez kellett folyamodnom, amíg szolgálatába léphettem, s ma is milyen álarc alatt játszom meg, hogy természetem és gondolkodásom olyan, mint az övé; mennyit színészkedem, hogy tessem neki, hogy felém hajlítsam. Bámulatosan haladok. A tapasztalat vezet rá, hogy az emberek megnyerésére a legjobb út az, ha pontosan olyannak mutatkozunk előttük, amilyenek ők; ha szó szerint az ő elveiket visszhangozzuk; ha tömjénezzük a hibáikat, és csináljanak bármit - tapsolunk hozzá. Mese az a veszély, hogy a sok tán még a hízelgésből is megárt, és hogy vigyázni kell, ne legyen kirívó a játék; hízelgés dolgában néha épp a legeszesebbet lehet legegyszerűbben lépre csalni. Kellő magasztalással körítve, a legképtelenebb dolgot, a legbolondabb gombát is beveszi. Az őszinteség ugyan belesántul egy kicsit ebbe a mesterségbe, amelyet most űzök, de ha el akarunk érni valamit az embereknél, mégiscsak hozzájuk kell igazodnunk. S ha már csak így lehet megnyerni őket, ez nem azoknak a hibája, akik hízelegnek, hanem azoké, akik elvárják a hízelgést."<br />
Eliz biztatja szerelmét, hogy apja mellett próbálja meg bátyját, Cléante-ot is megnyerni ügyüknek. Valér véleménye szerint azonban a két férfi természete olyannyira elüt egymástól, hogy kettejüket egyszerre megnyerni szinte lehetetlen. Arra biztatja Elizt, hogy bátyjával próbáljon meg ő beszélni, de szerelmük titkáról csak annyit mondjon el, amennyit feltétlen szükségesnek talál. Cléante boldogan újságolja testvérének, hogy szerelemre lobbant a mostanában szomszédukba költözött lány iránt. Mariannának hívják, és nincs nála édesebb teremtés a földön. Özvegy édesanyjával él, akit odaadóan ápol. Anyagilag azonban nagyon nehéz helyzetben vannak, és apja garasoskodása miatt semmivel nem tud segíteni a lánynak. Mindenképpen beszélnie kell az apjával, hógy támogatná-e házasulási szándékát.<br />
Harpagon betegesen félti a pénzét, a világon semmi más nem érdekli, csak az anyagi javak és a gyarapodás. Cselédeit alig fizeti, rongyokban járnak, betegesen retteg attól, hogy meglopják.<br />
Harpagon beszél a gyerekeivel, mert jó híre van számukra. Miután azonban elmondaná nekik az örömhírt, megkérdezi fiát, mi a véleménye a szomszédukba költözött ifjú hölgyről. Cléante, mivel azt hiszi, apja neki szánja a lányt feleségül, csupa jót mond róla. Harpagonnak azonban más szándéka van Mariannával. A lányt ugyanis ő szeretné nőül venni, fiának egy gazdag özvegyasszonyt, míg lányának egy gazdag idős urat szemelt ki jövendőbelijének. A lány még csak nem is látta soha vőlegényjelöltjét, Anzelm urat, akihez még az este nőül kell mennie. A lány kétségbeesetten tiltakozik, végül elfogadja apja javaslatát, hogy ügyükben Valér legyen a döntőbíró. Eliz abban reménykedik, hogy szerelmese majd kitalál valamit, azonban csalódnia kell. Valér, hogy ne bőszítse fel Harpagont, színleg neki ad igazat, hiszen az előtt az érv előtt, hogy az öregúr hozomány nélkül veszi el a lányt, mindenkinek meg kell hajolnia. Valér megnyugtatja Elizt, hogy az esküvőt mindenképpen megakadályozzák, majd kitalál valamit.<br />
<br />
Második felvonás<br />
Cléante, mivel égetően szüksége van a pénzre, apja szolgáját, Fecskét kéri meg, hogy szerezzen számára valakitől kölcsönt. Fecske óriási uzsorakamatra tud kölcsönt szerezni a fiúnak, úgy, hogy még a hatalmas kamaton túl, ezer frank értékben átvesz egy csomó értéktelen limlomot. Az egészet egy közvetítőn keresztül intézik. A közvetítő, Simon közben Harpagonnal beszél, hogy a fiatalembernek nagyon nagy szüksége van a pénzre, így az uzsorás semmi olyan követelést nem támaszthat, amit ne fogadna el. Amikor megérkezik a fiatalember, akinek a pénzre lenne szüksége, akkor derül ki, hogy az uzsorás Harpagon, és a kölcsönkérő saját fia, Cléante. Apa és fia egymásnak esnek, mindketten a másikat vádolják.<br />
Harpagon találkozik a házasságszerzővel, Fruzsinával. Fecske ugyan figyelmezteti az asszonyt, hogy itt ne számítson semmi pénzre, hiszen a világ legfukarabb emberével van dolga. Fruzsina ravaszul csűri-csavarja a mondandóját, dicséri, hízeleg Harpagonnak. Megbeszélik, hogy délután átjön Marianna, Elizzel együtt megy a vásárba, és utána ő is részt vesz a vacsorán. Harpagont az zavarja, hogy a lánynak semmi hozománya nincs. Fruzsina azonban megnyugtatja, hogy a lány évi tizenkétezer frank jövedelmet hoz. Hiszen úgy nevelték, hogy semmit nem költ cicomára, finomságokra, étellel is beéri a legkevesebbel. Attól is tart, hogy ő már öreg a fiatal lányhoz, Fruzsina azonban ebben az aggodalmában is megnyugtatja. A lány nem a kortársait, hanem az idősebb férfiakat szereti, a minap is visszautasított egy gazdag kérőt, mert kiderült róla, hogy csak ötvennégy éves. Bármilyen mestere is a szavaknak, az asszony Harpagonból egy árva frankot sem tud kiszedni.<br />
<br />
Harmadik felvonás<br />
Harpagon elkezdi az előkészületeket a vacsorára. Annyira szűkös feltételeket szab, hogy a szakácsa tisztjét Valér veszi át, aki mindenben Harpagonnak ad igazat, és ő is úgy gondolja, hogy tíz emberre fillérekből is lehet vacsorát főzni. Hiszen nem kell levest, pecsenyét, pisztrángot felszolgálni, bőven megteszi a jó zsíros szárazbab-főzelék, hozzá egy kis marhadarálék bő gesztenyekörítéssel. A szolgáknak sem kell új ruha, hiszen nyugodtan lehet úgy dolgozni, hogy eltakarják a lyukakat és pecsétet a ruhán. A borral sem kell úgy bánni, ahogy egyes házaknál szokás, hogy azonnal tölteni, ha üres a pohár, akkor kell tölteni, ha a vendég már többször szól, és akkor is jó sok vízzel kell felszolgálni. Valér, aki Jakabbal szemben Harpagon pártját fogta, mikor kettesben marad a szolgával, próbálna közeledni hozzá. Marianna tart a Harpagonnal való találkozástól. Fruzsina szerint egy öreg, gazdag férj még mindig jobb, mint egy koldusszegény fiatal. Hiszen egy öreg férj hamarosan meghal, és gazdag özvegyasszonyként már választhat szerelemből is. Marianna elszörnyed, mikor meglátja Harpagont. Marianna találkozik Harpagon gyermekeivel, és bármilyen becsmérlő megjegyzést is tesz Harpagonra, Fruzsina úgy adja tovább, mintha a lány a legnagyobb elismeréssel szólna jövendőbelijéről. Cléante igen sajátságosan üdvözli apja jövendőbelijét, elmondja, bármit szívesebben kívánna, mint hogy a lány a mostohaanyja legyen. Harpagon felháborodik a goromba üdvözlésen, de a lány nem sértődik meg. Ő is biztosítja az ifjút, hogy megérti őt, és ha a körülmények miatt nem lenne elkerülhetetlen, saját szíve szerint soha nem vállalná Cléante-ot mostohafiának. A fiatalok így Harpagon feje fölött biztosítják egymást szerelmükről. Cléante változtat magatartásán, elbűvölően kedves lesz apja jövendőbelijéhez. Mivel Harpagon nem gondoskodott róla, ő finom, és igen drága csemegét hozatott a fűszerestől, sőt még lehúzza apjaura kezéről drága gyűrűjét, és apja nevében ajándékul ajánlja a lánynak. Apját fia viselkedése láttán a gutaütés kerülgeti. Vendég érkezik, Harpagon először hallani sem akar semmiről, amikor azonban megtudja, hogy pénzről van szó, azonnal távozik. A házigazdai teendőket fiára bízza, és felszólítja Valért, figyeljen rá, hogy minél több ételt meg lehessen menteni, hogy visszaküldhessék a fűszereshez.<br />
<br />
Negyedik felvonás<br />
Fruzsinának elmondják, hogy Cléante és Marianna egymásba szerelmes. Az asszony csak azt sérelmezi, hogy miért nem avatták be előbb, hiszen talán tudott volna segíteni. Marianna úgy érzi, már minden elveszett, semmit nem lehet tenni. Fruzsina szerint az lenne az egyetlen megoldás, ha az esküvőről Harpagon mondana le. Találni kéne egy idősebb hölgyet, akiről el lehetne hitetni Harpagonnal, hogy egy rettentően gazdag grófnő, és olyan nagy szerelemre lobbant az úr iránt, hogy minden vagyonát hajlandó ráruházni, ha a felesége lehet. Fruzsina úgy gondolja, hogy az egyik komaasszonya épp megfelelő lenne erre a szerepre. Mariannának csak annyi lenne a feladata, hogy édesanyját győzze meg. Harpagon Marianne-ról kérdezi a fiát. Cléante, hogy apját eltántorítsa az esküvőről, csak rosszakat mond róla. Harpagon sajnálja, hiszen úgy gondolta, hogy fiához adja a lányát, de ha ennyire rossz véleménnyel van róla, akkor nincs mit tenni. Cléante már rögtön visszakozna, és elmondja, hogy már többször találkozott a lánnyal, és szerinte a lány is viszonozza az érzelmeit. Harpagon elmondja, hogy ez csak csapda volt, esze ágában sincs lemondani a lányról. Cléante dühös, amiért így beleesett apja csapdájába, és közli vele, hógy soha nem mond le a lányról. Összeverekednek, Jakab választja őket szét, az egyiket a szoba egyik, másikat a szoba másik végébe tereli, és ő közvetít köztük. A fiúnak azt mondja, hogy ha bocsánatot kér az apjától, minden rendben lesz és elveheti a lányt. Az apának azt mondja, hogy a fiú lemond a lányról, ha kicsit jobban bánik vele. Amikor találkoznak, persze minden kiderül, Harpagon dühében azt mondja, hogy kitagadja a fiát, és megátkozza.<br />
Fecske megtalálja Harpagon elásott kinccsel teli ládikóját, és ezt elmondja Cléante-nak is. Harpagon kétségbeesetten veszi tudomásul a ládikója eltűnését.<br />
"Harpagon (hajadonfőtt, a kert felől jön tolvajt kiabálva) Tolvaj! Tolvaj! Gyilkos! Haramia! Törvényt! Igazságot, igazságos ég! Végem van, meggyilkoltak! Elmetszették a torkomat, ellopták a pénzemet! Ki lehetett? Hová lehetett? Hová lett? Hol van? Hova bújt? Hogy fogjam meg, mit csináljak? Merre fussak? Merre ne fussak? Igazán nincs ott? Nincs itt? Ki vagy? Megállj! (Saját karját kapja el.) Vissza a pénzem, gazember! Hű, hisz ez én vagyok! Hol a fejem? Azt sem tudom, hol vagyok, ki vagyok, mit teszek. Jaj-jaj, szegény pénzem, édes pénzem, egyetlen jó barátom, elszakítottak tőlem! Elragadtak. Oda veled a támogatóm, a vigaszom, a boldogságom. Végem van, végem, nincs mit keresnem többé ezen a világon! Nem tudok én nálad nélkül élni. Befejeztetett, nem bírom tovább, meghalok, meghaltam, eltemettek. Senki sincs hát, aki föltámasztana azzal, hogy visszaadja a szeretett pénzemet, vagy megmondaná, ki vette el? He, mit mondasz? Senki. Akárki mérte rám ezt a csapást, jól kikereste a percet. Épp azt az időt használta ki, amikor azzal az alávaló fiammal beszéltem. Gyerünk innen. Megyek a rendőrségre; kínpadra feszíttettem az egész házat; a cselédeket, az inasokat, a fiamat, a lányomat, még önmagamat is. Mennyi nép együtt! Akire csak nézek, rögtön gyanús, mindegyikben külön-külön a tolvajomat látom. Hé, mit beszéltek ott? Hogy ki volt, aki meglopott? Micsoda lárma az odafönt? Ott van talán a tolvaj? Istenre kérem, ha tudtok valamit felőle, esedezve könyörgök, mondjátok meg. Igazán nem oda közétek bújt? Csak néznek, néznek rám, és pufognak a nevetéstől. Ki fog derülni, hogy részük van a lopásban - cinkosok. Rajta; hamar, rendőrt, csendőrt, ügyészt, bírát, kínzószerszámokat, akasztófát, hóhért! Mindenkit felköttetek, mindenkit, és ha nem lesz meg a pénzem, utoljára magamat kötöm fel."<br />
<br />
Ötödik felvonás<br />
Harpagon csendbiztost hívat, hogy ha kell, tartóztassa le az egész várost, csak kerítse elő a tízezer aranytallérját. Előkerül Jakab, aki eddig még nem is tudott a ládikó eltűnéséről. De kapóra jön neki, hogy megfizessen mindenért Valérnak, és őt vádolja a ládikó ellopásával. Mikor megjelenik Valér, rátámad Harpagon, hogy visszaélt bizalmával, és megsértette a házát. Valér beismeri a bűnét, de azt nem fogadja el, hogy visszaélt volna Harpagon bizalmával. Azt hiszi, hogy Harpagon rájött arra, hogy szerelmesek egymásba Elizzel, és azt hiszi, hogy a férfi azzal vádolja, hogy elcsábította a lányát. Párbeszédük ebben a félreértésben folyik. Harpagon azt hiszi, Valér ellopta a ládikóját, Valér úgy gondolja, hogy Harpagon azt hiszi róla, hogy visszaélt a lány szerelmével. Közben megérkezik Eliz kérője, Anzelm úr is és Marianna, jelen van a csendbiztos, Fruzsina, Jakab és az írnok. Valér, bár már elmondta, hogy szerelmes Elizába, Harpagon nem veszi tudomásul, csak a pénze érdekli. Valér elmondja, hogy másképp fognak beszélni, ha megtudják, hogy ki ő. Ha Anzelm úr ismerős Nápolyban, akkor nyilván tudja, hogy ki volt Dom Thomas d'Alburcy, akit egész Nápoly ismert és tisztelt, az ő apja. Anzelm úr azonban nem hisz neki, hiszen akit apjaként emleget, az tizenhat évvel ezelőtt egy hajótörésben feleségével és két gyermekével életét vesztette. Anzelm úrnak igaza van, de azt meg ő nem tudja, hogy a hétéves fiú egy szolgával együtt megmenekült. A hajóskapitányt meghatotta a sorsa, és fiaként nevelte fel az árvát. Mostanában tudta meg, hogy apja mégsem halt meg, és mindenütt őt kereste, csak itt meglátta a szépséges Elizt, és szerelmes lett bele. Anzelm úr bizonyítékot akar szavai hiteléül. Valér megmutatja azt a rubingyűrűt, mely apjáé volt, és egy agát karperecet, melyet még az anyja csatolt a csuklójára. A szavaiból Marianna rájön, hogy Valér a testvére. Tehát az édesanyjuk is életben van. Szavaiból kiderül, hogy a hajótörésből ők is megmenekültek, bár sorsuk kezdetben nem alakult olyan szerencsésen. Kalózok vették fel őket, tíz évig rabszolgaságban sínylődtek, és egy szerencsétlen véletlen segített abban, hogy szabadok legyenek. Bár elmentek Nápolyba, vagyonukat eladták, apjukról semmi hírük nem volt. Így Genovába költöztek, ahol megpróbálták megmenteni maradék vagyonukat, de kegyetlen rokonaik miatt onnan is el kellett menekülniük, így kerültek ebbe a városba.<br />
E szavak hallatán Anzelm úr áldja az eget, hiszen ő maga Dom Thomas d'Alburcy, Marianna és Valér a gyermekei. Harpagon ekkor Anzelmtől követeli a pénzét, hiszen ha Valér a fia, akkor ő térítse meg a fia áltál okozott kárt. Cléante oldja meg a helyzetet, aki megmondja, hogy tudja, hogy hol a ládikó, és ha elveheti Mariannát, visszakapja a ládikót. Harpagon végül beleegyezik a házasságba, ha mindkét esküvő költségeit Anzelm úr állja, és külön még kap egy rend ruhát, és egyik gyermekének sem kell hozományt adnia, és még a csendbiztost is ő fizeti.Unknownnoreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-69631434139173678892010-05-18T13:21:00.002-07:002010-05-18T13:21:48.073-07:00Moliere TartuffeTartuffe /1664/<br />
<br />
<br />
Személyek:<br />
Pernelle asszony, Orgon anyja<br />
Orgon, Elmira férje<br />
Elmira, Orgon felesége<br />
Mariane, Orgon lánya,<br />
Valér szerelme Damis, <br />
Orgon fia Valér,<br />
Mariane szerelme Cléante, Orgon sógora <br />
Tartuffe, álszent<br />
Dorine, Mariane komornája <br />
Lojális úr,<br />
törvényszolga R<br />
endőrhadnagy<br />
Flipote, Pernelle asszony szolgálója Történik Párizsban, Orgon házában<br />
<br />
Első felvonás<br />
Orgon házában kezdődik a komédia. Pernelle asszony sorra bemutatja a nézőknek a családtagokat. A családtagokat szidalmazza. Szerinte nem élnek hívő emberhez méltó életet, és nem adják meg pártfogoltjának, Tartuffe-nek sem a kellő tiszteletet.<br />
Damis megkéri nagybátyját, Cleante-ot, hogy vegye rá Orgont, hogy egyezzen bele Mariane és Valér házasságába. Attól tartanak, hogy Orgont Tartuffe befolyásolja, és halogatni fogja az esküvőt. Közben megérkezik vidéki útjáról Orgon, aki rögtön kedvence, Tartuffe hogyléte felől érdeklődik. Dorine beszámol arról, hogy Elmirát egész éjjel láz gyötörte, de Orgon állandóan közbevág, és csak Tartuffe érdekli. Ezt a párbeszédet hallva Cleante szóvá is teszi Orgonnak beteges rajongását. Válaszul elmeséli Orgon, hogyan ismerte meg Tartuffe-öt. Egy templomban buzgón imádkozott az ifjú, és egy igazi szent embert fedezett fel benne. Orgon kötelességből felkarolta a nyomorgó fiatalembert, és a házába vitte. Cleante ekkor szóba hozza a két fiatal házasságát, de Orgon kitér előle. Cleante rosszat sejtve távozik.<br />
<br />
Második felvonás<br />
Orgon úgy dönt, hogy hozzáadja a lányát Tartuffe-höz. Mariane elmondja apjának, hogy ő továbbra is Valért szereti, és nem akar Tartuffe felesége lenni. Orgon azonban azt mondja Valérnak, hogy köteles egy lány az apjának engedelmeskedni, és ő eldöntötte, hogy Tartuffe-höz fogja feleségül adni.<br />
Mariane nem mer tovább ellenkezni apjával: A komorna, Dorine viszont megmondja vakmerően Orgonnak, hogy vegye észre, hogy a lány nem egy bigott vallásosnak való. Közben megjelenik Valér, és Dorine félreérthető hallgatása miatt majdnem szakítanak. Azonban ismét Dorine tisztázza a félreértést, megfogadtatja a szerelmesekkel, hogy nem mondanak le egymásról.<br />
Dorine azt javasolja, hogy húzzák az időt, és Dorine egyezzen bele színleg a házasságba, de mindent meg kell tenni, hogy minél később legyen az esküvő.<br />
<br />
Harmadik felvonás<br />
Damis azt hiszi, hogy erőszakkal rá tudja venni Tartuffeöt, , hogy mondjon le Mariane kezéről. Dorine ráveszi Damis-t, hogy rejtőzzön el egy fülkében, és hallgassa ki Elmira és Tartuffe párbeszédét. Tartuffe szerelmet vall Elmirának és közli vele, hogy kapcsolatuk titokban fog maradni. Elmira megígéri, hogy nem árulja el férjének Tartuffe szerelmi ajánlatát, de cserébe ki kell eszközölnie Valér és Damis esküvőjét. Damis nem tudja türtőztetni magát és előlép, bevallja, hogy mindent hallott. Közli, hogy el fogja mondani apjának, amit hallott. Damis kísérlete, hogy leleplezze Tartuffe-öt, rosszul sül el. Orgon azt mondja, hogy Damis csak rágalmazza Tarniffe-öt, és kitagadja a saját fiát a házából. Sőt megteszi Tartuffe-öt egyedüli örökösének, azonnal ráíratja minden vagyonát.<br />
<br />
Negyedik felvonás<br />
Cléante nem tudja rávenni Tartuffe-öt, hogy békítse ki az apát és a fiút. Mariane megmondja apjának, hogy inkább kolostorba vonul, minthogy hozzámenjen Tartuffe-höz. Orgon nem akar hinni a feleségének sem, aki szintén bizonygatja, hogy a fia igazat mondott. Végül ráveszi Elmira a férjét, hogy rejtőzzön el, és személyesen hallgassa meg Tartuffe szerelmi vallomását. Az asztal alá bújik. Elmira tőrbe csalja Tartuffe-öt: azt színleli, hogy viszonozza a férfi érzelmeit. Tartuffe kijelenti, hogy Orgont már régóta az orránál fogva vezeti. Nem sok hiányzik ahhoz, hogy Tartuffe az asztal tetején magáévá tegye az asszonyt. Orgon ekkor előbújik az asztal alól. Lehull a hályog a szeméről. Kiutasítja Tartuffe-öt a házából. A ház azonban már nem Orgoné, hiszen Tartuffe-re hagyta minden vagyonát. Orgont azonban az elrejtett kazettája izgatja.<br />
<br />
Ötödik felvonás<br />
A kazettában, amelyet Orgon Tartuffe-re bízott, egy jó barátjának a titkos iratai voltak. Ez a barát régen részt vett egy királyság elleni zendülésben, ezért Orgont bűnpártolással vádolhatják. Újra egyedül a család, meg vannak nagyon ijedve, hogy az utcára kerülhetnek. Csak Pernelle asszony tarja Tartuffe-öt továbbra is szent embernek.<br />
Megjelenik Lojális úr, a törvényszolga, aki ki akarja lakoltatni a családot a törvény értelmében. Felségsértés címén letartóztatási parancsot adnak ki Orgon ellen. Valér el akarja menekíteni Orgont, de ezt Tartuffe egy rendőrhadnaggyal együtt megakadályozza. Azonban a rendőrhadnagy nem Orgont, hanem Tartuffe-öt tartóztatja le. Kiderül róla, hogy hírhedt csaló, és már régóta körözik. Orgonék elindulnak, hogy személyesen köszönjék meg az uralkodó kegyességét, aztán megtartják Mariane és Valér esküvőjét.Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-48766625598586020232010-05-18T13:21:00.000-07:002010-05-18T13:21:10.661-07:00Móricz Zsigmond Úri muriÚri muri /1927/<br />
<br />
Szereplők:<br />
Szakhmáry Zoltán - pusztai birtokos<br />
Borbíró és Csörgheő Csuli - pusztai birtokosok <br />
Lekenczey Muki - /gr. Goluchowsky Agenor/ könyvárus <br />
Wagner - zenetanár<br />
Rozika - Zoltán szerelme<br />
Rhédey Eszter - Zoltán felesége<br />
Zsellyei Balogh Ábel ezredes - Zoltán nagybátyja <br />
Fancsali - Csuli szomszédja<br />
Boka Pista /Igazmondó/ <br />
Dobokay Bandi - őrnagy <br />
Parragh Gábor<br />
Kudora, Malmosi, Kalma István és Vasgyúró Palya vendégek<br />
Kormos Bandi - főügyész <br />
Borbély Zsiga - politikus <br />
Pista - polgármester <br />
Lefkovics - boltos<br />
Farkas Mihály - mezőrendőr<br />
<br />
A regény cselekménye négy nap alatt, a millennium esztendejében játszódik le öt helyszínen, ahol igazán nem történik semmi. Vidéki földbirtokosok és a magukkal hozott pesti vendégek mulatnak, vendéglőben tivornyáznak, a tanyán tivornyáznak, vagyis élik mindennapi életüket, isznak és adomáznak. A történet 1896. június 7-én kezdődik, de az a társadalmi helyzet, amit az író bemutat, az saját jelenére is igaz.<br />
Az unalom az, ami legjobban jellemzi az urak életét, a semmittevés határozza meg mindennapjaikat. A mű főszereplője Szakhmáry Zoltán, a háromszázötven holdas dzsentri. Ő az egyetlen, aki szeretne tenni valamit. A történet egy meleg poros szürke pénteki napon kezdődik, és június 11-én hétfőn a főhős halálával ér végett, tehát a főszereplő utolsó napját követhetjük végig.<br />
A szereplőkkel először a Sárga Rózsához címzett vendéglőben találkozunk. Az óriási forróságban csak Borbíró üldögél a kocsmában, és ide érkeznek egymás után a szereplők. Szakhmáry Zoltán a mű főszereplője, a legfiatalabb köztük, neki van a legnagyobb birtoka, nagyra törő, művelt és tehetséges ember. Borbíró, Csörgheő Csuli és Szakhmáry Zoltán sajátságosan ismerkedik meg egy betévedt idegennel, a könyvügynök Lekenczey Mukival. A könyvvigéc húsz tojásból rendelt rántottát, és amikor elébe teszik, Csörgheő Csuli odamegy hozzá és kézzel a szájába töm egy darabot. Erre Lekenczey leteszi a kést, és ő is kézzel kezd ez étkezéshez. Az uraknak megtetszik az ügynök, maguk közé ültetik, együtt isznak, és kezdetét veszi a regény cselekménye, a több mint négy napig tartó mulatozás, anekdotázás.<br />
Egy remek tréfát eszelnek ki az urak, a könyvügynököt mint gróf Goluchovsky Agenor külügyminisztert fogják bemutatni a városban. Csini folytatja a tréfák sorát, becsapja a földmunkát vállaló kubikusokat, hashajtót kever a cigányok italába.<br />
A mulatozás Csuli tanyáján, a "Nyomorlakon" folytatódik. Miközben az urak vigadnak, és kacagnak a rászedett cigányokon, kiderül, hogy a házigazda kedvenc malaca beteg, majd el is pusztul. Csini a két fiát nem gyászolná olyan őszinte bánattal, ahogy ezt a disznót.<br />
A vendégek ezután Zoltán tanyájára indulnak, itt folytatják a mulatozást. A vendégek Zoltán tanyáján remekül érzik magukat. Az Alföld közepén egy valóságos tündérlakot hozott létre. Szakított a külterjes gazdálkodással, intenzív növénytermesztésbe kezdett. Zoltán este magára hagyja vendégeit, hogy az éjszakát a summáslányok közül szerelméül kiválasztott Rozikával töltse. Ekkor derül ki a titka, amiről mindenki suttog, de senki nem tud semmit. A tekintélyes úr gyönyörű lányt rejteget a puszta közepén létrehozott paradicsomban. Taníttatta írni, olvasni, nyelvekre, zenére, egy valóságos kisasszonyt faragott belőle. Rozika mesél az életéről, elmondja, hogy vőlegénye öngyilkos lett miatta, mert annyira szerette, és a szülei máshoz akarták hozzáadni. Beszél arról, hogy már sok férfi környékezte meg. Zoltán hirtelen ráébred, hogy a lány nem őszinte szerelemmel szereti.<br />
"S most valami rettenetes dolog történt vele. Rájött valami rettenetes titokra, ami már réges-régen kínozta, kinyílt előtte valami: meglátta ugyanazt a mozdulatot, ugyanazt az odaadást, ugyanazt a szakszerű munkát, amit mordig mély undorral látott a szerelem szaknémbereinél. S lelohadt minden tüze és vágya és feneketlen örvénybe szédült. Ez a lány egy született prostituált.<br />
Rászületett, annak termett: az. Megértette, hogy lehetséges, hogy ez is van, mint ahogy van művészi hivatás, ahogy van prófétai elhivatottság, ahogy van talán minden mesterségben rászületettség: ez a lány nem feleség, nem élettárs, ez a szerelemnek hivatásos művelője... Rettenetes."<br />
Zoltán hirtelen megundorodik tőle, otthagyja, visszamegy vendégeihez. Zoltánnak egyrészt szembesülnie kell azzal, hogy egy prostituáltat szeretett, aki nem szerelemből volt vele, csak azért, hogy kiemelkedhessen a paraszti sorból, és az első adandó alkalommal el fogja hagyni az őt kitaníttató "Zoli bácsit". Másrészt rá kell ébrednie arra is, hogy újító ötletei nem válnak be, a korszerű gazdálkodás nem kifizetődő, a ránehezedő óriási bankhitellel nem tud mit kezdeni. Tehát megbukott mint férfi, mint szerető, mint gazdálkodó és mint vállalkozó is. Dühödten inni kezd, és amikor a vendégei kérdezik, hogy kit rejteget a hátsó szobában, milyen tündért őriz ott, kedvetlenül hárítja el magától a kérdéseket, majd rávágja, hogy egy lotyót, és a vendégsereg elé rendeli Rozikát.<br />
A lány kihasználja az alkalmat, és megkéri Lekenczeyt, adjon neki egy fővárosi címet: el akar menni Zoltántól, új életet akar kezdeni megtakarított pénzével.<br />
Másnap keserű gondolatokkal ébred Zoltán, anyagi helyzete aggasztó és érzi, hogy a lány is el fogja hagyni. A zsidó boltostól, Lefkovitstól kér száz forintot, hogy kifizesse adósságát a csugariaknak.<br />
Az utcára érve Csulival találkozik, és őt kéri meg, hogy mondja meg a csugariaknak, majd vasárnap megkapják a pénzüket. Csulmak azonban bolond ötlete támad, főszolgabírónak adja ki magát, s azt mondja, hogy Csugar ég. Ezt hallván a csugariak azonnal hazaindulnak.<br />
Zoltán visszatér a birtokára, ahol az a hír fogadja, hogy a felesége jön ki a tanyára. Eltávolíttatja Rozikát a házból, odaadja az utolsó száz forintosát, amit a zsidótól kapott. A lány azonban nem a másik tanyára megy, hanem az állomásra, hogy Pestre utazzon. Rhédey Eszter, Zoltán felesége már évek óta nem járt a tanyán, földúltan érkezik férjéhez, mert azt a hírt hallotta, hogy Zoltán elválik a feleségétől, és azt a kis summáslányt veszi el. Hiába távolították el a lányt a házból, az asszony érzi, hogy férje már nem szereti. Zoltán hazaviszi feleségét a vendég Lekenczeyvel együtt, de közben csak Rozikára tud gondolni, gyötrődik a lány miatt, most nem érzi lotyónak.<br />
Felesége meghallja, amikor urának üzenetet hoznak a lánytól. Az asszony elkéri Zoltántól a levelet, megígéri, ha méltónak érzi a lányt az urához, kitér az útjukból. A levélből megtudják, hogy a lány elutazott, soha nem találkozik többet a férfival. Iszonyú jelenet játszódik le a házastársak között, Zoltán elmondja a feleségének, hogy szerelmes a lányba, az asszony jelenetet rendez, foggal-körömmel esik a férjének. Zoltán otthagyja, nem tud a lány után menni, de hazamenni sem akar, feldúltan a kaszinóba rohan. Úgy érzi, ha hazamenne, lemondana az életéről, a vágyairól, jelleméről, szabadságáról. A felesége többet nem engedi a tanyára, nem tudja elkezdett művet befejezni. Zoltán részt vesz az urak vad tivornyázásában, most tudja meg a csugariak esetét is. Kívülállónak érzi magát ezek között az emberek között. Ők a régi idők tanúi, igaz magyar urak, akik képtelenek a változtatásra, és szép lassan el fogják veszítem birtokaikat. Ők az Alföld ősi urai, akik inkább meghalnak, mintsem a kultúra háziállatává szelídüljenek. És ő? Ő érezte a változások szükségességét, rengeteg szépet és jót tervezett, nála az embereknek magasabb bér, emberibb életmód jutott volna. Bár különb, mint cimborái, de az őt körülvevő mocsárból mégsem tud kiemelkedni.<br />
Ez az éjszaka más, mint a többi. Olyan urak éjszakáznak most itt - tanárok, hivatalnokok -, akik mintha megsejtenék, különös események történnek most.<br />
Az utolsó jelenet színhelye ismét Zoltán birtoka, a Tündérlak, ahova meghívta az egész társaságot. Már mindenki tudja, hogy mi történt vele, de senki nem beszél róla. Óriási mulatozás kezdődik a tanyán, az urak felkeltik a summáslányokat, s együtt mulatnak. Borbíró az egyetlen, aki érzi, hogy Zoltánnal nincs minden rendben. Figyelmezteti is a többieket, hogy vigyázzanak a férfira, de szavait senki sem veszi komolyan.<br />
"- A, gyáva ez ahhoz - mondta Csuli legyintve. Zoltán elsápadt s végigborzongott, megvonaglott s elkiáltotta:<br />
- Az én nótámat: "Ég a kunyhó!..." A tüdővészes cigány rázendített:<br />
Ég a kunyhó, ropog a nád, Szorítsd hozzád azt a barnát!...<br />
S Zoltán abbahagyta a táncot, egy nagy szédületben és keringő bánatában s felpillant, épp a szeme előtt, feje fölött van a náddal fedett kisebb pajta, a nádvégek ott lenyúlnak a szeméig, arcáig... Mikor kisfiú volt, nádmézet keresett ezekben az öreg nádszálakban, kóbor méhek édes raktárait habzsolta ki, most cigarettára gyújtott, s az égő gyufát a nádak alá tartotta.<br />
Mosolygott, ahogy a száraz nád percegve tüzet fogott. Füstcsomó kavarodott fel belőle, lilás, sárgás füstcsóva. Zoltán az égő tanyáján a recsegő-ropogó gerendák alatt, az őrjöngő tömeg közepette szíven lőtte magát. A tűz ropogott, az állatok, emberek veszettül bőgtek, ordítottak. A hajnalban az Alföld közepén egy tűzfáklya mutatott az égre, a tűz, a tűz, a szent tűz, amely minden rosszat megemészt..."Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-54718145146902333112010-05-18T13:20:00.001-07:002010-05-18T13:20:46.457-07:00Móricz Zsigmond RokonokRokonok /1934/<br />
<br />
Szereplők:<br />
Kopjáss István - főügyész <br />
Szentkálnay Lina - a felesége <br />
Berci és Kálmuska - gyermekeik<br />
Bátay Lajos bácsi - Kopjáss édesanyjának testvére <br />
Elemér - Lajos bácsi fia<br />
Berci bácsi - Kopjáss nagybátyja, falusi fiskális <br />
Menyhért, Albert, Kelemen és Adélka - Kopjáss testvérei<br />
Kati néni - Kopjáss anyjának a húga <br />
Tárkony András bácsi - nagybácsi <br />
Rába Guszti - Adélka férje<br />
Kardics bácsi - a helyi takarékpénztár igazgatója <br />
Polgármester<br />
Makróczy - helyettes főügyész<br />
Szentkálnay Magdaléna - Kopjáss feleségének rokona, Kopjáss reménytelen szerelme<br />
Boronkay Feri - Magdaléna férje <br />
Szentkálnay - Magdaléna apja<br />
Dr. Martiniy - ügyvéd, az ellenzék vezére<br />
Dr. Péterfi - Kopjáss referense<br />
Wagner - főjegyző <br />
Bisztriczay - főmérnök <br />
Csoma - gazdasági tanácsnok<br />
Holub építész<br />
Dankó András - törvényszéki elnök<br />
Vadasi - Kopjáss volt iskolatársa, képviselő<br />
<br />
Kopjáss Istvánt váratlanul kinevezik Zsarátnok város főügyészének. Megválasztása váratlan és meglepő, hiszen az eddigi főügyész, Makróczy a város kiskirálya, a helyi vezetők jó cimborája volt. A cselekmény a választás másnapján kezdődik, amikor az új főügyész a tiszteletére rögtönzött vacsora után, későn ébred, és az ágyban heverészve az elmúlt éjszaka eseményein gondolkodik.<br />
"Makróczy... Vajon hogy aludt az éjjel Makróczy. Az állás a Makróczyé volt. Nem volt ember tegnap reggel, aki meg merte volna jövendölni, hogy Makróczy megbukik. Az öreg Makróczy, a helyettes főügyész, már egy év óta önhatalmúlag dirigálta a várost. A főispán vadászcimborája, a polgármester puszipajtása, a legbefolyásosabb ember a városban, a született kiskirály, aki soron volt, hogy talán már a legközelebbi választáson polgármester lesz, mert az öregúr már kezd szenilis lenni, s unja is, annyira megszedte magát és úgy betelt, hogy magától is el kell mennie nyugdíjba, s ha nem akar, a ma nem tűri az öregeket tovább a város élén, ma a fiataloké a munka és a jövő, benne van a korszellemben, hogy a régi garnitúrát ki kell cserélni, mert nem is lehet, hogy ezek a panamisták tovább öljék a várost, új világnak, új szellemnek, új, erősebb tempónak kell jönnie, mert hirtelen megfordult a konjuktúra, s romlanak a közgazdasági állapotok."<br />
Makróczyt nem választják meg, mert túlzott magabiztossággal, túl nyíltan vállalja a korrupciót. Bukásának történetét a már újonnan megválasztott főügyésztől tudjuk meg, aki feleségének meséli el választásának történetét.<br />
"- Hát Lina, tudod-e minek köszönhetem ezt az egész bolond választást?<br />
- Nos?<br />
- Mert hát azzal le kell számolni, hogy nem tisztán a saját érdekeimnek - s kajánul nevetett ő maga is önmaga felett...<br />
Lina nem nevetett. Vajon Lina komolyan elhiszi, hogy azért választották őt meg, mert a városnak éppen Kopjáss István felé fordult a bizalma?...Kényes kérdés, nem jó bolygatni.<br />
- Hát tudod miért?...A vén szamár elszólta magát a közgyűlési terem előszobájában. Azt mondta, hogy zs. v. - Mit?<br />
- Zs. V. - Mi az?<br />
- Ez valami gyilkos golyó. Zsé Vé, ez lőtte le Makróczyt. Ez törte ki a nyakát, az volt a zsinór a nyakába... Hangosan nevetett.<br />
- Ez azt jelenti, hogy először is mindenkinek eszébe jutott, hogy Makróczy rettenetesen el van adósodva. Aztán azt, hogy megunták már az erőszakoskodását. Mikor veres tokával, a kandallónak dülleszkedve, kitolt hassal ott állott s fogadta a szerencsekívánatokat, olyan volt, mint valami tirannus, és a szivarja mellől csak azt mondta kebelbarátai felé, hogy ez volt élete célja, ez most végre bekövetkezett: zsé, vé.<br />
- De mi az?<br />
- Zs. V... Ez van ráütve a város minden bútorára, minden tárgyára, minden marhájának a tomporára: Zs. V. Zsarátnok Városa... De mindenki tudja, hogy a városi gazdálkodásra való célzással ezt úgy szokták mondani, hogy azt teszi, hogy "zsebre váglak".<br />
Lina felkacagott.<br />
- Marha - mondta vígan.<br />
- Elég marha. Mert egy pillanat alatt végigfutott az egész közgyűlésen, hogy mit mondott Makróczy. Makróczy nem is gondolta ezt komolyan, inkább csak olyan szabad tréfa volt tőle, hiszen tudod milyen nyers ember, de valahogy a közgyűlés egy pillanat alatt megfordult. Úgy megbolygatódott, mint egy méhkas. Megirigyelték Makróczytól, hogy ő legyen az alföldi dózse. Mert hogy a polgármester a zsebében van, ezt már alaposan zsebre vágta, hát most aztán ő lett a város teljhatalmú ura... Mindig vannak ilyen tragikus fordulatok. Itt, dicsősége tetőpontján érte utol Makróczyt a nemezis. Megelégelték ... Még a százezer holdas városi határ is szinte végigborzongott, biztosan a szelek is hallották, és végigsustorogták a pusztákon, hogy zsé, vé, zsé, vé... és a föld megrázkódott, barátom, és lehányta magáról a vén zsiványt. Mindenki kihúzta a nevét a szavazócéduláról, azt mondják a főispán is."<br />
Már az is, hogy az ágyban heverészhet, reggel ünnepi esemény, hiszen eddig a névtelen kishivatalnokok szürke és pontos, menetrendszerű életét élte. Eddig észre sem vették, most mindenki a kedvét keresi. Az utcán olyanok is köszönnek neki, akik eddig észre sem vették, sőt a város egyik legtekintélyesebb embere, Kardics bácsi, a Takarékpénztár igazgatója, még a csütörtöki estélyére is meghívja, sőt még arra is felhívja a figyelmét, hogy rokonok.<br />
Másnap fogadja a polgármester, nyilatkozik az újságnak, s a riport nagy feltűnést kelt. A riportból valaki a magasabb politikai mondanivalót kihúzza, de Kopjáss nem bánja, mert így legalább semmi kompromittáló nincs a cikkben. Az előléptetéssel a család élete is megváltozik. Felesége szinte megfiatalodik, két fiuk büszke apjukra. A rokonokhoz is eljut megválasztásának híre, Lajos bátyja pénzt kér tőle. Az este folyamán megérkezik nagybátyja, Berci bácsi, aki elmondja, hogy a Kopjássok megvettek egy addig nem használt szénbányát, Kalácsbányát, s ennek a hasznából akarják a család anyagi helyzetét megváltoztatni. Azt szeretnék elérni, hogy István a most elért pozíciójával szerezzen városi megrendelést, persze az öregnek is az a célja, hogy egy kis pénzt kérjen a kedves rokontól. Elérkezik a csütörtök este, és elindulnak Kardics bácsi estélyére. Az összejövetelen a város notabilitásai jelennek meg, és Kopjáss elégedetten nyugtázza, hogy most már ő is közéjük tartozik. Az estélyen egész jól érzik magukat, Lina a legszebb hölgyek egyike. Kardics bácsi a város egyik legszebb villáját ajánlja neki megvételre. Az ajánlat zavarba hozza a főügyészt, mert tudják róla, hogy nincs annyi tőkéje, ami a házvásárlásra elég lenne. Úgy érzi, azt akarják, hogy olyan legyen, mint ők, behálózzák, és attól tart, hogy ő is bekerül a panamázásokba, amitől mindig is távol akarta magát tartani.<br />
A főügyész levelet kap húgától, akivel tíz éve nem tartja a család a kapcsolatot, mert egy elszegényedett úrfihoz ment feleségül. Keservesen panaszkodik testvérének, hogy szörnyű helyzetbe került, férje csalja, egyedül neveli három saját és férje két gyermekét, már se fűtésre, se élelemre nincs pénzük. Kopjáss elküldi első keresetét nekik, majd a házasfelek csúnyán .összeszólalkoznak. Elkeseredésében elrohan otthonról, reménytelennek és kilátástalannak érzi egész életét, a kaszinóba megy és megtudja, hogy a Boronkay-villát szánták neki. Boronkay Szentkálnay Magdaléna férje, aki a Sertéstenyésztő igazgatója volt, és a korrupcióba bukott bele.<br />
Hazaérve egy újabb rokont talál otthon, akitől megtudja, hogy az apjának is volt egy tikos ideálja, akit egész életében szeretett, úgy mint ő Magdalénát.<br />
Budapestre kell utaznia, hogy az alispánnal együtt képviselje a várost. Pesten találkozik Menyhért öccsével, megbeszéli vele, hogy amint lehet, Zsarátnokra megy, hiszen kitűnő igazgatója lehetne az Alföldi Múzeumnak.<br />
Hazafelé a vonaton városa és az ország sorsán töpreng. Úgy érzi, nem csak Zsarátnokon fűződnek össze a rokoni szálak és az emberi érdekek, hanem az egész országot átszövi a korrupció. Mindenki függ valakitől vagy valamitől, "az segít neked, aki holnap tőled várhat segítséget", igazából nem a szaktudás és szakértelem a fontos, hanem az, hogy jó rokoni kapcsolatokkal rendelkezzen az ember.<br />
Mikor hazaér, a felesége azzal fogadja, hogy jelentkezett Albert testvére, aki azt szeretné, ha állást szerezne neki a zsarátnoki takaréknál.<br />
Kardics bácsi elviszi a lenyűgöző Boronkay-villába, és ott helyben meg is írják az adásvételi szerződést, olyan alacsony összegért, hogy még a főügyész is elámul. Újra találkozik Magdalénával, de már nincs rá olyan hatással az asszony.<br />
Közben pénzt küld Albert öccsének is, és úgy dönt, hogy rokonai közül annak, aki méltó rá, segíteni fog. Kardics be akarja vonni a Sertéstenyésztő újraindításába, folyószámlát akar neki nyitni a banknál. Martíny pedig, az ellenzék vezére, akivel a kaszinóban találkozik, arra biztatja, hogy indítson eljárást Boronkay ellen. Figyelmezteti a főügyészt, hogy vigyázzon a villavásárlással, mert a házban minden tégla lopott, és az egész idegen pénzből épült. Kiderül, hogy szegről-végről rokonok, s a polgármester ezt nem nézi jó szemmel, mert attól tart, hogy most már Martíny is be akar kapcsolódni a város ügyeibe.<br />
Éjszaka lopva az állomáson találkozik Kopjáss a testvérével, mert úgy gondolja, ő az egyetlen aki megérti problémáit, akivel meg tudja osztani kétségeit, félelmeit.<br />
Bármelyik hivatali aktához nyúl, mindenhol csalást és korrupciót tapasztal, minél távolabb akarja magát tartani tőlük, annál lejjebb süllyed az őt körülvevő mocsárban.<br />
A főügyész utánanéz a Sertéstenyésztő ügyeinek, és óriási csalásokat vesz észre. Rendet akar teremteni. Közben Bisztriczay főmérnök kiadja Holub építésznek, aki szintén benne volt a Sertéstenyésztő-panamában, a város által kiírt hídépítésre beérkezett pályázatokat, hogy azokból a vállalkozó elkészítse a legmegfelelőbbet, és elnyerje a pályázatot. Ebben is mindenki benne van, kivéve Kopjásst, aki megtiltja, hogy bárki is belenézzen az aktákba.<br />
Kopjáss közben teljesen tisztába jön a Sertéstenyésztő ügyeivel és úgy érzi, végre győzhet, elérheti minden célját, mert a kezében van mind a polgármester, mind Kardics bácsi.<br />
Este Boronkayék búcsúestélyén vesznek részt. Kopjáss az estélyen munkatársától, Péterfitől megtudja, hogy a városba egy miniszteri biztos érkezett, aki a Sertéstenyésztő aktáit akarja látni, mert valaki feljelentette Boronkayt. Kopjáss közben megpróbál minden rokonának állást szerezni.<br />
Este, amikor Linóval hazafelé tartanak, észreveszi, hogy a Városházán a polgármester szobájában ég a villany, ennek akkor nem tulajdonít nagy jelentőséget.<br />
Másnap reggel a hivatalában Péterfivel észreveszik, hogy valaki felforgatta a Sertéstenyésztő aktáit, és minden bizonyítékot eltüntetett. Neki azért kellett, mindenképpen az estélyen maradnia, hogy ezt megtehessék.<br />
Bemegy a polgármesterhez, feljelentést akar tenni, a polgármester kineveti, és elmagyarázza a főügyésznek, hogy ő azért töltheti be ezt a posztot hosszú idő óta, mert bár segítette a rokonait, de soha egyiknek sem szerzett állást a városnál. Kopjáss már érzi, hogy vesztésre áll az ügye, amikor a polgármester az utolsó kártyáját is kijátssza. Kopjáss nagybátyja, Berci bácsi a saját kalácsbányájából származó szén helyett, mintának két vagon jó minőségű salgótarjáni szenet szállított a városnak. A vagonokon még a salgótarjáni feladócédula is rajta maradt.<br />
Úgy érezte elveszett, letaglózva hagyja el a polgármester szobáját.<br />
Kiderül, hogy a másik szobában ott volt Kardics bácsi, s mindent hallott. Mind a ketten nagyon elégedettek, úgy érzik, hogy most már Kopjásstól remekül használható ember lesz, akinek kiváló ötletei vannak.<br />
Ekkor hozza Péterffy a hírt, hogy Kopjáss öngyilkos lett. A polgármester és Kardics bácsi azonnal intézkednek, hiszen a város legbecsesebb emberéről van szó, mindent meg kell tenni, hogy megmentsék.Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-413587055901600202010-05-18T13:19:00.001-07:002010-05-18T13:19:21.446-07:00Jókai Mór Szegény gazdagokSzegény gazdagok /1860/<br />
<br />
Gazdag öregúr Lapussa Demeter, akinek egyetlen elfoglaltsága, családtagjainak bosszantása okoz örömet. Családja néma beletörődéssel viseli el a rigolyás öregúr minden zsörtölődését. A Lapussa család egy meggazdagodott família, a ház feje a beteg öregember, Lapussa Demeter, kinek családtagjai csak azért viselik el az öreg rigolyáit, mert félnek a végrendeletből való kizárástól. Három gyermeke született, Lángainé, a lánya középkorú özvegyasszony, akinek még van annyi önbecsülése, hogy nem tűri el apja minden szeszélyét, nem úgy, mint bátyja, a kapzsi Lapussa János. Harmadik gyermeke egy balesetben meghalt, két árva maradt utána, akik az öregembernél nevelkednek. A leány, Henriette tizenhat éves, érzékeny ifjú szépség, akinek a családban semmi szava nincs. Öccse, Kálmán még gyermek, a család fekete báránya, kissé könnyelmű, ábrándos fiú. Az öreg Demeter fiát, Jánost, és annak elkényeztetett gyermekét, Makszikát ajnározza majomszeretettel, minden rossz tulajdonságukat elnézi, sőt pártolja is. A család torzsalkodásokkal teli életébe Hátszegi Lénárd báró megjelenése hoz új színt. A bárót János hozta el a család otthonába, úgy gondolja, hogy remek férje lenne Henriette számára. A báró ugyanis remek ember, kellemes társalgó, mindig vidám, és ami a legfontosabb, roppant gazdag, óriási birtokok tulajdonosa. Henriette csak a készülődés jeleiből verte észre, hogy ő bizony már menyasszony, hiszen vele ezt senki sem közölte.<br />
Az eljegyzés előtti napon Henriette súlyos beteg lett, az orvos rézoldat-mérgezést állapított meg, nyilván a rosszul tisztított rézedényektől. Az esetben csak egy furcsaság volt, hogy ugyanekkor egy másik hasonló eset is történt, ugyanezt a bajt állapította meg az orvos Sipos fiskális segédjénél, Vámhidy Szilárdnál is.<br />
Lapussa Demeter igen különösnek találta, hogy ilyen ritka betegség egy éjszaka alatt szinte egy helyen forduljon elő, és bár nem szólt senkinek, de úgy érezte, a két eset között valami összefüggés van. Azt mindenesetre megtiltotta, hogy Kálmán úrfi hat lépésnél közelebb mehessen testvére ágyához, és a lányt egy percre sem szabad magára hagyni.<br />
Ahogy teltek a hetek, Henriette állapota javult, az orvos szerint már minden életveszélyen túl volt. Egy nap Henriette arra kérte Margarit, nagyapja felolvasósát, hogy ő olvasson fel neki. Legféltettebb kincsét, egy összekötözött levélcsomagot adott át Margarinak, és arra kérte őt, hogy a csomagot jutassa el Kálmánkához, de senki más nem tudhat róla. Margari felbontotta a leveleket és rájött, hogy bár látszólag azok Kálmán úrfi latin leckéit tartalmazzák, de a latin memoriterek folytatása már egészen más. Henriette és Vámhidy Szilárd, Kálmán latin leckéi után latinul levelezett egymással, így üzentek naponta egymásnak. Azt tervezték, hogy a család ellenkezése dacára is összeházasodnak. Hátszegi Lénárd megjelenése azonban meghiúsította terveiket, így elhatározták, hogy ha már nem lehetnek egymáséi, akkor ugyanazon a napon mindketten végeznek magukkal. Henriette találta ki, hogy a rézgarasokat erős sós ecetbe teszik, az rézoldatot képez, ami halálos méreg. A sors akarata szerint azonban mindketten életben maradtak.<br />
Margari miután rájött a fiatalok titkára, a leveleket azonnal Demeter úrhoz vitte, és megfelelő fizetség fejében le is leplezte őket az öregúr előtt.<br />
Az öregurat felkeresi Sipos úr, a család ügyvédje, akit azzal bíztak meg, hogy nézzen utána a báró úrnak. Az ügyvéd értesülései nem a legjobbak, a báró hiú, indulatos, erőszakos, titokzatos ember. Ő semmiképpen sem javasolja, hogy a báróhoz adják a kisasszonyt. Ám az ő véleménye is megváltozik, amikor Lapussa úr megmutatja neki Henriette és Szilárd levelezését. Sipos úr kikérdezi Szilárdot, és tőle tudja meg, hogy a szerelmesek mindenre gondoltak. Ha netalántán a lányt arra kényszerítené a családja, hogy írjon levelet Szilárdnak, és mondjon le róla, a fiú ezt akkor sem venné komolyan, addig, amíg a lány le nem írja az előre megbeszélt jelszót. Ha ezt az egy szót megkapja Szilárd, amit csak ők ketten ismernek, akkor tudja, hogy számára Henriette végleg elveszett. Az ügyvéd ezt rögtön elmondja Lapussa Demeternek. Így az öregúr már felkészülten várja Henriette-et. Megmutatja neki a leveleket, és válaszút elé állítja unokáját. Vagy a főkötőt választja és báróné lesz, vagy a fátyolt, és kolostorba vonul. Henriette még a kolostort is szívesebben választaná, mintsem a báró felesége legyen, de ha mégis nemet mond a bárónak, öccse fegyintézetbe kerül, mert segítette a szerelmeseket. Szilárdnak pedig bíróság előtt kell felelnie tettéért, hogy öngyilkosságra bírt egy ifjú leányt, a büntetése több évi börtön lenne. Henriette egy órát kap, hogy döntsön, így ebben a kényszerhelyzetben nem tehet mást, mint a főkötőt választja, a báró felesége lesz. Henriette már azt hiszi, megmenekült, amikor a nagyapja azt követeli tőle, hogy írja le Szilárdnak a közös jelszavukat. Henriette leírta, hogy "Mesarthim", és ezzel a szóval szerelmét feloldozza hűségesküje alól, így minden köteléket elvág maguk között. A titkos jelszót az ügyvéd azonnal átadja Szilárdnak, aki összeomlik, amikor megkapja.<br />
Két hét múlva nagy pompával megtartották a báró és Henriette esküvőjét, a menyasszony pompás öltözékének leírása még egy divatlapban is megjelent.<br />
Henriette az esküvő után azonnal útra kelt férjével, Clementine kisasszonnyal és Margarival, hogy férje birtokára utazzanak. Pestről hosszú út várt rájuk Erdély belsejéig. A báró igen figyelmes embernek bizonyult, igyekezett ifjú feleségének teljes kényelméről gondoskodni. A hosszú út alatt többször tartanak pihenőt, Henriette megismerkedik férje egyik legjobb barátjával, Gerzson bácsival is. Tőle hall először a környék hírhedt rablójáról, Fatia Negráról. Még mindig hosszú út áll előttük, ezért Lénárd egy barátjánál, Kengyelesy grófnál szállnak meg, akinek a felesége igen szívélyesen fogadja Henrtette-et Este egy kisebb társaság gyűlt össze a grófnál. A naiv Henriette álmélkodva hallgatja a grófné szavait, aki a szerelem dolgairól igen könnyedén beszél, reggel pedig megtudja, hogy a grófi birtok immár az övék, a férje elnyerte kártyán.<br />
Már a báró birtokán egy kocsmában tartanak pihenőt, és látja, hogy férjét mindenhol szívesen fogadják, még a csárdabeli betyárokkal is remekül megtalálja a hangot.<br />
Erdélyben volt egy nagyon elterjedt hamispénzverő társulat, amely már fél évszázada működött háboríthatatlanul. Nem lehetett őket leleplezni, hiszen igazi pénzt vertek, teljes értékű aranypénzeket, csak éppen mindent maguk csináltak. Ők bányászták az aranyat, maguk olvasztották, és a saját gépeiken készítették a pénzt, így a hasznot is ők tartották meg maguknak. A pénzverők titkos műhelye a Lúcsia barlangban volt, és vezetőjük a hírhedt rablóvezér, Fatia Negra volt. Az emberek azt tartották róla, hogy az ördög cimborája, akin még a golyó sem fog. Ellentmondani neki ezért teljesen lehetetlen. Arcát még élő ember nem láthatta, mindig egy fekete álarcot visel, innen kapta a nevét is. Még szeretője, Anica, a környék leggazdagabb emberének, Onucnak, az oláh nábobnak a lánya sem látta soha az arcát. Onuc is a hamis pénzverőkhöz tartozik.<br />
Henriette-et az erdőben egy baleset érte, a környék legerősebb embere, Juon Táre mentette meg, aki híresen szép feleségével és kis gyermekével az emberektől messze, e helyen élt. Felesége, Manóra nap nap után egyedül volt a kisfiúval, míg férje pásztorként az állatokkal az erdőt járta, de mégsem volt egyedül, hiszen Juon Táre egy igen jó őrzőre, egy szelídített medvére bízta a családját.<br />
Henriette nem a rangban hozzáillők, hanem az egyszerű emberek társaságát kereste. Jó barátságba került a Juonnal, a pópával, mindent megtett, hogy a rászorulókon segítsen. Ami. ékszert férjétől kapott, annak árát mind a szegényeknek adta, iskolára, gyógyszerekre, a környék csak mint jótevő angyalát emlegette. A bárót nem zavarta felesége viselkedése, úgy gondolta, ha ebben leli örömét, hadd játsszon, hiszen még majdnem gyermek. Meghívták Bányára, egy jótékonysági bálra, ahová ő mindenáron el kart menni. A bált egy leégett falu javára rendezték. Jó oka volt, hogy mindenképpen megjelenjen ezen az összejövetelen, hiszen megtudta, hogy Szilárd elhagyta Pestet, és ő is Aradon van. Elhatározta, hogy nagyon egyszerű öltözetben fog megjelenni. Ékszert sem tesz föl, csak azt a fekete nyakláncot, amit a bál napján kapott postán egy ismeretlentől. Az ékszer egyszerűségében volt csodálatos, látszott, hogy aki küldte, az igen jól ismeri az ő ízlését. Henriette úgy gondolta, hogy az ékszert Szilárd küldte, aki majd ott lesz a táncvigalmon. A bálba elkísérte a férje is. A belépő bárónét nagy tisztelettel fogadták, de amikor köszönteni akarta az özvegy papnét, az az ékszerben felismerte a saját nyakékét, amelyet a Fatia Negra rabolt el tőle. A báróné tehát rablott ékszert visel, a botrány elkerülhetetlennek látszott. A férje azonban mellé állt, mindenkivel közölte, hogy az ékszert ő vette a feleségének ajándékba. Majd a nyakláncot azonnal visszaküldte az özvegyasszonynak. Henriette viselkedése a bál óta férje iránt megváltozott. Úgy gondolta, kedves, szeretetreméltó ember. Ettől fogva belátta, hogy abból, ha valaki kilép a saját társaságából, nem származik semmi jó, jobban teszi, ha nem lépi át saját köreit. Hídvár termei ezután a vidám úri társaság előtt nyíltak meg. Egymást érték az összejövetelek, mulatságok, vadászatok.<br />
A pópától megtudja, hogy Fatia Negra arra készül, hogy amíg Juon Táre távol van, elcsábítja a feleségét, a szép Martórát. Egy környékbeli vajákosasszonynál is járt, akitől olyan mérget vett, amellyel meg tudja ölni a medvét. Henrtette mikor ezt megtudta, úgy gondolta, mindenképpen segítenie kell Martórának. Ezért elmondta a pópától megtudottakat a Fatia Negra kedvesének, Anicának. Nyugodtan felkereshette Onuc lányát, hiszen a báró társaságával éppen egy vadászaton volt. Anica miután tudomást szerzett kedvese hűtlenségéről, azonnal útnak indult, hogy értesítse Martórát. És az asszonnyal maradt egész este, hogy saját szemével lássa, valóban meg akarja-e őt csalni a férfi. Anica segítségével Manóra megmenekült Anica a pásztorkürtöt megfújva értesítette Juon Tárét, aki azonnal asszonya segítségére sietett, és ölre ment Fatia Negrával, le akarta tépni a férfi álarcát, hogy meglássa az arcát. A dulakodás közben mind a két férfi lezuhant a szikláról, Juon elájult, Fatia Negra el tudott sántikálni. Hogy mi történt.<br />
Marióráéknál, és hogy menekült meg az asszony, mind Anica mesélte el a bárónőnek. Közben már a bárónő sem volt egyedül, hiszen a vadásztársaság a vártnál hamarább, két nappal később visszatért Lénárd sérülése miatt. A báró éjszaka egyedül indult egy medve után, megsebesült, még lábra sem tud állni, gyalogszekéren hozták haza. A férfi nem volt büszke a vakmerő kaland közben szerzett sérülésére, bosszúsan hallgatta a balesetét feleségének mesélő urakat.<br />
Közben Henriette nagyapja, Lapussa Demeter halálára készült, meg akarja változtatni a végrendeletét, Kálmánkát és Henitette-t teljesen ki akarja hagyni az örökségből. Lángainé meggyőzi Kálmánt, hogy beszéljen a nagyapjával, kérjen tőle bocsánatot, ha magáért nem, legalább a nővéréért tegye meg. Kálmánka ha nem is szívesen, de Henitettére-ért hajlandó megtenni, de amikor az öregúr már megholt, édesapját kezdte szidalmazni, nem bírta tovább hallgatni, nagybátyja fel akarta pofozni, de ezt már nem hagyta. Az öreg Lapussa, amint a fiú távozott, új végrendeletet íratott, a fiút és nővérét, és Lángainét kihagyta az örökségből. Az egyedüli örökösnek fiát, és annak gyermekét nevezte meg. Lángainé azonban megfenyegette a kegyetlen apját, halála után, megtámadja a végrendeletet, arra hivatkozva, hogy apja nem volt beszámítható. Évekig tartó pereskedés elé néznek az örökösei, a Lapussa név meg lesz hurcolva, tanúk egy sora fogja bizonyítani, hogy az öreg Lapussa elmeháborodott volt. Ő még ezen a napon elhagyja a házat, és többé a tájékára sem megy. Lapussa Demeter még aznap meghalt.<br />
Aradon Szilárdot bemutatták Kengyelesy grófnőnek. Lassan mindennapos vendége lett a grófi háznak. Szilárd mondta el a grófnőnek, hogy meghalt az öreg Lapussa, és fián és unokáján kívül mindenkit kihagyott a végrendeletéből. Lángainé megtámadta a végrendeletet. Lapussa János magához vette Margarit, a báróéktől, aki mindenféle rágalmakat mondott a báróékra. A grófnő azt is megtudja Szilárdtól, hogy Kálmánka váltót hamisított negyvenezer forintról, nővére, Hátszegi báróné nevére. A fiúról azóta senki nem hallott, nem tudják kézre keríteni. Ha ezt Henriette megtudja, akkor elismeri, hogy a váltót ő írta alá, csakhogy megmentse testvérét A grófné megígéri, hogy ki fog valamit találni.<br />
Fatia Negra balesetéről senki nem beszélt. Manóra, Juon Táre nyom nélkül eltűnt a jeges völgyi kunyhóból. Fafia Negra, mintha semmi sem történt volna, a verekedés után már két héttel meglátogatta Anicát. A lány egy szóval sem árulta el, hogy tud a kalandjáról, még szerelmesebbnek mutatta magát, mint eddig. Fatia Negra elmondja, hogy fel akarja számolni a pénzverdét, csak előbb kiveszi a hasznát. Már nem érzi magát biztonságban, szaglásznak utána. Ez az év sok hasznot hozott számukra, egy hét múlva, szombaton lesz az utolsó pénzváltás a Lúcsia barlangban, és utána felszámolják az egészet.<br />
"- Tehát csak egy hétig kell már várnom? - kérdezé Anica a Fatia Negra fürtjeit ujjára tekergetve.<br />
- Mire? - kérdezé a kalandor.<br />
- Mit gondolsz? Ugyan mire?<br />
- Ahá! - szólt az mosolyogva. - Arra, hogy én megszűnjek álarc alatti férjed lenni, s igazi férjed legyek? Ugyebár? Ez a vége minden gondolatnak, erre kell csak egy hétig vámod?<br />
- Igen, igen - mondá a leány, és gondolta magában: csak egy hétig kell arra vámom, hogy ezt a te álarcos fejedet - a bakó kezébe adjam.<br />
A Fatia Negra olyan gyanútlanul ringatta térdén a leányt, olyan nyugodt büszkeséggel gondolá magában: "A leány arra való, hogy amit a férfi hazudik, az legyen, aki elhiggye."<br />
Anica pedig oláh leány volt -: és azt tudni kell, hogy az oláh nő féltékeny, bosszúálló és eszes."<br />
A Lúcsia barlangban pazar ünnepséget rendeztek a pénzverő társaság végső feloszlatása előtt. Itt fogad egymásnak majd hűséget Fatia Negra és Anica addig is, amíg a férfi más országban, más emberek előtt igazi arcával nem vezetheti a lányt az oltár elé. Anica csak úgy ragyogott a sok ékkőtől, aranytól és kláristól, ami öltözékét díszítette, hozzá illő pazar öltözékben érkezett meg Fatia Negra is. Az emberek szájtátva hallgatják Fatia Negra borzongató esküjét, a pompás ünnepséget azonban nem vért esemény szakítja meg. Amikor Anica esküjére kerülne sor, felfedi a férfi, hogy akkor éjszaka ő is ott volt a jeges völgyi kunyhóban, tanúja volt annak, hogy Fatia Negra miként próbálta elcsábítani Martórát. De most már vége, mert ő elárulta, a háta mögött fegyveresek állnak, hogy elfogják a hírhedett rablóvezért úgy tűnik, nincs menekvés számára, Juon Táre a menekülés útját is elzárja előle, de ekkor pokoli ötlete támadt Fatia Negrának. A fáklya tüzével felgyújtja a hordókból kiömlött szeszt, az egész barlang lángokban áll, óriási a kavarodás, rengeteg a sebesült. Juon Táre a lángok között megvakult, Anica arca csúnyán megégett, apja a tűz martaléka lett, és Fatia Negrának, az ördög cimborájának sikerült egérutat nyernie, és eltűnt a barlang föld alatti járatainak egyikében.<br />
Hátszegi báró, mikor Gyulafehérvárra ment, a mikalai csárdában szállt meg, mert a hintójának eltört a tengelye. Egy vasládikóban négyezer aranyat vitt magával. A báró visszament eltört kocsijához, és amikor a cselédekkel visszatértek a fogadóba, a fogadós feleségét a konyhába zárva találták, a fogadós pedig ájultan feküdt a földön. Fatia Negra tört be a kocsmába, a fogadós családi ereklyéihez nem nyúlt, de a báró ládikáját, a négyezer tallérral elvitte.<br />
Lénárd a csárdában történtek után rosszkedvűen tért vissza kastélyába, és Henriette-tel is szokatlanul kíméletlenül bánt. A lány szemére vetette, hogy ő abban a hitben nősült, hogy felesége egy gazdag örökség várományosának. Most azonban kiderült, hogy az asszony egy fia garast sem örökölt. Henriette már azt is tudja, hogy Kálmán negyvenezer forintos váltóra hamisította az ő nevét. Henriette nem tudta, mitévő legyen, hogyan menthetné meg testvérét, hiszen férjéhez nem fordulhatott.<br />
A báró a csákói vadászatokkal volt elfoglalva, itt tudta meg a legújabb pletykát, hogy Kengyelesyné legújabb kedvese Vámhidy Szilárd. Lénárd jól tudta, hogy Vámhidy volt felesége ideálja, és arra gondolt, ezt a fiatalembert másodszor is ki kéne ütni a nyeregből. Amint eljutott Aradra, első dolga volt a grófnét felkeresni, majd egy idő után igen gyakori vendég lett házánál. Hamarosan megnyugodva vette észre, ahogy az ő látogatásai egyre gyakoribbá váltak, úgy ritkultak Vámhidy látogatásai. A grófné elmondja, hogy igen nagy bajba kerül, ha pár nap múlva nem fizeti ki negyvenezer forint adósságát, amit még ifjúkorában, Bécsben halmozott fel apránként. Ő ezt már Szilárdnak is elmondta, aki ugyan szegény, de ügyvéd lévén a jogi formulák szakavatott ismerője, és az ügyletben valamilyen formahibát fedezett fel, így elképzelhető, hogy csak az eredeti tartozását és annak törvényes kamatjait kéne kifizetnie, ami számára valóságos jótétemény lenne. Lénárd felajánlja a grófnőnek, hogy kifizeti az egész tartozását, cserébe csak annyit kér, hogy Vámhidy úr előtt a ház ajtaja többé ne legyen nyitva, akár úgy is, hogy többet ő se keresi fel az asszonyt. Lénárd átadta a bárónénak az általa aláírt nyugtát a pénzről.<br />
Mikor hazaért, már kezdett rájönni, hogy talán mégsem csinált olyan jó üzletet. De az igazi meglepetés még hátravolt. Épp azon gondolkozott, hogy lassan ideje lenne a grófnétól egy légyottot kapnia, amikor a felesége toppant be hozzá, nyakába borult, és hálaszavaival árasztotta el. Henriette elmondta neki, hogy Kengyelesy grófnő küldte a váltót, mellékelve hozzá kedves szavú levelét, amelyben közölte vele, hogy meggyőzte Lénárdot, hogy Kálmán hamisított váltóját a sajátjával cserélje ki, az aláírást a magáénak ismerje el, így az adósság rendezve van.<br />
A báró "úgy tett, mintha csupa merő nagylelkűségből már el is felejtette volna az egész dolgot.<br />
Oh, ha e percben látta volna őt a grófnő, hogy kacagott volna rajta. Lénárdban minden csepp vérnek epévé kell válni.<br />
Hogy ilyen nevetségesen rászedett egy ravasz nő furfangja által, ennek a tudatát csak mérgesíté eme másik nő ártatlan és őszinte hálálkodása. Szerette volna összetépni mind a kettőt."<br />
A báró már nem tehet mást, eljátssza a gondos férjet, és jó képet kell vágnia a dologhoz. Mivel a felesége minden tanácsa ellenére, ragaszkodik hozzá, hogy a váltót maga vigye Pestre, így Lénárd felesége nyugodt utazása érdekben gondoskodik a lovakról, és az elemózsiáról is. Henriette csak a férjének mondja meg, hogy hova rejti el a nagy értékű papirost. A vállfűzője acéllemeze közé fogja hajtogatni. Gerzson bácsi személyében kísérő is ajánlkozik az útra.<br />
A báróné és kísérője útját hihetetlen balszerencse kíséri, a lovaik egymás után sántulnak le, egyéb menedék híján, abba a csárdába térnek be, ahova még Lénárd hozta akkor ifjú asszonyát, amint Pestről jöttek a birtokra. A kocsma azonban most üres, a kocsmárosok sehol. Egy férfi téblábol csak, de ő maga is vendég, a vén Ripa az. Gerzson bácsi ahogy belekortyol a Lénárd által bekészített borba, rögtön elalszik, Henriette teljesen egyedül marad. Bárhogy próbálja kelteni az idős embert, az meg se moccan, pedig igencsak elkélne a segítsége. A kocsmába rablók törnek be, vezetőjük Fatia Negra. Henriette minden ékszerét szó nélkül odaadja, de Fatia Negra a férjétől kapott negyvenezer forintos váltót kéri tőle. Az asszony újra a hazugsághoz folyamodott, és azt állította, a váltót postán adta fel. Fatia Negra azonban felszólítja, hogy ne játsszon velük, vegye ki a vállfűzőjébe rejtett papirost és adja át.<br />
"E szóra Henriette-nek minden vére fejéhez tódult; nem a félelem, hanem a dühös kétségbeesés volt az, amit érzett. Eszébe jutott, hogy ez az ember az, akit még senki fel sem ismert, ez az, ki a fekete ékszerekkel oly rettentő talányt adott fel kínlódó lelkének; ez aki annyi embert boldogtalanná tett, ki férjét megrabolta, és aki most meg akarja őt fosztani attól a kezében lévő reménytől, hogy testvérét a gyalázattól megszabadítsa; olyan titokkal bírva, amit tudni senkinek sem volna szabad. Ki lehet e rettenetes ember? Ki lehet ez elátkozott?<br />
A vér forrott a gyönge nő minden üterében; szemei szokatlan tűztől kezdtek szikrázni, s midőn a fekete álarcos egészen odalépett hozzá, tőre hegyét fölemelve, mint a földre vert galamb, mely végveszedelemben nem harcra alkotott karmait ellenfelére fölemeli, a nők leggyöngébbike hirtelen odakapott a fekete álarchoz, és leszakította azt a rabló képéről...<br />
...Meglátta az arcát és ráismert.<br />
...Csak egy percig látta, és azután ájultan rogyott le a földre.<br />
...Azután nem tudni, hogy mi történt."<br />
Gerzson bácsi csak reggel tért magához, Henriette-et sehol sem találta, az éjszaka történtekre nem emlékezett.<br />
Ez idő alatt Vámhidy, aki egy kocsmában egy színtársulatban felismeri Kálmánt, akit most Babérossy Leándernek hívnak, és ő a vándor színtársulat igazgatója. Léander Szilárdtól tudja meg, hogy nagyapja meghalt, de ez a hír a legkevésbé sem rázza meg. Nem érti, hogy Szilárd miről beszél, amikor vétkes könnyelműségét emlegeti. Amikor kiderül, hogy Szilárd a váltóról beszél, megdöbben, hogy nővére megtagadta volna annak kifizetését, hiszen igen csekély összegről szólt.<br />
" - Boldog isten - szólt a vándorszínész, kezeit mély és üres zsebeibe dugva -, tehát a nagy urak tetemes összegnek nevezik. Jól van, uram. Nem tudtam, hogy Hátszegi báróné asszonyság olyan szegény. Lesz gondom rá, hogy a váltót visszaszerezzem, jutalomjátékaimból legelőször is azt fogom törleszteni.<br />
Szilárd nem állhatta meg, hogy ezt az eszmét rettenetesen furcsának ne találja.<br />
- De kedves fiatal barátom: ha ön minden évben tíz jutalomjátékot vesz, s mindenikben 40 forintot kap tisztán, akkor éppen mához száz esztendőre lesz készen a törlesztéssel.<br />
- Micsoda? - ordíta fel a fiatal bujdosó, s azzal kirúgta maga alól a széket, fölkapta tányéra mellől a kést, s hajadonfővel, ahogy volt, rohant neki az ajtónak."<br />
Szilárdnak minden ügyességére szüksége volt, hogy megakadályozza, hogy a fiú kirohanjon az utcára, és valami bolondságot kövessen el. Kiderül, hogy Kálmánt csúnyán rászedték. Azon az estén amikor utoljára beszélt a nagyapjával, és menekülnie kellett a házból, mivel semmi pénze nem volt, húsz forintot kért Margaritól. Margari megígérte, hogy szerez egy uzsorást, de negyvenet kell aláírnia, de nem a saját nevére, mert arra semmit nem kap, hanem nővérének a nevére. Még Margari is biztatta, hogy aláírhatja, hiszen ha az öccse kérné, Henriette szívesen adna akár tízszer annyit is, de nem negyvenezret. Szilárd megpróbál mindenben a fiú segítségére lenni, ő azonban az első adandó alkalommal megszökik.<br />
Margarinak közben igencsak felvitte az isten a dolgát, négyszobás lakást tart fenn, megnősült, a felesége nem más, mint Clementine kisasszony. Lapussa Demeter által hagyott végrendelet ügyében még mindig folyik a tárgyalás, így Lapussa János mindennapos vendég a szolgabírónál. Aki már megkapta Vámhidy hivatalos jelentését Kálmán vallomásáról, amely után az ügyész hivatalos vizsgálatot kért Margari ellen. Margari meg persze ahogy érezte, hogy szorul a nyaka körül a hurok, rögtön bevádolta János urat, hogy az egész váltóhamisítás az ő ötlete volt.<br />
Azután a rettenetes éjszaka után, hogy Henriette-et a Fatia Negra megtámadta a csárdában, szinte alig hagyta el a szobáját. Lénárd elterjesztette, hogy este Gerzson leitta magát, és részegen erőszakoskodott a feleségével. Gerzson bácsi nem érti az egész helyzetet, becsülete megsértéséért párbajra hívja ki a bárót A pópánál száll meg, itt kapja meg Henriette levelét, amelyben az asszony kétségbeesetten kéri, hogy menjen el még a környékről is, olyan gyorsan, ahogy csak tud. A pópa hazavezeti Gerzsont, és Henriette figyelmeztetése igencsak valóságos volt Gerzson bácsi otthon tudja meg legényétől, hogy a pópa háza éjjel kigyulladt, és ahogy ő menekülni próbált, még rá is lőttek.<br />
Henriette alig mozdult ki a szobájából, az étkezéseken sem jelent meg, a szobáját csak akkor hagyta el, amikor a kápolnába ment imádkozni. Egy ilyen alkalommal toppant elé egy elcsúfított arcú, kendőkbe burkolt lány, akiben nem ismerte fel az egykor volt ideálszépséget, Anicát. A lány könyörögni jött hozzá. Ő a bűnös, hogy mindenkit tönkretett, azért, hogy egyet tegyen tönkre, és pont az az egy menekült meg. Ő hívta azon az elátkozott napon a Lúcsia barlangba a katonákat, hogy elfogják a Fatia Negrát, őt futni hagyták, apját a többiekkel együtt elfogták. Apja minden vagyonát, házát, bányáit lefoglalták, ő koldus lett, akit mindenki elhajt a küszöbéről. De sorsa ellen nem berzenkedik, hiszen megérdemelte, ő szabadította a bajt szeretteire. A báróné segítségét kéri. A hamispénz-verők pörében egy vegyes bizottság fog összeülni, melynek a báró úr lesz az elnöke, ő mond életet, vagy halált a bűnösökre.<br />
"Henriette fél kezével a falnak kényszerült támaszkodni.<br />
- Nagyságos asszonyom, én nem kívánok lehetetlent; nem akarhatom, hogy a bűnösök megszabaduljanak büntetés nélkül, de ami igazság, az igazság! Mindennek az átkozott Fatia Negra volt a vezetője, ő volt a főbűnös, ő tanácsolt, ő mutatott utat, a többiek csak követték, csak szavára hallgattak. És most Brinkó és társai, az átkozott hamis esküvők, tanúságot tesznek le afelől, hogy apám, a vén Onuc volt a pénzverők vezére, az ő fejére hajtják az egész bűnt; pedig a Fatia Negra volt az; Isten jól látja, hogy az volt!<br />
Henriette halvány vonásain mindannyiszor ideges rángás villant végig, valahányszor a pórnő Fatia Negra nevét kiejté."<br />
Henriette kétségbeesésében írt egy levelet Lénárdnak, amelyben arra kéri a férjét, hogy gyakoroljon irgalmat, és ne ítélje el a pénzverőket. Nevét nem merte aláírni, a levél végére, csak "N. N." monogramot írt. Henriette a folymodványát mindennap megírta, és bármerre is ment a báró úr, mindenhol e pár sorral kellett találkoznia. Harmadnap aztán, amikor újra látta a levelet Lénárd, bement a feleségéhez.<br />
"- Kedves Henriette, olvasta ön a "Párizsi titkokat"?<br />
Henriette mint rendesen, csak félénk szemeit mereszté a kérdezőre, és nem válaszolt.<br />
- Hogy tetszett önnek abban Bicétre leírása?<br />
- Ugye az borzasztó hely?<br />
- Ön egy idő óta olyan különösen viseli magát, hogy az egész környék arról beszél, hogy ön megtébolyodott. - Tőlem is sokan kérdezték már.<br />
- Én mindenkinek azt feleltem eddig, hogy nem igaz.De ha én egyszer azt találom mondani, hogy ez igaz, akkor ön bizonyos lehet felőle, hogy az őrültek házába jut. - Tehát úgy viselje magát."<br />
Gerzson bácsi csárdában történtek után szakított régi életmódjával, életének egyetlen célja lett, hogy leszámoljon Fatia Negrával. Sorba járta Arad, Bihar és Temes megyék közgyűléseit, ahol táblabíró volt, és egymás után írta beadványait, hogy a megyék egyesült erővel fogjanak össze a rablóvezér ellen. A vármegyék addig nem veszik komolyan Gerzson bácsit és nem tesznek semmit, amíg Fatia Negra fényes nappal meg nem támadta a postaszekeret. Szabályos csatát vívott a Lúcsia barlangi pénzverők hamis aranyait kísérő fegyveresekkel. Ezt már a vármegye sem hagyhatta annyiban, a rablóvezér elleni hajtóvadászat vezetőjének Vámhidy Szilárdot nevezték ki.<br />
Vámhidy bejárja a Bihari-havasok völgyeit, hágóit a rablóvezér és bandája után kutatva, de az erdőben csak a báróval találkozik, aki meghívja őt a kastélyába. Szilárd tudta, hogy ennek a meghívásnak sohasem fog eleget tenni. Miután Lénárd báró hazatér a kastélyába, közli Henriette-tel, hogy nyittassa ki a vendégszobát, az új szolgabíró, Vámhidy Szilárd lesz a vendégük. Ő távol lesz, de felesége gondoskodjon mindenről, hogy a szolgabíró jól érezze magát. Henriette úgy érzi, ez nem történhet meg, kijátssza a cselédeit, és megszökik a kastélyból. Hajdanán, sétái alatt felfedezett egy kis házikót az erdőben. Az erdei lak teljesen be volt rendezve, gyönyörű fegyverek voltak benne, de hiába ment különböző időben a házikóba, soha senkit nem talált otthon. Úgy gondolta, valami rejtély kulcsa lenne ez a házikó, amiről az emberek is titokzatos dolgokat sugdostak. Mikor azonban a férjét kérdezte, ő igen egyszerű magyarázatot adott. A házat egy öregúr használja, akit Henriette is ismer, aki itt szokott vadászni, és az asszony azért nem találkozott vele soha, mert ő csak aludni jár ide, hiszen nappal a vadászattal van elfoglalva. Henriette-et még arra is figyelmezteti, hogyha az úrral találkozna, ne hozza szóba a vadászlakot, mert ők ketten nincsenek jó viszonyban, és az úr az ő erdejében vadászik. Most szorongatott helyzetében ebbe a vadászlakba menekült.<br />
Juon Táre beszél Vámhidyval, akinek már csak egy célja van, hogy elkapják a Fatia Negrát. A rablóvezér miatt vesztette el szemevilágát és a feleségét, ma koldulásból tartja el kisgyermekét. Ő kihallgatta a rablóvezér és embereinek a beszélgetését, a rablók már tartanak a pandúroktól, de a Fatia Negra semmitől se fél. Ha az emberei félnek, ő maga száll szembe az üldözőivel. Éjszaka Juon Táre újra felkereste Vámhidyt, és Szilárdnak tapasztalnia kellett, hogy igencsak jó szövetségese akadt. A szolgabíró Juonon kívül senkire se számíthat, mert emberei italába maszlagot kevertek, és édesdeden alszanak, pisztolyát és a katonák fegyvereit méhviasszal tették használhatatlanná. A éji sötétből lép elő Fatia Negra, és a szolgabírónak egy szál karddal kell kiállnia ellene.<br />
Öldöklő küzdelem kezdődik a két férfi között, Vámhidy hosszú küzdelem után megsebesíti a rablót, ezután Fatia Negra már az életéért küzd. Szilárd nem hagyja, hogy elmeneküljön, rejtekhelyére, egy vadászlakba is követi.<br />
Henriette ekkor jön rá, hogy a lak, ahová ő menekült, nem más, mint a Fatia Negra rejtekhelye. Fafia Negra után beront az őt üldöző Vámhidy is. Fatia Negra az életéért cserébe húszezer aranyat ajánl fel a szolgabírónak. Vámhidy azonban nem alkuszik, neki a rabló feje kell.<br />
"- Az én fejemet? Hahaha! Ezt a fejet, te? Ezt a fejet itt? No hát nesze!...<br />
E pillanatban egy átható sikoly rezzenté meg a két halálra küzdő ellenfelet, a mellékszobában egy fehér alak omlott végig a földön.<br />
A másik percben eldördült a fegyver s Fatia Negra élettelenül hanyatlott a szőnyegekre vissza."<br />
Fatia Negra úgy lett öngyilkos, hogy a pisztoly csövét szájába vette, és szétlőtte az arcát.<br />
"A Fatia Negra csakugyan nem adta oda fejét. A lövés semmivé tette azt. Sohasem tudta meg senki, hogy ki volt a Fatia Negra."<br />
Henriette özvegységre jutott, férje végzetes lovasbalesetet szenvedett, arcát a ló felismerhetetlenségig összezúzta, úgy, hogy rá sem lehet ismerni többé.<br />
Henriette kiegyenlitette Kálmán negyvenezer forintos váltóját, és mindenhol kerestette az öccsét, hirdetést adott fel újságokban, jutalmat ígért a nyomravezetőnek. Az ifjú azonban inkább saját halálhírét költötte, mintsem újra felvenné a kapcsolatot a családjával.<br />
Lángainé és János pere tíz hosszú évig tartott, János végül vesztett, egymillió forintot kellett testvérének fizetnie. Bár neki még mindig több maradt, de rettenetes olyan embernek bírni milliót, akinek már a duplája is a birtokában volt. Ezt a csapást sohasem tudta kiheverni. Fia, Makszika sem adott neki sok örömre okot, a sok kényeztetéstől elcsenevészült, nyomorék lett.<br />
Vámhidy Szilárd ígéretes pályát futott be, de sohasem nősült meg. Gyakori vendége volt a Kengyelesy-háznak, a grófné mindig különös kedvességgel viseltetett iránta, gyakran kérdezte tőle, miért nem keresi fel Henriette-et, hiszen most már özvegy, biztosan nem utasítaná vissza. Szilárd azonban nem az az ember, akit ma elvetnek, és holnap felvehetnek.<br />
Mindannyiuk közül a dúsgazdag özvegy báróné a legboldogtalanabb. Alig múlt huszonhat éves, és már öregasszonynak látszik. Az embereket kerüli, egyetlen lénnyel, egy réges-régen ajándékba kapott virággal beszélget bezárkózva a szobájába.<br />
"Így legalább van egy lény, akihez a milliók birtokosnéja így szólhat -: Semmim sincsen, csak te vagy az enyim, emlékezel-e rá, milyen kicsiny voltál akkor, mikor keblemre tűzve hordtalak? Csak egy levél! Azóta milyen magasra nőttél, mennyi leveled támadt. Minden leveledre tudom, mi van felírva: egyikre halavány örömek, másikra sötét kétségbeesés, bánat, megaláztatás, elhallgatott fájdalom, rettegtető titkok, halálfélelem, álmatlan nyugtalanság, irtózat, gyűlölet, kínzó emlékek, észvesztő töprengés, elrejtett sírás, panasztalan keserv, öngyilkos elhatározás, leverő hírek; minden, minden, ami az ember életét sötétté, kínzóvá, utálttá teszi. Egy-egy levél időközben megsárgult és lehullt, azok mind el vannak téve, imakönyvbe zárva, rájuk írva a lehullás napja; s a kínzott képzeletnek rettentő emlékezete van visszavezetni a lelket azon napok gondolataira. Ez a levél az öngyilkosság, ez a visszaadott szerelmi jelszó -; ez a kártyán elnyert kastély -; ez a fekete ékszer -; ez a nagypapa átka -; ez a Kálmán szökése; ez a Fatia Negra -; ez az elítélt nő -; ez a vadászlaki találkozás -; ez a Kálmán halálhíre; ez a többi mind kínzó ábránd, teljesületlen remény, két külön csillagban lakóknak egymás utáni epesztő vágya, akik között semmi más, mint egy átrepülhetetlen ég fekszik.<br />
Szegény gazdag asszony!<br />
Hogy Kálmánnal mi történt halálhíre után, azt rokonai sohasem tudták meg; ők nem keresték tovább az eltemetettnek véltet. Azt pedig ki tudja, hol, ki tudja, mi név alatt járja az országot, keresve a nyomort és küzdve azzal, s nevetve azokon, akik valami tárgyról szeretik azt mondani: ez az enyim. Sokan élnek, sokan meghalnak így, akik sohasem alkalmatlankodtak a világnak vágyik kifejezésével. Legtökéletesebb ideálja a szegénységnek: a gazdag ember fiából válik.<br />
Szegény gazdagok!"Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-80510885256487638052010-05-18T13:18:00.003-07:002010-05-18T13:18:21.591-07:00Balzac Goriot apóGoriot apó /1834/<br />
<br />
A történet Vauqerné penziójában játszódik. "Vaugerné, leánynevén de Conflans, idős asszonyság, negyven éve tart fenn polgári penziót Párizsban, a Diáknegyed és a Saint-Marceau negyed közt húzódó Neuve-Sainte-Genevive utcában."<br />
A regénybeli történet 1819-ben kezdődik, egyik színhelye a Vauquer-ház. Egy polgári penzió Párizs egyik külkerületében "férfiaknak és nőknek, fiataloknak és öregeknek". A Vauquer-ház a korabeli Párizs társadalmi keresztmetszetét mutatja be.<br />
A penzió a főváros egyik külső városrészében található, "...ahol állandóan hullófélben van a vakolat, és patakokban folyik a szennyvíz". Aki erre jár, kedvét veszti itt. "Egy kocsi robogása errefelé esemény, a házak mogorvák, a falak börtönre emlékeztetnek."<br />
Az öreg tésztagyáros, akit egykoron Goriot úrnak hívtak, a történet kezdete előtt hat évvel, 1813-ban költözött a penzióba, akkor még a legszebb szobát bérelte, és évi 1200 frankot fizetett. Akkoriban még Vauquerné is ámulva nézte pazar ruhatárát, míves tárgyait, és esténként gyakran elképzelte, hogy eldobja az özvegyi fátylat, és mint Goriot-né születik újjá. Jobban megválogatta a penzió lakóit is, és minden beköltözőnek büszkén hangoztatta, hogy Párizs egyik legmegbecsültebb nagyiparosa az ő házának a lakója. Ez idő tájt költözött a házba l'Ambermesnil grófnő is, aki megígérte a tulajdonosnőnek, hogy megszerzi számára a tésztagyárost. A grófnő meg is tett mindent, hogy a férfi közelébe férkőzzön, csak éppen nem Vauquernének, hanem saját magának akarta a férfit megkaparintani. Goriot úr azonban visszautasította a grófnőt, aki a történtek után azonnal elhagyta a penziót, hathavi kifizetetlen számlát hagyva maga után. Vauquerné miután belátta, hogy minden fáradozása hiábavaló volt, az őt ért bajokért kizárólag a tésztagyárost okolta. Mindent megtett, hogy apró bosszúságokat okozzon a férfinak, és minden lakót megpróbált ellene hangolni. Ahogy a férfi anyagi helyzete egyre romlott, úgy nőtt iránta a tulajdonosnő ellenszenve. Ahogy teltek az évek, úgy költözött egyre rosszabb és rosszabb szobába, s most az egyik leghitványabb odú lakója havi 45 frankért, és már mindenki csak egyszerűen Goriot apónak hívtak, és legtöbbször csak a penzió lakói gonosz tréfáinak volt a céltáblája. Az öregurat időnként két csinos és drága ruhákat viselő dáma látogatta, akikről mindenki azt hitte, hogy kurtizánok, az öreg pedig egy vén kéjenc. Senki sem hitte el, amikor az állította, hogy a két ifjú hölgy a lányai.<br />
A regénynek 35 szereplője van, ezek közül csak néhány kap fontos szerepet. A regény története egy penzióból indul, a főbb szereplői a penzió lakói, akiknek sorsa összekapcsolódik különböző külső szereplőkkel. A központi hősök részletesebb bemutatásával előkészített cselekmény egyszerre több szálon indul el.<br />
Rastignac, a joghallgató diák a nyári szünet után tér vissza Párizsba. Az otthoni szűkölködés hatása nem múlt el nyom nélkül. A történet elején Eugéne Rastignacot, mint egy szegény kispénzű diákot ismerjük meg, aki a penzió egyik legrosszabb, legszegényesebb szobáját lakja.<br />
"Angouléme környékéről jött Párizsba jogot hallgatni, és népes családja a legsúlyosabb nélkülözéseket vállalta, hogy évi ezerkétszáz frankot küldhessen neki. Eugéne de Rastignac - ez volt a neve - az a fajta ifjú volt, akit a balsors munkára szoktat, aki serdülőkorától kezdve tisztában van vele, minő reményeket fűznek hozzá a szülei, és szép jövőjét azzal alapozza meg, hogy máris kiszámítja, mire viheti tanulással, tanulmányait pedig eleve hozzászabja előre látható társadalmi mozgalmakhoz, hogy az elsők közt aknázhassa ki a lehetőségeket. Az ő érdekes megfigyelései és a párizsi szalonokban való ügyes helyezkedése nélkül történetünk híjával volna a valóság színeinek, hiszen e színeket kétségkívül e fiatalember mozgékony szellemének köszönhette, és vágyának, hogy behatoljon egy szörnyű helyzet rejtélyeibe, amelyet okozói éppoly gondosan titkoltak, mint szenvedő alanya."<br />
Egyetlen célja a mindenáron való érvényesülés. Észrevette, hogy mekkora befolyásuk van a nőknek a társadalmi életre, ezért gazdag női pártfogóra akar szert tenni.<br />
Távoli rokona az egyik legünnepeltebb párizsi szépasszony, Beauséant vikomtné segítségével bejut a legfelsőbb körökbe. Megdöbbenve tapasztalja, hogy az az általános és elfogadott, ha a férjes hölgyeknek szeretőjük van, aki azonban egy előnyösebb kapcsolatért bármikor otthagyhatja az asszonyt.<br />
Rastignac egyik lakótársa, Vautrin a penzió talán legérdekesebb lakója. Már a mű elején előrevetíti a végkifejletet.<br />
"Ez az ember tudta vagy gyanította a környezetében élők ügyeit, viszont az ő gondolataiba és foglalatosságaiba senki be nem láthatott. Noha látszólagos vidámságát, állandó szíveskedését és nyájasságát válaszfalként állította önmaga és a többiek közé, mégis nemegyszer elárulta, hogy jellemének félelmetes mélységei vannak. Gyakran tett Juvenalishoz méltó epés megjegyzéseket, szívesen gúnyolta a törvényeket, ostorozta az úri társaságot, azzal vádolta, hogy önmagának ellentmond. Mindebből arra lehetett következtetni, hogy haragban van a társadalommal, s hogy élete mélyén gondosan eltemetett titok lappang."<br />
A penzióban lakik még a három férfin és a penzió tulajdonosnőjén kívül Couterné, egy hadbiztos özvegye, egy ifjú hölggyel, Victorine Taillefer kisasszonnyal, akiről dúsgazdag édesapja nem hajlandó tudomást venni, nem ismeri el gyermekének. Az apja minden vagyonát fiára akarja hagyni, a gyengéd szívű lányról szinte tudomást sem vesz, évente csak egy kisebb összeget juttat neki. A második emeleten Vautrin mellett Poiret, egy idősebb úr lakik. A harmadik emeleten az egyik legnyomorúságosabb szobában él Goriot apó mellett Michonneau kisasszony, egy hajdan talán jobb napokat látott vénlány, aki magán viseli egykori kicsapongásainak minden nyomát.<br />
Rastignac unokanővére bálján találkozik Anastasie de Restaund grófnéval, akiről megdöbbenve tudja meg, hogy nem más, mint Goriot apó idősebb lánya. Amikor Eugéne egy látogatásakor a grófnénál megemlíti, hogy egy penzióban lakik Goriot apóval, többet nem fogadják. A vikomtnétól azt is megtudja, hogy az öregúr másik lánya egy német bankárhoz, Nuncingen báróhoz ment feleségül, és minden vágya az, hogy befogadja őt a jobb társaság. Az asszony szavaiból az is kiderül, hogy a két lány, miután apjuktól hatalmas hozományt kaptak, mindketten eltűrték, hogy férjeik megtiltsák nekik, hogy az apjukat a házukban fogadják. A két testvér szinte egymással is alig találkozik, apjukat csak akkor keresik fel, ha pénzre van szükségük, és Goriot apó, miután rajongásig imádja lányait, már mindenét pénzzé tette, hogy rajtuk segítsen. Míg apjuk nyomorog, ők fényűző életet élnek, szeretőt tartanak, adósságokat csinálnak, és mindent Goriot apó fizet. A diák megdöbbenve hallja ezeket, hiszen számára a család még szent dolog, de a vikomtnétól kemény, de hasznos leckét kap, amiket tanácsos megfogadnia, ha valamire vinni akarja Párizsban.<br />
"- Nos, Rastignac úr, bánjék úgy a világgal, ahogy megérdemli. Érvényesülni akar? Hozzásegítem. Fölmérheti majd a nők feneketlen romlottságát, a nyomorult, határtalan férfihiúságot. Sokat olvastam ennek a világnak a könyvéből, de voltak még számomra ismeretlen lapjai. Most már tudok mindent. Menné] hidegebben számít, annál előbbre jut. Vágjon oda kíméletlenül, akkor félni fognak öntől. Ne tekintse másnak a férfiakat és nőket közönséges postalovaknál, amelyeket otthagy az állomáson, hogy utolsót rúgjanak, s így majd eléri vágyai végcélját. Higgye el, semmire sem viszi, ha nem akad egy nőre, aki érdeklődik ön iránt. Egy nőre, aki fiatal, gazdag és elegáns. De ha igazi érzése támad, rejtse el, mint valami kincset, nehogy megsejtsék, mert akkor el van veszve."<br />
A vikomtné nagyszerű tervet sző, amely által Eugéne el tudja érni a célját. Delphine de Nucingen hiába gyönyörű és dúsgazdag, nem jut be az előkelő társaságba, ahová mindennél jobban vágyakozik, hiszen a férje csak egy "pénzember". Nucingenné majd' belehal az irigységbe, hogy nővére, aki egy született arisztokrata felesége tagja annak a körnek, ahova ő csak vágyakozik. Tehát Eugéne mivel már bezárta maga mögött a Restaud-ház kapuját, azzal, hogy kiejtette Goriot apó nevét, most használja fel Nucingennét. A vikomtné majd meghívja őt az estélyére, ahol Párizs színe-java jelen lesz, és itt módja nyílik megismerkedni a bárónéval. Nucingenné örömmel fogadja a vikomtné meghívását, hiszen ezzel leghőbb kívánsága teljesülhet, bekerülhet a legfelsőbb körökbe. A vikomtnétól éppen vacsorára tért haza a penzióba, ahol a lakók újra Goriot apón köszörülték a nyelvüket, és Eugéne a lakók legnagyobb megdöbbenésére védelmébe vette az öreget Megfogadva a vikomtné tanácsát, hiszen tervei megvalósításhoz pénzre volt szüksége, öngyilkossággal fenyegetőzve pénzt zsarol ki anyjától és húgaitól, ő is felismeri, hogy viselkedése sokban hasonlít Goriot lányaiéhoz.<br />
"Anyád összetörte az ékszereit - mondta magában -, nagynénéd bizonyára sírt, amikor eladta néhány kedves ereklyéjét. Mi jogon kárhoztatná Anastasie-t? Te a jövőd érdekéért teszed ugyanazt, amit ő a szeretőjéért tett. Melyiktek különb a másiknál?"<br />
Vautrin is tesz egy ajánlatot a fiatalembernek, ami révén elindulhat a felemelkedés útján. A penzió egyik lakója, Victorine, a fiatal leány, akit milliomos apja kitagadott Vautrin terve az, hogy ha a diák magába bolondítja Victorine-t, akkor ő párbajban megöleti fivérét, így az apa egyedüli örököse a leány lesz. Ha a diák elveszi Victorine-t, óriási hozományhoz jut, amiből kétszázezer frank lesz az ő részesedése, így meg tudja alapozni üzleti vállalkozását az Egyesült Államokban. Rastignac meginog, pénzszűkében udvarolni kezd a lánynak, de Vautrin tervét aljasnak találja, és megpróbálja megakadályozni a párbajt. Vautrin azonnal rájön a fiú tervére, altatót kevert az italába, így az nem tudja a családot értesíteni. A párbaj megtörténik, Victorine bátyja meghal, az apa azonnal visszafogadja a lányát, magához költözteti őt Couture-néval együtt.<br />
Közben Eugéne a vikomtné segítségével megismerkedik Nucingennével, és eléri a célját, Delphine a szeretője lesz. Goriot apóhoz is egyre közelebb kerül, az öreg örül, hogy a lánya talán megtalálja a boldogságot Eugéne mellett, és végre rendszeresen hall felőle. Eugéne mélységesen megrökönyödik, amikor először megy be az öregúr szobájába, és szembesülnie kell a legmélyebb nyomorral, azután, hogy látta Delphine-t egy vagyont érő ruhakölteményben, és megfordult Restaud grófné fényűző palotájában.<br />
"Az ablakon nem volt függöny. A falakra ragasztott papírt több helyen levált a nedvességtől, felkunkorodott, és kilátszott alóla a füsttől megsárgult vakolat. A jó ember hitvány ágyon hevert, csak egy vékony takarója volt, meg egy vattázott lábmelegítője, Vauquerné régi ruháinak ép darabjaiból összetoldott huzattal. Az ablakkal szemközt régimódi, öblös hasú rózsafa komód, fiókjain levél- vagy virágdíszes, venyigeszerű rézfogantyúkkal, az ócska bútor tetején mosótálban vizeskancsó, mellette borotválkozáshoz való eszközök. Az ágy fejénél éjjeliszekrény állt, ajtó és márványlap nélkül, a kandallónál, amelyben tűznek nyoma sem volt, az a négyszögletes diófa asztal, amelynek keresztrúdján Goriot összelapította az ezüsttálat. Rozoga íróasztal, rajta a jó ember kalapja, barnás szalmafonatú, alacsony karosszék és két szék egészítette ki a nyomorúságos bútorzatot. Az ágy mennyezetéről, amely fönt valami rongydarabbal volt megerősítve, vörös-fehérkockás, silány szövetfüggöny lógott Bizony a legszegényebb hordár padlásszobája is jobban volt berendezve, mint az öreg Goriot szállása itt, Vauquemé házában. Dermesztő, szívszorító látvány volt ez a szoba, a legkomorabb börtönre emlékeztetett"<br />
Szinte kettős életet él. Éjszaka a legelőkelőbb körökben fordul meg, a legnagyobb fényűzés veszi körül. Szemlélője az úri társaság életmódjának. Megdöbbenve tapasztalja a felszín alatt zajló élethalálharcokat, a két Goriot lány költekezését, azt, hogy apjuk az egyre nagyobb nyomorba süllyed, csak hogy segíthesse lányait. Nappal pedig hazatér otthonába, ami egyelőre még a penzió. Ahol szintén élethalálharcot vívnak a bennlakók, de a fennmaradásért Condureau rendőr pénzt ajánl Michonneau-nak, ha segít leleplezni egy veszedelmes bűnözőt Meggyőződése szerint a penzió egyik lakója, Vautrin nem más, mint egy hírhedt fegyenc, a "Vasfejű", eredeti nevén, Jacques Colin, akik a börtönlakók pénzét kezeli, amíg azok a büntetésüket töltik. Egy gyógyszert ad át az asszonynak, amit ő Vautrin italába kever. A szer vértolulást idéz elő: akinek a szervezetébe jut, az egy időre magatehetetlen lesz, így meg tudják nézni, hogy a férfin rajta van-e a fegyencbélyeg, és valóban ő-e a "Vasfejű". A terv beválik, és kiderül, hogy rendőr szimata helyesnek bizonyult, Vautrin nem mást, mint a hírhedt "Vasfejű". Rendőrök törnek be a házba, és a mélységesen megdöbbent lakók előtt leleplezik, majd letartóztatják a bűnözőt A penzió lassan kiürül, hiszen Victorine elköltözött a nevelőnőjével, a lakók nem hajlandók együtt lakni az áruló Poiret-tel és Michonneau-val, nekik is távozniuk kell. Eugéne is bejelenti a tulajdonosnőnek, hogy Goriot apóval ő is elhagyja a házat. Hiszen az öregúr, hogy kedveskedjen a lányának, elegáns lakást rendez be Eugéne-nak, hogy nyugodtan tudjanak a fiatalok találkozni, és azt tervezik, ő is odaköltözik. A vikomtné tartja a szavát, és Delphine-t is meghívja a diákkal az egyik báljára. Mikor Eugéne elmegy hozzá, hogy elmondja neki a jó hírt, megtudja az asszonytól, hogy mindenki a nővéréről beszél, aki szintén hivatalos a vikomtné estélyére. A grófné, hogy mentse szeretőjét, aki óriási adósságokat csinált, eladta férje családjának híres ékszereit, a családi gyémántokat. Az asszonytól a diák visszatér a penzióba, ahol úgy gondolja, már az utolsó éjszakát tölti. Másnap Goriot apóval a hordárra várnak, hogy elköltöztesse őket. Goriot apóval abban állapodtak meg, hogy délután az új lakásban találkoznak. Az egyetemről azonban Eugéne még visszatért a penzióba, hogy rendezze a számláit, mert tartott tőle, hogy az öreg túlbuzgóságában még az ő számláit is rendezi. Visszatért a szobájába, és meghallotta Delphine hangját. Mivel úgy gondolta, az asszonynak előtte nem lehetnek titkai, figyelni kezdett, később túl érdekesnek találta a beszélgetést, semhogy ki ne hallgatta volna. Mivel Goriot apó úgy tudta, a diák nincs otthon, és egyedül vannak a házban, a lánya nyugodtan beszélhetett. Delphine szavaiból kiderült, hogy férje a hozományát is alig megindult vállalatokba fektette, ha most kell kiadni a felesége vagyonát, teljesen tönkremennek, és ő elveszti anyagi függetlenségét. Delphine apját is hibáztatja, hogy ilyen örvénybe került, hiszen olyan fiatal volt, amikor férjhez ment. Goriot apó teljesen kétségbeesik, amikor látja, hogy lánya milyen szerencsétlen, és hogy ő sem tud rajta segíteni, ekkor toppan be Anastasie, akit nővére jelenléte láthatóan zavarba hoz. Kiderül, hogy ő is nagy bajban van, amit múlt este Delphine mondott róla Eugéne-nak, az mind igaz. Az elmúlt időkben szeretőjének több váltóját fizette ki, de az utolsó váltót csak úgy tudta kiegyenlíteni, ha férje családi ékszereit eladta. A szeretőjét megmentette, de saját magát tönkretette. Férje mindent megtudott, rettenetes jelenetre került sor a házastársak között. A férje a külvilág előtt fenn akarja tartani a házasságuk látszatát, mindössze arra kíváncsi, a gyermekek közül ki az, akinek ő az apja. Feleségétől annyit kér, mondjon le a vagyonáról. Goriot apó mindent megtenne, hogy lányain segítsen, pedig még a teljes igazságot nem is tudja. Anastasie a gyémántok eladásából sem tudta szeretője, Maxime összes adósságát rendezni, még tizenkétezer frankkal taroznak, és a grófné könyörögve kéri az apját, hogy mentse meg a férfit, hiszen nélküle ő sem tudna élni. A két nővér összeszólalkozik, és az apjuk gyötrődve nézi, amint a két imádott lánya veszekszik. Eugéne, aki a szomszédban mindent hallott, átjavította a Vautrintől kapott csekket, és átadta a grófnőnek, amellyel az asszony kifizetheti szeretője utolsó tartozását. Goriot apó önmagát kárhoztatja lányai boldogtalansága miatt, az önvád mardossa, egyre rosszabbul lesz, miután lányai távoznak, Eugéne fekteti le. Rastignac orvostanhallgató barátja, Bianchon szerint az öregúr már menthetetlen, állapota egyre romlik. Este az Olasz Operában beszámol az apja rossz állapotáról Delphine-nek, de a nő nem törődik vele, számára csak egy csapás létezne, ha elvesztené Eugéne szerelmét. A napot már az új lakásban töltötte, és csak este tért vissza a penzióba, ekkor tudta meg, hogy Goriot apó már fel sem tud kelni. Az öregurat Bianchonnal együtt ápolják, megpróbálnak könnyíteni mérhetetlen szenvedésein, az öregúr lázálmában is egyre csak a lányait emlegeti. Megtudja, hogy délelőtt még nála járt Anastasie, az esti bálra készült ruháját sem tudja kifizetni, és az öregúr utolsó csecsebecséit is eladta, és elzálogosította filléres évjáradékát is, hogy lánya kifizethesse a báli ruháját, de így is boldog, örül annak, hogy a lánya gyönyörű lesz a bálban, és repesve várja, hogy jöjjön a pénzért. Eugéne és Bianchon egész éjjel virrasztott a beteg mellett, a grófnő csak egy küldöncöt<br />
küldetett a pénzért, ő maga nem jött el. Eugéne üzen Delphine-nek, hogy az apja haldoklik, de a lányt már csak a vikomtné bálja érdekli, amire Párizs előkelő dámái és urai lélegzetvisszafojtva várnak. Mindenki tanúja akar lenni a vikomtné bukásának, hiszen az asszonyon kívül már mindenki tudja, hogy imádott szeretője, Ajuda-Pinto márki megnősül. Míg Delphine kérésének engedve Eugéne a bálra készül, megvetően gondol az elegáns társaságra, a nagyúri körökre.<br />
"Sártengernek látta a nagyúri világot: aki a lábát belemártja, nyakig elmerül benne.<br />
- Itt csak hitvány bűnöket követnek el! - dörmögte. - Vautrin különb ezeknél Látta a társadalom három fő megnyilvánulását. az Engedelmességet, a Küzdelmet és a Lázadást; a Családot, a Világot és Vautrint. Nem mert állást foglalni. Az engedelmesség unalmas volt, a lázadás lehetetlen, a küzdelem bizonytalan. Gondolatban visszatért családja körébe. Eszébe jutottak az otthoni élet tiszta érzései, a szerettei közt eltöltött napok. Ezek a drága lények, akik a családi tűzhely egyszerű törvényeihez alkalmazkodtak, megtalálták a teljes, folytonos, zavartalan boldogságot. Bár rajzottak benne a jó gondolatok, mégsem érzett magában elég erőt hozzá, hogy a tiszta lelkek hitével álljon Delphine elé, és a szeretet nevében intse erényre. Megkezdett nevelése már megtermette gyümölcseit. Már önző módon szeretett. Kitapintotta, megismerte Delphine szívének természetét. Sejtette, hogy akár az apja holttestén át is képes elmenni a bálba. Ahhoz, hogy a bölcs tanácsadó szerepét játssza, gyenge volt, nem merte magára haragítani az asszonyt, s nem tudta volna magát rászánni, hogy elhagyja."<br />
Az estélyen Párizs színe-java jelen volt, "a társaság mintha azért öltözött volna díszbe, hogy búcsút vegyen egyik fejedelemnőjétől." Az asszony úgy döntött, hogy örökre elhagyja Párizst, és ezentúl egyik vidéki birtokán fog élni, Eugéne-t kéri meg, hogy hozza el a márkitól a hozzá írt szerelmes leveleit.<br />
Mikor Eugéne újra visszatér a penzióba, Goriot apónál csak az orvostanhallgatót találja, aki szerint az öregnek már csak órái vannak hátra. Mindenüket pénzzé teszik, Eugéne az óráját adja be a zálogba, hogy ápolhassák a beteget. Rastignac egymás után küldi a sürgönyöket az öregúr lányaihoz, de egyikük sem jön el haldokló édesapjához, aki azokon a ritka pillanatokon, amikor magánál van, csak őket emlegeti. Míg Bianchon gyógyszerért ment, a diák egyedül maradt a beteggel.<br />
"Leült az ágy lábához, szemét az ijesztően fájdalmas arcra meresztette.<br />
Beauséantné elvonult s világtól, ez itt meghal - tűnődött. - Tiszta lelkek nem maradhatnak meg sokáig ebben a világban. Hogy is férnének össze a nagy érzések a hitvány, kicsinyes, felületes társadalommal"<br />
Az öregúr utolsó órái már csak szenvedést jelentenek számára, már tudja, lányait többé már soha nem fogja látni, átkozza magát. Hogyha nem adta volna ki nekik az óriási hozományukat, bezzeg még mindig mellette lennének, vői is a kedvét keresnék, és nem lehetne olyan kívánsága, amelyet ne teljesítenének azonnal. Szörnyű kínjain most csak az segítene, ha újra láthatná gyermekeit, hallhatná csengő hangjukat.<br />
"Ó, barátom, kedves Eugéne úr, ön nem tudja, mi az, amikor egy aranyfényű pillantás hirtelen ólomszürkévé fakul. Amióta az ő szemük nem sugárzik rám, örök télben élek, azóta eszem a búbánat kenyerét. Azért éltem, hogy bántsanak, megalázzanak. Annyira szeretem őket, hogy lenyeltem tőlük minden sértést, annak fejében, hogy néha megajándékoztak az öröm morzsáival. Egy apa, aki elbúvik, hogy láthassa leányait! Életemet adtam nekik, és ők még egy órát sem adnak nekem! Szomjazom, éhezem, ég egész bensőm, és ők nem jönnek el, hogy enyhítsék haláltusámat"<br />
Eugéne elmegy mindkét lányához, hogy azonnal jöjjenek, ha még látni akarják az életben apjukat, de mindketten visszautasítják. Delphine csak a komornáját küldi el, Anastasie elmegy, de már későn érkezik. Tébolyultan kéri apja bocsánatát, élete összeomlott, férjétől csak megvetés az osztályrésze, vagyonát, amit apja egy életen át gyűjtött neki, elvesztette, szeretője óriási adósságot hagyva hátra, megszökött, és azzal is szembesülnie kell, hogy aki miatt mindenét elvesztette még csak hűséges sem volt hozzá. A szegényes temetést a diák és az orvostanhallgató intézi, lányai a temetésre sem mennek el, csak a cselédeiket küldik el.<br />
Rastignac magára maradva, ahogy sétál ki a temetőből, végignézett Párizson, "és kiejtette száján ezt a nagyszerű mondatot: - Most mirajtunk a sor!<br />
A Társadalom arcába vágott merész kihívás első tetteként Rastignac elment vacsorázni Nuncingen bárónéhoz."Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-66748987199564969442010-05-18T13:17:00.001-07:002010-05-18T13:17:31.087-07:00Madách Imre Az ember tragédiájaAz ember tragédiája /1859-1860/<br />
<br />
A bibliai teremtéstörténetre épül a mű cselekménye, amit meseszerű, csodás jelenségek, ha kell, vonzók; ha kell, taszítók színesítenek.<br />
Keretszínek, "biblikus színek" fogják közre Ádámnak tizenegy színből álló álmát, amit Lucifer bocsát rá azért, hogy az emberiség történetének csak sötét képeit vetítve elé, kilátástalannak láttassa a jövőt. Ebben a művészi szerkesztésben a megtörtént, kiábrándító események mintha csak Ádám álma után következnének; tehát a küzdés, az emberi élet értelmetlen.<br />
<br />
Első szín<br />
Az expozíció a mennyei birodalmat ábrázolja. Az úr nagy fényességben trónusán ül, körülötte térdelő angyalsereg. Az angyalok kara dicsőíti őt. Az Úr elégedetten tekint le az általa teremtett világra:<br />
"Be van fejezve a nagy mű, igen. <br />
A gép forog, az alkotó pihen. <br />
Évmilliókig eljár tengelyén, <br />
Míg egy kerékfogát újítni kell."<br />
Drámai jelenetben konfliktushelyzet alakul ki, ugyanis az e főangyal, Lucifer ahelyett, hogy dicsérné az Urat, szembeszáll vele. Értelmetlennek tartja a teremtést, tagadja, hogy bármi jó, szép következhet. (Az egész cselekmény során ő a "tagadás szelleme".) De ha már így alakult, akkor részt követel a teremtésből.<br />
Az Úr gúnyosan ajándékoz neki a teremtett világból:<br />
"Legyen, amint kívánod.<br />
Tekints a földre, Éden fái közt <br />
E két sudár fát a kellő középen <br />
Megátkozom, aztán tiéd legyen."<br />
Lucifer méltatlankodva fogadja:<br />
<br />
"Fukar kezekkel mérsz, <br />
de hisz nagy úr vagy, <br />
S egy talpalatnyi föld elég nekem, <br />
Hol a tagadás lábát megveti, <br />
Világodat meg fogja dönteni."<br />
<br />
Második szín<br />
A földön folytatódik a történet. Az első emberpár, Ádám és Éva a paradicsomban gondtalanul, boldogan élnek. Éva elégedetten mondja Ádámnak:<br />
"Ah, élni, élni, mily édes, mi szép!"<br />
Ádám közbevetése után boldogan folytatja:<br />
"Érezni, hogy gondoskodnak felőlünk, <br />
És mindezért csupán hálát rebegnünk <br />
Ahhoz, ki nyújtja mind e kéjeket."<br />
A két fa, amit az úr Lucifernek adott, a tudás és a halhatatlanság fája. Erről a két fáról az emberteremtményeknek nem szabad gyümölcsöt szakítaniuk. A szélrohamból kibontakozó ijesztő Lucifer - hogy elkezdje csatáját az Úrral szemben - biztatja őket<br />
"Mit képes tenni az arasznyi lét?<br />
E két fa rejti mind e birtokot, <br />
S ettől tiltott el, aki alkotott.<br />
Tudsz, mint az Isten, azt ha élvezed, <br />
Ettől örök ifjú marad becsed."<br />
Éva szakít a tudás fájáról. Az alrnát először ő, majd Ádám is megízleli. Az öröklét fájához hiába húzza őket Lucifer, azt nem érik el, mert egy angyal lángoló karddal útjukat állja.<br />
A mennyekből dörgő hang hallik; az Úr szól Ádámhoz:<br />
"Ádám, Ádám! Elhagytál engemet, <br />
Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban."<br />
<br />
Harmadik szín<br />
Ádámot és Évát a paradicsomon kívül, egy pálmafás vidéken látjuk viszont, miután méltatlanná váltak a paradicsomi életre. Egyelőre bizakodva dolgozgatnak. Éva lugast, Ádám kerítést készít, ám eszükbe jut, hogy az öröklét fáját nem érték el. Kétségek gyötrik őket: hol a lét határa, milyen a jövő? Lucifer van velük; Ádám bizakodva kéri:<br />
"Hadd lássam, mért küzdök, mit szenvedek." <br />
Éva is szeretne előrelátni:<br />
"Hadd lássam éri is, ...<br />
Nem lankad-e el, nem veszít-e bájam."<br />
Lucifer bűbájt, varázslatot bocsát rájuk:<br />
"Legyen. Bűbájat szállítok reátok, <br />
És a jövőnek végéig beláttok <br />
Tünékeny álom képei alatt..."<br />
A történeti színekben mindig Ádám, Éva és Lucifer a főszereplő. Az eszmékért rajongó Ádámot Lucifer nem csupán indokolatlan tagadással hűti le, hanem konkrét példákkal, érvekkel, rideg racionalizmussal is.<br />
<br />
Negyedik szín<br />
Ádám - fáraó<br />
Éva - egy rabszolga felesége<br />
Az első történeti szín Egyiptomban játszódik, nagy és nyitott csarnokban emelvényen trónol Ádám mint fáraó. Lucifer a minisztere. Mögötte a majdani nyugvóhelyét, síremlékét, a gúlát építik kegyetlen korbácsütésektől megkínzott rabszolgák.<br />
Mindene megvan; a mérhetetlen gazdagság, a földi örömök boldoggá tehetnék, mégis végtelen űrt érez lelkében. Annak tudata sem elégíti ki, hogy az épülő piramis örök időkre hirdetni fogja az ő dicsőségét. A nép, a rabszolgák jajszava nem jut el hozzá, fogalma sincs a nép szenvedéséről. Lucifer faggatja:<br />
"Felséges úr! Aggódva kérdi néped, <br />
Mely elvérezni boldog lenne érted, <br />
Vajon mi az, mi a nagy fáraót<br />
Nem hagyja trónja vánkosán pihenni."<br />
Közben egy véresre korbácsolt rabszolga utolsó erejével odaszökik a trónus elé, és könyörgőn szól a fáraóhoz: "Uram, segíts!"<br />
Éva, a rabszolga neje szalad utána, és eszelősen, elkeseredetten kiáltja:<br />
"Hiába kéred azt.<br />
Ki kínjainknak nem volt részese, <br />
Nem ért, nem ért! Halk a jajnak szava, <br />
S a trón magas."<br />
A haldokló rabszolga utolsó szavaival a durva valóságot fogalmazza meg.<br />
"Miért él a por? - a házhoz követ <br />
Hord az erősnek, s állítván utódot <br />
Jármába, meghal. Milljok egy miatt."<br />
A "rettentő beszéd" szíven üti a fáraót, aki magához inti a trónusra Évát. Ismeretlen, emberibb érzés hatja át, de Éva kijózanítja azzal, hogy a nép jajára hívja fel Ádám-fáraó figyelmét. Éva szerepe ebben a színben passzív, de lénye, bája, kérdése: "Hallod-e a nép jaját?" - hatással van a fáraóra:<br />
"Először vettem észre.<br />
Nem szép zene, igaz: de ne ügyelj rá, <br />
Csókolj meg, és feledd el a világot."<br />
Lucifert pedig utasítja: "Te meg némítsd el azt a jajgatást"<br />
Lucifer, aki A tragédiában végig a józanságot, a hideg közömbösséget mutatja, tömören, oktató stílusban közli a társadalmi valót:<br />
"Azt nem bírom, ez már a nép joga. <br />
Együtt örökké az igával azt."<br />
Éva akár boldog is lehetne a fáraó mellett, de ő még mindig érzi a nép fájdalmát, hallja jajszavait Tudja, hogy életének egyetlen célja lenne, hogy boldoggá tegye a fáraót, hogy rajta kívül mindent felejtsen el, nyomort, ábrándot, nagyságot, halottakat, de erre képtelen. A nép kínjait ő is érzi. Éva hatására a fáraó is megérti, hogy semmit nem ér az olyan dicsőség, amit milliók kínja árán ér el az ember. Lucifer azonban megpróbálja kiábrándítani: hiába adja a népnek a szabadságot, nem fog vele élni. A tömeg arra van teremtve, hogy dolgozzon, ha tőle szabadságát megkapja, másnap új gazdát keres magának.<br />
"Vagy azt hiszed, hogy ülhetnél nyakán, <br />
Ha a gazdának szükségét nem érzi: <br />
Ha kebelében öntudat lakik?"<br />
Miután a fáraó elrendeli a szabadságot: "legyen szabad a szó nép", Madách mélyen szántó bölcselkedését, tépelődő gondolatait közvetítik a szereplők a nő-férfi kapcsolatról, a népről, tömegről, a nagy eszméről, a szabadságról.<br />
A magasba törő piramisos dicsőség ellensúlyozására, a tagadásra - csodás elemként közbeiktatva - legurul hirtelen a trón lépcsőin egy múmia, jelezve, hogy mennyit is ér a dicsőség. Lucifer gúnyosan mutat a förtelemre:<br />
"Ne félj, csak szellemed vesz,<br />
De tested megmarad, mint múmia, <br />
Kíváncsisága iskolás fiúknak,<br />
Torz arculattal, melyről elmosódott <br />
Az írás, szolga volt-e, vagy parancsolt."<br />
Ádám-fáraó elfásult, csalódott, de megfogalmazódik benne a szabadság eszméje; elképzel egy újat.<br />
"Fülembe cseng még milliók egy miatt. <br />
E millióknak kell érvényt szereznem. <br />
Szabad államban - másutt nem lehet."<br />
Évának is reménykedve mondja:<br />
"Igen, igen; sejtem, hogy téged is <br />
Tisztult alakban fel foglak találni.<br />
S akkor nem fogsz ölelni már parancsból, <br />
De mint egyenlő..."<br />
Lucifert unszolja: "Vezess, vezess új célra Lucifer..."<br />
<br />
Ötödik szín<br />
Ádám - Miltiadész<br />
Éva - Lucia, Miltiadész felesége<br />
Athénban játszódik, a színpad görögös. Köztér látszik oszlopokkal, nyílt templomcsarnok. A templom felé igyekszik Lucia fiával, Kimónnal, szolgák kísérik őket. A templomban áldozatot akarnak bemutatni. Lucia férje Miltiádész, a hadvezér, aki messze hazájától hősies csatákat vív, hogy a hon szabadságát védje.<br />
Míg Miltiádész távol van, a népet demagógok a hadvezér elleni bosszúra ingerlik; azt állítják, hogy áruló. Éva is elfordulna férjétől, ha igaz lenne a vád. Az asszony azonban rájön, hogy hazugság, aljas rágalom, amivel férjét gyalázzák. A szabadságeszme megcsúfolódik, a nép nem méltó a szabadságra. A filozófiai problémakörből a nép elmarasztalása erősödik fel. A demagógok érvelésétől felbujtott emberek Miltiádész ellen hangolódnak, s a hős halálát követelik. Ám megszeppennek, amikor Lucifer tréfaképpen így tájékoztatja őket:<br />
"Vészt hirdetek! Az ellen a kapuknál!" <br />
Az első demagóg ijedten reagál:<br />
"Az nem lehet, győzelmes hadvezérünk <br />
Nincs-é előttük?"<br />
Lucifer folytatja játékát; felvilágosít, magyaráz:<br />
"Éppen ő az ellen.<br />
Megtudta, mit forraltok ellene, <br />
Felkelt szívében a méltó harag,<br />
S míg szóltok, tűzzel-vassal itt terem."<br />
A megijesztett nép most a demagógok ellen fordul. Amikor Miltiádész sebesülten megérkezik csapatával, könyörögnek neki:<br />
"Éljen vezérünk. Könyörülj, nagy ember."<br />
Miltiádésznak súlyos sérülése miatt kellett visszatérnie a csatatértől, hiszen így sérülten nem tudja megfelelően ellátni a hadvezéri tisztséget, hatalmát annak akarja visszaadni, akit megillet, a fenséges népnek, kardját Pallasz Athéné oltárára helyezve. Amint az istennő oltárához ér, a nép újra ellene fordul, és a halálát követelik. Lucia mindent megtenne, hogy férje továbbra is a szentélyben maradjon, hiszen így oltalom alatt állna, és megvetéssel szól a népről, ami nem érdemel szabadságot Miltiádész az előbb még előtte porban csúszott népnek nem magyarázkodik, nem kér kegyelmet. Sőt hitványságáért nem is okolja a népet, nem átkozza meg őket.<br />
"E gyáva népet meg nem átkozom, <br />
Az nem hibás, annak természete, <br />
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze, <br />
S a szolgaság, vérengző eszközévé <br />
Süllyessze néhány dölyfös pártütőnek.<br />
Csak egyedül én voltam a bolond,<br />
Hivén, hogy ilyen népnek kell szabadság."<br />
Büszke öntudattal hajtja le fejét a tőkére. Ő a hibás, amiért illúziókat kergetett. Az eltorzult szabadságeszméből kiábrándulva várja a mellette bárddal álló bakó, Lucifer sújtását. A jövőben nem a nép boldogulását fogja keresni, kizárólag saját örömét fogja szem előtt tartani, a kéj és a mámor adta gyönyöröket fogja keresni.<br />
<br />
Hatodik szín<br />
Ádám - Sergiolus<br />
Éva -Júlia<br />
Lucifer - Milo<br />
Róma jelenik meg előttünk. A történelem tanulsága szerint a nagyhatalmi Róma összeomlását, bukását az erkölcstelen életmód, a züllöttség siettette. A közönséges élvezeteket hajszoló dorbézolásnak vagyunk a tanúi. <br />
"Borral, szerelemmel Eltelni sosem kell; <br />
Minden pohárnak Más a zamatja.<br />
S a mámor, az édes mámor, <br />
Mint horpadt sírokat a nap, <br />
Létünk megaranyozza. <br />
Borral, szerelemmel <br />
Eltelni sosem kell, <br />
Minden leánynak Más a varázsa."<br />
Kívülről velőbe ható jajgatás hallatszik. Lucifer kommentálja:<br />
"Néhány őrültet most feszítenek fel, <br />
Testvériségről, jogrul álmodókat"<br />
A mulatozók közül Catullus elmarasztalja az áldozatokat.<br />
Döghalál, a pestis pusztít a városban, ám az orgiázó társaságot ez egyelőre nem zavarja. A tivornyázók között van Sergiolus, Milo és Júlia a kéjhölgyek között. A gladiátorok élet-halál birkózásának látványa is jó szórakozás. A legyőzött gladiátornak nem kegyelmeznek. Míg holttestét kivonszoltatják a mulatozók, pajzán dalok csendülnek fel az ajkakon. Hippia kéjnő énekének refrénjét az egész társaság átveszi:<br />
"Úgy kell nekik, miért nem ültek otthon, <br />
Élvezve és feledve a világot, <br />
Miért vitatták mások dolgait."<br />
Júlia és Sergiolus ebben a miliőben, a borgőzös élvezetek közben is mérhetetlen vágyódást éreznek a kezdeti tiszta, paradicsomi életük iránt. Az ötödik színben az események tragédiába torkollanak.<br />
Lucifer, hogy új színt vigyen a mulatozásba, úgy gondolja, hogy az utcáról hívják be az első arra járót. Mindenki megdöbbenésére egy halottat hoznak be nyitott koporsóban. A halottat asztalra helyezik. Lucifer hú marad önmagához, így élcelődik:<br />
"Igyál, pajtás, holnap nekem, ma néked!"<br />
Hippia közbevág.<br />
"Talán inkább csókot kívánsz?" - és megcsókolja a halottat<br />
Péter apostol a halottat kísérők közül nem tudja megakadályozni. Hiába kiált a lányra:<br />
"Megállj, a döghalált szívod magadba."<br />
Péter apostol kemény szavakkal ostorozza az embereket:<br />
"Te nyomorú faj! - Gyáva nemzedék, <br />
Míg a szerencse mosolyog feletted, <br />
Mint napsugárban a légy, szemtelen, <br />
Istent, erényt gúnyolva taposó. - - - <br />
Ha Istennek hatalmas újfa érint, <br />
Gyáván hunyász, rútúl kétségb' eső. <br />
Nem érzed-é, hogy az ég büntetése <br />
Nehezedik rád? Nézz csak, nézz körül, <br />
A város pusztúl, durva idegen nép <br />
Tiporja el arany vetéseidet,<br />
Szétbomlik a rend, senki sem parancsol, <br />
S szót nem fogad. A rablás, gyilkolás<br />
Emelt fővel jár a békés lakok közt, <br />
Utána a halvány gond, rémület, <br />
S égből földről se' részvét, sem segély. <br />
Nem bírod, úgy-e, kéjek mámorával <br />
Elandalítani azt a szózatot, <br />
Mely a kebelnek mélyét felveri, <br />
S jobb cél felé hiába ösztönöz?<br />
Kielégítést, úgyebár, nem érzesz,<br />
Csak úndort ébreszt szűdben a gyönyör, <br />
S aggódva nézsz körül: ajkad rebeg <br />
Hiába mind, a régi istenekben <br />
Nincs már hited, kövekké dermedeztek.<br />
(Az istenszobrok szétporladnak)<br />
Elporlanak s új istent nem találsz,<br />
Mely a salakból újra fölemelne. -<br />
Nézz csak körűi, mi pusztít városodban <br />
Hatalmasabban, mint a döghalál, <br />
Ezren kelnek fel a lágy pamlagokról, <br />
Hogy Thébaisznak puszta téreit <br />
Vad anakhórétákkal népesítsék, <br />
Ottan keresve tompult érzetöknek, <br />
Mi még izgassa, ami még emelje. - <br />
El fogsz pusztulni, korcsúlt nemzedék, <br />
E nagy világ most tisztuló színéről."<br />
Hippia szörnyű fájdalmaktól összeroskad; a halottól a csók hamar fertőzött. Kínok közt hörgi a szavakat:<br />
"A dögvész, óh a dögvész - elveszek. <br />
Nem gyámolít ki sem közületek, <br />
Kik annyi élvet osztátok velem?"<br />
Lucifer részvétlenül ismétli a már ismert szólásmondását: "Ma néked, holnap nékem, édesem."<br />
Az egykor oly vidáman mulatozó társaság rémülten menekül a görcsökben vonagló lánytól, akin csak Péter apostol könyörül meg. Péter apostol az új eszme erejével békét, megnyugvást varázsol a haldokló lelkébe, és megkereszteli.<br />
"Ne átkozódjál lányom, sőt, bocsáss meg - <br />
Majd gyámolítlak én és a nagy Isten, <br />
A szent szeretet örök Istene. <br />
Emelkedjél fel hozzá, ím, e vízzel <br />
Lelked kitisztul menten a salaktól,<br />
S hozzá siet."<br />
A megkeresztelt Hippia hálásan rebegi utolsó szavait: <br />
"Atyám - megkönnyülék."<br />
Péter apostol ezután a megcsömörlött Ádámhoz fordul:<br />
"Legyen hát célod: Istennek dicsőség, <br />
Magadnak munka..."<br />
Az égen egyre erősödő glóriás fényben kereszt rajzolódik ki. Újból a szépért, nemesért, jobbért tenni akaró Ádámot halljuk:<br />
"Fel hát csatázni, fel hát lelkesülni <br />
Az új tanért. Alkotni új világot, <br />
Melynek virága a lovag-erény lesz, <br />
Költészete az oltár oldalán <br />
A felmagasztalt női ideál."<br />
Lucifer azonban tudja, ez az eszme sem váltja majd valóra Ádám vágyait.<br />
"Ah, a lehetetlen lelkesít fel, Ádám!<br />
A férfiúhoz méltó ez s dícső ám. <br />
Istennek tetszik, mert az ég felé hajt,<br />
S ördögnek kedves, mert kétségbe ejt majd."<br />
<br />
Hetedik szín<br />
Ádám - Tankréd<br />
Lucifer - Tankréd fegyvernöke<br />
Éva - Izóra<br />
Ádámmal Konstantinápolyban találkozunk. Az új eszme, a kereszténység elkötelezett híve. Tankréd a neve. Lovagtársaival érkezik a keresztes háborúból, Lucifer a fegyvernöke és szállást, ellátást kér a polgároktól. Ám azoknak rossz a tapasztalatuk a keresztes hadakról. Így figyelmeztetik egymást:<br />
"Ím, itt jön ismét egy barbár csapat. <br />
Fussunk, zárjunk be ajtót és kaput, <br />
Nehogy rabolni jöjjön kedvök újra."<br />
Ádám hiába érvel, hogy a szent cél érdekében, a hit védelmében harcoltak, nem fogadják be őket. A város szélén, egy tisztáson ütnek tábort.<br />
Lucifer, Tankréd fegyvernöke most sem marad adós a gúnyolódással:<br />
"Lám, lám, mivé silányult a nagy eszme, <br />
Melyért a cirkusz vértanúi haltak. - <br />
Ez az egyénnek felszabadítása? - - <br />
Csodálatos fajú testvériség."<br />
Ádámnak tapasztalnia kell, hogy valóban elsilányult az eszme. A polgárok nemcsak rablástól, fosztogatástól félnek, de attól is tartanak, hogy a jövevények talán eretnekek, akik az egyház egyes hittételeit, dogmáit tagadják. Ádám szeme előtt vonul el egy csapat. Az élen fejedelmi pompában a pátriárka, a főpap, barátok, szerzetesek kísérik. Utánuk összeláncolt eretnekek, majd katonák és a nép. Ádám a pátriárka elé lép, megszólítja:<br />
"Atyám! A szent sír harcosai vagyunk, <br />
S a fáradalmas útból megpihenni <br />
E város népe még be sem fogad. -<br />
Ki oly hatalmas vagy, segíts ügyünkön."<br />
A főpap válasza szíven üti Ádámot:<br />
"Fiam, csekély dolgokra most nem érek, <br />
Az isten dicse, a nép üdve hív, <br />
Eretnekek fölött kellvén ítélnem,<br />
Kik mérget szórva dudvaként tenyésznek, (...)<br />
E gonosz hitűek<br />
A szentháromság rejtélyes tanában <br />
A homoiusiont hirdetik,<br />
Míg az egyház a homousiont <br />
Alapítá meg a hit cikkeül."<br />
Az az egyetlen i, ami sok-sok kegyetlenséghez vezetett, tulajdonképpen annyit jelent a homoiusionban, hogy hasonló lényegű, vagyis Jézus nem azonos Istennel, csak hasonló hozzá. A homousion szó pedig azt tanítja, hogy Jézus azonos Istennel.<br />
Míg a pátriárka Ádámot oktatja, a barátok már türelmetlenkednek; siettetik az ítéletet:<br />
"Halál reájuk, már a máglya ég."<br />
Később Izóra és a komornája, Heléné - a kolostor lakói - sikoltva menekülnek négy keresztes lovag elől. Ádám lábainál rogynak össze. A keresztesek elkotródnak. Ádám a mindig áhított női ideált látja meg Évában, Lucifer Helénével könnyű kalandot remél. Éva és Ádám közt plátói szerelem szövődik, ami sohasem fejlődhet boldogsággá, mert a kor szelleme megakadályozza. Ugyanis Izóra apja, aki szintén a szent sír vitéze volt, amikor egy éjszaka a vad ellenség meglepte őt és társait, fogadalmat tett, hogyha megmenekül, leányát apácaként Szűz Máriának ajánlja. Lucifer gúnyosan mondja Ádámnak, hogy mily őrült fajzat az ember, hol állati vágyának eszközeként tekint a nőre, hol oltárra helyezi és küzd érte hasztalan, csak a középutat nem ismeri. Ez "a kor szelleme", mondja Lucifer, amit ha kell, fantasztikus figurák is védenek. Borzongató fenyegetőzéssel boszorkánytársaság és egy csontváz jelenik meg, hogy elállják az utat a zárda ajtajához közeledő Ádám elől. Ádámot ebben a színben is csalódás éri. Szent eszmék után szállt csatába, és helyette átkot talált. Elkeseredik:<br />
"Csatára szálltam szent eszmék után,<br />
S találtam átkot hitvány felfogásban, <br />
Isten dicsére embert áldozának<br />
S az ember korcs volt, eszmémet betöltni. <br />
Nemesbbé vágytam tenni élveink, <br />
S bűn bélyegét süték az élvezetre,<br />
Lovag-erényt állíték s ez döfött <br />
Szívembe tört. El innét új világba, <br />
Eléggé megmutattam, hogy mit érek, <br />
Ki vívni tudtam és lemondani tudtam, <br />
Szégyen nélkül elhagyhatom helyem, - <br />
Ne lelkesítsen többé semmi is, <br />
Mozogjon a világ, amint akar, <br />
Kerekeit többé nem igazítom, <br />
Egykedvűen nézvén botlásait. <br />
Kifáradtam - pihenni akarok. -"<br />
<br />
Nyolcadik szín<br />
Ádám - Kepler<br />
Lucifer - Kepler famulusa<br />
Éva - Borbála, Kepler felesége<br />
E szín Prágában játszódik. A császári palota kertje s a csillagásztorony látszik. Kepler csillagász. A szobájában, az íróasztalánál. Lucifer Kepler famulusa. A kertben udvaroncok udvarhölgyekkel enyelegnek. A társaságban ott van Borbála is, Kepler felesége. Rudolf császár Keplerrel beszélget. Az író nem tud szabadulni az előző szín víziójától; beiktatja a képbe itt is a lelket-szemet vakító fényt: "A háttérben egy eretnek máglyája ég."<br />
Kepler nagy tudós. Kutatási területe a csillagos ég. Ám mégsem boldog, a "pihenni akarok" vágya nem teljesülhet, mert köznapi, anyagi gondok, problémák, felesége viselkedése, stílusa miatt le kell szállnia a ragyogó, csodálatos univerzumból a földre. Rudolf császár kéréséből, utasításából már kitűnik, hogy a nagy tudós kénytelen volt tudományát aprópénzre váltani:<br />
"Állítsd fel, Kepler, horoszkópomat, <br />
Rossz álmom volt az éjjel, rettegek."<br />
Rudolf császár elmezteti Keplert, hiszen az a hír járja róla, hogy az új tanok hívéül szegődött. Neki köszönheti, hogy egyszerű család gyermekeként ilyen magasra emelkedett, nemességet kapott, és ezek birtokában lett övé a szép Müller Borbála.<br />
"Rossz hír kering az udvarban felőled, <br />
Hogy új tanoknak hívéül szegődtél, <br />
Rostálod a szentegyház tételit;<br />
Sőt most, midőn anyád mint rút boszorkány <br />
Legsúlyosb vád alatt börtönben ül, <br />
Méltó gyanúba jössz te is, midőn <br />
Olyan nyakasan s emyedetlenűl <br />
Igyekszel őt kiszabadítani."<br />
Ádámnak magyarázkodnia kell:<br />
"Felséges úr! Hiszen fia vagyok."<br />
A császár válasza az előző színre emlékeztető merev dogma:<br />
"A szentegyház, fiam, igazb anyád. <br />
Hagyd a világot, jól van az, miként van."<br />
Az új tanokat, melyeknek Kepler hívéül szegődött, a reformáció hirdeti, de a szabad gondolkodás még a tudósnak sem engedhető meg.<br />
Kepler felesége, Borbála hűtlen, kacér teremtés, ő pénzért nyúzza férjét. A tudós kénytelen csillagjóslásokat vállalni, hogy viszonylagos nyugalma megmaradjon. Evát ebben a színben változatos, szélsőséges tulajdonságok jellemzik. Férje nem ítéli el bűnei miatt; felmenti őt:<br />
"Minő csodás kevercse rossz s nemesnek <br />
A nő, méregből s mézből összeszűrve. <br />
Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja, <br />
Míg bűne a koré, mely szülte őt."<br />
Lucifer bort hoz Keplernek, aki az iddogálástól elszenderedik. A távolból felhangzó Marseillaise dallamába beleolvadnak a gyengülő, sejtelmes szavak:<br />
"Óh, hallom, hallom a jövő dalát, <br />
Megleltem a szót, azt a nagy Talizmánt,<br />
Mely a vén földet ifjúvá teszi."<br />
<br />
Kilencedik szín<br />
Ádám - Danton<br />
Lucifer - bakó<br />
Éva - arisztokrata hölgy, majd pórnő<br />
Az álom az álomban a forradalmi Párizsban játszódik. A polgárokhoz Danton szól: "Egyenlőség, testvériség, szabadság!" - a forradalom reményt keltő jelszavát most ő mondja a népnek. A haza veszélyben van, az újonnan kivívott szabadságot több oldalról fenyegeti az ellenség, tizenegy hadsereg küzd a határon, és az elesett katonák helyébe tódul az ifjúság, hogy a csataéren szerezzenek dicsőséget. Erre, hős katonákra, és meg nem alkuvó szellemre van szüksége a hazának, mely habozás nélkül leszámol az árulókkal. Évát fiatal márki bátyjával a kivégzőhely közelébe, Dantonhoz vonszolják sans-culotteok. Ádámban feldereng valami jó érzés a múltból, a paradicsomból.<br />
"Az én világom e szörnyű emelvény. <br />
Midőn ráléptél, véled egy darab <br />
Mennyország szállt le, s szentélyébe zár."... <br />
Oh, nő, csak egy napig tanítanál <br />
Az égi tudományra - második nap <br />
Nyugodtan hajtanám bárd alá fejem."<br />
Danton, a kegyetlen vérbíró egy rövid időre mint érző ember szól a lányhoz. Hiszen ő férfi, s vele szemben áll a nő, úgy érzi, szíve rokon az ő szívével, és ezt a lánynak értenie kell. Dantont még senki sem látta érzelegni, ha most bárki látná, ahogy könny ég a szemében, és a vérpadon megáll egy pillanatra, hogy szeressen és szeressék, bukását jósolná meg. De a kor nem engedi, hogy az érzések uralkodjanak fölötte, egy sans-culotte leszúrja Évát.<br />
Majd a tömegből kiválik egy pórnő (Éva) és egyik kezében egy véres tőrrel, másikban egy levágott fejjel Dantonhoz rohan, és szerelmet kér a férfiútól, amiért megölt egy ellenforradalmárt, aki Danton életére tört.<br />
A népvezér elborzadva szól:<br />
"...Nem bírom e szörnyű káprázatot. <br />
Minő csodás hasonlat! - <br />
Aki az Angyalt ismerte, s látta azután<br />
Hogy elbukott, az látott tán hasonlót.<br />
Azon vonások, termet és beszéd, <br />
Minden, csak egy kicsinyke semmiség, <br />
Amit leírni sem lehet, hiányzik, <br />
S minő egészen más lőn az egész! - <br />
Azt nem bírhattam, védte glóriája,<br />
Ettől pokolnak gőze undorít el. -"<br />
Az álom az álomban azzal ér véget, hogy Robespierre biztatására a forradalom nagy vezéregyéniségének, Dantonnak a kivégzésére készülnek. Danton feje már a nyaktiló alatt van, és utolsó szavaival a bakóhoz szól: "Bakó, ügyes légy - órjást vesztesz el".<br />
"Ezúttal a nyakazás elmarad."<br />
Hirtelen megváltozik a kép, olyan lesz, mint a nyolcadik színben, újra Prágában vagyunk.<br />
<br />
Tizedik szín<br />
Kepler íróasztalára hajolva ébredezik, Lucifer mint famulus Kepler vállára üt, s megnyugtatja:<br />
A csillagok világában járó tudós Kepler irtózik a szörnyűségektől, a kegyetlen megtorlásoktól, mégis ebből a történelmi élményéből optimizmussal telítve, erőt érezve indul az új küzdelmek felé. Éva is más hangulatban kezdi az új napot, számára az elmúlt éjszaka, melyet egy udvaronccal töltött, csak kiábrándultságot hozott. Kepler azonban megújult erővel lát munkájához, ifjakat oktat. Egyikük, ki már eddig is kitüntette magát szorgalmával, azt szeretné, ha belátna a természet műhelyébe, hogy átlássa az egészet, az anyag- és a szellemvilágot egészében.<br />
A mester őszintén szól tanítványához, hozzá hasonlóan lényegében semmit sem fogunk fel. A bölcselet csupán mindazoknak a költészete, melyből semmit nem fogunk fel, mindazon, amit ma csodálunk, majd egykoron nevetni fogunk. Rengeteg olyan dolog van, amit még nem értünk, a legfontosabb az önálló, szabad gondolkodás, tűzre a régi, elsárgult pergamenekkel, ha gátolt szabnak az elmének!<br />
"Együtt mondunk búcsút az iskolának, <br />
Téged vezessen rózsás ifjúságod <br />
Örömhozó napsugár- és dalokhoz; <br />
Engem vezess te, kétes szellemőr, <br />
Az új világba, mely fejlődni fog, <br />
Ha egy nagy ember eszméit megérti, <br />
S szabad szót ád a rejlő gondolatnak, <br />
Ledűlt romoknak, átkozott porán. -"<br />
<br />
Tizenegyedik szín<br />
London a cselekmény színhelye, már Madách korában járunk. Ádám és Lucifer inkább csak szemlélődnek. A magasból, a Tower egyik bástyájáról tekintenek le a nyüzsgő sokaságra. Zenével kísért karének szövegét hallják, mely az emberi szabadságot, az önként vállalható életformát hirdeti. Ádám lelkesedik:<br />
"Ez az, ez az, miért mindég epedtem, <br />
Pályám mindeddig tömkeleg vala, <br />
Az élet áll most teljesen előttem, <br />
Mi szép, mi buzdító versenydala."<br />
Lucifer azonban kijózanítja Adámot:<br />
"Szép a magasból, mint a templomének, <br />
Bármily rekedt hang, jajszó és soha] <br />
Dallamba olvad össze, míg fölér. - <br />
Így hallja azt az Isten is, ezért <br />
Hiszi, hogy jól csinálta e világot. <br />
De odalent másképpen hallanók, <br />
Hol közbeszól a szív verése is."<br />
Leszállva a nép közé, nem éppen az elképzelt szép világ tárul Ádámék szeme elé. Az emberi törekvéseket, célokat kiábrándítóan az anyagiasság vezeti. A nép boldogan tolong a vásári bódék között, itt mindenki megszerezheti azt, amire vágyik, csak mindent korcsosulva. A kocsmában feledést kereső munkások a gépeket szidják, melyek elveszik előlük a munkalehetőséget. Bármit meg lehet szerezni: nőt, szerelmet, ha pénzed van. Ádám mint polgárleányt pillantja meg Évát, akik épp a templomból lépnek ki. Lucifer szerint Éva is pénzért kapható, de Ádám nem ad hitelt szavának. Évához egy ifjú lép, régi gyerekkori pajtása, aki egy vásárfiát, egy mézeskalács szívet ad a lánynak. Az ifjú távozása után Ádám megszólítja őket, de az anya visszautasítja közeledését. Lucifer úgy beszél Ádámról, mint a nép közé álruhában vegyülő dúsgazdag mylordról, de úgy, hogy szavait a körülöttük ólálkodó cigányasszony is meghallja, aki ezt busás haszon reményében rögtön elmondja Évának és az anyjának. Az anya is úgy gondolja, hogy boldogabb sors vár rá egy gazda úr oldalán, még ha csak a metresze is, mint elhervadni a főkötő alatt "egy szurtos varga bűzös műhelyében". Szolgálataiért a cigányasszony Lucifertől pénzt kap, Éva pedig gyönyörű ékszert, és Ádám kérésének engedelmeskedve, nyeglén hajítja el a mézeskalács szívet.<br />
Hirtelen tolongás támad, egy férfit visznek akasztani. A szerencsétlen Lovel gyárában dolgozott, az évek alatt belélegzett ón méreg tönkretette egészségét, míg a kórházban volt, a gyáros ifjú fia elcsábította feleségét. Miután kijött a kórházból, állása nem volt, feleségét nem találta, a fenyegetésre a gyáros fia pofonnal felelt. A munkásnak kés akadt kezébe, és a gyáros fia már halott, Lovel beleörült fia elvesztésébe. Éva a virágcsokrát egy szentképhez teszi, mire a csokor elhervad, és a most kapott ékszerei gyíkokká változva siklanak le nyakáról. Éva hangoskodni kezd, a cigányasszony rendőrökkel jön, mert az imént hamis pénzt kapott, Ádáméknak azonnal el kell tűnniük, és a míg a tömeg lent csoportosul, ők már a Tower bástyáján jelennek meg. Ádám újra csalódott.<br />
"Ismét csalódtam, azt hivém, elég <br />
Ledönteni a múltnak rémeit<br />
S szabad versenyt szerezni az erőknek. - <br />
Kilöktem a gépből egy főcsavart, <br />
Mely összetartá, a kegyeletet,<br />
S pótolni elmulasztám más erősbbel. <br />
Mi verseny ez, hol egyik kardosan <br />
Áll meztelen ellennek szemében, <br />
Mi függetlenség, száz hol éhezik, <br />
Ha az egyes jármába nem hajol. <br />
Kutyáknak harca ez egy konc felett. <br />
Én társaságot kívánok helyette,<br />
Mely véd, nem büntet, buzdít, nem riaszt, <br />
Közös erővel összeműködik, <br />
Minőt a tudomány eszmél magának, <br />
És melynek rendén értelem virraszt. - <br />
Ez el fog jőni, érzem, jól tudom, <br />
Vezess, vezess Lucifer, e világba. -"<br />
Mintha Péter apostol jóslatát ("El fogsz pusztulni, korcsúlt nemzedék" akarná hitelesíteni Madách, amikor a londoni szín végén hatalmas tátongó sírt ásat a szereplőkkel, amelybe saját magukat jellemző frappáns, tömör mondatokkal egyenként beleugranak.<br />
Éva azonban, az eszmények közt is eszmény, a gyarlóságai ellenére is örök ideál: kivétel. Ő az élet folytatásának jelképe. Mielőtt - mint valami szellem - felemelkedne éteri magasságba, szintén búcsúzik a földtől, de nem "sírverssel":<br />
"Mit állsz itt, tátongó mélység, lábaimnál! <br />
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt: <br />
A por hull csak belé, e föld szülötte, <br />
Én glóriával átallépem azt. <br />
Szerelem, költészet s ifiuság<br />
Nemtője tár utat örök honomba;<br />
E földre csak mosolyom hoz gyönyört, <br />
Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra."<br />
<br />
Tizenkettedik szín<br />
E szín a falanszterbe vezet, itt tökéletesen megvalósult az egyéniséget elnyomó társadalmi berendezkedés. Az úgynevezett célszerűség érve alatt tudósok kényszerítik a legkiválóbb tehetségű embereket is a kijelölt munka végzésére. A falanszter egy U alakú épület, ahol a jobb oldali csarnokban mozgásban lévő kerekes gőzgépek mellett dolgoznak munkások, a bal oldali szárnyban pedig a legkülönfélébb természettudományi tárgyak és technikai eszközök vannak. A falanszterhez tartozók egyforma ruhát viselnek. Ádám és Lucifer a falanszter közepén a földből bukkan fel. Ádám kérdésére, hogy milyen országban, mely nép között vannak, Lucifer felel. Itt már a régi eszmék többé nem léteznek, a hon fogalma kisszerűvé vált.<br />
"Most már egész föld a széles haza,<br />
Köz cél felé társ már most minden ember, <br />
S a csendesen folyó szép rend fölött <br />
Tisztelve áll őrűl a tudomány."<br />
Ádám boldog, hogy végre beteljesült lelke ideálja, csak azt bánja, hogy elenyészett a haza fogalma. Hogy körül tudjanak nézni, Lucifer mindkettőjüket a falanszterbéliekhez hasonlóvá alakítja. Egy tudóssal találkoznak, aki épp egy lombik fölött dolgozik. Ő a kémiai tudományok specialistája, és érdekelné, hogy az új jövevények mivel foglalkoznak.<br />
"Mi a tudvágyat szakhoz nem kötők, <br />
Átpillantását vágyjuk az egésznek. -"<br />
A tudós nem ért egyet Ádám szavaival, hiszen a kicsinyben rejlik a nagy, a lét túl rövid ahhoz, hogy mindent meg lehessen ismerni. A tudós vállalja, hogy bemutatja a látogatóknak a múzeumot, amely páratlan az egész világon, mert itt kitömve állnak az ősvilág kihalt állatai, láthatják a lovat, a kutyát, az oroszlánt, a tigrist, az őzet. Itt a falanszterben csak két állat él, "amit a tudomány nem tudott pótolni, a disznó és a birka." A múzeumban megtalálhatók az ásványok is, a szén, melyet most már a levegőből nyernek, a vasat meg az aranyat, amelyért régen annyian küzdöttek, és itt őrzik az utolsó rózsát is. A múzeumban tartanak olyan tárgyat is, melyet a múlt költeményének neveznek, ez két könyv, egyik Homérosz műve, a másik Tacitus Agricolája. De ezeket a műveket csak azok olvashatják, akik a hatvanat már betöltötték, és a tudománynak szentelik magukat. Itt az ember csupán egy szám. Csengőszóra megszűnik a munka, jön a sétaóra. Közben egy-egy rövid mondat jelzi, hogy kinek-kinek milyen büntetés jár. Például: "Harmincadik szám!" A szólításra kilép Luther. Ráolvassák a bűnét:<br />
"Te ismét Mértéktelen fűtötted a kazánt.<br />
Valóban úgy látszik, hogy szenvedélyed <br />
Veszélybe hozni az egész falansztert."<br />
Luther büntetése, hogy aznap nem kap ebédet.<br />
Plátó mindig álmodozik, s ezért a rábízott marha kárba ment Büntetése: borsón fog térdepelni. Michelangelót széklábak készítésére kényszerítik. Már az őrüléshez volt közel, mert azt sem engedték meg neki, hogy valami díszt faraghasson a fára. Büntetése szobafogság.<br />
Ádám a vigyorgó Lucifer mellett egyre jobban elkeseredik, de felderül, mert valahonnan ismert, kellemes hangot hall. Éva gyermekét vezeti elő egy másik anya és annak gyermeke társaságában. Vizsgálatra jöttek, hogy megállapítsák a koponyaalkatukból, melyik gyermek. alkalmas arra, hogy orvosnak tanuljon, és melyikből legyen pásztor. Évától el akarják venni a gyerekét, Ádám ezt megpróbálja megakadályozni. Embertelen világ ez is! Kardot ránt, de Lucifer megállítja: "Alomkép, ne mozdúlj!"<br />
A gyermeküktől megfosztott anyákat felajánlják, szinte "megvételre", mint a barmokat.<br />
"E két nő pártalan, Jelentkezzék, ki párjául igényli."<br />
Ádám örömmel jelentkezik, Évára mutatva: "Ezt én igénylem." Évához így szól:<br />
"Szeretlek hő szívem egész hevével." <br />
Éva is oldódik bánatából: <br />
"Szeretlek én is, érzem, mindörökké."<br />
A tudós véleménye a döntő:<br />
"Rajongó férfi és idegbeteg nő<br />
Korcs nemzedéket szül, ez nem helyes pár."<br />
A rendért felelős aggastyán megtoldja: <br />
"Mit hallgatjuk tovább, kórházba őket!"<br />
Itt már csak Lucifer oldhatja meg a helyzetet, innen azonnal el kell utazniuk. Ádám és Lucifer visszasüllyednek a föld mélyébe.<br />
<br />
Tizenharmadik színÁdám a sok-sok csalódás után szabadulni akar a föld börtönéből. Ebben a színben Lucifer segítségével az űrben repülnek, száguldanak. A Föld egyre távolodik. Ádám borzong döbbenten észleli:<br />
"Először a virág tűnt el szemünkből, <br />
Aztán az erdők rezgő lombjai; <br />
A jól ismert táj száz helyével<br />
Jellem nélküli síksággá lapult."<br />
Ádám visszatéréséért, meggyőzéséért a föld szelleme valóságos filozófiai harcot vív Luciferrel, aki csaknem győz. A megdermedt Ádám már nem lesz képes visszatérni, ha túljut a határon, a föld szellemének birodalmán. Ám magához tér, kijózanodik. Hiába sorolja fel Lucifer földi kudarcait, Ádám határozott<br />
,,...Hol oly sokat csatáztam hasztalan, <br />
Csatázzam újra, és boldog leszek."<br />
Lucifer szavai kiábrándítóak:<br />
"S e próbára mégis azt hiszed,<br />
Hogy új küzdésed nem lesz hasztalan? <br />
S célt érsz? Valóban, e megtörhetetlen <br />
Gyermekkedély csak emberé lehet. -"<br />
Ádám azonban már döntött:<br />
"Korántse vonz ily dőre képzelet,<br />
A célt, tudom, még százszor el nem érem. <br />
Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is? <br />
A cél, megszűnte a dicső csatának, <br />
A cél halál, az élet küzdelem, <br />
S az ember célja e küzdés maga."<br />
Mindegy, hogy milyen eszme volt az, ami miatt az ember küzdött, de volt egy célja, ami lelkesítette.<br />
"...de mindegy, bármi hitvány<br />
Volt eszmém, akkor mégis lelkesített, <br />
Emelt, és így nagy és szent eszme volt, <br />
Mindegy, kereszt vagy tudomány, szabadság <br />
Vagy nagyravágy formájában hatott-e, <br />
Előrevitte az emberemet. - <br />
Óh, vissza hát a földre, új csatára. -"<br />
Ádám nem feledte a tudós szavait, hogy négy évezredre a megfagy, de a tudomány dacolni fog vele, az ész és a tudás segítségével el lehet kerülni a véget. Ádám már újra tettre kész, látni akarja, hogy a megmentett földön mely új tanért fog lelkesedni.<br />
<br />
Tizennegyedik szín<br />
A hóval, jéggel borított táj valóban vigasztalan képet mutat. A nap hatalmas, vörös korong meleget, sugarat nem bocsát a földre. A természeti viszonyok azt a látszatot keltik, hogy a jóslat beteljesedett, a föld, az ember lakhelye kihűlőben, végső pusztulása előtt áll. A ködös, végeláthatatlan tájon egy eszkimó viskó látható. Ádám megöregedett, alig cammog botjára támaszkodva Lucifer mellett. A kunyhóból egy eszkimó lép ki, fókavadászatra felkészülve. Ádám elborzad a visszataszító külsejű ember láttán.<br />
"E korcs alak, e torzkép volna-é <br />
Nagyságomnak bitor örököse?<br />
Mért hagytad látnom, Lucifer! Valóban <br />
A vigasz rosszabb, mint volt bánatom."<br />
Az eszkimó isteneknek nézi a jövevényeket, nem tudja, hogy jók-e vagy rosszak, a legbiztonságosabbnak az tűnik számára, ha visszamegy a kunyhójába. Ádám szava azonban megállítja. Az eszkimó, hogy jóindulatukat megnyerje, az első fókát, melyet elejt, nekik ajánlja fel. Ádám elborzadva látja, hogy mivé korcsosult az emberi faj.<br />
"Ím, nagy Isten! <br />
Tekints le és pirulj, mi nyomorult, <br />
Akit remeknek alkotál, az ember!"<br />
Adám Lucifer biztatására megkérdezi az eszkimót: "Sokan tengődtök-é még e vidéken?"<br />
Az eszkimó válasza után az Istenhez küldött szitkot nem fogja visszavonni Ádám, mert ezt hallja:<br />
"Sokan bizon, többen, mint ujjamon <br />
Számíthatok. - Szomszédimat, igaz, <br />
Agyonverém már mind, de hasztalan, <br />
Mindég kerülnek újak; s oly kevés <br />
A fókafaj. - Ha Isten vagy, tegyed, <br />
Könyörgök, hogy kevesb ember legyen, <br />
S több fóka. -"<br />
Ádám ez után a válasz után már menne, de Lucifer még fokozni tudja Ádám kínzását A kunyhóhoz kényszeríti, hogy az eszkimó feleség, Éva is örüljön az isteneknek vélt vendégeknek. S "a nő, az eszmény, e megtestesült költészet": undorító, groteszk figura. Ádám nyakába borul, öleli. Ádám kétségbeesetten bontakozik ki az öleléséből. Lucifert hívja segítségül:<br />
"Segítség, Lucifer! El innen, el,<br />
Vezess jövőmbül a jelenbe vissza, <br />
Ne lássam többé ádáz sorsomat:<br />
A hasztalan harcot! Hadd fontolom meg. <br />
Dacoljak-e még Isten végzetével. -"<br />
Lucifer abban a biztos tudatban ébreszti Ádámot, hogy célját elérte; az ember megsemmisülése, önpusztítása be fog következni:<br />
"Ébredj hát, Ádám! Álmod véget ért."<br />
<br />
Tizenötödik szín<br />
A befejező szín újból az álom előtti környezetet mutatja. Gyönyörű, napsütéses az idő. Ádám álmosan kilép a kunyhóból, még érzi a csalódásokat, az álomképek hatását Éva még a kunyhóban alszik, Lucifer középen áll, és szavaival erősíteni igyekszik Ádám csalódottságát. Az első férfi nem tudja a szörnyű jövőképet feledni, és Lucifer gúnyos javaslata, hogy egyezzen ki a megálmodott jövővel, nem megoldás. A döntés az ő kezében van, neki módjában áll véget vetni e komédiának. Lucifer örömmel hallgatja az úr teremtményét:<br />
"Bár százszor mondja a sors: eddig élj, <br />
Kikacagom, s ha tetszik, hát nem élek."<br />
Ádám a szirt felé megy, hogy a mélybe vesse magát. A végzetes pillanat előtt azonban Éva kilép a kunyhóból, és a titok, melyet a férfival közölni akar, mindent megváltoztat<br />
"Tudom, fel fog mosolyogni arcod, <br />
Ha megsúgom. De jőj hát közelebb: <br />
Anyának érzem, óh, Ádám, magam."<br />
Ádám térdre esve rebegi:<br />
"Uram, legyőztél. Ím porban vagyok <br />
Nélkűled, ellened hiába vívok:<br />
Emelj vagy sújts, kitárom keblemet."<br />
Lucifer elvesztette a játszmát; fölháborodva szidalmazza Isten teremtményeit. Dühében Ádám felé rúg. Ám megnyílik az ég, s az úr nagy fényességben, angyalai körében szól:<br />
"Emelkedjél, Ádám, ne légy levert, <br />
Midőn látod, kegyembe veszlek újra."<br />
Az úr megkérdezi Ádámot, mi bántja olyan nagyon. Ádám a sötét álomképeire hivatkozik; a bizonytalan jövő aggasztja: "Megy-é előbbre majdan fajzatom..." Az úr igyekszik megnyugtatni Ádámon<br />
"Karod erős, szíved emelkedett <br />
Végetlen a tér, mely munkára hív,<br />
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd <br />
Szüntelenül, mely visszaint s emel, <br />
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed <br />
Zajában elnémúl ez égi szó, <br />
E gyönge nő tisztább lelkülete,<br />
Az érdekek mocskától távolabb,<br />
Meghallja azt, és szíverén keresztül <br />
Költészetté fog és dallá szürődni."<br />
Az úr Luciferről sem feledkezik meg<br />
"Te, Lucifer, meg, egy gyürű te is <br />
Mindenségemben - működjél tovább: <br />
Hideg tudásod, dőre tagadásod <br />
Lesz az élesztő, mely forrásba hoz, <br />
S eltántorítja bár - az mit se tesz - <br />
Egy percre az embert, majd visszatér. <br />
De bűnhődésed végtelen leend<br />
Szüntelen látva, hogy mit rontni vágyol, <br />
Szép és nemesnek új csírája lesz."<br />
Az angyalok kara szól: az ember szabadon választhat bűn és erény között, tudva, hogy mögötte pajzsként áll Isten kegyelme. Cselekedjen bátran akkor is, ha a tömeg nem érti meg, ha hálátlan is lesz, mert önbecsülését csak az nyeri el, ki nagyot tesz. Az angyalok karának szavát Éva is érti, és már Ádám is bizakodóbb, csak a véget tudná feledni. A tragédia végszavát az úr mondja ki: "Mondottam ember: küzdj, és bízva bízzál!"Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-82263598619081604642010-05-18T13:13:00.001-07:002010-05-18T13:13:00.367-07:00Arany János ToldiToldi-trilógia<br />
<br />
A trilógia három önálló, de több szempontból is összefüggő, összekapcsolható műből áll. Eredetileg Aranynak nem állt szándékában, hogy a Toldiból trilógiát alkosson, de az első rész, a Toldi sikere után a hozzáértők, a barátok és a közönség biztatására hozzákezdett a folytatáshoz.<br />
<br />
Toldi<br />
""Mostan emlékezem az elmúlt időkről,<br />
az elmúlt időkben jó Tholdi Miklósról..."<br />
Ilosvai<br />
Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon, <br />
Messziről lobogva tenger pusztaságon: <br />
Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem <br />
Majd kilenc-tíz emberöltő régiségben.<br />
Rémlik, mintha látnám termetes növését, <br />
Pusztító csatában szálfa-öklelését, <br />
Hallanám dübörgő hangjait szavának,<br />
Kit ma képzelnétek Isten haragjának.<br />
Ez volt ám az ember, ha kellett, a gáton, <br />
Nem terem ma párja hetedhét országon; <br />
Ha most feltámadna s eljőne közétek, <br />
Minden dolgát szemfényvesztésnek hinnétek.<br />
Hárman sem bírnátok súlyos buzogányát, <br />
Parittyaköveit, öklelő kopjáját; <br />
Elhűlnétek, látva rettenetes pajzsát, <br />
És, kit a csizmáján viselt, sarkantyúját."<br />
<br />
Első ének<br />
<br />
"Nyomó rudat félkezével kapta vala, Buda felé azzal utat mutatja vala"<br />
Ilosvai<br />
Nyári forróság perzseli az alföldi tájat, a szolgák a szénaboglyák árnyában hűsölnek, egy, csak egy legény van talpon a vidéken. Toldi Miklós az úton elvonuló sereget nézi sóvár tekintettel. Az ifjú is katona szeretne lenni, úgy, ahogy apja és testvérbátyja, György is, aki a királyfi mellett nőtt fel, mint annak barátja. Míg bátyja a királyi udvarban a lovagok fényes életét éli, addig a kisebbik fiú, Miklós az atyai birtokon a parasztjaival egy sorban dolgozik. Az elvonuló sereg Laczfi nádor hada. A nádor hetykén szólítja meg a fiút, aki hatalmas vendégoldallal a vállán áll az út mellett.<br />
""Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?" <br />
Kérdi Laczfi hetykén, csak amúgy félvállra; <br />
De Toldinak a szó szívébe nyilallik,<br />
És olyat döbben rá, hogy kivül is hallik.<br />
"Hm, paraszt én!" emígy füstölög magában, <br />
hát ki volna úr más széles e határban? T<br />
oldi György talán, a rókalelkű bátyja,<br />
Ki Lajos királynál fenn a tányért váltja?<br />
Én paraszt? én? - Amit még e szóhoz gondolt, <br />
Toldi Györgyre szörnyű nagy káromkodás volt. <br />
Azzal a nehéz fát könnyedén forgatja, <br />
Mint csekély botocskát, véginél ragadja;<br />
Hosszan, egyenesen tartja félkezével,<br />
Mutatván az utat, hol Budára tér el,<br />
S mintha vassá volna karja, maga válva,<br />
Még csak meg se rezzen a kinyújtott szálfa..."<br />
Az egész sereg bámulattal nézi a "paraszt" megdöbbentő erejét, de a vezér hiába biztatja a legényeit, egyik sem mer kiállni a roppant erejű fiúval. A vitézek csak azon sajnálkoznak, hogyha nem parasztnak születik, milyen remek katona vált volna belőle.<br />
<br />
Második ének<br />
Miklós sértetten dúl-fúl magában, miközben hazatér. Otthon nagy sürgés-forgás fogadja, mintha lakodalomra készülnének a Toldi-házban. A nagy készülődés oka a nagyobbik fiú, György látogatása. György úr hidegen köszönti anyját, öccsét szinte szóra sem méltatja. Mikor betoppan Miklós, ölelné bátyját, de ő durván eltaszítja magától. Hiszen most van a munka dandárja, és ahelyett, hogy dolgozna, félbehagyta munkáját, és a jó ebéd illata csalta el a mezőről. Még anyját sem tiszteli, arra is rárivall, mikor a kisebbik fia védelmére kel. Miklós ezt már nem bírja tovább hallgatni, haragtól bőszült szívvel támad a bátyjára. Ha ő semmire sem jó, alkalmatlan parasztnak éppúgy, mint katonának, akkor hadd menjen a saját útjára. Adja ki a bátyja atyai jussát, és ö azonnal elhagyja a házat. György válaszul pofon vágja, ez az a juss, amire tőle számíthat.<br />
"Toldi Miklósnak sincs ám galambepéje, <br />
Bosszúállás költözik beléje;<br />
Szeme, mint az acél, a szikrát úgy hányja, <br />
Ütni készül ökle csontos buzogánya..."<br />
Édesanyjuk a két fia közé veti magát. Miklós néma haragjában, magára hagyja az ünneplőket, és az udvar egyik távoli zugába húzódik.<br />
<br />
Harmadik ének<br />
Bezzeg a házban senki sem búslakodik. György úr és cimborái vígan mulatoznak a házban és az udvaron. Mikor Toldi észreveszi, ahogy az öccse egymagában ül az udvar egy távoli szegletébe húzódva, ingerelni kezdi legényeit.<br />
,,..Hé fiúk! amott ül egy túzok magában,<br />
Orrát szárnya alá dugta nagy buvában... <br />
Gunnyaszt, vagy dög is már?<br />
lássuk, fölrepül-e? Meg kell <br />
a palánkot döngetni körülep"<br />
Persze több sem kellett a cimboráknak; Miklós egy ideig némán törte a bosszantásokat, ám amikor egy dárda megsebesítette a vállát, felkapta azt a malomkövet, melyen ült, és a legények közé hajította. A kő eltalálta György egyik legényét, aki menten szörnyethalt. A gyilkossá lett Miklósnak menekülnie kell a szülői házból. Az álnok György úr bár fájlalja legénye elvesztését, de örül a dolgok ilyetén fordulásának, hiszen így módja nyílik öccse javainak a megszerzésére.<br />
<br />
Negyedik ének<br />
Miklósra a bujdosók nehéz sorsa várt. Bolyongott a nádasban és az erdőben, nyugalmat sehol sem lelt. Éhségét és szomját madártojással csillapította. A mű egyik legszebb része az álomallegória, amelyben a költő hősének elalvása előtti lelkiállapotát a pillangó félénk mozgásával, viselkedésével érzékelteti:<br />
"Majd az édes álom pillangó képében <br />
Elvetődött arra tarka köntösében,<br />
De nem mert szemére szállni még sokáig, <br />
Szinte a pirosló hajnal hasadtáig..."<br />
A nádasban ismerjük meg a Toldi új szereplőjét, a hűséges cselédet, Bencét. Toldi Lörincné küldte élelemmel fia felkeresésére. Három nap után talált rá gazdájára a hűséges szolga. Miklós elmondja neki, hogy ő nem arra született, hogy egész életében számkivetettként éljen, inkább világgá megy. Bence nehéz szívvel fogadta ifjú gazdájának döntését, és megpróbálja róla lebeszélni. Hiszen György úr hamarosan elhagyja a házat, és ő újra visszatérhet régi, kedves otthonába. Miklós öreg szolgájával azt üzeni édesanyjának, hogy bár most rosszul áll a sorsa fiának, de csodálatos tetteket fog ő még végrehajtani, olyanokat, melyekre méltán lesz büszke az édesanyja.<br />
<br />
Ötödik ének<br />
Ahogy beköszöntött az este, Miklós útnak indult. Ám nem tudta rászánni magát, hogy búcsú nélkül hagyja el édesanyját, ezért visszafordult. A sötétben véletlenül egy farkasfészekre lépett, melyben két kis kölyök aludt. Megsimogatta a kölyköket, ám vesztére cselekedett, mert visszatért az anyafarkas, és kis idő multán rárontott a hím farkas is. Öldöklő csata kezdődött Miklós és a vadállatok között, ám roppant erejével Miklós leterítette a két fenevadat. S mire végzett a hímmel és a nősténnyel, már a farkasfiakban sem volt élet. A két elpusztított állat mellett gondolkodik az ő farkasáról, Györgyről. Az összehasonlitásban különbek a farkasok, akik csak akkor támadnak, ha fészküket védik, vagy élelmet keresnek maguknak.<br />
"Miklós az elméjét mindenképpen hányta,<br />
Nem mondhatnám pedig, hogy a farkast szánta, <br />
Hanem gondolkozott az ő farkasáról, <br />
Őt elnyelni vágyó rossz szívű bátyjáról. <br />
De hát mért akarja bátyja őt megenni,<br />
Mért akar hóhéra, nem testvére lenni? <br />
Vagy mikor járt Miklós néki ártalmára? <br />
Mért feni agyarát jó atyjafiára?"<br />
Miklósnak az is eszébe jut, hogy mi történne, ha végezne testvérével, de tudja, ő nem fordulhat saját vére ellen, a bosszúállás dolgát az Istenre kell bízni, ő az, aki látja az igazat.<br />
A két farkast a vállára kapta, és így indult a szülői házba.<br />
<br />
Hatodik ének<br />
Miklós hazaért a faluszéli házba, és mint aki lopni jár, lábujjhegyen osont be a házba. A bátyja szobája előtt alvó őrök ruháit lándzsával a földre szegezte, majd bement bátyja szobájába. Bármit tehetett volna az alvó emberrel, ám egy ujjal sem nyúlt hozzá, csak azt akarta tudatni vele, hogy itt járt. Óvatosan benyit édesanyja szobájába. Megható a találkozás. Zokogva ölelik egymást. Miklós nyugtatni, vigasztalni próbálja édesanyját. Miután megérlelődött benne a terve, tisztábban kezdi látni a jövőt:<br />
"Nagy erőt érzek mind a két karomban, <br />
Nem vesztegetem azt szérűn és malomban; <br />
Édesapámnak is hallám vitézségét: <br />
Hát csak én gyaláznám meg a nemzetségét? <br />
Felmegyek Budára bajnok katonának, <br />
Mutatok valamit ottan a királynak, <br />
Olyat, ami nem lesz bátyám szégyenére, <br />
Sőt irigység miatt megszakad a lépe."<br />
A felriadt üldözők elől újra menekülni kényszerül Miklós.<br />
<br />
Hetedik ének<br />
Miklósnak kedvez a jó szerencse, hatalmas vihar kerekedett, így üldözőnek, élükön a kígyólelkű György úrral, fel kellett adniuk a keresését.<br />
Miklós a negyedik napon meglátja messziről a Budai Várat; Rákos mezejére érkezett. Egy temető mellett éri az este. Megdöbbenve figyel fel egy sírhalomra boruló gyászruhás, zokogó asszonyra. Mintha édesanyja lenne, de nem, "csak szakasztott mása". Az özvegytől megtudja, hogy aznap temette el két vitéz fiát. A síró asszony elmondja az ifjúnak, hogy a Duna szigetén egy cseh bajnok volt fiai gyilkosa, aki már hetek óta nem talált legyőzőre a magyar lovagok között. Sok ifjú vitéz lelte általa halálát a magyar nemzet csúfjára. Miklós megígéri, hogy bosszút áll a csehen.<br />
<br />
Nyolcadik ének<br />
Ebben az énekben nem Miklós a főszereplő. György kigondolta magában célját, hogyan kaparinthatná meg öccse birtokát. Felmegy a királyi udvarba, és álnok szavaival próbálja rávenni a királyt, hogy öccse birtokrészét adományozza neki. Ebben a részben jelenik meg Lajos király. Csak most tudja meg, hogy Györgynek öccse is van. György ismertetése szerint erős, de lusta és korhely, jóra semmi kedve; az elhunyt apa helyett a szerető báty hiába próbálkozott jó útra téríteni. Ráadásul a minap szántszándékkal megölte egyik szerető szolgáját. Lajos király egymás után hoz érveket, hogy Miklós végül is kegyelmet kaphasson, de György mindegyikre tud olyan választ adni, hogy öccsén már nem lehet segíteni. Lajos utolsó lehetőségként említi, hogy a cseh bajnok legyőzésével kegyelmet kaphat. Mint kiderült a beszámolóból, Miklós már elmenekült a háztól. A király és György párbeszédéből egyértelműen kiderült György aljas szándéka: királyi adománylevelet óhajtott szerezni a maga számára öccse vagyonáról. A király végül is csapdát állit Györgynek:<br />
"Öcséd örökségét, jól van, elfogadom,<br />
S rá te vagy a legméltóbb, tehát néked adom: <br />
Olyan feltétellel adom pedig néked, <br />
Hogyha holnap a cseh bajnokot kivégzed, <br />
Vár fokára tűzöd a levágott fejet: <br />
Úgy nyered királyi függő pecsétemet"<br />
Rögvest megváltozott György úrfi, hiszen lehetetlenség lenne, hogy ő szálljon szembe a cseh bajnokkal. Megsemmisítő erkölcsi vereséget szenvedett, célját nem érte el, harapófogóba került; válaszolnia kellett:<br />
"Mondom: nekem nem kell az öcsém vagyona, <br />
Én lemondtam róla, lelkemet ne nyomja." <br />
Hazament s nekiállt otthon a hajának, <br />
Nekiesett tépni, homlokát öklözni; <br />
Csak lesték a szolgák: kell-e már kötözni."<br />
<br />
Kilencedik ének<br />
Miklós éhesen, fáradtan, pénz nélkül bolyong Pesten, mikor hirtelen nagy zsivaj támadt körülötte. A vágóhídról elszabadult egy szilaj bika. Mindenki fejvesztve menekül, még a mészároslegények is biztos fedezéket keresnek, onnan biztatják a vágóhíd hat erős kutyáját az elszabadult állat megfékezésére. A bika lerázza magáról a kutyákat; tör-zúz mindent, ami útjába kerül, de Miklósnak sikerül megfékeznie a háborgó állatot. Miklós hősies tettéért azonban még egy jó szóra sem számíthat, még azt sem engedik meg neki, hogy a vágószínben kipihenje magát, mindössze egy darab májat vetnek elé, mint egy koldus kutyának.<br />
Magányos, megalázott, helyzetében döbben rá arra, hogy nem tudja az özvegynek adott szavát állni, páncél és megfelelő fegyverzet nélkül nem tud kiállni a cseh lovag ellen, a "rongyost" a küzdőtér közelébe sem engedik. Abban a reményben, hogy hátha ott találja még a két hősi halott édesanyját, rohan vissza a temetőbe. A fiúknak volt megfelelő öltözetük a bajvíváshoz, csak el kell kérnie. Hiába csillan fel a remény; az özvegyet nem találja. Végtelen fáradtságtól elgyengülve elalszik egy sírhalom tetején.<br />
<br />
Tizedik ének<br />
Mint a mesében, váratlanul megoldódik minden. Miklóst lódobogás veri fel álmából. Csodák csodája, a lovasban az öreg Bencét ismeri fel, akit édesanyja küldött a fiához, hogy legyen neki "hű ápoló cselédje". A cipóban, amelyet édesanyja maga sütött, száz arany bújt meg. Váratlanul megváltozott a világ a főhős számára. Egy aranyat nagy örömében elmulat Bencével a közeli csárdában, majd másnap megvásárolja a lovagi felszerelést.<br />
<br />
Tizenegyedik ének<br />
Ahogy megvirradt, Miklós egy csónakkal átkelt Budára, és megvett mindent, amire szüksége volt a viadalra. Az édesanyjától kapott pénzből jutott szép aranyos fegyverre, ruhára és cifra, új, ezüstös-aranyos, sallangos szerszámra Rigó lovának. Ahogy visszatért a csárdába, rögtön magára öltötte ékes lovagi viseletét, így indult a küzdelembe. Budán már minden készen állt a viadalra, a cseh lovag elbizakodottan várta új ellenfelét.<br />
"Egyszer jön a nagy cseh Buda vára felől, <br />
Táncol nagy lovával a korláton belől; <br />
Káromkodik csúnyán, a magyart böcsmérli: <br />
Hogy nincs, aki merje magát vele mérni."<br />
Ám a pesti oldalon feltűnt egy ismeretlen lovag, akit a tömeg örömujjongások közepette köszöntött. Az ismeretlen lovag a szokásoknak megfelelően leveszi fehér sisaktollát, amelyet a király vitézei azonnal átvisznek a bajnoknak, így megtörtént párbajra hívás. A hírnökök azonnal tudatják a királlyal, hogy egy magyar vitáz párbajra hívta a cseh lovagot, aki kíséretével rögtön a párbaj helyszínére siet. Közben a két lovag egyszerre indul a párviadalra, Miklós Pestről, a cseh bajnok Budáról. Egyszerre érnek a párviadal helyszínére, Miklós ahogy partra ér, rögvest elrúgja a csónakot. Hiszen a párviadalból csak egyikük távozhat élve.<br />
A bajvívás előtt Miklós kezét nyújtja a lovagnak, és úgy megszorítja a vitéz vaskesztyűs kezét, hogy a vér serken ki belőle. Igazi bajvívásra nem is került sor.<br />
"Elszörnyedt a bajnok Toldi erősségén. <br />
Aztán megragadta Toldi csak úgy kézzel, <br />
Rángatá a csehet szörnyű erejével."<br />
A cseh lovag életéért könyörgött Miklósnak, aki megkegyelmezett neki. A felajánlott vagyont azért fogadta el tőle, mert azt a két fiát gyászoló özvegynek szánta. A cseh azonban nem viselkedett lovaghoz méltón.<br />
"Mindent felfogadott a bajnok ijedten,<br />
S békével mentek a csónak felé ketten: <br />
Hát egyszer a nagy cseh, nekihúzakodva, <br />
Toldihoz hátulról nekivág orozva. <br />
Szerencse, hogy Toldi a Duna tükrében <br />
Meglátta s megkapá a kardot kezében. <br />
Leborult a nagy cseh: "Kegyelem! irgalom!" <br />
"Eredj, kérd Istentől: utad megmutatom.""<br />
Miklós már nem kegyelmezett ellenfelének, levágta az alattomos vitéz fejét. Mikor Miklós felmutatta a cseh bajnok levágott fejét, nagy üdvrivalgás fogadta mind a két parton.<br />
<br />
Tizenkettedik ének<br />
A király örömmel látja, hogy végre egy bátor lovag megmentette a magyar vitézek becsületét. Hasztalan kérdezte kísérőit, köztük Toldit is, ki lehet az ismeretlen vitéz. Jutalmul a vitézé lesz Toldi gyilkos öccsének birtoka. A párviadal után tizenkét aranyos vitéz vezeti Toldit a király elé. Miklós felfedi múltját a király előtt, szavaiból kiderül, hogyan vált gyilkossá, miért kellett földönfutóként elhagynia szülői házát, a királytól most kegyelmét vagy büntetését kéri. Lajos király már tisztán látja az álnok György mesterkedéseit, miként akarta testvéröccsét elveszejteni. Leleplezi az udvar előtt a rókalelkű gaz mesterkedéseit. A király nemcsak megkegyelmez Miklósnak, de bátyja birtokát is nekiadományozza. Miklós azonban nem tart igényt kapzsi testvére birtokára, mindössze annyit kér Lajos királytól, hogy seregében hadd legyen ő is a közemberek egyike. A király Miklóst vitézei, testőrei közé fogadja, és saját kardját csatolja derekára. Miklós öröme akkor válik teljessé, mikor megérkezik édesanyja, aki így szemtanúja lehet fia dicsőségének.<br />
"Rettenetes vitéz támadott belőle, <br />
Kalász-módra hullt az ellenség előtte, <br />
Védte az erőtlent, a királyt, országot; <br />
Csuda dolgairól írtak krónikákat <br />
Senki sem állhatott ellent haragjának, <br />
De ingét is odaadta barátjának, <br />
S ha nem ellenkedett senki országgal, <br />
Örömest tanyázott víg cimborákkal.<br />
Nem hagyott sok marhát, földet és kincseket, <br />
Nem az örökségen civódó gyermeket.<br />
De, küvel nem ér föl egész világ örökre, - <br />
Dicső híre-neve fennmaradt örökre."Unknownnoreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-17772360031572796282010-05-18T13:12:00.000-07:002010-05-18T13:12:29.688-07:00Katona József Bánk bánFőbb szereplők:<br />
II. Endre - magyarok királya<br />
Gertrudis - királyné<br />
Ottó - Berchtoldnak, a merániai hercegnek a fia, Gertrudis testvéröccse<br />
Bánk bán - Magyarország nagyura <br />
Melinda - Bánk felesége <br />
Soma - a fiuk<br />
Mikhál bán, Simon bán - Melinda bátyjai <br />
Petur bán - bihari főispán <br />
Myska bán - a királyfiak nevelője <br />
Solom mester - Myska bán fia <br />
Brendelekiben Izidóra - türingiai leány <br />
Biberach - lézengő ritter /lovag/ <br />
Tiborc - paraszt<br />
<br />
Történt az 1213-ik esztendő vége felé.<br />
<br />
Előversengés /Prológus/<br />
Ottó és Biberach párbeszéde Melinda elcsábításáról. Biberach hol biztatja Melinda elcsábítására a herceget, hol elveszi a kedvét. A beszélgetés végén megjelenik a királynő, aki közli öccsével, hogy már másnap el kell hagynia a palotát és az országot, mert megelégelte mulatságait. Ottót azonban ez nem zavarja, lényeg, hogy akkor még este el kell érnie célját.<br />
<br />
Első szakasz<br />
Helyszíne: A palota<br />
Melinda bátyjai, Simon és Mikhál bán beszélgetnek a mulatópalota vendégszobájában. Simon bár már túl van első fiatalságán, de örömmel újságolja testvérének, hogy bojóthi nemzetük, mely Spanyolországból az arab hódítás elől menekült magyar földre, nem fog kihalni. Az asszony egyszer elkergetett egy koldusasszonyt, akinek ikrei voltak, feslettnek, erkölcstelennek nevezte. A sors most azzal büntette az asszonyt, hogy hetesikreknek adott életet A nő szégyenében meg akarta ölni hat gyermekét, de akit ezzel megbízott, az elmondta a titkát Simonnak, és most ő neveli titokban a gyermekeket.<br />
Közben más vendégek is jönnek, megérkezik az elégedetlenek vezére, Petur. A terem tele van léhűtőkkel, akik nem tőrödnek semmivel, vígan mulatoznak. Míg a talpnyaló urak a királynő egészségére isznak, Petur a magyar szabadságra üríti poharát. Petur kivételével mindenki elmegy az utolsó táncra, Petur azonban Bánkot várja. A bánt ő hívatta haza országjáró körútjáról, hogy lássa, mi folyik a palotában. Petur egy titkos találkozóra hívja Bánkot, ahol nyugodtan beszélhetnek. A jelszó: "Melinda". A nagyúr feldúltan veszi tudomásul, hogy ártatlan felesége neve leplez egy titkos találkozót Felesége nevének említése nyugtalanná teszi, Tiborc szavaira sem tud figyelni. Egyre nő a gyanakvása; elhatározza, hogy végére jár a titoknak, és Peturhoz indul. Biberach megviszi a jó hírt Ottónak, hogy Melinda hajlandó találkozni a herceggel. A hercegbe reménytelenül szerelmes Izidóra, miután Ottó elrohant, hogy találkozzon Melindával, már csak Biberachhal tud beszélni, és nyilvánvalóvá válik számára, hogy a merániai ifjú Melindát szereti.<br />
Ottó térden állva vall szerelmet Melindának, az asszony azonban felháborodottan utasítja vissza szavait, hiszen ő egy embert, a férjét, Bánkot szereti. Azonnal távozásra szólítja fel a férfit, ám ő hajthatatlan, és próbálja szerelméről meggyőzni Melindát. Ottónak sikerül megfognia Melinda lecsüngő kezét, és azt a homlokára szorítja, ezt a mozdulatot látja meg a visszatérő Bánk, aki valamiért visszatért a terembe, és egy rejtekajtó mögött ott is marad. Mikor térdre borul Melinda előtt, az asszony büszkén szól férjéről, ki nem borult térdre előtte. Szerinte aki letérdel, az vagy imádkozik, vagy ámít. Megvető szavakkal akarja magára hagyni a herceget, és ahogy távozik a teremből, szembetalálkozik a királynéval és kíséretével. Gúnyos szavakkal köszöni meg a királynőnek, hogy neki, az "együgyű" vidéki asszonynak milyen "édes örömöt" szerzett Gertrudis Melinda távozása után a kíséretét is elküldi és kérdőre vonja testvérét, hogy mi volt az előbbi jelenet. Dühös az öccsére, hiszen viselkedése a király udvarban neki kellemetlen lehet, de ha azt hallaná, hogy öccse kontár volt Melinda elszédítésében, azt mélységesen szégyellné.<br />
A bosszúság és szégyen között őrlődő Ottó újra Biberachtól kér tanácsot, aki azt javasolja neki, békítse meg a nénjét, mondja azt, hogy sokat hallott a magyar asszonyok állhatatosságáról, és csak próbát akart tenni, így a királyné majd maga vezeti őt Melindához. Kérje azt, hogy elutazása előtt még ürítsenek egy János-áldást, és két port ad a hercegnek, egy altatót a királynénak, és egy hevítőt Melindának, hogy ezt keverje a hölgyek italába. Ha a királyné elalszik, a herceg nyugodtan visszatérhet Melindához. Ottó a királyné után siet, Biberach pedig, hogy minden oldalon bebiztosítsa magát, Peturékhoz indul.<br />
Miután távoznak, Bánk előlép a rejtekajtó mögül, és irtózva gondol királynéja ördögi szavaira. Az első szakaszt a bán nagymonológja zárja. Bánk a közösség iránt érzett kötelességei és a magánéleti problémái között vergődik.<br />
"Bánk De hát Melinda! Ó! Hát a haza! Itten Melindám, ottan a hazám - a pártütés kiáltoz, a szerelmem tartóztat. - Énrám bíz a szunnyadó gondatlan -, énrám tevé le a szegény paraszt elfáradt csontjait nem vélik ők a zendülést, mivel Bánk a király személye -, esküszöm, meg is fogok felelni ennek, és habár tulajdon síromon fog is a békességetek virágzani. -"<br />
<br />
Második szakasz<br />
Helyszín: Petur háza.<br />
Petur házában tanácskoznak az összeesküvők. Bár abban egyetértenek, hogy a helyzet így tarthatatlan, mégis megrettennek Petur elszántságától, aki egyetlen megoldásnak azt látja, ha a királynőt letaszítják a trónról. Bánk megérkezik, és Petur felvázolja előtte a helyzetet. Bánk józanul és higgadtan védi a királynőt<br />
"És tagja légyek e rossz társaságnak itt én is? Ártatlan vért ontani segítsek? És abban eszköz legyek, hogy jajgasson a szabadságunk miatt szegény magyar hazám? Az élteteket s a nyugalmatokat kockára tégyük polgártársainknak, kik, mint szülőinket, bennünket is tápláltak! - És miért? Mivelhogy ez asszonynak a hatalma büntetlen teszi azt, mit a közönséges zsivány talán fizetne életével is?! - Vétkül tulajdonítsuk azt neki, hogy a felekezetét jobban szeretné, mint a magyarságot? - Ha németek között közületek király lehetne e nem elsőbb volna-e előtte még ott is a magyar?"<br />
A békétlenek igazat adnak neki, Peturt azonban nem győzik meg a bán higgadt szavai, ha a többiek el is árulják őt, nem adja fel, ha kell, egyedül hajtja végre tervét.<br />
"Nem kényszerítelek - magam is tudok hóhérja lenni azon utálatosnak!"<br />
Bánk azonban útját állja Peturnak, kemény szavakkal szól a lázongóhoz, a király távollétében az ő szava Endre parancsa, ha kell, vasra vereti őt. Bánk a király iránti régi hűségére emlékezteti a lázongó főurat, Petur megenyhül, a két nagyúr egymással megbékélve összeölelkezik.<br />
A megnyugodott társaságba ekkor kér - a jelszó segítségével - bebocsátást Biberach. A társaság mint egy árulót fogadja, ő, hogy befogadják, elmond mindent. A királyné azért küldte el Bánkot országjáró körútjára, és hozatta fel az udvarba a bán feleségét, hogy Ottó nyugodtan udvarolhasson Melindának. Bánk elrohan, és arra kéri a többieket, itt várják meg őt.<br />
<br />
Harmadik szakasz<br />
Helyszín: Melinda szobája<br />
A bán nem hisz Melinda szavainak, és előtte térdelő felesége arra kéri, ölje meg őt. Bánk megátkozza alvó kisfiát, zavarodottan beszél, kusza szavai alig érthetőek, nem a megtörténteket tagadja, csak magát nevezi bűntelennek, ő mindössze annyira emlékszik, a királyné álmos volt, aludni ment. Bánkban asszonya szavai szörnyű gyanút ébresztenek. A betoppanó Izidóra szavai is csak megerősítik gyanúját.<br />
Megjelenik Tiborc, és a nagyúr a pór szavaiból szembesül a jobbágyság helyzetével Tiborc monológja a dráma egyik legszebb jelenete. Kiáltó az ellentét a jobbágyság nyomorúsága és a királynő és udvarnépének fényűző és léha életmódja között.<br />
"Tiborc Ő csorda számra tartja evész szolgáit, éppenséggel mintha minden hajszála egy őrzőt kívánna; sok meránit, ollykor azt hinné az ember, hogy tán akasztani viszik, úgy körül van véve a léhűtőktől; s mi egy rossz csőszt alig tudunk heten fogadni. Ö táncmulatságokat ád szüntelen, úgy mintha mindég vagy lakadalma, vagy keresztelője volna: és nekünk szívünk dobog, ha egy csaplár legény az utcán elönkbe bukkanik, mivelhogy a tartozás mindjárt eszünkbe jut. A jó merániak legszebb lovon ficánkolódnak -, tegnap egy kesely, ma szürke, holnap egy fakó -: nekünk feleség s porontyainkat kell befogni, ha veszni éhen nem kívánkozunk. Ők játszanak, zabálnak szüntelen, úgy, mintha mindenik tagocska bennek egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk kéményeinkről elpusztúlnak a gólyák, mivel magunk emésztjük el a hulladékot is. Szép földeinkből vadászni berkeket csinálnak, ahová nekünk belépni sem szabad; s ha egy beteg feleség, vagy egy szegény himlős gyerek megkívánván, lesujtunk egy rossza galambfiat, tüstént kikötnek; és aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített"<br />
Bánk először Tiborcot is a megnyugvásra intené, sorsa az, hogy törjön békességgel, már nincs miért az éhező pórnépnek tűrnie. Hiszen akit a szegénység szorongat, az már a poklot nem féli, és a mennyország sem jön oly szép színben a szeme elé. Megfogalmazódik a főúrban, hogy mind a nép sorsáért, mint saját szerencsétlenségéért a királynő a felelős. Bánk az agg parasztban felismeri egykori megmentőjét, aki huszonhat évvel korábban őt és apját megmentette. A nagyúr egy erszényt ad neki, és rábízza Melindát, hogy vigye haza ősi várába. Miután Tiborc távozik, Bánk magához veszi kisfiát, hogy mindenre felkészüljön, és ha szükséges, őt mentse. Bánk fiával távozik, a megérkező Biberach egyedül marad, így találja őt a feldúlt Ottó. A királyné mindent megtudott, most mindenhol öt keresteti, ő nem Melindától, és nem Bánktól, kizárólag dühös nénjétől tart, aki Myska bánnal keresteti. Biberachot azonban már nem érdekli a herceg, eddig is csak saját érdekei miatt, kizárólag a haszonért volt mellette. Szavai feldühítik a herceget, dühösen fenyegeti meg a rittert, ám ő közli vele, hogy tudja, ki volt Fülöp király gyilkosa. A kétségbeesett herceg hátulról ledöfi Biberachot. A megérkező Myska bán, aki a királynő üzenetét hozza a hercegnek, hogy elrejtőzzön, már csak a haldokló udvaroncot találja, aki felfedi gyilkosát, és megígéri, hogy nagy titkot fog felfedni melyek a királynét és az országot érintik.<br />
<br />
Negyedik szakasz<br />
Helyszín: A királyné szobája<br />
A királyné a szobájában van, Izidóra lép be hozzá. Arra kéri úrnőjét, engedje meg számára, hogy hazatérjen. Ő szerette a herceget, a vitézt, még akkor is, amikor megcsalta őt, de a vitéz bemocskolta magát, gyilkossá vált. Elmond mindent a királynénak. Ő egész este a herceg nyomában volt, amikor a királynő elálmosodott és aludni tért, Biberach jött hozzá, és arra kérte, hogy azonnal szóljon Melindának, mert mind a királynő, mind Melinda bódító szert kapott. Ő azonban, mivel a királynő italába csak altatót kevertek, Melindához siet. Melinda szobájából látta kifutni a herceget A betoppanó Bánknak mindent elmondott, és a feldúlt nagyúr bezárta egy oldalszobába, ahonnan csak órák múlva tudott kiszabadulni. A királyné ekkor tudja meg, hogy Bánk hazatért, és Izidóra azt is elmondja, hogy Biberach gyilkosa Ottó. A királynő bár átkozza öccsét, de máris a megoldáson gondolkozik. Azonnal Melindát hívatja, és arra akarja rábírni, hogy távozzon az udvarból. A zavarodott Melinda már nem tisztel senkit és semmit, a királynét okolja családja és saját vesztéért, megátkozza, hogy tönkretette a családját, beszennyezte a nevét, mely most már a becstelenséggel vált eggyé. Csak akkor engedelmeskedik a királynénak, amikor bátyja, Mikhál szavát hallja meg a folyosóról, és nem akar vele találkozni, nem akarja, hogy a férfi is megtudja, mi történt Melindát az udvarhölgyek vezetik el.<br />
Mikhál akar a királynéval beszélni. Figyelmeztetni szeretné az asszonyt a készülő pártütésre, kéri, hogy térjen jobb belátásra, változtasson viselkedésén, hiszen az életével játszik, adja vissza híveinek mindazt, tőlük rabolt el.<br />
"Mert biz ezt raboltad el, s od'adtad a saját hazádbeli udvornikidnak."<br />
Gertrudis gőgösen hallgatja a jó szándékú szavakat, sőt elviteti az ősz öreget.<br />
Tiborccal jön Bánk, Gertrudis megijed, mert azt hiszi, a számonkérő Bánk jött el hozzá. Vissza akarja adni Melindát a férjének. Bánk először megtagadja az asszonyt, majd megszánja a megtört nőt, és megmondja neki, hogy gyermeküket Mikhálra bízta, akit a királyné parancsára épp most vetnek a börtönbe. Bánk Melindával és Tiborccal távozni akar, de a nagyurat a királyné korábbi akaratát megmásítva, maradásra szólítja. A bán feleségét Tiborcra bízza. Gertrudis gőgösen kéri számon a bántól, hogy mért tért vissza lopva a királyi udvarba, hogy mert egy ártatlan fiatal lányt órákra bezárni. Gertrudis támadására Bánk nyugodtan, higgadtan reagál. A főúr annyit jegyez meg, hogy<br />
"Mikhál: A nyúgodalmat, békességet és az életen való gyönyörködést - a volt vagyont, a testi-lelki megelégedést, fazékok mellől a fát, ételekből a húst és ágyokból a szalmát - nem érdemes becsületesnek lenni."<br />
Gertrudis hatalmi szóval próbálja meg elküldeni Bánkot, de a bán hatalma nagyobb, ezért a királynő nem parancsolhat neki. Az ország kínjaival körútján szembesülő nagyúr felsorolja a nép és a személyes sérelmeit, támadja a királynő uralkodási elveit. A királynő Melindát is megátkozza. A kétségbeesett Gertrudis segítségért kiált, és jajszavára Ottó lép be, de miután Bánkot meglátja, gyáván megfutamodik, és bezárja maga mögött az ajtót. Bánk bosszúra készen rohan Ottó után, de a bezárt ajtón át nem tud bejutni hozzá, átkot szór a gyalázatos emberre és az országra, mely őt szülte. Gertrudis, aki menekülni akart, Bánk utolsó szavára, melyben hazáját átkozza, felkap egy tőrt, a férfi azonban kicsavarja az asszony kezéből, és feldúlt állapotában végez vele.<br />
A sebesült királynét Myska bán fedezi fel, a haldokló Gertrudis Ottót nevezi gyilkosának, aki rémülten tiltakozik ez ellen. A békétlenek élén Petur ront be, de a király serege már megérkezett, és Solom mesterrel, Myska bán fiával az élén, kiűzi a békétleneket a palotából.<br />
<br />
Ötödik szakasz<br />
Helyszín: A királyi palota<br />
A királyi palotában a királyné ravatalánál a gyászt viselő udvornikok a történteket tárgyalják. A gyászolók között van Izidóra is. Megérkezik a gyásztól megtört király, Solom mester jelenti, hogy mi történt, és közli urával, hogy Ottó eltűnt, és a lázadó Peturral, akit a királyné gyilkosának tartanak, leszámolt. Foglyot is hozott magával, Simont, aki azonban azt állítja, ők már halva találták a királynét, nem lehet Petur bán a királyné gyilkosa. Mikhál bán a kis Somával járul a király színe elé, felsorolja a királyné bűneit, aki az ősz öreget is, mint közönséges bűnözőt, záratta a tömlöcbe, csak azért, mert nem akart testvére gyilkosa lenni. A király képtelen elhinni halott asszonyát ért vádakat. Bánk lép a terembe, hatalmi jelvényeit a koporsó aljára vágja, bevallja és vállalja a tettét. Kemény szavakkal vádolja a királynét, és gyilkosnak nevezi őt, aki tönkretett egy országot.<br />
"Király Gyilkos?<br />
Bánk: Az több. Ha tízszer, harmincszor megölt, ha kincsemet rabolta el, ha széjjelszaggatta gyermekeimet, feleségemet, - még tán megengedhettem volna... de ő jónevét ölé meg nemzetemnek rút öccse által, s a feláldozott becsületet kiűzte udvarából."<br />
Endre keserűen jegyzi meg, hogy a győztes királyt ez fogadja a hadból hazatérve, hogy hitvese koporsója mellett kell reszketnie saját népétől. Bíró elé akarja a bánt állítani, ő azonban büszkén utasítja vissza, a király nem lehet az ő bírája, hiszen neve jobban be van mocskolva mint az övé. Petur bánt és családját most irtják ki, pedig a bán mindig hűséges volt urához. Petur bán halálakor megátkozta a királynőt és gyilkosát is, egyedül csak királyát és hazáját áldotta. A király lovagi párbajra hívja a gyilkost, de a bán visszautasítja, ő a királlyal nem száll szembe.<br />
"Bánk: Királyom! Én veled nem harcolok! Szent vagy te énelőttem - Istenem s hazám után a legszentebb."<br />
Leoldja a kardját és a király elé helyezi, és a kezébe adja sorsát. Solom mester vállalja, hogy a király helyett ő áll ki a nagyúr ellen. Bánk először vonakodik párbajozni, hiszen sajnálna egy merániai asszonyért egy ilyen nemes vitézt, de látva az ifjú eltökéltségét, nem hátrál meg. Myska bán érkezik, akinek a haldokló Biberach mindent bevallott, a királyné ártatlan volt, Ottó cselszövéseiről semmit nem tudott. Bánk ettől a hírtől összeomlik, a király fiával együtt végezni akar vele. Mikhál a gyermeke életéért könyörög, vagyonáról, mindenéről lemond, csak annyit kér Endrétől, a száműzetésbe hadd vigye magával az ártatlan gyermeket.<br />
Bánk ekkor tudja meg Tiborctól, aki eddig a palota egyik szegletébe húzódva állt, hogy Melindát Ottó párthívei megöltek. A bán összeomlása végleges, mikor a király el akarja vitetni, párthíve Solom mondja: "Király, a büntetés már ennek irgalom."Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-77920742477121080282010-05-18T13:11:00.001-07:002010-05-18T13:11:03.766-07:00Vösömarty Mihály Csongor és TündeCsongor és Tünde /1831/<br />
<br />
Szereplők:<br />
Csongor - ifjú hős<br />
Kalmár, Fejedelem, Tudós - vándorok <br />
Balga - földmívelő<br />
Dimitri - boltos rác<br />
Kurrah, Berreh, Duzzog -ördögfiak <br />
Tünde - tündérleány<br />
Ilma - Balga hitvese, Tünde szolgálója <br />
Mirígy - boszorkány <br />
Ledér - Mirigy csúf lánya<br />
<br />
Első felvonás<br />
Csongor hosszú vándorlás után érkezik egy kertbe, a virágzó tündérfához, amely alatt Mirigy ül összekötözve. Csongornak elmondja Mirigy, hogy éjszakánként a fa csodálatos arany gyümölcsöket terem, ezeket azonban élő ember nem szerezheti meg, éjjel a fa őrzője elalszik, és mire felébred, a gyümölcsöknek nyoma vész. Mirigy mindent megpróbál, hogy elérje Csongornál, hogy megszabadítsa őt, de az ifjú ezt nem teszi meg, így Mirigynek el kell mondania az igazat. A csodafa gyümölcseit a fa ültetője, a szép tündérleány viszi el. Csongor ezután elengedi a csúf Mirígyet, aki boszorkány-hálaképpen megátkozza.<br />
"Mirígy Áldjon isten - megbúszúllak -<br />
E jó tétedért - megfojtalak,Csak tehetném - légy szerencsés - <br />
Mint az ördög a papsüvegben."<br />
Csongor mialatt azon tűnődik, hogyan kerülhetné el a delejes álmot, két alakot lát közeledni a fa felé, s hogy ne vegyék észre, elrejtőzik. Az egyik alak a csodálatos szépségű tündérleány, a másik a kísérője, Ilma. Ilma éppen Csongorról mesél Tündének, aki szomorúan hallgatja szavait, hiszen már régóta keresi hasztalan kedvesét, Csongort. Ezért nem is akarja elhinni Ilma szavait, aki megmondja neki, hogy a fa lombjai között Csongor rejtőzik. Tünde szerelme mellé fekszik, és ott várja a csalogány szerelmes dalát. Mirigy azonban rossz szemmel nézi kettőjük boldogságát, Csongor szerelmét saját lányának szeretné megszerezni, ezért levág egy tincset Tünde hajából. Hajnalban Tündének búcsúznia kell. Csongor marasztaló szavai ellenére sem maradhat, csak annyit tehet, hogy biztosítja a fiút szerelméről, és megígéri neki, hogy magányában gondolni fog rá. Csongor reménykedve ígéri szép szerelmének, hogy meg fogja találni. Tünde arra kéri a fiút, hogy soha ne felejtse el őt.<br />
"Tünde: Most és többé nem soha. <br />
Csongor, ah ne légy felejtőm. <br />
Hű szerelmem e kebelben, <br />
Mint az általültetett ág, <br />
Mely tavaszt és új napot vár, <br />
Úgy fog várni évről évre, <br />
És örökre nem virítni - <br />
Csongor, ah, az éj múlik, <br />
Végzetemnek űz hatalma. <br />
Tünde búcsút mond, siralmast, <br />
Az örömnek és neked."<br />
Csongor mintha álomból ébred, úgy eszmél magányára, Ilmától próbálja megtudni, hol találhatja meg Tündét Tündérhonban. Ilma először talányt mond, majd ennyi segítséget ad a szerelmes ifjúnak:<br />
"Sík mezőben hármas út <br />
Jobbra, balra szerte fut, <br />
A középső célra jut. <br />
Csongor úrfi, jó szerencsét."<br />
Csongor úrfi azonnal útnak indul, hogy megtalálja kedvesét. Útját három ördögfióka keresztezi. Mirigy lányát keresi az erdőben, akit hajdanán rókává változtatott. Most azt tervezi, hogy újra visszaadja neki eredeti alakját, Tünde aranyhajával beborítja, így majd Csongor beleszeret. A róka után indul a harasztba, hogy fellelje leányát. Ilma és Tünde, hogy segítsék Csongort, jeleket hagynak neki az úton, hogy könnyebben rájuk találjon. Tünde és Ilma lábnyomát hagyja a homokban, és Ilma még tesz mellé egy nagy fület is, férje, Balga címerét.<br />
<br />
Második felvonás<br />
Csongor megérkezik a hármas útra, ahol a középsőn kéne folytatnia az útját, de melyik nem közép itt, hisz egymásba összefutnak, és egy csekély ponton nyugosznak. És köztük rengeteg ország és rengeteg tenger. Fellép a hármas útra, ahol három vándorral találkozik, akiktől azt tudakolja, hol találhatja Tündérhont. A Kalmár szerint ott, ahol a pénz, a Fejedelem szerint ott, ahol ő, azaz a hatalom van. Arra biztatja Csongort, hogy álljon be a seregébe és harcoljon az ő oldalán, vagy ha fellelte Tündérhont, ő majd meghódítja és rabságra fűzi minden emberét. Csongor kérdésére a Tudós sem tud válaszolni, szerinte a tündérvilág pusztán egy álom.<br />
"Költök világa, szép tündérvilág,<br />
Mi kár, hogy álom, gyermeknek való! <br />
Ébredj föl, vagy, ha még álmodni jobb, <br />
Menj, álmodd vissza, amit álmodtál, <br />
Mert a valóság csalt remény. -"<br />
Csongornak e vándor sem segített, hiszen az egyik mint bálványt imádja a pénzt, a másik romba döntené a világot csak azért, hogy ő lehessen az úr, a harmadik társa a rémisztő magány. Így csak a szerelemben bízhat, hogy majd az segít neki megtalálni Tündérhont.<br />
"Oh, szerelem, gyújts utamra csillagot, <br />
S te légy vezérem Tündérhon felé."<br />
Balga akad az útjába, így vándorútjukat együtt folytatják, és Balga szerencsésen fölfedezi az Ilma által hagyott jeleket. Meghallják, amint a három ördögbóka ordít, akik örökségükön, a láthatatlanná tévő paláston, a távolságot legyőző bocskoron, és a csodatévő ostoron marakodnak, hiszen a csodálatos tárgyak csak együtt hasznosak. Csongor elvállalja a döntőbíró szerepét, és furfanggal megszerzi mind a három holmit.<br />
"Halljátok szóm. Háromé <br />
E jószágok nem lehetvén, <br />
Egyre kell majd jutnia; <br />
Rakjátok le hát előmbe, <br />
Fussatok föl a hegyekbe, <br />
S aki elsőbb ér ide, <br />
Mind a hármat az vigye."<br />
Balga nem tud elmenekülni, az ördögbak rajta kérik számon, hogy hova tűnt Csongor az ő holmijaikkal. Balga, hogy utolérje gazdáját, azt mondja az ördögfiaknak, megmutatja, hogy hol lakik az ura, de hát miattuk sebesült meg, nem tud menni, így az ördögfiak kocsijukba teszik és úgy viszik Csongor nyomába.<br />
"Balga:<br />
...A nagyobb úr én vagyok. <br />
Csongor úrfi rossz lovon ment, <br />
Három lóval én kocsin."<br />
<br />
Harmadik felvonás<br />
A bokrok között egy gyalogút visz egy palotához; Mirígy jön. A csúf boszorkány meghallja, hogy az ördögbak szekere közeleg, kővé változik, hogy kihallgassa beszédüket. Balga megtalálja Csongort. Ilma és Tünde jön, a tündér tudja, hogy most a Hajnal birodalmában járnak, ahol az a lány, ki szerelmeséhez szól, el is játssza kedvesét. A napnak mindössze egyetlen órájában, mikor a Hajnál egy más ország szélinél mulat, akkor tölthetnek el a szerelmesek egymással egyetlen órát. Meglátják, hogy Balga és Csongor közeleg, Tünde arra biztatja Ilmát, hogy siessenek, és az erdő szélén egy tisztes özvegyasszonynál hagyjanak üzenetet, hogy délben hol találja Csongor Tündét. Tünde engedve Hajnalhon íratlan törvényeinek, megállja, hogy szóra se méltassa Csongort, ezzel kétségbeesésbe kergeti ifjú szerelmesét. Csongor már épp összeomlana, amikor Balga újra felfedezi Tünde és Ilma lábnyomát, és a jelek újra boldoggá teszik Csongort.<br />
Mirigy az ördögfiak szekerén jön, és hogy bosszútervét végrehajtsa Csongoron, szövetséget köt az egyik manóval, Kurahhal. Az ördögfi segítségéért cserébe megígéri, hogy segít neki visszaszerezni a Csongor által ellopott varázserejű tárgyait. Csongor tőle fog szállást kérni, hiszen nem is sejti majd, hogy a tisztes özvegy képében Mirigy rejtőzik, Kurrahnak csak annyi a feladata, hogy délben Balga alakjában Csongorral egy kertbe menjen, és ott a tőle kapott por segítségével Csongort elaltassa.<br />
Miután Kurrah elmegy, Mirigy találkozik a lányával, akit az erdei hajlékba visz, hogy ott Tünde aranyhajával felékesítve várja Csongort.<br />
<br />
Negyedik felvonás<br />
Mirigy házának udvarán Csongor és Balga jönnek, míg Csongor megparancsolja Balgának, hogy amíg ő elmegy, maradjon itt a ház udvarán, ne menjen sehova. Kurrah a tervnek megfelelően foglyul ejti Balgát, megkötözi és az ólba rejti. A visszatérő Csongort már ő fogadja Balga ruhájában, és Balga beszédét utánozva. Balga az ólból próbál kiabálni, és figyelmeztetni Csongort, de az ifjú nem veszi észre. A házban ezalatt Mirígy kiokítja Ledért, hogyan viselkedjen Csongorral. Kurrah az álomporral elaltatja Csongort, a varázsszer hatására mély álomba zuhan. Tünde kétségbeesve látja, hogy kedvese álomba merülten várja őt.<br />
,Jaj nekem! mit látok ott? <br />
Alva vár Csongor engem? <br />
Aki érte a halálból <br />
Vissza tudnék lelkesedni, <br />
Alva vár-e engem ő?"<br />
Tünde mindent megpróbál, de hasztalan, nem tudja szerelmét felkelteni. Tünde végül feladja hiábavaló próbálkozását, és Ilmával együtt mennek tovább "gyász útjukra". Kurrah felébreszti Csongort, és elmondja neki, hogy itt voltak a tündérek, Csongor az ál-Balgát hibáztatja a történtekért, és azt is tudja, hogy szerelmének immár örökre vége.<br />
"Átkozottak gyermeke, <br />
Mindeneknél átkozottabb, <br />
Haj, most merre térjek én?<br />
Oh, az elveszett időt <br />
Melyik isten, melyik ember <br />
Szerzi vissza életemnek?<br />
Elment, mint sebes hajó, <br />
Nyom helyett örvényt hagyó, <br />
Melyben elmém sírja nyílt meg, <br />
S összetépett lelkemé."<br />
A házban tünde aranyhajával felékesítve Ledér Csongort várja, de helyette Balga érkezik, akinek sikerült kitörnie az ólból. Ledér a bolondját járatja Balgával, majd eltűnik. Csongor a házban talál rá szolgájára, akit azzal vádol, hogy ő volt az, aki miatt elvesztette Tünde szerelmét, de rájön, hogy a manók szedték rá, akit ő Balgának hitt, az csak az egyik ördög volt.<br />
Csongor rájön, hogy most már minden elveszett, Tündét sose leli meg, az ő sorsa az örökkévaló magányos bujdosás.<br />
"Oh, a végtelen világon <br />
Senki sincs boldogtalan, <br />
Én egyedül vagyok az."<br />
Mirigy szövi tovább ördögi tervét<br />
,,...Tünde, Csongor elmenendők<br />
A bereknél, és tanácsot <br />
Tőlem, általam veendők.<br />
És elrontom a szerelmet, <br />
És helyette veszedelmet <br />
Mag gyanánt vetek beléjök, <br />
Hogy magokban vesszenek."<br />
Felkutatja a jövendőt mutató kutat, hogy odacsábítsa Tündét és Csongort. Ilma és Tünde jön a kúthoz, Ilma belenéz és boldog, hogy Balgát látja benne. Ilma örömét látva Tünde is belenéz a kút vizébe. Mirigy gonosz varázslatának köszönhetően Tünde úgy látja Csongort, mint aki mást szeret, boldog egy másik leány oldalán, majd ezt a lányt is hűtlenül elhagyja. Tünde összetörve távozik Ilmával.<br />
Mirigy közben egy jóstanácsot ígérő kislány képében a kúthoz csalta. Csongort, majd egy fekete fátyollal borította be a kutat. A kúthoz megérkezik Csongor és Balga. Csongor a jóstól szerelme sorsa felől tudakozódik, és válaszként a kútból egy lányalak tűnik fel, mely Csongornak integetve tovaleng.<br />
Mirígy terve beválik, Csongor követi az álmok szülte teremtményt. Mirigy ujjong a sikerén, úgy gondolja, elérte a célját, Tünde aranyfája az övé, szép almája most már neki terem.<br />
"Meglön amit, s mint akartam, <br />
Most aranyfa, szép gyümölcsöd, <br />
Szép almád nekem terem. <br />
Meglopom, meg! az lesz dolgom, <br />
S a manókat kergetem."<br />
<br />
Ötödik felvonás<br />
Tünde és Ilma útja a kietlen tájon át az Éj országába vezetett. Itt él az Éj gyászasszonya, akinél rejtve vannak a jövendők titkai. Az Éjtől tudja meg Tünde, hogy amiért elhagyta hazáját, és a földi szerelmet kereste, örökre számkivetett lett, ezentúl a halhatatlanság, a századok helyett csak órák jutnak neki, rövid gyönyörnek kurta évei. Az Éj parancsára azonnal el kell hagynia birodalmát.<br />
Csongor fádhatatlanul követi az álmok elérhetetlen tündérét, mígnem a hármas úrhoz ér, ahol a csábító alak eltűnik. Ura után ment Balga is, aki lebegő étkek nyomában haladt, ám a hármas úton azok is eltűnnek. A kereszteződésnél Csongor régi ismerőseit látja viszont, igaz, némileg megváltozva. A Kalmár összehordott kincseit elvesztette, éhezve, fázva, rongyokban, betegen poroszkál. A Fejedelem, ki egykoron a világ ura volt, akaratának engedelmeskedve várak dőltek, egy intésére országok dőltek romba, és épültek újak, hajdanán hatalmas volt, de hatalma csak magányt adott néki. Most elhagyatva, megcsalatva, árulás és bosszú áldozata lett. A Tudós, aki csak a tudás határáig jutott, most a kétségek tengerében hányódik. Csongor úgy érzi, nyugalmat már csak a magány rejtekében találhat, távol a világ zajától.<br />
"El innen a magánynak rejtekébe,<br />
El, ahol ember nem hagy nyomot. <br />
Derűs homályban, szélmoraj között <br />
Az észmerengés búja ott lakik. <br />
Ott álmodoztat ifjú képzelődést <br />
Elmúlt szerelem és meghiúlt remény, <br />
S a szív halála lassú, nem gyötör."<br />
Tünde Ilmával vándorútjuk végén egy kertben pihen meg, és - Ilma tiltakozása ellenére - hervadásra ítéli a férfihűség képét is megtestesítő tündérfát.<br />
Mirígy mindenáron meg akarja szerezni az aranyfát, és mivel másképp nem boldogul, tíz körmével akarja kivájni. Közben visszatérnek a manók, a három ördögfi, újra találkoznak, és békét kötnek egymással. Meglátják Mirigyet, és most már együttes erővel Mirígy vesztét akarják, és a boszorkányért cserébe bőséges jutalomra számítanak. A manók a rút banya minden könyörgése és átkozódása ellenére is elfogják Mirígyet. Tünde, aki eddig elrejtőzve állott, most előjön, mindent hallott, most már tudja, hogy gonosz cselszövés áldozata lett, és fényesen megjutalmazza a manókat. Megparancsolja nekik, hogy álljanak őrt, és akit a fa tövében pihenni látnak, azt kötözzék meg.<br />
Csongor érkezik a fához, magányosan, reményvesztetten és keserűn, a manók rejtekhelyükből előrohanva megkötözik őt Csongor már végleg feladta a harcot, már csak nyugalomra vágyik, lefekszik a fa tövében és elszenderül, és kedvesének szép szeméről álmodik. Tünde jön a manókkal, és a durva kötelet a szerelem rózsaláncára cseréli az ifjún. Közben Balga és Ilma is újra egymásra talál.<br />
Egy kis idő elteltével a tündérfa helyett egy csodálatos palota emelkedik nagy roppanással, Csongor felébred. Nem érti, mi történt vele, hogyan kerül rá a válláról leomló rózsalánc. Tünde és kísérői lefátyolozva jönnek. Tünde egyedül szólítja meg Csongort, aki az őt ért tengernyi szenvedés után már a halált is örömmel fogadná. De a halál nem büntetés annak, ki halni vágy, a fényalak megengedi neki, hogy válasszon a magányos bolyongás és a szerelem között, és félrevonva fátyolát, felfedi magát szerelme előtt.<br />
Így végre tengernyi kín és gyötrelem után a szerelmesek egymásra találnak, és a bajoktól távol csendes boldogságban élnek majd.<br />
"Csongor, ah, elfárad a szó,<br />
És az ész elégtelen <br />
Elgondolni, elbeszélni, <br />
Amit e megáradott szív <br />
Boldogsága tengerében <br />
Érez és tud, sejt s óhajt. <br />
Jer, nyugodjál e karok közt,<br />
S hagyj nyugonnom karjaid közt. <br />
Háboríthatatlanúl. <br />
Így fogunk mi csendben élni, <br />
S a bajoktól messze lenni; <br />
Hagyd virágzó ajkaidnak <br />
Rám omolni csókjait,<br />
És fogadd el ajkaimnak<br />
Szívből áradt válaszit.<br />
Megzavarhatatlanúl<br />
Így fogunk mi kéjben élni,<br />
S a világgal nem cserélni."Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-37464815805915189602010-05-18T13:09:00.001-07:002010-05-18T13:09:02.811-07:00Puskin AnyeginJevgenyij Anyegin /1823-1831/<br />
<br />
"Nem a hideg, kevély világnak, <br />
Neked szántam regényemet. <br />
Bár adhatnék a hű barátnak <br />
Ennél méltóbb hűségjelet, <br />
Méltót hozzád, szép tiszta lélek, <br />
Te szárnyaló és egyszerű, <br />
Kiben költői álmok élnek. <br />
Vedd elfogult kezedbe, kérlek, <br />
Pár tarka fejezet csupán,<br />
Van köztük bús is, van vidám is, <br />
Van népies és ideális; <br />
Kissé gyarló gyümölcs talán:<br />
Sok zsenge s hervadt színű évem, <br />
Mulatság, ihlet s egy sereg <br />
Álmatlan éj, borús kedélyem <br />
S hűvös látás termette meg."<br />
<br />
Első fejezet<br />
Megismerjük a főszereplő Anyegint, aki a Néva-parton születet, és neveltetése nem sokban különbözött a nemesifjakétól. Apja a cári szolgálatában állott, bár tönkrement, de fia így is a legjobb nevelésben részesült. Először francia nevelőnője volt, majd őt később egy férfi tanár váltotta fel. Mikor felnőtt, tökéletes úriember, tud franciául udvarolni, jól ír, kellemes táncos, ennél nem is kell több, hogy valaki a társaság egy kellemes tagja legyen.<br />
Napjai a többi nemesifjúhoz hasonlóan telnek, délelőtt egymást érik a vizitek, a délutánját az öltözőszobában tölti, az este pedig vagy a színházban, vagy valamilyen bálban éri. Az ifjú örömét leli a legújabb divat szerint készült ruhákban, a legválogatottabb ínyencségekben, de öröme nem tart sokáig. Még alig tizennyolc éves, de máris úgy érzi, megcsömörlött mindentől, napjaiban semmi élvezetet nem talál, kiábrándult mindenből, rajta is úrrá lett korának divatos életérzése, a "Spleen". Hogy valahogy elűzze az unalmat, megpróbált írni, majd amikor ez nem ment, a könyvekben keresett vigaszt. De igazából ez sem okozott számára örömöt, úgy érzete, minden, amit leírtak, túl unalmas, túl avitt, hazug vagy fecsegő. Szeretne külföldre utazni, de közbeszólt a sors, édesapja meghalt. S jöttek a gondok, egymást érték az uzsorások, annyi adósság maradt utána. Az ifjú pereskedni nem akart, kiegyenlített mindent, talán abban reménykedett, hogy a sors megsegíti, és nem is kellett csalatkoznia. Nagybátyja meghalt, vidéki birtokának ő az egyedüli örököse, és a vidéki birtok egy kis időre újra célt adott üres életének.<br />
<br />
Második fejezet<br />
A természet azonban csak rövid ideig nyűgözte le, hogy elűzze az unalmát, megpróbált a gazdasággal törődni. Jobbítani a jobbágyok helyzetén, újításokat bevezetni, de a környéken csudabogárnak tartották, volt, aki csak mosolygott rajta, de a földesurak nagy többsége rossz szemmel nézte. Eleinte egymást érték a látogatók, a környékbeli földbirtokosok, de szép lassan elmaradtak. A környékre egy új, fiatal földesúr költözött.<br />
"Neve: Vlagyimir Lenszkij, lelke <br />
Göttingai szellem neveltje, <br />
Az ifjúság virága volt, <br />
Kant híve, verselt és dalolt. <br />
Ködülte németföldi tájról <br />
Hozott új eszmét, új tudást; <br />
Szabadságról szent áldomást, <br />
Tűzlelket, mely lobogva lángol, <br />
Hozta rajongás szép szavát <br />
S vállára omló szöghaját."<br />
A szomszédait ő sem kedveli, a gazdálkodáson és a mulatozáson kívül másról nem is lehet velük beszélgetni. Látogatóba sem szívesen járt, hiszen szép volt, fiatal és gazdag, minden lányos házban mint leendő kérőt fogadták, és mindent megtettek volna, hogy ebbe "szép igába" hajtsa fejét. Lenszkij azonban csak Anyegin barátságára vágyott, bár a tűz sem különbözött jobban a víztől, mint ők ketten, a kezdeti unalom után hamar egymásra találtak. Sokat beszélgettek egymással tudományról, szenvedélyről, szerelemről, Lenszkij lelkesültsége és Jevgenyij rezignáltsága jól kiegészítette egymást. Lenszkij szerelmes lett az egyik Larin lányba, a szép és kedves Olgába.<br />
"Szófogadó lány volt, szerény volt, <br />
S nyílt, mint a költő élete, <br />
Vidám, mint hajnaltájt az égbolt, <br />
S kedves, mint csók lehellete; <br />
Mosoly, hang, termet, égikék szem, <br />
Lenfürt, mozgás olyan egészen... <br />
De ezt a képet, ezt a színt, <br />
Az Olga-arcot rendszerint <br />
Meglelheted minden regényben, <br />
Vonzó leányarckép nagyon, <br />
Szerettem is fiatalon,<br />
Aztán meguntam szörnyűképpen."<br />
Olga csak egy szép lány, arca üres és lélektelen, nővére, Tatjana teljesen az ellentéte. Szépségben nem veheti fel a testvérével a harcot, ő szilaj, vadóc természet, szeret olvasni, a lányos elfoglaltságok, mint a hímzés, nem vonzza. Édesapjuk meghalt, Lenszjkij első dolga volt, hogy ellátogatott a "jó szomszéd halóporához", és szomorúan gondolt arra, hogy nem is oly régen még remekül volt, és boldogan ígérte neki Olguskát.<br />
<br />
Harmadik fejezet<br />
Lenszkij szinte minden estéjét a Lacin-házban tölti, és ráveszi barátját, hogy egyszer ő is tartson vele, Anyegin ekkor találkozik a két lánnyal először. Meglepi, hogy barátja Olgát választotta; ha ő költő lenne, az ő szíve Tatjanához húzna.<br />
,,...Nénje érdekelne,<br />
Ha költő volnék, Olga nem, <br />
Az arc üres, lélektelen,<br />
Mint egy Van Dyck-madonna képe, <br />
Kerek s pirosló színű, mint <br />
Amott a hold, mely bárgyun int <br />
A bárgyú horizonton égve."<br />
Anyegin látogatása mély hatást gyakorolt a családra, de a szomszédok sem hagyták szótlanul, mindenki arról kezdett suttogni, hogy Tatjanát Jevgenyijnek szánják. Tatjana hallotta a szóbeszédet, és bár bántotta, hogy róla pletykálnak, az jólesett szívének, hogy Jevgenyijt szánják neki. E fiatal lánytól szokatlanul merész lépésre szánta el magát, csodálatos levélben vallotta meg szerelmét Anyeginnak.<br />
"Én írok levelet magának -<br />
Kell több? Nem mond ez eleget? <br />
Méltán tarthatja hát jogának, <br />
Hogy most megvessen engemet. <br />
De ha sorsom panaszszavának S<br />
zívében egy csepp hely marad, <br />
Nem fordul el, visszhangot ad. <br />
Hallgattam eddig, szólni féltem, <br />
És higgye el, hogy szégyenem<br />
Nem tudta volna meg sosem, <br />
Amíg titokban azt reméltem, <br />
Hogy lesz falunkban alkalom, <br />
S hetenként egyszer láthatom<br />
Csak hogy halljam szavát, bevallom, <br />
Szóljak magához s azután <br />
Mind egyre gondoljak csupán, <br />
Éjjel-nappal, míg újra hallom. <br />
........................................... <br />
Másé!... A földön senki sincsen, <br />
Kinek lekötném szívemet. <br />
Ezt így rendelte fenn az Isten... T<br />
ied szívem, téged szeret! <br />
........................................... <br />
Hát jó. Sorsom gyanútlanul <br />
Gyónásommal kezedbe tettem, <br />
Előtted könnyem hullva hull, <br />
Könyörgök: védj, őrködj felettem... <br />
Gondold el, mily magam vagyok, <br />
Nincs egy megértő lelki társam, <br />
Így élek néma tompulásban, <br />
Én itt csak elpusztulhatok. <br />
Várlak: emeld fel árva lelkem, <br />
Nézz biztatóan, ne adj mást - <br />
Vagy tépd szét ezt az álmodást <br />
Kemény szóval. Megérdemeltem."<br />
A levelet Tatjana dadusának unokájával küldi el Jevgenyijhez, a válaszra azonban sokat kell várnia.<br />
<br />
Negyedik fejezet<br />
Anyeginre mélyen hatott Tatjana vallomás, és "egy percre a régi vágy hatalmát érezte szenvedélyesen", a válaszát személyesen mondja el a lánynak a Larin-ház kertjében. Anyeginnek bár nagyon jólestek a lány őszinte szavai, és ha úgy érezné, hogy számára a családi tűzhely boldogságot jelentene, egy percet sem habozna, és a lány lenne a jövendőbelije. Tatjana őszinteségéért őszinteséget érdemel, de ő nem a boldogságra született, ő nem lenne méltó párja a lánynak, nem tudná Tatjanának azt a boldogságot megadni, amit érdemel. Így nem tudja viszonozni Tatjana érzéseit. Nem nehéz megsejteni, milyen hatással volt ez a találkozás a lányra, búskomorságba esett, szinte belebetegedett a fájdalomba, a család és a szomszédok szerint itt már csak egyetlen dolog segít, ha mihamarabb férjhez megy. A Larin-ház másik leánya, Olga azonban boldog, Lenszkij rajta kívül senki mást nem vesz észre, Olga nevével fekszik és kel. Elmúlik a nyár, véget ér az ősz, Anyegin szinte ki sem mozdul otthonából: könyv, séta, alvás, ennyi a szórakozása. A nyár és az ősz még csak-csak eltelt így, de az orosz tél magányosan kiábrándítóan unalmas. Lenszkij próbálja rávenni, hogy szakítson a remeteélettel, és menjen emberek közé, erre remek alkalom adódik, hiszen Tatjana most ünnepli névnapját, és a bálra őt is várják.<br />
<br />
Ötödik fejezet<br />
Tatjana szerette az orosz telet, szerette a zord szépségű havas tájat, a népszokások víg kavalkádját, hitt a jelekben és a népi jóslatokban. Rosszat álmodik, és fél tőle, hogy az álom valami szörnyűséges dolgot jövendöl.<br />
A névnapja alkalmából rendezett bátra összesereglik a vidék apraja-nagyja, mindenki jelen van, aki számít, Anyegin is eljön. Jevgenyijt az asztalnál Tatjanával szembe ültetik. Látja, hogy a lányt szinte az ájulás kerülgeti, sápadtan és hallgatagon ül, fel sem mer pillantani, a neki szóló köszöntőket meg sem hallja. Jevgenyij nem bírja az idegdrámát, a sírást és a bús női arcot, dühíti a báli hangulat, a lány viselkedése is nyugtalanítja. Rosszkedvéért Lenszkijt teszi felelőssé és Olga körül kezd legyeskedni. Lenszkij alig bírja leplezni féltékenységét, amikor látja, hogy barátja hogy udvarol szerelmének, táncra kéri, bókol neki. Amikor Olga visszautasítja Lenszkijt, mert a cotillont már Anyeginnek ígérte, dühösen távozik a házból, és úgy dönt, ilyen sértésre csak a párbaj lehet a méltó felelet.<br />
<br />
Hatodik fejezet<br />
Lenszkij otthonában készül a párbajra, segédjének a mulatós Zareckijt kéri fel, ő viszi el Anyeginhez a párbajra hívó levelet.<br />
Jevgenyij már megbánta, hogy pillanatnyi rossz hangulatának engedve megbántotta a barátját, de nem akar szembeszállni a párbaj becsületkódexével, és elfogadja a kihívást. Lenszkij otthon várja Jevgenyij válaszát; tartott tőle, hogy barátja valamilyen tréfával kitér előle, de Zareckij szavaiból kiderül, már minden eldőlt, másnap virradatkor a malomnál összecsaphatnak.<br />
A párbaj előtt Lenszkij meglátogatja Olgát, és csodálkozva látja, hogy a lány úgy fogadja, mintha mi sem történt volna, olyan, mintha a bálon nem is ő lett volna, ez már újra a régi kedves Olga. Bár nem akart, mégis náluk marad a vacsorára is, és mikor búcsút vesz a lánytól, szíve mintha mindjárt megszakadna. Minden gondolata az eljövendő párbajon jár, olvasni sem tud zaklatott állapotában, inkább versbe foglalja gondolatait<br />
""Vajon hová, hová szaladtak <br />
Tavaszom arany napja? <br />
Mit hoz a holnap virradatja? <br />
Szemem mind hasztalan kutatja. <br />
Ködébe fény nem sugaraz. <br />
Mindegy: a sorstörvény igaz. <br />
Elesem-é nyíllal találva, <br />
Vagy testem mellett félrecsap. <br />
Kiszabva hoz ránk jót a nap, <br />
Van ébrenlétje, és van álma; <br />
Áldott, ha gonddal ránk derül, <br />
S áldott, ha éjben elmerül...""<br />
Lenszkij álmatlanul tölti az éjszakát, alig bóbiskol el, máris kelti a párbajsegédje, hogy indulniuk kell. Jevgenyij jól töltötte az éjszakát, késik is egy pár percet, még párbajsegédet sem visz magával, úgy gondolja, most a szolgája, Guillot is megteszi.<br />
Felállnak a párbajozók, elhangzik a vezényszó, eldördül a két lövés, és Lenszkij holtan esik össze. Anyegin rohan oda hozzá, szólintgatja, de mindhiába, a lánglelkű ifiú poéta már halott.<br />
,,...Nincs, odalett idő előtt! <br />
A hajnal szépséges virága <br />
Viharszélben lelankadott, <br />
Az oltártűz kihamvadott"<br />
<br />
Hetedik fejezet<br />
A párbaj után Anyegin még a telet vidéki birtokán töltötte, a Larin-ház közelében, majd elutazott, a házat a kulcsárné gondjaira bízta. Olga sem gyászolta sokáig a göttingiai szellem neveltjét, Lenszkijt, férjez ment egy szép ulánus kapitányhoz, és már a szülői házat is elhagyta. Így egyedül maradt Tatjana, magányosan élt édesanyjával, hiányzott neki a húga, ki annyi éven át hű barátnője volt. Magányát nagy ritkán csak az enyhíti, ha átmegy Anyegin házához, és a kulcsárné engedélyével Anyegin könyveit olvasgatja. A családja úgy dönt, ez így nem mehet tovább, minél előbb férjhez kell mennie, hiszen már a húga is boldog asszony. Tatjana itt már minden fiatalembernek kosarat adott, férjhez menni pedig egy ifjú lánynak legkönnyebben Moszkvában lehet, tehát el kell utazniuk, a család még az összes költséget is magára vállalja. Hosszú és fáradságos út állt előttük, mire megérkeznek a fehér kövű, gyönyörű Moszkvába, melynek aranykeresztes kupolái már messziről látszanak. Tatjanát és édesanyját örömmel fogadják a rokonok, sietnek a vendégeknek minden jót megadni. Tatjana eleinte nem érzi jól magát ebben a számára oly idegen forgatagban, ahol egymást érik az estélyek és a bálok, ő visszavágyik kis falujába, ahol a hársfák alatt még Anyeginnel sétált. Az egyik bálon azonban a nagynénik elégedetten néznek össze, egy kövér tábornok igen hosszan nézi Tatjanát.<br />
<br />
Nyolcadik fejezet<br />
Hosszú idő telt el, Anyegin már huszonhat éves, nem nősült meg, mióta a végzetes párbajban elvesztette barátját, semmiben nem leli örömét, sehol nem találja a helyét.<br />
Hol itt, hol ott jelenik meg, szüntelen keresve valamit, amely által nyugalmat lelhetne. Most éppen Péterváron egy elegáns estélyen jelent meg, ahol a ragyogó háziasszonyban alig ismeri fel az egykori vidéki kislányt, Tatjanát. Egy barátjától, a hercegtől kérdezi, hogy ki az az elegáns hölgy, aki épp a spanyol követtel beszélget.<br />
"Bemutatlak, s megismered.<br />
De kit? - A feleségemet.<br />
Nős vagy? Ne mondd! <br />
Rég? S nőd ki lánya? <br />
- Két éve volnánk házasok. <br />
Larin lányt vettem el. - Tatjana! <br />
Ismerted? Szomszédjuk vagyok."<br />
És a herceg máris viszi felségéhez Anyegint, a jó barátját Tatjana bár meglepődött a férfi váratlan felbukkanásán, de arcvonásai nem árulták el, igazi társasági dámaként fesztelenül csevegett egykori ideáljával. Anyegin e nagyvilági hölgyben nyomát sem látta a régi vidéki félszeg fruskának, az egykori Tatjanának. Ez a kifogástalan modorú asszony lenne az a bátortalan kislány, akit ő kioktatott, akinek rajongó, félszeg sorait még ma is őrzi?<br />
"A lány... vagy ez csak álom itt? <br />
Az eldugott völgy lánya, kit <br />
Alig vett észre, meg se nézett, <br />
Az szól hozzá olyan fölényesen, <br />
S nincs egy szelíd nézése sem?"<br />
A bál színes forgatagában hiába van jelen Pétervár színe-java, a legbefolyásosabb emberek, főrangúak, divatcsodák, sokan keresik Anyegin társaságát is, ő azonban csak egy embert lát, bármerre néz is, Tatjanát.<br />
"Nem azt a kis bátortalant, <br />
Vidékük egyszerű leányát, <br />
Szegény, szerelmes szótalant, <br />
A hűvös hercegnőt csodálja, <br />
Az istennőt, kinek hazája <br />
Felséges Néva városa... <br />
........................................... <br />
Milyen más nővé vált Tatjana! <br />
Az új sorssal hogy összeforrt! <br />
Feszes rangban hogy eltalálja <br />
A fesztelen helyes modor! <br />
Termek fenséges asszonyában,<br />
Ki példát ad hangban s szabályban, <br />
Ki látná azt a régi lányt, <br />
Kit érte égő lángja bánt?"<br />
Kétség sincsen, Anyegin szerelmes lett, megfordult a sors kereke, most ő lett a kínzó szenvedély rabja, érzéseit most ő vallja meg levélben a lánynak, és ő az, aki remegve várja a választ.<br />
"Tudom, megsérti most magát <br />
Fájdalmas titkom vallomása. <br />
Szemének büszke nyílt vonása <br />
Mily megvetésbe fordul át! <br />
Mit akarok? Mi cél vezethet, <br />
Hogy így feltárom lelkemet? <br />
Csak arra lesz ok, hogy nevethet <br />
S ki is csúfol majd, meglehet.<br />
Megláttam egyszer lánykorában <br />
Egy szikra vonzalmat magában, <br />
De hinni nem mertem neki.<br />
S nem szép szokás szerint feleltem:<br />
Féltem, szabadságát a lelkem<br />
- Bár untam - elveszítheti.<br />
S közénk áll meg egy gyászos óra...<br />
Lenszkij bús áldozatja lett... <br />
Eltéptem szívem, veszte óta, <br />
Mindentől, mit kedvelhetett: <br />
Függetlenül, mástól nem értve, <br />
Azt hittem, kárpótlás nekem <br />
A csend s szabadság. Istenem! <br />
Tévedtem s megbűnhődtem érte!<br />
Követni mindenütt magát, <br />
Mozdulatát kísérni szemmel, <br />
Nézését fogni s mosolyát <br />
Szerelmes bús tekintetemmel, <br />
Szavát hallgatva fogni fel, <br />
Hogy tökéletesség a bája,<br />
Lábánál kínban égni el... <br />
Ez, ez a boldogság csodája! <br />
Ettől megfoszt a sors."<br />
A választ azonban hiába várja Anyegin, három levele is felelet nélkül marad. Végül úgy dönt, mindent egy lapra tesz fel, és személyesen beszél a lánnyal.<br />
Az asszonyt egyszerű ruhában, minden dísz nélkül, egy asztalnál levelet olvasva találja, és a szeméből<br />
,,...mint a halk patak,<br />
A könnyek hullva hullanak".<br />
A rémült, szenvedő alakban már újra a régi vidéki kislányt látja, és vad fájdalommal borul térdre előtte. A hosszú hallgatást végül Tatjana töri meg, és halk szóval kéri a férfit, hogy keljen fel. Egykor neki kellett meghallgatni Anyegin kioktatását, azokat a szavakat, melyek összetörték a szívét, most ő leckézteti meg a férfit.<br />
"Ifjabb voltan s tán jobb lehettem <br />
Találkozásunk idején, <br />
Anyegin, szívemből szerettem, <br />
S szívében mit találtam én? <br />
S válasz mi volt? Szigorúsága. <br />
Egy halk leány szerelme, vágya <br />
Nem is volt újság, ugye, nem?<br />
Ma is meghűl még - istenem! - <br />
Vérem hideg, feddő szavától <br />
S szemétől... Nem hibáztatom:<br />
Nemes szándékú volt nagyon<br />
A szörnyű órában, s magától, <br />
Amit tett, nem volt helytelen: <br />
Köszönöm, hogy úgy bánt velem..."<br />
Akkor nem tetszett a férfinak, visszautasította, most miért üldözi őt? Azért, mert nagyvilági hölgy lett belőle, vagy mert férje csatákban szerzett dicsőséget és sebeket, és most az udvar kegyét élvezik?<br />
"Sírok... Ha azt a régi Tatjanát<br />
El nem feledte, tudja meg <br />
Inkább törném érzéshiányát,<br />
Szavát, mely érdes volt s rideg, <br />
Kioktató hangjának élét, <br />
Mint ezt a sértő szenvedélyét, <br />
A leveleket s könnyeket. <br />
Akkor másként viselkedett, <br />
Fiatal álmom szánva nézte, <br />
Tisztelt egy lányt Ez volt a múlt..."<br />
Tatjanát most már sérti Anyegin viselkedése, boldogan eldobna mindent, itthagyná a fényes nagyúri életet, és szívesen élne régi otthonában, kis szobájában könyvei között, ott, ahol megismerte Anyegint Mindketten közel jártak a boldogsághoz, de a sors közbeszólt, és másként döntött. Miután Anyegin elment, ő magányosan élt, végül férjhez ment, s bár még mindig szereti Anyegint, már késő, a férjéhez sosem lenne hűtlen.<br />
"...Most pedig<br />
Menjen, kérem, ne is kövessen; <br />
Tudom, hogy lélekben nemes, <br />
Becsületes, önérzetes,<br />
Szeretem még (mit rejtegessem?), <br />
De másnak szánt a sors oda, <br />
S hűtlenné nem leszek soha."<br />
Jevgenyij villámsújtottan áll, miután Tatjana magára hagyta, érzések viharát élte át, mikor egy sarkantyúhang ütötte meg fűjét, Tatjana férje lépett be a szobába. Itt búcsúzik el hőseitől és az olvasótól Puskin, Tatjana és Anyegin sorsának további alakulásáról semmit nem tudunk.Unknownnoreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-5629783400649604913.post-17055874929444239982010-05-18T13:07:00.001-07:002010-05-18T13:08:47.535-07:00Jókai Mór Az arany emberAz arany ember /1872/<br />
<br />
A regény öt fejezetből áll. Az első rész az expozíciós rész, amelyben megtalálható a Senki szigetének leírása és az al-dunai vihar leírása. Tímár Mihály a délceg, szőke hajóbiztos bátran viszi át a Vaskapu sziklakatlanában a lóvontatta gabonaszállitó hajót. A hajó utasa Trikalisz Euthym egy görög kereskedő, és csodálatos szépségű leánya, Timéa. A hajót egy huszonnégy evezős török ágyúnaszád követi, hogy elfogják a kereskedőt. Tímár Mihály sikeresen viszi át a hajót, a Szent Borbálát a gyilkos zuhatagokon, a zátonyokon, és úgy nyernek egérutat, hogy sikerül megvesztegetnie a parti őrséget. A Komárom felé vezető úton fedezik fel a "Senki" szigetét és lakóit. A parti zsombék mögött gyümölcsfa-labirintus, virágoskert, sziklába vájt házikó búvik meg. A sziget és a ház tulajdonosa Teréza asszony, aki Timéához hasonló korú lányával, Noémivel, és hűséges házőrzőjükkel, Almirával él e szigeten. Férje üzleti kezességet vállalt barátjáért, Krisztyán Tódor apjáért. Később derült ki, hogy a férfi tönkrement, így férjének vagyonával kellett barátjáért jótállni. 1816-ban házukat elárverezték, férje öngyilkos lett, mert semmi haladékot nem kaptak a károk kifizetésére. A komáromi kereskedő, aki a családot a nyomorba taszította, nem más, mint a Szent Borbála tulajdonosa, Brazovics Athanáz. Teréza asszony ezután költözött a szigetre, amely egyetlen ország fennhatósága alá sem tartozik, és ahol már tizenkét éve élnek. Itt mindent ő teremtett meg a két keze munkájával. Teréza asszony vacsorával vendégeli meg az utazókat, az étkezést azonban egy váratlan látogató, Krisztyán Tódor zavarja meg. Az aljas, kétszínű férfitől minden rossz kitelik, csak a szigeten tartózkodó görög érdekli. Másnap reggel folytatják útjukat, a hajón Trikkalisz Euthym elmondja a hajóbiztosnak, hogy az ő igazi neve Ali Csorbadzsi, és a szultán egyik fő embere, Kandia kormányzója volt. Megmérgezte magát, és élete utolsó órájában fölfedi a titkát Tímár Mihály előtt. A szultán birodalmában újításokat szeretne, minden új dolog emberéletekbe kerül. Az ő és lánya élete is veszélybe került, ő ugyan a haláltól nem félt, lányára, Timéára, szeráj és koldussors várna. Elhatározta, hogy megmenti vagyonát és leányát, és megszökik. A tengeri menekülést nem választhatta, hiszen a gyors és új kerekes hajókkal gyorsan utolérnék, így Magyarország felé, álruhában mint görög kereskedő kísérelte meg a szökést. Álutakon sikerült így eljutnia Galíciába, innen már nem lehetett volna szárazföldön tovább mennie, ezért fogadta fel Tímár Mihályt a hajójával, pénzén búzát vásárolt, hiszen így menthette egyedül vagyonát. Mikor megtudta, hogy a hajó tulajdonosa Brazovics Athanáz, hiszen ő a rokona, reméli, hogy a segítségére lesz majd. Allah eddig is segítette, hiszen a vaskapun is átjutottak, kijátszották az üldözőket és a vesztegzárat. És az utolsó pillanatban vesztek el. A férfi, aki a szigeten megjelent, az a török kormány kémje volt, mindketten felismerték egymást, így ő most elveszett. Senkinek nem sikerült a nyomára bukkannia, Krisztyán Tódornak azonban sikerült, megelőzte őt, s most már minden bizonnyal Pancsovánál várnak rá. A haldokló azt kéri Tímár Mihálytól, hogy viselje gondját Timéának, vigye el Brazovics Athanázhoz, hogy az a házában viselje gondját. Ezer arany az összes készpénze, ezt is adja át Brazovicsnak, a hajórakománnyal együtt. Arra kéri, hogy holttestét hajósszokás szerint dobják a vízbe. Tímár Mihálynak Timéára is figyelnie kell, hiszen az apja neki is adott a mákonyból, a lányt fel kell ébresztenie, Ali Csorbadzsi megesketi, hogy nem hagyja elaludni. Utolsó, szinte alig érthető szavaival a "vörös félhold"-ra figyelmezteti a hajóbiztost. Tímárnak sikerült megmentenie a lányt, később hajósszokás szerint eltemeti az apját. Tímárnak sikerül csellel kijátszania a pancsovai kapitányt, így megmenti Timéának az apja vagyonát. A sors azonban nem segíti őket, a Szent Borbála Komárom partjainál tőkére fut és elsüllyed. A hajóbiztos elviszi a lányt és vagyonát, az ezer aranyat a Brazovics-házba, hogy viseljék gondját az árvának. Brazovics először kedvesen fogadja a lányt, amikor azonban kiderül, hogy a lánynak alig van valami vagyona, hiszen a hajórakomány elsüllyedt, Brazovics viselkedése megváltozik. Timéát végül is a háznál tartják mint fogadott leányt, de a kisebb cselédmunkák is rá hárulnak. A dühöngő Brazovics végül megbízza a hajóbiztost, hogy árvereztesse el a vizes búzát, nem teljesíti Ali Csorbadzsi kérését, és nem vesz részt személyesen a kirakodásnál. Athalie vőlegénye, Kacsuka hadnagy azt tanácsolja Mihálynak, hogy ő maga licitáljon a vizes búzára, és a hivatalos személyek megvesztegetésével adja el a hadseregnek, így nyer az üzleten hetvenezer forintot. Tímár rövid töprengés után elfogadja az ajánlatot, hiszen így Timéa elvesztett vagyonából is visszafordíthat a leánynak valamennyit. Tímár a kirakodáskor megtalálja azt a zsákot, amelyre a vörös félholdat festették, ebben egy kis bőrtasakban drága ékszerek és pénz volt. Ali Csorbadzsi lányával együtt egymillónyi értéket menekített meg a Szent Borbálán. Hosszas vívódás után végül megtartja a kincset magának azzal a gondolattal, hogy ehhez még szerez, és mint vagyonos ember, megkéri a lány kezét. Tímár a hadiszállításból gazdag emberként került ki, a megtalált kincsekről nem beszélt. Tímárnak sikerül leleményességével túljárnia Brazovics úr eszén, aki feljelenti, amikor Tímár megjátszotta, hogy részeg és maga mondta el neki, hogy a katonáknak vizes lisztből sütött kenyeret szállított. Vizsgálat indul ellene, ahol azonban tisztázza magát, kiderül, hogy a vizes búzát elajándékozta a környékbeli molnároknak, amiből kenyeret süttetett, az hibátlan minőségű alapanyag volt. Brazovics további próbálkozásait is kivédi, ellenfeleit fortéllyal ki tudja játszani, szerencsés üzleteket köt, befolyásos pártfogókat szerez és hatalmas vagyonra tesz szert, nemesi rangot kap. Senki sem érti, hogy gazdag emberként miért maradt Komáromban, miért nem megy Bécsbe. Tímár azonban nem akarja elhagyni Komárom városát, vigyáznia kell Timéára. Csodálatos háza van Komáromban, és a nemesi névhez nemesi tettei is társulnak, kórházat alapított a város szegényeinek, protestáns tanodában ösztöndíjakat hozott létre, a régi ezüst kehely helyett aranyat adományozott az egyháznak. Minden pénteken pénzt osztott a szegényeknek; amelyik hajóslegénye vízbe fulladt, az árván maradt gyermekek felnevelését magára vállalta, az özvegynek évdíjat fizetett.<br />
Timéával nem bánnak jól a Brazovics-házban, Athalie folyton gúny tárgyává teszi a kis török lányt. Brazovics úr a maradék vagyonát is elvesztette az árvának. Timéa mindent elviselt a büszke Athalie-tól, ő nem ismerte az európai divatot, örömmel vette, amikor a lány nekiajándékozta divatjamúlt, rikító selyemruháit, amikor felcicomázta. Nem vette észre a rajta nevetőket, háta mögött csak a "bolond török leány"-nak hívták. Athalie azt a kegyetlen tréfát eszelte ki, hogy elhiteti Timéával, hogy Kacsuka hadnagy szerelmes belé és megkérte a kezét. Ahhoz azonban, hogy a hadnagy hitvese legyen, meg kell keresztelkednie, templomba kell járnia, s el kell sajátítania a katekizmust, a bibliai történeteket, a zsoltárokat és imádságokat. Azzal hitegetik, hogy már kitűzték az esküvő időpontját is, csak addig el kell készülnie mindazokkal a ruhákkal, melyekre a menyasszonynak szüksége van. Timéa boldog szorgalommal látott hozzá a menyasszonyi köntös hímzéséhez, művészi munka készült a keze alatt, miközben azt hitte, hogy saját menyasszonyi köntösét varrja a pompás ruhadarab Athalienak készült. A kegyetlen térfa célba talált, Timéa valóban szerelmes lett az ifjú hadnagyba. Tímárnak, aki mindennapos vendég volt a Brazovics-házban végig kellett néznie, hogy milyen kegyetlen tréfát űznek a leánnyal, és még csak nem is szólhatott. Hiszen mit is mondhatott volna. Timéa különben is úgy tudta ,a háziaktól, hogy a gazdag Tímár úr a szép Athalie kezére pályázik. És Timéa ezt így is tartotta rendjén valónak, hogy a gazdag nemes a gazdag kisasszony kezét kéri, a szegény magyar katonatiszthez pedig leginkább egy török katona szegény leánya illik. Tímár egyre jobban szenvedett, ahogy látta, hogy közeleg az a nap, amelyet Timéa úgy vár, a menyegző ideje. Csakhogy azon a napon nem Timéa lesz Kacsuka úr hitvese, hanem a büszke Athalie kisasszony.<br />
"Óh! hányszor távozott el a háztól oly keserűséggel szívében, hogy mikor a lépcső alján azt a két márványoszlopot két kezével megfogta, Sámson jutott eszébe, aki magára dönti a filiszteusok házát."<br />
Ahhoz azonban, hogy Kacsuka hadnagy elvehesse Athalie-t, annak volt még egy feltétele. Kacsuka úr nem vagyonos ember. Jövedelme arra elég, hogy katonai tisztéhez méltóan egyedül megéljen, arra azonban, hogy egy kényelemhez és fényűzéshez szokott nőt eltartson, arra nem. Csak abban az esetben gondolhat a nősülésre, ha arájának hozománya fedezi a jövendő háztartás fenntartásának költségeit. Brazovics úr azt fogadta, hogy a menyegző napján százezer forint hozományt ad az az ifjú párnak, amikor ő ezt az ígéretet tette, akkor ennek teljesítésére készen is állt. Azonban az azóta eltelt időben Tímár minden hasznot elorozott Brazovics elől, minden lehetőségtől megfosztotta, most igen nagy nehézségbe ütközne számára a hozomány előteremtése. Brazovics mindent megpróbált, hogy Kacsukát jobb belátásra bírja, felajánlotta a leendő ifjú párnak egy elfekvő birtokát, vagy az ígért összeg kamatját, a hadmérnök azonban ragaszkodott a százezer forinthoz. Amíg ezt az összeget ő meg nem kapja, addig nincs esküvő. Brazovicsnak az a mentő ötlete támad, hogy az lenne a legjobb megoldás, ha a lányát az immár gazdag és nemes emberré lett Tímár Mihály venné el. Aki ugyan az ő meglátása szerint egy akasztófára való gazember, de ha a veje lenne, már nem egy gaz rabló, egy ellenfél, hanem egy üzlettárs, egy vő lenne. Tímár, Brazovics számonkérésére elmondja, hogy a házukba nem Athalie, hanem Timéa miatt jár, mert ígéretet tett Ali Csorbadzsinak, hogy árvája gondját viseli. A kereskedő fejére olvassa, hogy egész családja milyen cudarul bánik a lánnyal. Úgy hagyja magára Brazovicsot és búcsúzik Timéától, mint aki ebbe a házba soha többé be nem teszi a lábát.<br />
Tímár megtudja Kacsukától, hogy az állam kisajátít egy földterületet, és ő itt kezd el földet vásárolni potom áron, amit az állam majd dupla értékben vesz meg. Versenytársainak is fülébe jut. Tímár földvásárlása, és Brazovics is követni akarja a példáját. Ő is megtudja Kacsukától, hogy az állam mely területet akarja kisajátítani, és milyen áron akarja a földeket megvenni. A hatalmas nyereség reményében Brazovics vagyonát pénzzé teszi és mindent a földvásárlásba fektet. Csak egyetlen kérdést felejt el feltenni a hadmérnöknek, hogy melyik területet és mikor akarja megvásárolni az állam. Azt a részt, amit ő vett meg, arra csak harminc év múlva kerül sor. Míg Tímár Mihály megint nyereséggel zárja azt a befektetését is, Brazovics az esküvő napján tudja meg, hogy az ő földjét csak harminc év múlva veszik meg, így mindenét elvesztette, koldussá lett. Az esküvő napján tudja meg Timéa, hogy milyen gonosz térfa áldozata lett, a menyasszonyi köntös, amelyet oly nagy gonddal hímzett, az Athalie menyegzőjére készült, hiszen ma őt veszi feleségül a hadnagy.<br />
"- Már mai nap, kedves kicsikém, majd csak én leszek az, aki az esküvőre megy, te pedig még járhatsz az iskolába, s várhatsz még öt esztendeig, s akkor majd férjhez mehetsz, ha valaki elvesz.<br />
De már e szónál a nők nem bírták visszatartani a kacajt. Hogy vihogott ifja, véne a rászedett bohó gyermeken, ki így meg hagyta tréfálni magát!"<br />
Az esküvőre már minden készen áll, mindenki csak az örömapát várja, azonban már csak a halálhírét viszik a házába, hiszen holtan esett össze, amikor megtudta, hogy koldussá lett.<br />
A vőlegény visszaérkezik. A kinyitott ajtóban megáll, és onnan szól a menyasszonyának.<br />
- Brazovics úr meghalt!... A menyasszony rémülten kap kezeivel a légbe, s azzal eszméletlenül vágja magát hanyatt. Ha Timéa fel nem fogja estében, fejét szétzúzza a márvány mozaik asztalon. A büszke szép menyasszony arca most fehérebb, mint Timéáé. És Timéa midőn Athalie fejét ölében tartja, azt gondolja: "No lám, a menyasszonyköntös hogy hever a porban!" A vőlegény ott marad az ajtóban állva, és nézi sokáig Timéa arcát, s aztán megfordul, s a támadt zűrzavarban elhagyja a házat. Még csak fel sem emelte a menyasszonyát a földről."<br />
A fényes esküvő tehát semmivé foszlik. Brazovics Athanáz halálával a családja sorsa is megpecsételődik. A vőlegény rögtön visszaküldte a jegygyűrűt, még a temetésen sem jelent meg. Brazovics úr üzletei oly szerteágazóak, spekulációi oly kibogozhatatlanok voltak, hogy a hitelezői egészen elárasztották házát. Olyan összegeket is elköltött, melyek becsületére voltak bízva, halálával árvák vagyona, az eklézsia alapítványtőkéi, kórházak pénzei is elvesztek. A hitelezők kielégítésére a ház minden berendezésével együtt árverésre kerül. Athalie-nak mindössze két kincse maradt, a visszaküldött jegygyűrű, és egy szelence mindenféle méreggel, amit egy külhoni útján vásárolt egyszer rég. Nincs bátorsága végezni magával, Athalie az árverés előtti utolsó éjszakán úgy dönt, még beszél volt kedvesével, és éjjel egyedül felkeresi a hadnagyot szállásán. Athalie-nak át kell mennie a város rossz hírű negyedén éjszaka, egyedül, őt azonban semmi sem tartja vissza. Athalie azt kéri, hogy vigye őt a hadnagy édesanyjához, és mint menyasszonya, majd ott vár rá, hiszen gazdag rokona van Brassóban, aki rájuk hagyja vagyonát, és ők újra gazdaggá lesznek. Kacsuka azonban ezt a kérését nem teljesíti, arra kéri, menjen Brassóba a rokonához, és ő sem fog megnősülni. Athalie-nak az őrnagy szavaiból rá kell döbbenie, hogy Kacsuka nem őt, hanem Timéát szereti. Még Kacsuka szavát veszi, hogy másnap, az árverés napján felkeresi Athalie-t a házban, és maga kíséri Brassóba.Az árverés napján a három gyászruhába öltözött asszony hallgatja az árverést kísérő dobszót. Athalie reménykedik, hogy Kacsuka mégiscsak felkeresi őket, de csalódnia kell. A hölgyeknek feltűnik, hogy hiába kelt el egy-egy tárgy, senki nem jelenik meg, mint más árverésen, hogy azonnal elvigye azt. Az árverést követően egyetlen ember jelenik meg a házban, Levetinczy Tímár Mihály. Athalie gyűlölködő, Zsófia asszony félelemmel teli pillantással, Timéa szelíden nézett a belépőre. A vevő nemes Levetinczy Tímár Mihály volt, aki mindent megvásárolt, és mindent Timéa nevére íratott.<br />
"- Én - kezdé Tímár, előre bocsátva az "én"-t, mint valami római pápa a bullában -, én most a bírói árverésen megvettem ezt a házat és mindent, ami benne eladó volt. Nem azért vettem, hogy magamnak tartsam, hanem azért, hogy odaadjam annak, aki e házban egyedül nem megvehető, nekem pedig egyedüli kincs a világon. Timéa kisasszony, kegyed mától fogva ennek a háznak az úrnője. Minden az öné, ahogy áll. Ruhák, ékszerek a szekrényben, a lovak az istállóban, értékpapírok a pénztárban, ahogy a bírói lefoglalás itt találta. Minden az ön nevére van írva, s a Brazovics-ház hitelezői ki vannak elégítve mind. Mától fogva ön e ház úrnője. Fogadja el ön azt tőlem... S ha volna e házban egy kicsiny kis hely, amelyben egy olyan csendes ember, mint én, elfér, ki önnek csak bámulatával, csak tiszteletével alkalmatlankodik, s azt a helyet ön nekem engedné; s ha volna az ön szívében számomra egy kis menedék, s ha kezemet ön meg nem vetné, úgy én végtelenül boldog lennék, s fogadom, hogy egész életemnek nem volna más célja, mint hogy önt oly boldoggá tegyem, mint ön engem."<br />
Timéa igent mond Tímárnak, mindössze egyetlen kérése van, hogy "Zófi mama" és Athalie a házban maradhassanak, mint kedves rokonai. Tímár szívesen teljesíti ezt a kérést, sőt még többet is, hiszen bármit megtenne, hogy a "két némber" távozzon házából és Timéa mellől. Felajánlja Athalie-nak, hogy kifizeti az édesapja által felajánlott százezer forint hozományt az őrnagynak. Így Kacsuka már nyugodtan elveheti a lányt Athalie azonban elutasítja ezt az ajánlatot.<br />
"Büszkén, mint egy megtérésre hívott rossz angyal, aki inkább választja a kárhozatot, mint büszkesége megtörését, fordult el Tímártól, s indulattól elfojtott hangon így szólt:<br />
- Köszönöm, uram. De énnekem Kacsuka úr sem az életben, sem a másvilágon nem kell többéi Én hozzá nőül nem megyek; hanem itt maradok Timéánál - cselédnek."<br />
Tímár határtalanul boldog, hogy elnyerte a tündéri szépségű leány kezét. Lelkiismerete is megnyugszik, hisz így vissza tudja adni a leánynak az apja által Magyarországra menekített kincseket. Timéának az esküvő előtt meg kell keresztelkednie, a keresztségben a Zsuzsánna nevet kapja. Tímár Mihály boldog, mikor végre kettesben lehet ifjú feleségével, ám csalódnia kell. Timéa nem szerelmes belé, nem szereti, csupán hálát érez iránta.<br />
"Timéa! - szól hozzá hízelgő suttogással. - Tudod-e, hogy te az én nőm vagy? Timéa szemébe néz, és nyugodtan felel: - Az vagyok.<br />
- Szeretsz-e engem?<br />
Ekkor bámulva nyitja fel nagy, sötétkék szemét reá a hölgy, s e szemek tekintetéből annyit tanul meg a kérdező, mintha a csillagos ég minden titkaiba adatott volna meg egy pillanatot vethetnie. Azután bezárja szemeit hosszú szempilláival a hölgy.<br />
- Nem érzesz hozzám szerelmet? - eseng a férj epedő sóhajjal. Még egyszer e tekintet. A fehér arcú nő azt kérdezi: - Mi az?<br />
Mi az? Mi az? Világ minden bölcse meg nem tudja azt magyarázni annak, aki azt nem érti. Mi az? Mi az? Egy szó nem kell ahhoz, aki azt meg tudja magyarázni.<br />
- Oh, te gyermek! - sóhajtja Tímár, felállva a neje mellől. Timéa is felállt.<br />
- Nem, uram, én nem vagyok gyermek. Én tudom, hogy mi vagyok: önnek a neje. Önnek fogadtam ezt, s Istennek megesküdtem rá. Hűséges, engedelmes neje leszek önnek. Ez a sorsom. Ön velem annyi jót tett, hogy egész életem önnek van lekötve. Ön nekem uram. És éri mindig tenni fogom azt, amit ön kíván, amit ön parancsol.<br />
Mihály félrefordult, és eltakarta arcát. Ez a minden fájdalmát eltagadó, lemondásteljes tekintet megfagyasztá vérének minden vágyát. Kinek volna bátorsága megölelni egy mártírnőt? a szentkép szobrát pálmaággal és a töviskoszorúval? kinek a vére forma fel egy visszatérő halott menyasszonyért?<br />
"Tenni fogom, amit ön parancsol?"<br />
Mihály most kezdé sejteni, hogy minő rossz diadalt szerzett! Nőül vett egy csodaszép alabástrom szobrot."<br />
Tímár mindent megszerzett: vagyont, hímevet, megbecsülést, az emberek csodálatát, egyedül felesége szívét nem kaphatja meg soha. Tímár a külvilág előtt irigyelt, boldog férj, felesége a hűség mintaképe, de egymás mellett mint két idegen élnek, abban a házban, ahol állandóan mellettük él Athalie, a ház "védördöge".<br />
Athalie egy éjszakán beszélt Tímárral, és Tímámak most először kellett Athalie gyűlöletével nyíltan szembesülnie. Athalie elmondta neki, amit ő is nagyon jól tud. Felesége nem szereti, és soha nem is fogja szeretni, hiszen a szíve Kacsuka őmagyé, Tímár iránt csak hálát érez. Hűséges mintaasszonya férjének, senki egy rossz szót nem szólhat rá, de boldogtalan.<br />
,,...Én látom őt szenvedni, de nem hallom panaszkodni. Hogy is panaszkodhatna nekem? Nekem, aki ugyanazt a poklot szenvedem, amit ő. És őmiatta szenvedem. Mert amióta az ő szellemarca e házban megjelent, azóta vagyok szerencsétlen. Addig boldog voltam. Szerettek. Ne féljen ön, nem fakadok sírva. Nem szeretek már, csak gyűlölök. Rám bízhatja a házát. És ön járhat e világba szerteszét, és nyugodt lehet: itthon hagyott engem. És amíg ön visszatértében nejét élve találja, addig tudhatja, hogy az önhöz hű maradt. Mert én, uram, ha azzal az emberrel csak egy édes szót váltana valaha, ha csak egy nyájas mosolygást viszonozna neki, ha csak egy levelét elolvasná: nem várnék önre, hanem megölném őt magam, s ön csak a temetésre jönne haza. Mármost tudja ön, hogy mit hagy idehaza. A kifent gyilkot, melyet a szerelemféltő düh az ön felesége szívének tart szegezve. S ön e gyiloknak az árnyékában fogja mégis mindennap a fejét nyugalomra hajtani, s ugyanakkor, mikor irtózik tőlem, kénytelen hozzám kétségbeesetten ragaszkodni.<br />
Tímár lelkének minden erélyét zsibbadni érzé e baljóslatú szenvedély kitörése alatt.<br />
- Én elmondtam önnek mindent, amit Timéáról és önről és magamról tudok. Még egyszer elmondom. Ön nőül vett egy leányt, aki mást szeret; az a más az enyém volt. Ön elvette tőlem a házat, apám, vagyonom mind az ön keze alatt hullott a porba; s aztán úrnővé tette ön e házban Timéát. És most láthatja, hogy mit; önnek a neje nem nő, hanem mártír. És önnek nem elég az, hogy maga szenved, hanem még amellett azt is kell tudnia, hogy akinek elnyeréséért annyit küzdött, azt is szerencsétlenné tette, hogy Timéa boldogtalan fog lenni addig, amíg ön él. Ezzel a fullánkkal hagyhatja ön el a házát, Levetinczy úr, és nem fog e fájdalmára írt találni sehol; és ennek én örülök, szívemből örülök.<br />
A hölgy lángoló arccal, csikorgatott fogakkal, villogó szemekkel hajolt a férfi fölé, ki lankadtan roskadt egy karszékbe, s a leány összeszorított ökle mintha egy láthatatlan tört döfne annak szívébe.<br />
- És most ... űzzön el ön házából, ha tud."<br />
Tímár Athalie szavai után szeretett volna bemenni Timéához, s a lánnyal együtt elmenni ebből az elátkozott házból, de nem tette. Csöndben, hogy semmi neszt ne csapjon, összeszedte útiszereit, és elhagyta házát, csendben, mint egy tolvaj. "Kiűzte őt abból az a leány!<br />
Tímár Athalie gyűlölködő szavai után elutazott, céltalannak érezte az életét, úgy érzi, őt nő nem képes szeretni. Baján kapott egy levelet, amelytől újra visszanyerte régi életkedvét. Újra elutazott a Senki szigetére, ahol utoljára harmadfél esztendeje járt, Teréza asszonyhoz és Noémihez. Az eltelt évek alatt Noémi gyönyörű hajadonná serdült, aki örömmel fogadta a férfit. Noémit teljesen elbűvölte Tímár, aki segített az asszonyoknak a rózsaszüretben. A két nő még mindig a szegény hajóbiztost látja a férfiban. Az idilli hangulatnak a betoppanó Krisztyán Tódor megjelenése vet véget. A férfi, aki Noémi jegyesének mondja magát, jegyajándékul a sziget fáit kéri, hogy jó áron eladja őket egy gazdag hajókereskedőnek. Teréza asszony azonban átlát rajta, szerinte a férfi szorult helyzetében az első mészégetőnek adná el a fákat. Krisztyán Tódor azonban megfenyegeti őket, ha nem teljesíti a kérését, feljelenti őket akár a Bécsben, akár Sztambulban. Mihály azonban megnyugtatja a hölgyeket, ő ezt már megtette, és egyúttal engedélyt kért mind a sztámbuli, mind a bécsi kormánytól, hogy a szigetet bérleti díj fejében adják át neki kilencven évre. Ezt meg is kapta, ezeket a leveleket kapta meg Baján. A levelek kézhezvétele után a szigetet azonnal a telepítők nevére íratta, így tehát a sziget még jogosan anyáé és lányáé, ahol Krisztyán Tódornak kilencven évig semmi keresnivalója nincsen. A férfi dühtől tajtékozva vonta felelősségre Tímárt, hogy mi jogon avatkozik a család életébe.<br />
"- Az, hogy én szeretem! - kiálta föl Noémi egész kitörő szenvedéllyel, s odaveté magát Mihály keblére, és átfonta nyakát karjaival.<br />
Tódor nem szólt többet. Néma dühében megfenyegeté Tímárt öklével, s ezzel kirohant a szobából. De néma tekintetében minden fenyegetés benne volt, ami fegyver után nyúl, és mérget kever. A leány pedig még azután is ott maradt Mihály kebléhez tapadva."<br />
Tímár Mihály ettől fogva kettős életet élt. Az év egyik felét, tavasztól őszig a szigeten töltötte Noémival, ősztől tavaszig Timéa mellett élt mint a gazdag üzletember és "boldog" férj. Tímár mikor elmegy a szigetről, a parton Krisztyán Tódor várja, aki le akar vele számolni. Tímárnak azonban sikerül visszavernie a támadást, és nemcsak megkegyelmez az orgyilkosnak, de még segíteni is szeretne rajta, hogy visszatérjen a jó útra. Állást ajánl neki Brazíliában, ahol hasznosíthatja tudását, jó fizetést, amelyből tisztességesen élhet. Tímárnak régi terve volt, hogy Brazíliába magyar lisztet küldjön. Bár kevesen bíznak a sikerben, de Tímárnak sikerül végrehajtania a tervét, és három hét leforgása alatt már a kikötőben állt hajója, a Pannónia, mely magyar liszttel megrakódva indult Brazíliába. Tímár üzleti ügyeit a Scaramelli cég neve alatt intézte, az egész idő alatt Pancsován vagy Levetincen tartózkodott. Üzleti sikerei nem jelentettek számára semmit, egyre csak a szigeten látott aranyhajú leányra gondolt, akit a szigeten látott. Hol vissza akart hozzá menni, hol örökre el akarta felejteni. Kezdett hinni az égi jelekben, hogy majd azok segítségére lesznek a döntésben. Egy napon a rengeteg levél között, az egyiken felfedezte Timéa írását. Megdobbant a szíve, ez az az égi jeladás, amire várt. A levélben valami nehezebb tárgy is volt. Tímár boldog örömmel bontogatta a levelet. Másnap lesz a születésnapja, nyilván valami kedves ajándék lapul a levélben, Timéa gyengéd szavai kíséretében. A levélben azonban csak ennyi állt:<br />
""Kedves uram!<br />
Ön íróasztala fiókában feledte a kulcsot. Nehogy nyugtalankodjék miatta, utána küldöm. Isten áldja önt. Timéa"<br />
Tímárnak a levél olvasása után rémisztő gondolat jutott eszébe, ha Timéa elküldte neki a kulcsát, akkor esetleg mint az a nőknek szokása, talán kutatott is a fiókban. Ha ezt tette, akkor meg kellett találnia azokat az ékszereket, melyeket nem adott el, hiszen bárki rájuk ismerhetett volna. Itt volt egy olyan medalion is, amely valószínűleg Timéa anyjának arcképét rejtette magában, ha Timéa megtalálta, akkor már mindent tudnia kell, és megveti a férjét.<br />
"Ha kíváncsi volt Timéa, akkor mindent tud - s akkor megveti férjét. S nem azt bizonyítják-e a levél szavai? Nem azt mutatja-e maga a kulcs elküldése? Nem azt akarta-e a nő ezáltal tudatni férjével: "ismerlek". Ez a gondolat határozott Mihálynál: fölfelé induljon-e vagy lefelé a lejtőn? - Lefelé! Mindegy már. Azt hitte. A nő előtt már le van álcázva. Ott többé az "arany embert" játszani nem lehet. A nagylelkűt, a bőkezűt, a jótevőt! Ott már el van árulva, hogy kicsoda.<br />
- Mármost lehet rohanni lefelé. Most már el volt határozva, hogy vissza fog menni a szigetre."<br />
Tímár mielőtt elutazott volna, levelet írt feleségének, hogy távollétében intézze ügyeit, bontsa fel a leveleit, és visszaküldte a kulcsokat is, ha szüksége van valamire, kéznél legyen. A szigeten megtalálta a boldogságot Noémi mellett.<br />
"Az árvíz leapadta után nagy munkája lett a sziget lapályain megrekedt vizek lecsapolásával. Egész nap levezető árkokat ásott; a két tenyere úgy felkérgesedett, mint egy napszámosé; hanem aztán, mikor este későn a vállára vetett ásóval, kapával visszatért a kis tanyához, messziről várták, szeretve fogadták."<br />
Tímár öt hónapot töltött el Noémival a boldogság szigetén. Mikor visszatért otthonába, megdöbbenve tapasztalta, hogy íróasztalánál Timéa ül és dolgozik. Az asszony mindennap várta a férjét, mindennap megterítettek számára, tiszta ruhája minden nap ki volt készítve. Timéa bámulatosan helytállt férje helyett az üzleti életben. Timéa miután látta, hogy Tímár új ötlete busás hasznot hajt, a megkeresett pénzt újra visszaforgatta az üzletbe, és ura befektetéseit megtöbbszörözte, túljárva a többi kereskedő eszén. Tímár bámulattal tekintett Timéára, hogy milyen óriási munkát végzett az asszony. De a kulcs még mindig nem hagyta nyugodni. Ha Timéa tisztában van vele, hogy mit követett el, akkor a mostani viselkedése csak színjáték. Tímár, hogy kiderítse, mi történt, átadja feleségének a medaliont, amelyről azt mondja, hogy Törökországban, Scutariban egy ékszerésznél vette, mivel úgy elbűvölte az arckép Timéához való hasonlatossága.<br />
"Minden kockára volt téve. Ha Timéa ez ékszer láttára is a régi hideg egykedvűségében marad, ha feddő, sötét szemei szárazon villannak az ékszerről a férj arcára vissza, akkor ez azt fogja olvashatni azokból: "te nem vetted az ékszert Scutariban - itt hever a fiókodban régen; ki tudja, hol vetted? ki tudja, hol jártál; mely sötétség vesz téged körül?" És akkor Tímár el van veszve... De nem az történt. Amint Timéa meglátta azt az arcképet, egyszerre átváltozott az arca. Oly indulat, minőt nem lehet tettetni, de nem lehet eltitkolni sem, jelent meg márványvonásain; két kézzel kapott az arcképhez, s azt hévvel szorítá ajkaihoz, és mind a két szeme megtelt könnyel. Ez érzelem volt, mely elárulá magát. Timéa arca elkezdett élni. Mihály meg volt mentve. Timéa kebléből kitört a rég fojtva tartott érzelem, elkezdett hevesen zokogni. Athalie belépett a mellékszobából a zokogásra; bámult; sohasem halotta ő azt Timéától. Ez pedig, amint meglátta azt a másik nőt, önfeledten, mint egy gyermek futott oda hozzá, és sírással, kacagással vegyült hangon mondá neki:<br />
- Nézd, nézd! Az én anyám! Ez az én anyám... Ő megszerezte ezt nekem! És azzal visszasietett Mihályhoz, s két karját annak nyaka körül fonva, forró hangon suttogá:<br />
- Köszönöm... Oh! nagyon köszönöm. És Tímárnak úgy jött, mintha itt volna az idő, hogy ezt a hálarebegő ajkat megcsókolja, és aztán örökké csókolja. Hanem a szívdobogás azt mondá neki; "ne lopj!" Most már rablás volna ez ajkról a csók. A "senki szigetén" történtek után."<br />
Tímár tavasszal újra Noémihez megy a szigetre. Noéminak gyermeke született. A nők a gyermeknek az Adeodat /Istenadta/ nevet adták. Tímár elhatározza, hogy egy gyönyörű faházat épít Dódinak. Tímár csodálatos ácsnak bizonyul, valóságos műremek születik a keze munkája által. Majd az ősz beálltával újra elhagyta a szigetet, hazatért Komáromba. Otthonában mintaférj, nyáron pedig, amilyen hamar csak tud, siet szeretteihez a senki szigetére. Tímár élete legszebb napjait töltötte a szigeten, Dódi már egyéves, és Tímár megfogadta, hogy felépíti neki a kis házat. A sors azonban újra közbeszólt. Előbb Mihály lett beteg. Noémi önfeláldozóan ápolta, mire állapota javulni kezdett, a gyermek betegedet meg. A kis Dódi meghalt, és Noéminek tartania kellett magát a lassan lábadozó beteg előtt, és hazudnia kellett a gyermekről, hiszen Mihály csak felőle érdeklődött. Tímárnak csak akkor tudja meg az asszonyoktól, hogy a gyermek meghalt, mikor már teljesen felgyógyult. Búskomorság vesz rajta erőt, egyedül Noémi tudja rövid időre jobb kedvre deríteni. Még Noémi is, látva levertségét, azt javasolja neki, hagyja el a szigetet és térjen vissza otthonába. Tímár hallgat Noémire, de otthonában sem találja a helyét, mindenki észreveszi rossz állapotát, mintha egy más ember tért volna vissza hozzájuk. Mihály állapota egyre romlott, végül orvosai tanácsát megfogadva, úgy döntött, hogy lemegy a Balatonra, ahol van egy kis kastélya. Az azonban senkinek sem jutott eszébe, hogy a nyár végén az egész Balaton környékét elverte a jég, és igen melankolikus látványt nyújtott. Tímár állapota egyre rosszabb lett, az öngyilkosság gondolata is eszébe jutott, és úgy döntött, visszamegy a szigetre, meghalni. Ha sikerül Noémit rábírnia, hogy tartson vele, akkor együtt halnak meg. A szigeten azonban csodálatos meglepetés várja. Noémi újra fiúnak adott életet, Tímár szinte újjászületik, boldogan lát fia házának építéséhez. Mire elkészült a ház, Dódi (a második) már négyéves volt, innentől Mihályra más feladat várt, olvasni tanította a gyermeket. Tímár boldogan élt a szigeten, melynek lakóit nyolc éve pillantotta meg először, amikor még Noémi és Timéa is szinte gyermek volt még. Most Timéa huszonegy, Noémi huszonkettő, Athalie huszonöt, Teréza asszony elmúlt negyvenöt, míg Tímár negyvenkét éves.<br />
Teréza egy nyári délutánon elmondja Tímárnak, hogy hosszú ideje már súlyos beteg. Teréza mama ősszel halt meg, és a tél beköszöntével, mikor Tímár elhagyta a szigetet, Noémi egyedül maradt a gyermekkel. Tímár úgy búcsúzott el tőle, hogy még a télen vissza fog hozzájuk térni. Azzal a szándékkal tért haza, hogy elválik Timéától, így még az asszonynak is lenne esélye arra, hogy boldog legyen. Mikor a házába lépett, úgy tűnt neki, hogy házában valami változás történt, láttára mintha felesége megijedt volna. Athalie kárörömmel újságolja, hogy felesége hűtlen lett hozzá. Mihály, bár el akarta hagyni Timéát, ez a hír mégis megrendítette. Athalie elmondja a férfinak, hogy amikor apja ezt a házat építette, csináltatott egy rejtekhelyet, ahonnan mindent lehet látni, ami a szobában történik, ahol a vendégek beszélték meg az üzleti ügyeiket. Most az a szoba, mely hajdan Brazovics úr üzletfeleit fogadta, Timéáé. Athalie elmondja a férfinak, hogyan juthat be e rejtekbe.<br />
"Annak a szobának a lépcső feletti falában egy üreg van, ahol a csigalépcső fala gömbölyűen hajlik, a belső fal pedig szögletet képez. Ebbe az üregbe a folyosó felől lehet bejutni. Egy faliszekrény van ott, melyben a régi, megcsorbult edények állanak, ritkán van az nyitva. De ha mindig tárva állna is, akkor sem jutna eszébe senkinek, hogy a szekrény polcai alá illesztett csavarokat sorba próbálgassa. A harmadik polc középső csavarja kijár. Még ha azt kihúzza is valaki, nem tud meg belőle semmit. Egyszerű szeg az, semmi más. Hanem aki birtokában van egy sajátszerű kulcsnak, mely e szeg helyébe illeszthető, annak a kulcs fejét meg kell nyomni, s akkor abból egy toll kiugrik; a kulcsnak egy fordítására aztán az egész szekrény nesztelenül félretolható lesz. Onnan abba a rejtekbe lehet jutni, mely világosságot és levegőt a háztetőn kijáró kürtőn keresztül kap. Ez a falban járó üreg egész addig a szobáig vezet, mely most Timéa belső szobája, s melyben azelőtt Brazovics úr vendégei voltak elszállásolva. E rejtett folyosó egy ajtóüregben végződik. Belül azt egy kép takarja, gyöngyház mozaik. Szent Györgyöt ábrázolja a sárkánnyal. Úgy látszik, mintha fogadalmi kép volna, a falba illesztve. Ön sokszor el akarta távolíttatni onnan azt a képet, de Timéa nem engedte, s ott maradt. Ennek a képnek egyik mozaikdarabja félrefordítható, s akkor a támadt résen keresztül mindent lehet látni és hallani, ami a szobában történik, amit ott beszélnek."<br />
A nőtől azt is megtudja Mihály, hogy a Szent György-képnek sarkai vannak, a rejtek felől, mint az ajtószárny, kinyílik. Tímár megretten, amikor megtudja, hogy Athalie bármikor észrevétlen Timéa szobájába juthat, akár éjszaka is, amikor a nő alszik. De Athalie visszautasítja ezt, hiszen Timéa nyitott ajtók mellett alszik, bármikor bejuthat hozzá, mindenféle bujkálás nélkül. Athalie átadta a férfinak a rejtekhely kulcsát. Tímár úgy tett, ahogy a nő tanácsolta, otthon azt mondta, lemegy a Balatonra, megtekinteni a halászatot. Majd este lopva hazatért, és a rejtekhelyen elbújt. Tímár így szemtanúja felesége és az őrnagy találkozásának. Az őrnagy szavaiból tudja meg Mihály, hogy egy idegen jött a városba, akivel az ő, és neje, Timéa becsülete miatt párbajozott. Csak azért nem ölte meg a férfit, mert a kardja kettétört, ezt küldte el egy levél kíséretében Timéa számára. Az idegen férfi tengerésztiszti egyenruhát viselt, így bebocsátást nyert az előkelőbb társaságba is. Mindenhol csak Tímár felől érdeklődött, majd amikor az őrnagy kérdőre vonta, titkolózni kezdett, mikor megpróbálták megtudni tőle, hogy milyen kényes természetű ügye lenne, egy olyan becsületes és tisztességes üzletemberrel, mint Levetinczy úr, aki példás férje asszonyának. A férfi szerint, ha találkozik vele ez a "nemes, becsületes és hűséges férj", mindent: üzletet, feleséget hátrahagyva menekül el, úgy, hogy soha senki még a hírét sem fogja hallani. Kacsuka őrnagy megpofozta ezt a férfit, majd párbajra hívta, ahol ha a karja nem tört volna el, végzett volna a kalandorral. Most azért jött el Timéához, hogy lehet-e abban bármilyen igazság is, amit az idegen férfi állított. Hiszen ha igaz, és Timéa boldogtalan, akkor ő meneküljön el a házból. Timéa azonban az üzleti ügyekben teljesen feddhetetlennek tartja férjét, és kiáll mellett. Tímár számára világos, hogy ez a két ember szereti egymást, de mindketten tisztelik őt. Timéa sírig kitart mellette, hűséges marad megmentőjéhez mindörökre, soha nem hagyná el.<br />
"- Nézzen ön ide, uram! - szólt az őrnagyhoz, egy szekrénybe felakasztott öltöny hímzett uszályát terjesztve szét előtte. - Ismeri ön ezt az öltönyt? Ez azon köntös, melyet én hímeztem. Ön látta azt hosszú heteken át, midőn a hímzés mellett ültem; minden öltés rajta egy eltemetett ábránd, egy szomorú emlék énnekem. Azt hitették el velem, ez az én menyasszonyi köntösöm lesz. S mikor elkészült, azt mondták: "már most vesd le, ez más menyasszonynak készült" Ah! uram, ez a tőrdöfés halálos volt az én szívemen. Ezzel a gyógyíthatatlan sebbel a lelkemben kínlódom azóta éveken keresztül. És most váljak meg attól a nemes, nagy jellemtől, ki nem jött elém hízelegve, csábítgatva, hanem megvárta, míg más eltép, elgázol, a földön fekve hagy, s akkor jött oda, hogy fölvegyen, keblére tűzzön; ki azóta nem tett egyebet, mint emberfölötti, angyalhoz méltó türelemmel törekedett gyógyítani halálos bajomat, és osztozott szenvedéseimben. Én váljak meg attól az embertől, akit mindenki tisztel, szeret? Én mondjam azt, hogy gyűlölöm? Én, aki mindenemet neki köszönöm, s aki nászhozományként nem hoztam hozzá mást, mint egy szeretet nélküli, beteg szívet?<br />
(...)<br />
- De uram - folytatá Timéa a női méltóság ellenállhatatlan varázsával tiszta arcán -, ha mindannak ellenkezője állna is, ha koldussá lenne, én el nem hagynám őt akkor sem. Akkor éppen nem. És ha gyalázat tetézné nevét, én el nem dobnám magamtól ezt a nevet, osztoznám a szennyében, mint osztoztam a ragyogásában. Ha megvetné az egész világ, én örök tisztelettel tartoznám neki. Ha földönfutóvá lenne, kísérő társa lennék. Ha rabló volna, az erdőn laknám vele. Ha meg akarna halni, vele együtt ölném meg magamat...<br />
(Mi az? Sír az a sárkány ott azon a képen!?) Timéa még mindig tudott mit mondani.<br />
- És végül, uram, ha azt tudnám meg, ami minden nőre nézve a legérzékenyebb, a legkeserítőbb bántalom, hogy a férjem hozzám hűtlen volt, hogy mást szeretett, azt mondanám: "az Isten áldja meg azt, aki őneki megadta azt a boldogságot, amitől én őt meg fosztottam!" és nem válnék el tőle. - Nem válnék el tőle, még ha ő maga kívánná is; nem válnék el tőle soha; mert én tudom, hogy mivel tartozom esküvésemnek, és mivel tartozom saját lelkemnek idebenn."<br />
Tímár örülten rohant ki a házból. Mivel nem tudott átkelni a Dunán, ezért az éjszakát a Rác utcai házában tölti. Itt olvassa el azt a Brazíliából kapott levelet, amelyben értesítik, hogy ügynöke, Krisztyán Tódor hatalmas összeget sikkasztott, és csalása miatt összeroppantotta a brazil piacot. Bűntettei miatt tizenöt év gályarabságra ítélték, de megszökött.<br />
Másnap elhagyta a házát, és elutazott a Balatonra, füredi palotájába. Miután részt vett a halászoknak rendezett mulatságon, egyedül tért haza, ahol egy rémalak, a szökött gályarab, Krisztyán Tódor köszönt rá. A férfi mindent tud Tímárról, tudja, hogy jutott a kincsekhez. Krisztyán a gályarabok között találkozott régen nem látott apjával is, akitől megtudta, hogy Ali Csorbadzsi kincsekkel megrakodva utazott a Szent Borbálán Az öreg Krisztyán a török titkosrendőrségnél dolgozott, itt tudta meg, hogy Csorbadzsi is szerepel az összeesküvők nevét tartalmazó lajstromon. Ő ezt elmondta a főúrnak, aki üzletet ajánlott neki, ha segít neki elszöknie a lányával együtt az országból, minden kincsének negyedét nekiadja, és Timéa a fia jegyese lesz. Ali Csorbadzsi azonban túljárt az öreg Krisztyán eszén, kincseiből semmit nem juttatott neki. A gályarabokat szállító hajón kitört a sárgaláz amelyben meg is halt. Fiának sikerült megszöknie, és egyből Komáromba ment. Itt párbajozott Kacsuka hadnaggyal, melynek emlékeként egy szörnyű vágást visel fején. Először a Senki szigetén kereste, itt tudta meg, hogy Mihálynak gyermeke született Noémitől, itt Almira, hogy védje a szigetlakókat, harapta meg. Testét olyan sebek borítják, amelyeket mind az "arany ember"-nek köszönhet.<br />
"-... Egy eleven album az én bőröm, tele a teérted kapott sebekkel; bélyegsütés, lánctörés, kardvágás, kutyaharapás, mind, mind a te baráti emlékjeleid a testemen. Most mondd, hogy mit csináljak én teveled, hogy ki legyünk egymással egyenlítve.<br />
Mikor azt mondta a szökött fegyenc Tímárnak: "mármost mondd meg, mit csináljak és most teveled?" akkor egészen le volt vetkőzve előtte. És Tímárnak látnia kellett őt azokkal a borzasztó sebekkel, mikkel fejétől bokájáig meg volt bélyegezve. Ezeket a sebeket őmiatta hordja.<br />
És a lelke is éppen olyan meztelenül állt előtte, az is tele volt utálatos sebhelyekkel, és azokat is az ő keze verte rajta. Ez az ember tudja jól, hogy Tímár ővele csak játszott, mikor Brazíliába oly nagylelkű ajánlattal elküldé -; hogy számított az rossz hajlamaira, mikor pénzében sáfárrá tette -; hogy csak el akarta őt tenni lába alól. - Ez az ember tudja azt, hogy Tímár hogyan gazdagodott meg, s irigy rá érte. - Ez az ember tudja azt, hogy Tímár megcsalta Noémit, s megcsalta Timéát, elvette mind a kettőt, s ez az ember most féltékeny rá és dühös mind a kettő miatt. - Minden emberi rossz indulat elmérgesült kelevényként rágódik lelkén. - És most ő ennek az embernek a kezében van, kényre-kegyre. - Még csak anyagi, testi védelemre sem érzi magát képesnek vele szemben. Olyan gyöngeség állta el tagjait, mint egy álmában üldözöttét. - Ez összesebzett alaknak látása varázsló rontást követett el rajta."<br />
Krisztyán négy levelet írt, melyben részletes megírta Tímár viselt dolgait. Az első levelét a sztambuli kormánynak címezte, melyben fölfedi, hogy Ali Csorbarizsi a török kincstár kincseivel szökött el az országból, és ezek a kincsek Tímár Mihály birtokában vannak. A második levél a bécsi kormánynak szól, és ebben feljelentette az "arany ember"-t, mint Ali Csorbadzsi kincseinek elrablóját és gyilkosát. A harmadik levél Timéához íródott, ebben Krisztyán megnevezi Tímárt, mit a lány apjának gyilkosát, hogy jutott az ékszerekhez, és felfedi előtte a férfi kettős életét. A negyedik levél Noémihez szól, és leleplezi előtte a férfit, aki a világban, gazdag előkelő üzletember, tisztes férj. Ha Tímár nem teljesíti kérését, akkor ő ezt a négy levelet a tihanyi perjelnél helyezi el, akit arra fog kérni, hogyha ő a megbeszélt időben nem jelentkezik, juttassák el azokat a címzettekhez. Tímár adott neki ruhát, átadta a pénztárcáját. Krisztyán hallgatásáért a senki szigetét kéri cserébe, Tímár tehetetlen dühében kilökte zsarolóját a házból, és kastélyának erkélyéről nézte, ahogy a férfi távozik a házból. Mihály úgy érzi, minden elveszett.<br />
"Itt a vég. Tovább nincs hová menni. Sem előre, sem hátrafelé. Futott, amíg futhatott; most már a mélység előtt áll, melynek túlpartja nincsen. Az első vágy: a csodaszép, a gazdag úrleányt elérhetni, volt balsorsának alapja. Erre épített egész életpályája olyan, mint a szfinx rejtélye, amint ki van találva, meghal az... Hogyan élhessen tovább, fölfedezve a világ előtt, fölfedezve Timéa előtt - és Noémi előtt! Letaszítva arról a magaslatról, hol bel- és külföld látta éveken át, uralkodója kegyétől s honfitársai tiszteletétől körülragyogva. Hogy lássa még egyszer azt a nőt, ki őt vetélytársa előtt oly szent fájdalommal felmagasztalá, azon pillanaton túl, amelyben az a nő megtudja, hogy ő ellenkezője volt mindannak, amit férjében tisztelt? Hogy egész élete egy nagy hazugság volt. S hogy lássa még egyszer Noémit, mikor az már tudni fogja azt, hogy ő Timéának férje? Hogy vegye ölébe még valaha Dódit? Nincs, nincs neki az egész világon hová menekülni! Úgy van, ahogy az az ember mondá. Szökni az ísmerös világból, miként ő, eltagadni nevét, miként ő... lappangva bujdokolni városról városra, miként ő! Körülfutni a földet."<br />
Tímár az öngyilkosság gondolatával hagyta el kastélyát, egyenesen a rianás felé vette az útját. A rianásból azonban egy rémalak, egy fantomarc tekintett vissza rá. Krisztyán Tódort a Balaton magához ragadta. Tímár azonnal a senki szigetére ment, és nem is jött el onnan soha többé.<br />
A halászok tavasszal találtak egy hullát a Balaton partjánál, az arc mar nem volt azonosítható, de a foszladozó ruhafoszlányairól Levetinczy Tímár Mihályt ismerték fel. A belső zsebében megtalálták a Timéa által hímzett pénztárcát telis-tele ropogós bankokkal, és négy levéllel, a víz azonban már minden írást lemosott róluk. Az "arany ember"-t főúrnak kijáró pompával temették el, pompás síremléket emeltek számára, Timéa naponta friss virágot vitt a sírkőre.<br />
A szép özvegy hűségesen gyászolta a férjét, már minden kijelölt gyászidő letelt, ő azonban hűségesen hordta gyászruháját, házát alig hagyta el, és férfi látogatót egyáltalán nem fogadott.<br />
Tímár boldogan élt, immáron másfél esztendeje a szigeten Dódival és Noémival. Gyönyörűséges munka várt rá ezalatt, Dódit megtanította olvasni és írni. Úgy érezte, végre rátalált a boldogság. Noéminek elmondott mindent, a Szent Borbálával kezdődött utazáson át, a talált kincseket, házasságkötését Timéával, Krisztyán Tódor halálát. Így minden adósságát kifizette, Timéa visszakapta a vagyonát és a szabadságát. Noémi szerint azonban még nem egyenlítette ki minden számláját, hiszen Timéa minden éjjel védtelenül alszik a mellett a nő mellett, aki féltékenyen figyeli sorsának alakulását. A Timéának írt levelet, melyben felfedik a rejtekajtó titkát, Dódi írja meg. A levelet a kisfiú pecsételte le, mivel a házban nem volt sem viasz, sem pecsétnyomó vagy pénz, amivel ezt megtehették volna, fogott egy szép aranyzöld bogárkát, és azt ragasztotta oda a viasz közepébe.<br />
Májusban van Timéa-nap, ezt azonban nem ünnepelték, hiszen ő a keresztségben a Zsuzsánna nevet kapta, és a komáromi társaság ezt tartotta számon. Timéa azonban az elmúlt években mindig kapott egy gyönyörű fehér rózsákból álló bokrétát. Hogy ki küldte, senki nem tudta. Másfél évvel Tímár úr halála után Szent Timéa napján rendezett estélyt a szép özvegy, az egyetlen meghívott vendég Kacsuka úr volt Az estély után az őrnagy mindennapos vendég lett a háznál, a menyegző napját Zsuzsánna-napra, augusztus tizenegyedikére tűzték ki. Athalie is menyasszony, őt Fabula János, apja hajójának volt kormányosa jegyezte el, aki Mihály segédletével lett gazdag ember. Igaz, hagy jóval idősebb már, mint szép menyasszonya, özvegyember, de Zsófi mama okoskodása szerint ez csak azt bizonyítja, hogy jó "asszonytartó" s bátran nőül lehet hozzá menni. Timéa százezer forint hozományt akart Athalie-nak ajándékozni menyegzője alkalmából. Athalie látszatra elégedettnek tűnt sorsával, egyedül Kacsuka őrnagy nem bízott benne.<br />
"Csak Kacsuka urat nem csalta meg. Az ő szemei beleláttak Athalie lelkének sötétségeibe. - Ő tudta, hogy mivel adósa ő Athalienak. Ő tudta, hogy mi számadása van Athalie-nak Timéával. S az adósságokat nem szokta a sors elengedni. Vajon? Te szép, fehér arcú asszony, nem gondolsz arra, hogy mielőtt te ehhez a házhoz jöttél, ez a másik leány úrnő volt ebben a házban: gazdag volt, ragyogott, menyasszony volt, szeretve a férfitől és irigyelve a nőktől? És attól a perctől kezdve, amikor téged a víz kidobott ide a partra, elkezdődött teveled az ő balsorsa? Koldus lett, megvetésbe, gyalázatba süllyedt, vőlegényétől elhagyatott, kicsúfoltatott? Nem a te bűnöd, hogy így történt, de miattad történt; magaddal hoztad ezt a balsorsot Ott ül a fehér arcodon, egymást csókoló fekete szemöldökeiden; s elsüllyed hajó és ház, amelybe lépsz. Nem tehetsz róla: de veled hordod. Elvész, aki üldöz, s elvész, aki megszabadít. Nem vagy oka, hogy úgy szeretnek; s nem vagy oka, hogy úgy gyűlölnek -; de bírod mind a kettőt. S te mersz egy födél alatt aludni Athalie-val! "Ez" a föld alatt! Nem borzad össze minden ideged, mikor ezt a leányt szemedbe mosolyogni látod? nem érzesz jéghidegséget végigfutni ereidben, mikor ez lehajol, hogy a kezedet megcsókolja? Mikor a cipőszalagot összefonja lábaidon, nem érzed-e, mintha kígyó tekergőznék fel azokon hideg gyűrűivel? S mikor poharadat teletölti, nem jut-e eszedbe, hogy a pohár fenekére tekints? Nem, nem! Timéa nem gyanakodik. Hisz ő olyan jó. Athalieval úgy bánik, mint édes testvérével. Nászhozományul százezer forintot tart készen a számára. Ezt Athalie-nak megmondta. Ennyit szánt neki Mihály is. Ő meg akarja alapítani Athalie szerencséjét. Azt hiszi, hogy az elveszett vőlegényének az árát ki lehet fizetni! És hogyne hinné? Hisz Athalie maga mondott le önként róla. Ő szólt így, mikor Tímár a nászhozománnyal megkínálta: "Nekem ez az ember sem ezen a világon, sem a másvilágon nem kell többé!" Timéa nem tud arról az éjjeli jelenetről semmit, amikor Athalie titokban látogatta meg elvált vőlegényét, s egyedül, szeretetlenül lett tőle elbocsátva. És Timéa nem tudja azt, hogy a férfit, akit gyűlöl a nő, még kevésbé engedi oda másnak, mint azt, akit szeret. Hogy a nő gyűlölete csak a méreggé vált szerelem; de még akkor is szerelem. Hanem Kacsuka úr jól emlékezik arra az éji találkozásra, azért retteg Timéa miatt, és nem meri azt neki megmondani."<br />
A menyegző előtti nap egy felbolydult méhkasra emlékeztetett Mindenki el volt foglalva a pompás esküvő előkészületével. Timéa ezen a napon vált meg özvegysége utolsó emlékétől is, a fekete csipkefőkötőtől. Az új darab már meg érkezett, csak fel kell azt próbálni. Mindenfelől érkeztek a jókívánságok és a névnapi köszöntök, köztük Athalie vette észre azt a különös levelet, melynek pecsétjére, címer helyett egy aranyos bogár volt felragasztva. Timéa máskor örömmel olvasta keresztgyermekei kedves gratulációját, most azonban lefoglalja a sok tennivaló, nem törődtek vele. Megérkezett a boldog vőlegény is, éppúgy, mint kilenc évvel ezelőtt, akkor is egy bokrétával a kezében. Timéa előtte próbálta fel az új főkötőt, ehhez Athalie segítségét veszi igénybe, a lány azonban véletlenül megszúrja őt.<br />
"Athalie keze reszketett. Az egyik hajtűvel érzékenyen megszúrta Timéa fejét.<br />
- "Ah, te ügyetlen!" - kiálta Timéa, fejét hirtelen félrekapva.<br />
Ugyanaz a szó... Ugyanazon ember előtt...<br />
Timéa nem látta, de Kacsuka látta jól azt a villámot, mely e szónál Athalie arcát bevilágította. A pokoli düh vulkánkitörése, az elkeseredés vésztűzfénye, a szégyen felhőpirulása volt az! Minden vonása vonaglott, mintha egy kígyófészek volna ez az arc, melyet vesszővel megütöttek. Minő öldöklő szemek! Minő összeszorított ajkak! Mily feneketlen mélysége az örvénylő indulatnak ez egyetlen ránézésben!..."<br />
Az őrnagy menyasszonyával tölti az utolsó estét, az egész házban mindenki már a másnapi ünnepségre készül. Csak Athalie nincs sem a egyesek mellett, sem a konyhában az ünneplő cselédekkel. Mindenki azt hiszi, hogy a másik féllel van, senki sem keresi őt.<br />
"Pedig jó volna, ha egy percre félbeszakítaná a beszédet mindenki, és amott, s azt kérdezné: "hol ban Athalie?" Athalie egyedül van abban a teremben, amelyben először megpillantotta Timéát. A hajdani bútorzat rég újnak adott már helyet, csak egy hímzett tabourete maradt meg a régiek közül emlékül; Athalie azon ült akkor, mikor a fehér arcú leány Tímár kíséretében e szobába lépett. Ezen a széken ülve festette őt le Kacsuka úr, mikor a kezében hordott pasztellel olyan nagy tévvonást rántott a regálpapíron, Timéára elbámulva. Athalie most is ezen a széken ül. Az arckép régen a lomtárba vándorolt már, de Athalie most is ott látja maga előtt a fiatal hadnagyot, hízelgő arcával, amint könyörögve kéri, hogy legyen egy kissé mosolygós, ne nézzen rá olyan büszkén.<br />
(. ..) Athalie itt a sötétben végigálmodja azt a rettenetes álmot, aminek neve élet. Fény, boldogság, büszkeség lakik idebenn. A legszebb hölgyet királynénak csúfolják a hízelgők, s elhitetik vele, hogy imádják. Akkor egy gyermek vetődik a házhoz. Egy ágrólszakadt, nevetséges váz; egy élettelen kísértet; egy hideg béka! Feltréfálni, kigúnyolni, csúffá tenni, ide-oda rugdalni való tárgy. S két év múlva ez a lidérc, ez a fehér árnyék, ez a hüllő! úmóje lesz a háznak! és elfoglalja magának a szíveket; csinál igéző fehér arca varázslatával egy szolgájából az úri családnak hatalmas ellenséget, milliomost, s csinál a menyasszony vőlegényéből egy hitszegőt. Minő menyegzői nap volt az! Hogy találta magát egyedül az ájultából felocsúdó menyasszony, a földön fekve. Senki sem volt mellette. S ha vége volt a fénynek, az imádtatásnak, legalább szeretve akart lenni: szeretve titokban, homályban, elrejtőzve. Attól is el lett utasítva. - Minő emlék volt az az út, amit egykori vőlegénye lakáig tett amaz éjszakán, s onnan vissza, kétszer végig-végig a félelmetes sötét utcán.<br />
Hogy várt a férfira másnap hasztalanul! Hogy számlálta az óraütéseket, mik közben a kótyavetyélés dobpergése hangzott! S ő nem jött el!<br />
És aztán a hosszú évei a kínos tettetésnek, az eltitkolt áltatásnak. Egyetlen ember volt a világon, aki őt megértette; aki tudta, hogy e szívnek egyetlen gyönyöre az, hogy vágytársnőjét szenvedni, elhervadni látja. S az az egy ember, aki őt szívének irtózatában kellő értékére becsülni tudta. A boldogság egyedüli akadálya, a minden szerencsétlenségét előidéző bölcsek kövének feltalálója, elmegy a jég alá, egy ostoba félrelépéssel! És most hazajön a boldogság ez alá a tető alá, s nem marad itt szerencsétlennek senki más, egyedül ő!<br />
Óh! sok álmatlan éjszakán csepegett teli e keserű pohár!<br />
Csak az utolsó csepp kellett hozzá, hogy kiömöljön. Ez az utolsó csepp volt a mostani megalázó szó: "Ah, te ügyetlen!" Mikor menyasszonyi főkötőjét tűzte fel fejére, vonagló ujjaival! Megszidatni, mint egy cseléd! Megaláztatni azon ember előtt."<br />
Mikor Kacsuka este magára hagyja menyasszonyát, rossz érzésekkel távozik a házból. Arra kéri Timéát, hogy most kivételesen, az ő kedvéért zárja be a szobája ajtaját, nem is sejti, hogy Athalie a rejtekhelyén minden szót hall. Athalie a cselédek italába mákonyt kevert, így azok mélyen alszanak Éjszaka rejtekhelyéről kilépve megpróbálta megölni Timéát. Azonban a nő felébredt, és megpróbált védekezni, így csak az arcán és a kezén sikerült megsebesíteni. Timéa kiáltására felébredt Zsófi asszony, akinek kiabálására megrémült Athalie, és elmenekült. Timéa ahogy védekezett, felismerte támadóját. Zsófi asszony miután nem tudta felébreszteni a cselédséget, szaladt az őrségért. A városkapitánnyal és a katonaorvossal együtt tért vissza az őrnagy is. Timéa ájultan feküdt a földön, sebei nem életveszélyesek. Senki sem érti, mi történhetett. Minden ajtót belülről zártak be, hol a gyilkos? Hol jöhetett be, és hol mehetett ki? Bemennek Athalie szobájába, ahol a nőt az ágyában találják, úgy, mint aki mélyen alszik.<br />
"Egy vonás nem mozdul arcán, midőn érütését vizsgálják. Egy reszketés nem árulja el, hogy tudja, mi történik körülötte. Mindenkit meg tud csalni bámulatos önuralkodásával Csak egy embert nem. Azt a férfit, akinek a kedvesét meg akarta ölni.<br />
De valóban alszik-e? - kérdi az őrnagy.<br />
Tapintsa ön meg a kezét - szól az orvos -, egészen hideg az és nyugodt.<br />
Athalie érzi, hogy most kezét az őrnagy fogja meg.<br />
De nézze ön, orvos úr - szól az őrnagy -, ha közelről vizsgáljuk, e szép fehér kéznek körmei alatt - friss vér van...<br />
Erre a szóra görcsösen rándulnak össze Athalie ujjai, s az őrnagy úgy érzi, mintha egy sas körmei mélyednének egyszerre a kezébe.<br />
Akkor felkacag a leány, ledobja magáról a takarót; fel van öltözve teljesen; kiszáll ágyából, és végignéz démoni daccal, kevélységgel a bámuló férfiakon, diadalmas dühvel tekint az őrnagy szemébe, és aztán szemrehányó haraggal anyjára. A jámbor nő nem bírja el e tekintetet, ájultan esik le lábáról."<br />
Bár minden gyanú Athalie ellen szólt, a nő azonban mesterien védte magát a bíróság előtt. Ő boldog menyasszony, miért fordult volna jótevője ellen, aki gazdag nászhozmányáról gondoskodik?<br />
Timéa, bár tudja, ki volt a támadója, hallgat és nem vádolja őt.<br />
Timéa miközben otthonában lábadozik, az őrnagy és az orvos tanácsára, hogy jobb kedvre derítsék az asszonyt, felolvassák a névnapi köszöntőket. A levelek között megtalálják a kis Dódi levelét. Az őrnagy feltépi a rejtekajtót, és az üregben megtalálják a nő véres öltönyét, a méreggel teli szelencéket, és a naplóját.<br />
A bírósági tárgyaláson olvassák fel a levelet, és bemutatják mindazokat a bizonyítékaikat, amelyeket a rejtekhelyen találtak. Bár Athalienak nem sikerült megölnie Timéát, de leleplezése után, még egy utolsó, immáron halálos sebet ejt, ezúttal vetélytársnője lelkén.<br />
"Az őrjöngő némber térdre bocsátkozék, s két kezét úgy rázta feje fölött, tanúnak híva az égieket és a földalattiakat:<br />
- Esküszöm! Esküszöm, hogy azt a titkot, a rejtekajtó titkát rajtam kívül csak egy ember tudta még: az az ember volt Levetinczy Tímár Mihály. Másnap, ahogy ezt a titkot megtudta tőlem, eltűnt. Ha tehát neked e titkot most valaki megírta, akkor Levetinczy Tímár Mihály nem halhatott meg másnap. Akkor Levetinczy Tímár Mihály él, és te várhatod első férjed visszatértét. Úgy legyen nekem irgalmas az Isten, amilyen igaz, hogy Tímár most is él! S akit eltemettél, az egy tolvaj volt, ki Tímár ruháit ellopta! ...Mármost élj ezzel a döféssel a szívedben tovább!"<br />
Athalie-t halálra ítélték, amit később életfogytiglanra változtattak. Timéa házasságán nem volt áldás, Athalie mondata a boldogság utolsó csíráját is megölte lelkében. Halálakor Levetincre vitette magát, hogy még véletlenül se a mellé temessék, ki férje nevét bitorolta. Házasságából egyetlen fiúgyermek született, akinek kezében semmivé vált a roppant gazdagság, unokája már csak azon a könyöradományon tengődött, mit Tímár kötött ki végrendeletében.<br />
Negyven év telt el, hogy Tímár Mihály eltűnt Komáromból, és a közvélemény ragaszkodott ahhoz, hogy Tímár úr még él valahol, és majd egyszer visszatér. A regényíró még kisiskolás volt, amikor ez az eset felkavarta a komáromi közvéleményt, és évtizedekkel később egy természettudós barátja vezette el arra az al-dunai szigetre, ahol paradicsomi boldogságban egy népes család élt. Az utazót az lepte meg legkedvesebben, hogy itt magyarul beszéltek, pedig ezen a környéken ez már igen ritka volt. Az első foglalónak hat fia volt, a környékről hoztak maguknak asszonyt, az unokák és a dédunokák száma már negyven körül jár. Mindannyiukat a sziget tartja el, itt azt a szót, hogy szükség, senki sem ismeri. A szépapó és a szépanyó tanítja munkára az utódait, a férfiak kertészkedni, állatokat tenyészteni tanulnak, közülük kerül ki az ács, a molnár, a fazekas. Az asszonyok szőnyegeket szőnek, és festenek, hímeznek, csipkét kötnek, mézzel, sajttal, rózsavízzel bánnak. A szigetre érkező idegeneket a család mostani feje fogadja, akit a család apának, az idegenek Deodatnak neveznek. Deodat a többiekhez hasonlóan mindent az öregüktől, az édesapjától tanult, akivel az utazó is találkozik, mikor a kilététről kezdték faggatni, az öreg csak ennyit felelt: "Az én nevem "Senki!""Unknownnoreply@blogger.com0